Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-02 / 1. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JANUAR 2., SZOMBAT Durrogtak a petárdák, villantak a mobilok, jól jött a forralt bor Ropták a táncot a hideg ellen ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR Már kora délután pezsgőzött egy nagyobb csapat az Arany János téren, az Ady Endre utcában pedig egy Sikoly-álarcos, tíz év körüli fiú riogatta a járókelőket. Sok fiatalt lehetett látni mobiltelefonnal a kézben: fényképeztek, és az internetes közösségi oldalakon szervezték az esti bulit.- Két társaság kapcsolódik ösz- sze nálunk, több helyen is szórakozunk, házibulikból tartunk szórakozóhelyekre. Fáradt voltam, de most egyre inkább megjön a kedvem. Az új esztendőtől csak azt várom, hogy ne érjen csalódás - mondta Horváth Péter. Az idősebbek szerényebben ünnepeltek.- Szűk családi körben töltjük a szilvesztert, javarészt otthon, de a városban is sétálunk. Viccelődéssel, sztorizással múlnak a percek. Azt várom, hogy az új év ne legyen rosszabb, mint a 2015-ös volt! - mondta Vajda Gyula. A belvárosban nézelődő turistákat is lehetett látni. Bodor Ferenc és párja kézen fogva sétáltak. Budapestről jöttek szilveszterezni a nehezen összespórolt pénzükön. A középkorú férfinak az a véleménye az elmúlt évről, hogy sokan nehezen éltek, nem jutottak ötről a hatra. Egy alföldi idős házaspár vidította a többieket, ők megígérték, hogy táncolni is fognak.- Ebben az évben tapasztaltuk először, hogy nagyobb létszámban jöttek szilveszterezni Kaposvárra Nagykanizsáról, Budapestről, Dunaújvárosból - mondta Gergely Ica, a Kapos Hotel marketingvezetője. Ők két partit is tartottak, és ötfogásos vacsorát tálaltak fel hagyományos szilveszteri ízekkel és különlegességekkel. A fiatalok retro buliban szórakozhattak. Tóth Péter és Lázár Zoltán salsacsapata fokozta a hangulatot. Közben a külvárosi utcákban minden olyan volt, mint egy átlagos téli estén. A legtöbb házban alig pislákolt fény, de amelyik fényárban úszott, ott folyamatosan puffogtatták a petárdákat, lőtték fel a tűzijátékokat. Este 22 óra után már mozgolódni kezdett a tömeg a belvárosban. A nagy hideget mutatta, hogy leginkább a forralt borosnál torlódtak fel az emberek. A Noszlopy utca vendéglátóhelyei fél házzal mentek ekkor.- Szia anyu, akartalak hívni, apa megengedte, hogy maradjak! - ezzel a mondattal vette fel a telefonját egy kamasz. Nem mesz- sze tőle egy csinos miniszoknyás lány is telefonált, közben ugrált, annyira fázott. Két srác sörrel a kézben belesett az ablakon egy étterembe, az elegáns hölgyeket figyelték. 23 órakor már sokan tartottak a Kossuth tér felé. Egy feltehetően részeg autós majdnem felhajtott a járdára a Teleki utcában, aztán visszajött még egy körre. A fűthető színpadon a Back II Black tolta a ritmust. Éjfél előtt Szita Károly köszöntötte a többezres tömeget. A Himnusz a Fő utcán ért egy húszfős, fiatalokból álló társaságot, ők kört alkotva összekapaszkodtak, úgy hallgatták. A hivatalos tűzijáték impozánsra sikerült, de amatőrök is durrogtat- tak. A kaposvári Kossuth téren tömegek szórakoztak, vidám hangulatban búcsúztatták 2015-öt Hajléktalansors: a leghidegebb éjszakán más a buli az utcán élők számára KAPOSVÁR A december leghidegebb éjszakája köszöntött be szilveszterkor, ezért sok hajléktalannak az óévbúcsúztató nem önfeledt mulatságot, hanem küzdelmes napokat jelentett, hogy átvészeljék a fagyokat. A kaposvári hajléktalanszálló a végső menedék, de a legtöbben nem akarják feladni a szabadságukat, és addig dacolnak a mínusz fokokkal, amíg lehet.- Pont most hagytam el a kesztyűmet - mormogta Kovács István, aki büszkén mutatkozott be a Pite becenéven is. Sokat élt már az utcán, de most a szálló vendége, mert a mínusz 5-6 fokokat már megérzi az ember a szabadban, olyankor szokott baj lenni, tette hozzá. A szilvesztert mindiga Kossuth téren tölti, mert vonzzák a programok.- Pincér voltam valaha. Eladtam a lakásom, sok pénzem volt. de kölcsönadtam. így jutottam ide- osztotta meg velünk a történetét dióhéjban. Stefán Nagyatádra, szülőhelyére is gondolt...- Állok, mint Krisztus... - pózolt fotósunknak rövid rábeszélés után Pite barátja, Stefán. aki a szülőhelyére is utalt: - Örülni fognak a képnek Nagyatádon...- Én is töltöttem már fehér asztal mellett a szilvesztert. De ezt a sorsot dobta a gép. Nincs kire haragudnom. Semmit sem várok az új esztendőtől. Azt sem értem, hogy miért kell ünnepelni. Ez talán a gyerekeknek vagy a fiataloknak öröm. Nem értem, hogy miért kell számon tartani az idő múlását, megy az magától is... - filozofált János, aki csak átutazó hajléktalan Kaposváron, de itt ragadt. Az mondta: az ünnep már nem jelent sokat a fedél nélkülieknek, de minden alkalom fontos, ami erősíti az ösz- szetartozást.- Ezt az életet csak együtt lehet kibírni. Ha megosztom a borom mással, akkor beenged egy romos házba, vagy bódéba, a tűzhely mellé. Csak így lehet túlélni. De a barátság is ingatag: ha van valamid, képesek ellened fordulni a társaid, hogy megszerezzék. Ez egy kemény világ... - fűzte hozzá a férfi. Neki az adna reményt. ha nekivághatna az útnak Spanyolországba, mert azt hallotta, hogy ott aranyéletük van a hajléktalanoknak, és szép az idő. De sok a menekült, nehéz már utazgatni, vélte.- Én Győrbe készülök 2016-ban- csatlakozott a tervezgetéshez Pite. - Kiveszem magam a csö- vességből... Feszes a tempó a lánglovagoknál, azért lencsegulyást főztek a kondérban Azért a szilveszteri ügyeletben a kondér szemmel tartására is volt idő Ezután a színpadon a zenekar üzemi hőmérsékletet emlegetett, és a lüktető ritmusokra szinte mindenki ropta, hogy meg ne fagyjon. Egy középkorú hölgy mindkét kezében egy-egy csillagszóróval táncolt, egy 60 év körüli úr mókás sapkában meg-meghúzta a markában szorongatott pezsgős üveget. Sok KAPOSVÁR Óriási kondérban csülkös lencsegulyást főztek szilveszterkor a kaposvári tűzoltóparancsnokságon. Tizennyolc emberre szánták, mert az év utolsó napján ennyien voltak szolgálatban. Amíg az étel elkészült, ők nem pihentek, mert már kora délután Buzsákra kellett vonulniuk. Egy melléképület égett le, ennek oltásában segítettek a marcali kollégáiknak.- Szilveszterkor a hivatali munkarend miatt, amíg kötelező, feszesen tartjuk a tempót. Aztán igyekszünk a lehetőségekhez mérten kicsit lazábban és kényelmesen ünnepelni - mondta Vinkler Péter szolgálatparancsnok. A tűzoltó főhadnagy, aki korábban világbajnok és világcsúcstartó búvárúszó volt, az elmúlt hét év alatt tíz és hasonló arc tűnt fel az óriási tömegben. Néhány órával később már egyre több dülöngélő alakot lehetett látni az utcákon. Távolhúsz közé teszi a karácsonyi és szilveszteri szolgálatai számát.- A felvilágosító munkának köszönhetően az a tapasztalatunk, hogy mostanában jobban odafigyelnek az emberek az ünnepek alatt, talán ezért egyre kevesebb a tűz és a baleset - mondta Vinkler Péter. - De ilyenkor sem tétlenkedünk, például a Kossuth téri szilveszteri rendezvényt biztosítottuk. Két gépjárműfecskendővel voltunk a helyszínen a tűzijáték által veszélyeztetett területen. A fiatal tűzoltó legszívesebben a párjával töltötte volna a szilvesztert, és az éjszakai szórakozáson közösen várták volna a 2016-os év eljöttét. Szilveszterkor a baráti körre hagyatkoznak, a haverok és a bulizás vannak előtérben, de az idén első volt a szolgálat. ról részeg gajdolást, artikulálat- lan női hangokat hozott a szél. Itt a 2016-os esztendő. Csak aztán tényleg ne okozzon csalódást... K.G. Munka közben észre sem veszik, ha itt az éjfél KAPOSVÁR Megerősített szolgálatot láttak el a mentők szilveszterkor, plusz egy autót is szolgálatba kellett állítaniuk Kaposváron. Vörhendi Péter állomásvezető mentőtiszt 16 éve sok szilvesztert töltött már munkával, különösen fiatalon éjszakázott eleget. A tapasztalata szerint jó lenne a hangulat, ha az autók bent állnának, de folyamatosan mennek.- Szilveszter éjszaka 11 órától újév reggel 6-7 óráig tart a problémás időszak, ekkor indul be a nagyüzem, ahogy mi hívjuk. Ilyenkor halmozódnak az esetek, a vonulások száma 25-30 százalékkal is emelkedhet. A munka pedig eltereli a figyelmet az ünnepről - mondta Vörhendi Péter. A legtöbb hívás ittasság miatt történik, általában több tucat részegnek nyújtanak segítséget az év utolsó éjszakáján. Mindenkit a kórház sürgősségi betegellátó centrumába visznek. A simán csak kapatosokkai kevés a gond, de sokszor előfordul, hogy agresz- szívan lépnek fel a mentőkkel szemben, ilyenkor a rendőrség is kivonul. A szilveszteri részegek nagy százaléka bizony erősen ittas, minden évben van három-négy eset, amikor eszméletlenre isszák magukat. Ilyenkora légzésbiztosítástól az életmentésig sok a mentők feladata. Az étkezési problémák okozta gondok inkább karácsonykor jellemzőek, de a szilveszter sem múlhat el az átlagos napi rosszullétek nélkül. Sőt, ha meleg-vagy hidegfront jelentkezik, ezek száma megnövekszik. A szilveszteri petárdázás és a tűzijátékok okozta balesetek viszont ritkák a kaposvári mentő- állomás vonzáskörzetében. A szilveszteri szolgálatban hiányzik a család.- Ha a vonulások között szünet van, telefonálhatunk a hozzátartozóknak, néha be is jöhetnek a rokonok, de gyakran úgy telik el az éjfél, hogy észre sem vesszük a munka miatt. Az autóink nagy része úton van éjfélkor - mondta Vörhendi Péter. Az az általános, hogy karácsonykor és az év végén többet gondolnak az emberek a mentőkre. Politikusok, de még a körzeti orvosok is felkeresik őket ajándékokkal, édességet, kávét, szaloncukrot hoznak. Ritka, hogy beteg is eljön ilyenkor, pedig sokak életét megmentették. Az azonban elfordul, hogy utólag megköszönik, levelet írnak, de ez általában nem kötődik az ünnepekhez. miF Sunyec Zsolt mentőszakápoló