Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 4. szám
2016. JANUÁR 24., VASÁRNAP SZTÁRVILÁG 11 Kis Grófo édesapja, Grófo Kozák László büszke a fiára „Álmomban sem hittem, hogy sztár lesz belőle” Most már az is előfordul, hogy az apja lép fel vendégművészkénl a Buiibáró Koncertjein Milliók imádják a dalait Kis Grófo legsikeresebb, a Nézését meg a járását című dalát alig tíz hónap alatt 17,5 millióan töltötték le az internetről. A Bulibárót fél év alatt 12 millióan, a 'No roxa áj című klipjét pedig eddig 21 millióan tekintették meg. Kis Grófo apja csak kapkodja a fejét a fia sikerei láttán. A szolnoki muzsikust és a fiát a szülővárosukban megsüvegelik az emberek, autogramot, közös fotót kérnek tőlük. Virág Márton/hot! SIKER Egy éve, hogy Kis Grófo a hazai mulatósvilág sztárja lett, a dalait azóta szinte mindenki fújja. De nemcsak itthon: a 22 éves énekes nemrég jött haza Angliából, ahol 40 percen keresztül 1500 londoni magyar tombolt a műsorára. Szegénységben nevelkedett Kis Grófo édesapja szintén mulatószenész, 28 éve lépett először színpadra. Azóta körbeturnézta Európát. „Senki nem hiszi el, de tényleg Grófo Kozák László a rendes nevem, ez van a személyimben is. A fiamat csak Grófónak szólítom - bizonygatja a 44 éves édesapa. - Az első gyerekem, Brigitta születésének híre Angliában ért utol. Nem volt pénzem nagy ünnepséget csapni, így jobb híján hazai levesporból készült gulyással láttam vendégül a zenekarom tagjait.” Ha az öreg Grófo épp nem koncertezett, a szolnoki vasipari vállalatnál karbantartóként, raktárosként dolgozott, aztán népművelő lett. Abból pedig nehezen tudtak megélni. A fia úgy emlékszik arra az időszakra, hogy nagyon szegények voltak. Nem számított ekkora sikerre Ahogy Kis Grófo cseperedett, az apja reménykedett, hogy egyszer majd átadhatja neki a stafétabotot. Ha csak tehette, vitte magával a gyereket a fellépéseire. Amikor a 1<2 éves kiskamaszt egy lakodalomban egyedül felküldte a színpadra, ő olyan hangulatot csinált, hogy majd kétezer vendég vele énekelte a dalát. „Egy alkalommal Grófo annyira el akart jönni a koncértünkre, hogy titokban bebújt a mik- robuszunkba, a hangszerek közé - emlékezett az apa. - Szolnokról 160 kilométert autóztunk Székesfehérvárig, amikor megálltunk tankolni. Ott ugrott ki a gyerek a kocsiból. Persze már nem fordultunk vissza miatta, sőt még tetszett is a vagánysága. Akkor már tudtam, ő lesz majd az utódom. Hogy többen ismerik a nevét, mint az enyémet? Ez a világ rendje. Álmomban sem hittem, hogy sztár lesz a fiamból - pláne ekkora!” De mire mulat Kis Grófo? Persze Kis Grófo nemcsak erről ismert. Lehet nyár vagy tél, az édesapjához hasonlóan ő is mindenhol fényesre suvik- szolt cipőt, frissen vasalt inget és öltönyt visel, A fiú akkor is tipp-topp volt, amikor a szerelmét, az akkor 15 éves Tündét megszöktette a szülei esztergomi házából. „Két hónap hiányzott, hogy Tündi betöltse a 16. évét, és a fiam hivatalosan is feleségül vehette volna. De nem volt türelme kivárni azt az időt - magyarázza az apa. - Amikor beállítottak hozzánk, azt mondták, szeretik egymást, együtt akarnak élni. Küldtem volna haza a lányt? Inkább fölhívtam a nászomat, hogy ne keressék Tündit, itt van nálunk. Még aznap lejöttek, és áldásukat adták a fiatalokra.” Az öreg Grófo büszkén újságolta, hogy a négy gyereke már kilenc unokával ajándékozta meg. Hiába országos hírű mulattató a fia, családi ünnepségre, születésnapra vagy keresztelőre mindig külsős zenekart hívnak a házhoz, és olyankor Kis Grófo is önfeledten bulizik. „Ha kell, vissza tudok azért venni a tempóból!” .ZSÉDENYl ADRIENN, azaz Zséda a rengeteg elfoglaltsága ellenére sem kimerült. Hihetetlen energiával veti bele magát az előtte álló feladatokba, miközben a kedvességével és a nyitottságával egyre több rajongót gyűjt maga köré. „Szenvedélyesen szeretem a hivatásomat. A koncertek, a fotózások, a kalendárium írása mind-mind olyan elfoglaltság, amik feltöltenek. Azért csinálom, mert szeretem, és úgy érzem, jó energiákat tudok közvetíteni.” A folyamatos pörgés mellett azonban arra is ügyel, hogy a pihenésre is jusson idő. Ilyenkor olvas, filmeket néz, vagy a barátaival találkozik. Mindenesetre Zsédát a korábbi munkái után 2016-ban új szerepben is láthatjuk majd, hiszen ő A Dal 2016 zsűrijének egyetlen női tagja. „Nyilván nőként máshogy látok majd dolgokat, mint a férfiak - vallotta be az énekesnő, aki a produkciókat csak az élő műsor során láthatja, a dalokat azonban már többször is meghallgatta az előválogatás szakaszában. - Lélekben és szaktudás terén is fel kell készülni, és szükségem lesz mindarra, amit eddig tanultam a pályán. Számomra a melódia, a mondanivaló és a hitelesség mindig a legfontosabb.” Adrienn a másik három zsűritaggal, Frenreisz Károllyal, Pierrot-val és Both Miklóssal is megtalálja a közös hangot. „Nagyon élveztem a munkát az előválogató során. Ami közös mind a négyünkben, az a szakmai alázat és a tisztelet. Ez hoz össze minket.” hot! Zséda most zsűritagként tűnik fel Az énekesnő a négy fal között is nagyon jól eltölti az időt Tibivel, a The Shudras frontemberével Örömmel fogadta a rokonság Gabi szerelmét TÓTH GABI, a népszerű énekesnő tavaly nyáron jött össze a Tha Shudras frontemberével. A kapcsolatuk most új fejezethez érkezett, hiszen már a teljes rokonság elfogadta a szerelmeseket. Tény, hogy kimerítő időszakon van túl Gabi. A Sztárban sztárban . egészen a döntőig jutott, de ahogy vége lett a műsornak, azonnal belekezdett egy turnéba Takács Nikolasszal. Egészen karácsonyig kitartott a lendülete, akkor azonban megálljt parancsolt a hajtásnak. „Éppen a pihenőmet töltöm, most ennek jött el az ideje - kezdte lapunknak Gabi. - Az egészben az a jó, hogy egyáltalán nem tervezek meg előre semmit. Ha ahhoz van kedvünk, hogy elutazzunk valahová négy-öt napra a párommal, Tibivel csak be- ugrunk a kocsiba, és magunk mögött hagyunk mindent!” Az énekesnő ilyenkor a megszokottól eltérő életet él. A nézők leginkább a harsány, energikus Gabit ismerik, ám a magánéletben jóval visszafogottabb. „Szeretem, hogy nem kell alkalmazkodnom semmihez. Hogy bármikor lehetek smink nélkül - vagyok is rendszeresen. Sőt, sokszor laza ruhát viselek egész nap. Addig alszom, amíg csak bírok, nem kell felkelnem azért, hogy valahová odaérjek időben. Sokszor olyan vagyok, mint egy Le sem tagadhatnák, hogy lángol a szerelem a két énekes között .rossz kisgyerek” - nevetett Gabi. Az énekesnő elmondása szerint otthon, a négy fal között is nagyon jól elvan. „Néha elmegyünk anyuká- mékhoz, vagy csak kirándulni Pest környékére. Másra nem vágyom. Nyáron éppen elég kilométert teszek meg a fellépések miatt, hogy most ne akarjak sokfelé menni” - gondolkodott el. Gabi és a szerelme nem mondhatók nagy partiarcoknak, sőt. „Mindketten egyformán gondolkodunk erről. Azt kell, hogy mondjam: nyuggerek lettünk! De azt hiszem, ez a legtöbb pár- kapcsolatban így van. Nem hiányzik más, csak hogy a legjobb barátainkkal összeüljünk, és fő- zőcskézzünk egyet” - árulta el. Tibi kijön Verával is A vak is láthatja, hogy Tibi remekül kijön Verával is. Miközben Gabival szinte egy pillanatra sem válnak el, azért a Tha Shudras frontembere olykor a párja nővérével is bohóckodik. „Sokat nevetgélnek, hasonló a humoruk. Hála az égnek, Tibi családja is kedvel engem. Megvolt már az első karácsonyozás is, voltam náluk Szegeden. Bemutattak a családnak; úgy érzem, befogadtak. Fontos, hogy mindenki mindenkit szerét. Szerencsére nincs nehéz dolgunk, mert Tibi mindenkinek mosolyt csal az arcára” - nevetett Gabi. >