Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 4. szám
VASARNAP 16 SPORT REGGEL 2016. JANUAR 24., VASÁRNAP HÍREK Súlyos sérülés a lesikló versenyen KÍTZ8ÜHEL Az olasz Peter Fill végzett az első helyen férfi lesiklásban szombaton az alpesi sízők legendás világkupa-versenyén, az ausztriai Kitzbühel- ben rendezett viadalon. A minden évben „áldozatokat” követelő lejtőn, a Streifon ezúttal az összetettben és a szakági rangsorban is vezető norvég Aksel Lund Svindal bukott hatalmasat, motoros szánnal vitték le a pályáról. Olyan térdsérülést szenvedett, ami miatt meg kell műteni, így véget ért számára a szezon. Utolsóként Kosiba Dániel is kiesett BUDAPEST Nem jutott be a negyeddöntőbe Kosiba Dániel, mijután a 16 fozött kikapott nigériai ellenfelétől, Quadri Aru- nától a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World To- ur-sorozatának idei első versenyén. Kosiba kiesésével már egyetlen hazai játékos sincs versenyben a 70 ezer dollár összdíjazású budapesti viadalon, amely vasárnapig tart. Nem sok esélye van már a kéziseknek WROCLAW Miután a magyar férfi kézilabda-válogatott három mérkőzés után még pont nélkül áll a lengyelországi Euró- pa-bajnokság középdöntőjében, kedden és szerdán le kell győznie Spanyolországot és Svédországot, hogy maradjon esélye kiharcolni a riói olimpiai kvalifikációt. Szenvedett ugyan, de győzött a Barca MALAGA A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 21. fordulójában a Barcelona Munir El Had- Lionel Messi dadi és Lionel Messi góljával idegenben győzte le 2-^-re a Málagát. Szász Emese még kvótás helyen BARCELONA Mindhárom főtáblára jutó magyar - Szász Emese, Antal Edina és Budai Dori- na - az első fordulóban vereséget szenvedett a női párbajtőrözők világkupaversenyén. Szász ugyanakkor az olimpiai kijutás szempontjából továbbra is rendkívül megnyugtató pozícióban áll a világranglistán, mert az egyéni kvalifikációját esetleg veszélyeztető riválisok ugyancsak korán búcsúztak. Legyőzte Görögországot a magyar válogatott / / / EREMMEL BÚCSÚZTAK A FIÚK IS Kis Gábornak volt az örömre J oka Varga Damek végig vezetve, magabiztosan verték a görögöket és szerezték meg l ? a bronzérmet az Európa-bajnokságon I- .i.A> r A lányok aranyérme utáni napon győzelemmel köszönt el í belgrádi Európa-bajnokságtól a magyar férfiválo gatott is, és ez a magyar vízilabdasport hatodik világbajnoki bronzérmét érte. | NSO/VR-összeállítás BELGRAD Benedek Tibor együttese a Görögország elleni összecsapás felénél 8-4-re, a negyedik negyedének elején már II 5-re vezetett, és végül 13-10- re nyert. A csapat kétséget sem hagyott afelől, hogy sokkal erősebb és sokkal jobban akarja a győzelmet, mint a már az elődöntőbe jutással is bravúrt végrehajtó ellenfél, és bár a mieink az Eb nyitányán még 8-8- as döntetlent játszottak a görögökkel, most magától értetődően győzték le őket. Mivel azonban a férficsapat még csütörtökön elveszítette a Montenegró elleni elődöntőt, egyelőre nem jutott ki egyenes ágon a riói játékokra (ehhez be kellett volna jutni a fináléba), és tavasszal az olimpiai selejtezőtornán szerezheti meg a kvótát - ez azonban aligha fog nehezére esni. Összességében a szövetségi kapitány is elégedetten értékelt a megnyert bronzmeccs után. „Mi szerettünk volna olyan hangzavarban játszani, ami most a döntőt előzi meg. Ez volt az álmunk, de nem vagyok elégedetlen. Nyilván jobb az első helyért játszani, de a fiúk most bebizonyították, hogy a három hét felkészülés alatt igazi csapattá váltak. Ha nem bizonyítod eredménynyel, akkor nem ér semmit, hogy mi tudjuk, hogy jó csapat lettünk - mondta Benedek Tibor az M4-nek. - Nagyon jó Európa-baj- nokságunk volt egy nagyon rossz utolsó negyeddel Montenegró ellen. Szerintem ez az Eb erőt adhat abban, hogy bár nem kvalifikáltuk magunkat még az olimpiára, de megvan ehhez az erő, olyan játékosok, akik tudnak lendíteni a csapategységen. Ki fogjuk vívni az olimpiai részvételt!” A tizenkét csapatos selejtező- tornát áprilisban, Triesztben rendezik meg, és négy válogatott juthat ki onnan Rióba, a résztvevők közül viszont legfeljebb Olaszország, Spanyolország és valami fatális véletlen folytán esetleg Oroszország szoríthatja meg a magyarokat, a többieket bármikor üzembiztosán verik a mieink, akiknek tehát nem okozhat gondot a kvótaszerzés. „Az olimpiáig még nagyon sokat tudunk előrelépni - vélte Bátori Bence, aki két gólt lőtt a bronzmeccsen. - Az is látszott, hogy most mennyit fejlődtünk három hét alatt: Rengeteget. A következő lépcsőfok az, hogy Triesztben kijussunk az olimpiára. Összességében ezen az Eb-n egy bronzérem nagyon jónak számít, büszke vagyok rá. Amint vége lett az elődöntőnek, már az öltözőben azt beszéltük, hogy mennyire kell ez a bronzérem, ezt a mentalitást sikerült most kihoznunk a medencébe.” VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG DÖNTŐ: SZERBIA-MONTENEGRÓ10-8 A 3. HELYÉRT: MAGYARORSZÁG-GÖRÖGORSZÁG 13-10(4-2,4-2,2-1,3-5) GÓLSZERZŐK: Vámos 3, Decker, Manhercz, Bátori, Hárai, Hos- nyánszky 2-2, illetve Vlahopulosz 4, Murikisz, Afrudakisz 2-2, Ge- niduniasz, Funtulisz 1-1. Hazatértek a magyar aranylányok, . akik lassan felfogják: Európa bajnokai Miután a Hollandia elleni döntőben 9-7-re győzött a női vízilabda-válogatott, és ezzel Euró- pa-bajnok és riói olimpiai résztvevő lett, szombaton boldogan buszoztak haza a lányok és a szakmai stáb. „Alig egy órát aludtam a döntő után - mondta a láthatóan kissé fáradt Bíró Attila szövetségi kapitány. - A csapattal vacsoráztunk, beszélgettünk, aztán a stábbal ültünk össze a szobámban, majd elmentünk még egy kicsit ünnepelni. Hajnalban értünk haza, s közben láttam, hogy rengeteg gratuláló sms-t kaptam. Most még elsősorban az olimpiai részvétel kiharcolásának örülök, de ha eltelik néhány nap, megnyugszom és biztosan tudatosul majd bennem, hogy Európa-bajnokságot nyertünk. Ez hatalmas dolog, pláne tizenöt év után. A magyar válogatott újra ott van az elitben, letettük a névjegyünket.” Vidáman nyilatkozott Antal Dóra is, aki a döntőt éppenséggel egy óriási sallerral indította a miheztartás végett. „Férfias munka volt a döntő megnyerése, elsőre fel sem fogtuk, mit értünk el - mondta a váloga2*® Felejthetetlen pillanat: Bíró Attila „vízbemenetele" tott szélsője. - Nemcsak megszereztük a legfényesebb érmet, hanem a riói kvóta is a miénk. Egy percig sem gondoltam azt, hogy a hollandok nyerhetnek, ez volt a kulcs. A végén mi maradtunk higgadtabbak, bennünk maradt több lélekerő. A döntőben fizikailag jobban pariban voltunk a hollandokkal, mint az első mérkőzésen. Úgy voltunk vele, hogy kezdjük mi a kemény játékot, ezért amikor feljöttek támadni, egy öklössel indítottam, mert úgy voltam vele, nem érdekel, nyerni kell, az ellenfél húzza meg magát, és ne mi! Bejött.” Ezüstérmes lett 1500-on Liu Shaolin Sándor SZOCSl Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók Szocsiban zajló Európa-bajnok- ságán, méghozzá nagy csatában lett második az orosz Szemjon Jelisztratov mögött, és a holland Freek van der Wart előtt. A táv fináléjában Knoch Viktor és Liu Shaoang is rajthoz állt magyar részről, Eb-n korábban még soha nem volt döntős egyszerre három magyar férfi korcsolyázó. Liu Shaoang az ötödik, Knoch a hetedik helyen zárt: bár mindketten végig az élmezőny közvetlen közelében haladtak, ám a hajrában a brit Jack Whelbourne elcsúszott, és magával sodorta a két magyart. A nőknél ugyanezen a távon Bácskai Sára Luca a 10., Jászapáti Petra a 20. pozícióban zárt a 33 fős mezőnyben. A legrövidebb távon, 500 méteren Knoch Viktor a B-döntőt megnyerve ötödikként végzett, Liu Shaolin és Liu Shaoang a 13. és 15. helyen zárt. A nőknél 500- on Jászapáti 13., Bácskai 17. lett. Ami a váltóversenyeket illeti, a Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra összeállítású négyes rendkívül könnyedén vette az elődöntős akadályt, ugyanis a hollandok az élen olyan tempót diktáltak, amelyet csak a magyarok tudtak követni, s a 3000 méteres táv végére a bolgár négyest mindkét váltó lekörözte, s majdnem a csehek is erre a sorsra jutottak. A vasárnapi döntőben a hollandok mellett az oroszok és az olaszok lesznek a magyar csapat riválisai. A férfiaknál jóval nagyobb küzdelem zajlott. A Knoch Viktor, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang négyes hosz- szú ideig a negyedik helyen korcsolyázott, de 17, körrel a vége előtt élre állt, majd visszacsúsztak a harmadik pozícióba, de a végén már nem forgott veszélyben az A-döntőt érő második hely. A holland, az orosz és a brit négyes jutott még a fináléba. VR m Liu Shaolin Sándor ezüstöt nyert BOCS, GYEREKEK, PE BINKY BOHÓC MA NINCS HELYETTE MA A BÁTYJA LÉP FEL. MEL, A KÖNYVELŐ! MA A SZÁMLÁK MEGŐRZÉSÉNEK FONTOSSÁGÁRÓL FOGUNK BESZÉLGETNI. ELEG VICCESEN HANGZIK EGY ZÖLP PARÓKÁS PASI SZÁJÁBÓL. iiiif r . _s—i ® J im Davis Nem lőtt gólt az FTC LABDARÚGÁS Felkészülési mérkőzésén 1-0-ra kikapott a német másodosztályú Parderborntól a Törökországban edzőtáborozó Ferencváros. A játék jobbára a mezőnyben zajlott, a Fracli-ka- pus Dibusz Dénesnek mindössze háromszor kellett játékba avatkoznia, ebből egyik az volt, amikor a kapujából kivette a labdát. Az ellenfél csatára, Nick Proschwitz a 21. percben jobb lábbal hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba, a Ferencváros viszont az egész mérkőzés alatt alig dolgozott ki helyzetet. Az Újpest is vereséget szenvedett a szintén a német másodosztályban szereplő Nürn- bergtől, amelynek friss igazolása, a magyar válogatott Stieber Zoltán is gólt szerzett mindjárt az első felkészülési mérkőzésének első félidejében. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK FERENCVÁROS-PADERBORN (NÉMET) 0-1 (0-1) G: Proschwitz (21.). ÚJPEST-NÜRNBERG (NÉMET) 1-2 (1-1) G: K. Hazard (11.), ill. Stieber (32.), Burgstellar (85.)