Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-11 / 35. szám

g TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. FEBRUÁR 11., CSÜTÖRTÖK HÍREK Korrupt földhivatali ügyintéző SZEGED Jogerősen két év börtön­nel sújtott a Szegedi Törvény­szék egy földhivatali ügyintézőt, aki ötvenezer forintért jogosulat­lanul adott ki adatokat az ingat­lan-nyilvántartásból. A bírósága 34 éves férfit hivatali vesztege­tés miatt mondta ki bűnösnek, és az öt évre felfüggesztett sza­badságvesztés kiszabása mel­lett a korábbi három év helyett öt évre eltiltotta a foglalkozásá­tól. A Nemzeti Védelmi Szolgálat buktatta le. MW Elítélték a volt parancsnokot BUKAREST Jogerősen húsz év bör­tönre ítélte a román legfelső bíró­ság szerdán a 90 éves Alexandru Visinescu volt kommunista bör­tönparancsnokot, aki ellen em­beriességellen elkövetett bűn- cselekmények miatt emeltek vádat. 1956 és 1963 között a Ramnicu Sarat-i börtönt irányítot­ta, ahol a politikai foglyokat ke­gyetlen testi és lelki kínzásnak vetették alá. 12 fogoly haláláért őt teszik felelőssé. MW/MTI 23 évig bujkált a gyilkos, elkapták SERUN Ami 23 éven keresztül nem sikerült a brit zsaruknak, si­került a németeknek: Berlinben elfogták egy angliai ügy gyanúsí­tottját. A 60 éves brit férfi 1993- ban két társával együtt gyilkos­ságot követett el. Azóta több or­szágban legalább 15 néven élt. A németek egy pénzügyi tranz­akciónak köszönhetően bukkan­tak a nyomára. MW A barátnő már feladta magát á rendőrségen Keresik a késelőt Kettős gyilkosságért ítélik el a libanonit Kamera rögzítette, hogy a ve­szekedés és a szurkálás után újabb kocsi érkezett a helyszín­re, és az áldozatot többen is hiába próbálták a feltételezett támadó BMW-jébe tuszkolni. Ezután menekültek el a hely­színről. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Lapzártánkkor is to­vább folyt a hajtóvadászat az el­len a BMW-s férfi ellen, akit halá­los késeléssel gyanúsít a rendőr­ség. A hatóság tájékoztatása sze­rint a 23 éves Bödöcs Norbert a főváros XVIII. kerületében sebe- síthetett meg halálosan kedd este egy középkorú férfit, majd barát­nőjével elmenekült a helyszínről. Azt egyelőre nem tudni, mi volt a gyilkos szúrás kiváltó oka. A sér­tett és a támadó először összeszó­lalkozott, majd veszekedtek és dulakodtak is. Bödöcs ezt köve­tően két nagyobb mozdulatot tett, a 24.hu szerint a gyanúsított ek­kor szúrt. Ez egybecseng a rend­őrség tájékoztatásával, miszerint a férfit több késszúrás is érte. Majd a támadó próbálta a padká­ra húzni áldozatát, és a zsebeit is átkutatta. Végül az autójához ro­hant, beült, beindította és mellé gurult, miközben a lány a kocsi­ban várakozhatott. A 24.hu egyik munkatársa látta az esetet rögzítő felvételt, ami viszont sokkal többről árul­kodik, mint amennyit a rend­őrség szűkszavú tájékoztatása tartalmazott. Eszerint az esetet követően nem sokkal egy másik autó is a helyszínre érkezett. An­Szerelmespár A két keresett személy - mint az a Facebook-oldalukról ki­derül - szerelmespár. Bejegy­zéseik szerint bő egy éve van­nak együtt. Bár a nyilvános fe­lületen is többször írtak a má­siknak, de - ami felettébb fur­csa - ismerősként nem jelölték meg egymást. Ám ennek az is leTiet az oka, hogy a késelést követően valamelyikük igyeke­zett eltüntetni ennek nyomait, és az ismeretséget felbontotta. nak utasai kiszálltak, és a táma­dó tőlük kért segítséget. Közösen próbálták a feltételezett késelő, Bödöcs BMW-jébe a még élő áldo­zatot betuszkolni. A képek tanú­sága szerint a frissen érkezők is­merhették a szurkálót. Ám a fér­fiak hiába próbálták autóba ten­ni a sérült embert. Ezért a siker­telen kísérlet után felhagytak a próbálkozással, és elhajtottak a helyszínről. Ezt követően a táma­dó is elmenekült. A rendőrség ez­után kezdte keresni Bödöcs Nor­bertét és a 21 éves Günczer Eve- lint, valamint a JAX-333-as rend­számú BMW-t is. Tegnap Günczer Evelin feladta magát a rendőrségen, amit Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapi­tányság szóvivője is megerősített. Bödöcs Norbert még szökésben, Günczer Evelin feladta magát BUDAPEST A húsz éve elkövetett kettős gyilkosság után csak 2014 októberében fogták el a svájci ha­tóságok a körözött tettest, egy li­banoni férfit, akit 2015 február­jában adtak át a magyar hatósá­goknak. Ellene kettős gyilkosság ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, és nyereségvágy­ból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett ember­ölés miatt életfogytiglani fegy­házbüntetést indítványozott. 22 évesen, pénzért ölte meg az anyát és hétéves fiát A vádlott 1996-ban Budapes­ten járt, egy családnál szállt meg. Vállalta, hogy a szállásért, ellátá­sért, némi fizetségért cserébe dol­gozik a családfő üzletében. De egy hétre rá elküldték a házból. A 22 éves férfi külföldre akart menni, de nem volt pénze. El­határozta, akár erőszakkal, de pénzt szerez. Ezért este visszatért a neki szállást adó családhoz: az egyik ablakot befeszítve bejutott a házba. Magához vett egy kést, amellyel a nappaliban tartózkodó nőre és hétéves kisfiára támadt. A kitartó, brutális jellegű bán­talmazás következtében anya és gyermeke perceken belül életét vesztette. Ezután a vádlott értéke­ket vett magához, másnap eladta őket, és elhagyta az országot. Az­óta bujkált. Most előzetesben vár­ja, hogy bíróság elé állítsák. MW TELEVIZIO-MUSOR 2016. FEBRUAR 11., CSÜTÖRTÖK QS O (A O Z rt^lubvHBHH viÄsÄnTHHHHH 5.00 Barátok közt© 5.10 Csapdába csalva © 16.00 Claude 9.50 Knight Rider© . ♦ 9.20 Alpesi őrjárat © 7.45 Muzsikás történet 9.15 Dühös szerető© 7.00 Labdarúgás 5.30 TopShop 5.35 Doktor D© 16.15 A város hősei 10.50 Amerikai 10.20 Család-barát 8.35 Német nyelvű hírek amerikai krimi 2008 Német Kupa, 5.55 Jó reggelt, skacok! © 6.20 Mokka© 16.30 Rolie, Polie, Olie mesterszakács© 11.40 A világörökség kincsei 8.50 Hazajáró 11.05 Tekerd vissza, negyeddöntő, 7.35 RTL Klub Híradó 9.25 Stahl konyhája© 16.55 Gyerekversek 11.45 Esküdt ellenségek: 12.00 Déli harangszó 9.20 Magyar Krónika© haveri© Heidenheim- Hertha BSC 8.10 Fókusz© 9.30 Babapercek © 17.00 Hetedhét Gyerekhíradó Bűnös szándék© 12.02 Híradó 9.45 Orosz nyelvű hírek amerikai vígjáték 2008 11.00 Tenisz 8.40 Magyarul Balóval 9.40 Teleshop 17.05 Póló 12.45 AS.H.I.E.LD. . 12.35 Időjárás-jelentés 10.00 Tessék! 13.10 A zsoldos katona© ATP500-as torna, 9.15 AsztroShow 10.45 Astro-Világ 17.15 Póló ügynökei © 12.45 Kult+@ 10.25 Új nemzedék© olasz-francia vígjáték 1975 Rotterdam, 10.15 TopShop 17.25 Noddy kalandjai 13.40 NCIS-Tengerészeti 12.55 Jamie 30 perces kajái 10.50 Kereszt-Tények 15.25 A sárkány csókja© 1. nyolcaddöntő 12.05 Street Kitchen © 12.00 Tények Délben Játékvárosban II. helyszínelők © 13.25 AzUshuaia 11.00 „így szól az Úr!” francia-amerikai akciófilm 13.00 Tenisz 12.35 Story Extra© 12.25 Aktív© 17.35 Állatkerti sétány 64. 14.45 NCIS-Tengerészeti expedíció© 11.15 Angol nyelvű hírek 2001 ATP500-as torna, 13.05 Éjjel-nappal 12.50 Paloma® 17.50 Kalandozások Andyvel helyszínelők© 14.15 Szívek doktora© 11.30 Vörös bestia® 17.10 Párizsból Rotterdam, Budapest© 13.50 Walker, 18.00 Pimpa 15.45 NCIS: Los Angeles© 15.00 Brown atya© 13.00 Híradó szeretettel © 2, nyolcaddöntő 14.20 Négyen négy ellen ­a texasi kopó© 18.05 Pimpa 16.45 NCIS: Los Angeles© 15.55 Tappancs, 13.15 Kékbolygó amerikai-francia akciófilm 15.00 Tenisz A családi játszma© 14.50 Walker, 18.10 Milo 17.40 Amerikai a mesterdetektiv© 13.40 Hazajáró 2010 ATP500-as torna, 15.00 Isten áldjon, a texasi kopó® 18.15 Milo mesterszakács© 16.45 Szerencse Híradó© 14.10 Magyar Krónika© 19.00 A sárkány szeme© Rotterdam, Esperanza! © 15.50 Szeretned kell! © 18.25 Traktor Tom 18.40 Jim szerint a világ© 17.00 Ridikül© 14.45 Család-barát amerikai akciófilm 2012 3. nyolcaddöntő 16.10 Szulejmán ® 16.55 Szeretned kell! © 18.40 Traktor Tom 19.05 Jim szerint a világ® 18.00 Híradó 16.00 Slovenski Utrinki 20.45 Vakszerencse© 17.15 Ökölvívás 17.25 Story Extra© 18.00 Tények 18.50 Eperke legújabb 19.35 Két pasi­18.30 Időjárás-jelentés 16.30 Alpok-Duna-Adria amerikai thriller 2013 18.15 Mai helyzet 18.00 RTL Klub Híradó 19.30 Jóban Rosszban © kalandjai meg egy kicsi© 18.40 Alpesi őrjárat© 17.00 Család és otthon R.: Brad Furman 18.30 Út Milánóba 18.55 Fókusz® 20.15 Magánnyomozók© 19.15 Pocoyo 20.10 Két pasi ­19.45 Maradj talpon!© 17.30 Tálerrtum© Sz.: Ben Affleck, BL-magazin ’ 19.30 Éjjel-nappal 21.20 NCIS: 19.25 Pocoyo meg egy kicsi© 20.45 Fábry® 18.00 MMA-portré sorozat Gemma Arterton, Justin 20.00 Darts Budapest® Los Angeles© 19.35 Csűrcsavarosdi 20.35 Két pasi­22.05 Kenő© 19.00 Hogyvolt!? Timberlake, Michael Esper, Premier League, 20.45 Barátok közt© 22.25 NCIS: 20.00 Táncakadémia© meg egy kicsi© 22.10 Shakespeare Bál 20.00 Szenes Iván írta © Anthony Mackie 2. állomás, Newcastle 21.20 Volt egyszer két Los Angeles© 20.30 Böngésző© 21.00 Shannara­0.20 Európa kemping © 21.00 Híradó 22.35 Az igazság ára© 23.30 Jégkorong Németország © 23.30 Felejthetetlen© 21.00 Én vagyok itt® A jövő krónikája © 1.40 A mesék háza® 21.35 Maradj talpon!© amerikai krimi 2011 NHL, alapszakasz, 22.25 Gyilkos elmék © 22.40 Elcserélt lányok © 22.00 Amerikai pite 5. 2.10 Pannon expressz © 22.35 Ridikül© 0.50 Isten ments! © Arizona Coyotes­23.25 RTL Klub Híradó 0.35 Tények Este 23.25 Kulisszák mögött- Pucér maraton© 2.35 Határtalanul magyar 23.30 Család-barát amerikai vígjáték 2011 Vancouver Canucks 23.55 Magyarul Balóval 1.20 Aktív©- az A38-as hajón © 0.10 Két pasi 3.05 Magyartörténelmi 0.55 Himnusz 2.40 Vakszerencse® 1.30 Sporthorgász-magazin 0.35 Homeland-A belső 1.45 Sportos 0.20 A médium©-meg egy kicsi© arcképcsarnok 1.00 Híradó amerikai thriller 2013 2.00 NBA ellenség © 1.55 Ezo.TV 1.10 Én vagyok itt© 0.40 Esküdt ellenségek: 3.25 Akadálytalanul 1.15 Angol nyelvű hírek R.: Brad Furman Sz.: Ben NBA, alapszakasz, 1.45 Viszlát, Bajnok! © 3.00 Emelt fővel: 2.40 Elcserélt lányok© Bűnös szándék© 3.55 Szellem 1.30 Életművész© Affleck, Gemma Arterton, Oklahoma City Thunder­3.30 Gálvölgyi-show© Az igazság harcosa© 3.20 Az A38 Hajó színpadán 1.25 Szívek szállodája® a palackból... 2.25 Vörös bestia © Justin Timberiake, New Orleans Pelicans 21.20 Castle vS 1930 Jóban Rosstet 22.40 Elcserélt lányok 22XI0 Amerikát pite 5 HÍR tv 1555Tappanes, a mesterdetektiv 7.45 Muzsikás öténél 20.45 tökszetencse 20.00 Darts TV PAPRIKA 3 * Óránként Híradó és időjárásjelentés 14.15 Család és otthon 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Better 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Unió 28 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Kosár 17.40 Egy Perc Híradó 17.54 Ma este 18.40 Egy Perc Híradó 19.00 Hírek 19.02 Időjárás-jelentés 19.05 Szem­től szembe 19.30 Híradó 20.25 Idő­járás-jelentés 20.45 Egy Perc Híradó 21.00 Híradó 21.20 Időjárás-jelentés 21.25 Egy Perc Híradó 11.55 Showder Klub © 12.50 A To­ledo család © 13.45 A bosszú asz- szonya © 14.40 Lucia - A sors ül­dözöttje © 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge © 17,05 A Madagaszkár pingvinjei 17.30 Az élet csajos oldala ©17.55 Step Up-Allln®20.00 Az élet csajos oldala © 20.30 Showder Klub © 21.30 RTL II Híradó 22.00 Szelfí © 23.00 Barátok közt © 23.30 Step Up-AII In® 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Ve­led is megtörténhet! © 11.00 Csa­ládi Titkok ® 12.05 Jóban Rossz­ban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet ©14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Kasza! © 18.05 Veled is megtör­ténhet! © 19.10 Celebmüszak © 19.45 Hal a tortán © 20.50 Édes élet © 22.00 Nyom nélkül © 0.15 Jóban Rosszban © 0.50 Egy ello­pott élet-® 1.55 Maricaiz © 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Panaszkönyv 12.00 Híradó 12.30 Globál 13.00 Regge­li járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Párhuzamos múlt © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Szabadfogás 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Csörte © 21.00 Hír­adó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 22.30 Alinda 23.00 Csörte® 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Pri­vát rocktörténet ® 6.00-9.00 Privát­filmek újratöltve ® 9.00 Teleshop 11.00-13.00 Privátfilmek újratöltve © 13.00 A szabadság földjén © 15.20 Szőr Austin Powers - Őfelsé­ge titkolt ügynöke © 17.00 Miss Pot­ter © 18.45 A lányom nélkül soha © 21.00 Végveszélyben a Föld © 22.40 Végveszélyben a Főid ® 0.20 Vakvágányon © 2.00 A szabadító­művész© 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700-as klub © 16.20 Fő az egészség 16.50 Vi­lághíradó 17.05 Fórom 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.20 Doku 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Friderikusz 22.35 Híradó-Este9 8.00 Vízilabda Európa-bajnokság 9.15 Sportpercek 9.30 Labdarúgó Magyar Kupa 11.15 Sportpercek 11.30 Magazin 12.00 Sportpercek 12.15 Magazin 12.45 Múlt és jelen egy időben 13.15 Labdarúgó Ma­gyar Kupa 15.00 Magazin 15.30 Jégkorong Olimpia Selejtező 18.45 Sportpercek 19.00 Jégkorong Olim­pia Selejtező 22.15 Futsal Európa Bajnokság - Belgrad 23.30 Röplab­da Magyar Kupa 8.50 Csokiba mártva © 9.20 Re­ceptdaráló Desszert Angélával © 9.35 A világ legjobb utcakajái ® 10.30 James Martin, a repülő sza­kács © 11.00 Faszénen sült csodák © 11.30 Raymond Blanc - Titkok a konyhából © 12.05 Szabadnapos szakácsnő © 12.30 Tejben-vajban © 12.45 Tejben-Vajban Receptek © 13.00 A boldogság receptjei © 13.30 Szakács a piacon ® 14.20 A világ legjobb utcakajái ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents