Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-20 / 16. szám

g TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. JANUAR 20., SZERDA Öt évig építette bunkerét a svéd orvos a foglyának Megúszta a nő a szexrabszolgaságot HÍREK Bűnvádi eljárás a volt miniszter ellen BUKAREST Emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával el­járást kezdett a román legfőbb ügyészség George Homostean volt belügyminiszter ellen, akit a gyanú szerint felelősség terhel egy politikai fogoly kínvallatások miatt 1985-ben bekövetkezett haláláért. Homostean 1978- 1987 között volt a belügyminisz­térium élén. A meggyilkolt politi­kai fogoly fia, Andrei Ursu 2014- ben 17 napig tartó éhségsztrájk­kal követelte az apját halálra kín­zó egykori tisztek és politikai ve­zetők felelősségre vonását. MTI Fatolvajokat kaptak el ft ID Lebuktak a bükkaranyosi fatolvajok, magánerdőből lopták a fát. Lopás vétség elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az emődi rendőrőrs T. N. 19 éves és T. R. 20 éves bükkaranyosi la­kossal szemben. Csaknem 20 ezer forint értékben és egy erdei köbméter mennyiségben tölgy­fát vágtak ki és loptak el. MW Húszcentis vízbe fagyott egy férfi BÉNYE Meghalt egy középko­rú férfi, akit egy három méter mély vízelvezető árokban talál­tak meg Bényén. A Kossuth La­jos utca mentén húzódó árok­ban 20 centiméternyi víz volt, ebbe fagyott bele a szerencsét­lenül járt férfi, akiről nem tudni, hogyan került oda. Az ügyben közigazgatási eljárás indult. MW Egy 38 éves stockholmi orvos, miután elkábított és megerő­szakolt egy nőt, vidéki házába hurcolta, ahol egy bunkerben szexrabszolgaként tartotta. Öt évig építette saját kezűleg a föld alatt kialakított börtönét. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu KRISTIANSTAD Minden képzele­tet felülmúló, durva skandináv thrillerbe illő bűncselekményről számolt be a Daily Mail. Egy 38 éves svéd orvos nyugtatóval be­fecskendezett eperrel kábított el egy stockholmi nőt. Megerősza­kolta, majd 560 kilométerre lévő vidéki házába hurcolta. A terve az volt, hogy a bunkerébe zárva szexrabszolgát csináljon belőle. Szeptember 12-én hívta rande­vúra a nőt, aki még aznap felvitte a bizalmat sugárzó orvost a saját, stockholmi otthonába. Nem vol­tak fenntartásai a férfival szem­ben, a romantikus hangulat elal­tatott minden gyanút. Ő pedig ki is használta a nő figyelmetlensé­gét. Jókora dózis altatót tett az ál­dozat által előkészített italokba, és a csokoládéba mártott eperbe is fecskendezett egy adagot. Miu­tán a nő a gyógyszertől elaludt, a férfi még a lakásban megerősza­kolta, majd egy tolószékben vitte el a kocsijáig. Az orvos ekkor gumiálarcot húzott a fejére, így autózott el a Stockholmtól 560 kilométer­re délre fekvő Kristianstadba. Az úton több alkalommal újra be- altatóztá a nőt, nehogy véletlenül magához térjen. Kristianstadba érkezve a háza alatt kialakított bunkerbe zárta áldozatát. A kö­vetkező hat napban megkötözve, megbilincselve tartotta, és rend­szeresen megerőszakolta. Az orvos, állítólag saját ma­ga építette a 60 négyzetméte­res bunkert azért, hogy ott szex­rabszolgákat tartson. Öt éven át építkezett titokban. A betonnal megerősített, 32 centiméter vas­tag falú pincében egy hálószoba, egy vécé és egy teljesen felszerelt konyha is volt. Kialakított egy kis, fedett udvart is, ahová anél­kül mehetett ki a szexrabszolga, hogy bárki észrevette volna. Az orvos a nő véréből és hü­velyváladékéból mintát vett, és az elvégzett tesztekkel megbizo­nyosodott róla, hogy nincs sem­milyen nemi betegsége a foglyá­nak. Fogamzásgátlót is adott neki a terhesség elkerülésére. Magyar cég is érintett a halálos kísérletben RENNES Magyar cég állította elő annak a gyógyszernek a ható­anyagát, amelynek tesztelése után egy ember agyhalott lett, majd vasárnap meghalt Fran­ciaországban - jelentették ki a portugál Bial cégcsoportnál. A megrendelő a Bial volt, a ható­anyag egy magyar cégtől érke­zett, a gyógyszert Olaszország­ban készítették a kísérlethez. A Bial az érintett cégek nevét egyelőre nem közölte. Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter és Gil­les Edan professzor, a nyu­gat-franciaországi Rennes vá­ros egyetemi klinikájának ve­zető neurológusa múlt pénte­ken egy sajtótájékoztatón szá­molt be a Rennes-ben történt végzetes gyógyszerkísérlet részleteiről. Összesen kilencven önkén­tes kapott különböző dózisban egy olyan szerből, amelyet a leg­főbb portugál gyógyszergyár, az 1924-ben alapított Bial megbí­zásából a múlt nyár óta fejlesz­tettek a Biotrial nevű laborató­riumban. A készítmény a kli­nikai vizsgálat első szakaszá­ban volt, vagyis túl voltak már a sikeres állatkísérleteken, és egészséges önkénteseken tesz­telték, közvetlen orvosi felügye­let alatt. A 28 és 48 év közötti alanyokat a város egyetemi kli­nikájára vitték. A kísérlet ered­ménye: egy ember agyhalott lett, a másik öt közül három agykáro­sodást szenvedett. MW Gyanakodtak a zsaruk, nem dőltek be az ördögi tervnek Az orvos néhány nap után ruhá­kért ment vissza a no stockholmi otthonába. Ekkor rájött, hogy áldo­zatát a rendőrség már nagy erők­kel keresi. Pánikba esett, és koc­kázatos tervet eszelt ki. nehogy le­bukjon. Beállított a nővel együtt a rendőrkapitányságra. A nő - fe­nyegetése hatására - előadott egy történetet arról, hogy remekül érzi magát, s csak azt kéri, ne keresse senki tovább, mert nincs vele sem­mi baj. A nyomozóknak feltűnt a zavartsága és zaklatott hangvé­tele, ezért külön is kihallgatták, így tudta elmondani, hogy milyen szörnyűségeken ment keresztül. Óriási szerencséje volt. mert az or­vos azt tervezte, hogy éveken át szexrabszolgaként tartja fogva föld alatti bunkereben. TELEVIZIO-MUSOR 2016. JANUAR 20., SZERDA rtHíuÍbVHHBH TV21 4.00 Fókusz© .4.50 4.30 Négyen négy ellen 5.10-A családi játszma© 5.00 Barátok közt® 5.35 5.30 TopShop 6.20 5.55 Jó reggelt, skacok! ® 9.25 7.35 RTL Klub Híradó 9.30 8.10 Fókusz® 9.40 8.40 Magyarul Balóval 10.45 9.15 AsztroShow 12.00 10.15 TopShop 12.30 12.05 4ütem© 12.55 12.40 Story Extra© 13.55 13.10 Éjjel-nappal Budapest © 14.55 14.25 Négyen négy ellen 15.55-A családi játszma© 15.10 Nyomtalanul© 16.55 16.10 Szulejmán© 18.00 17.25 Story Extra® 19.30 18.00 RTL Klub Híradó 20.15 18.55 Fókusz© 21.20 19.30 Éjjel-nappal Budapest © 20.50 Barátok közt® 23.55 21.25 Szulejmán© 22.35 Házon kívül© 0.50 23.00 RTL Klub Híradó 1.30 23.35 Magyarul Balóval 1.55 0.15 Odaát© 2.05 1.15 Odaát© 3.10 2.15 Bűnös kapcsolat © K O (A 1425 Négyen négy ellen csalva © a texasi kopó ® aranya © és az utolsó kereszteslovag © Hazudj, ha tudsz!® Ezo.TV Piszkos románc ® MIM uranKent riiraao es laojarasjeiemes 9.15 Profit7 9.50 Egy Perc Híradó 10.15 Iskolapad 10.50 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Kárpát Expressz 13.50 Egy Perc Híradó 14.15 Médiaklikk 14.50 Egy Perc Híradó 15.15 Tessék! 15.50 Egy Perc Híradó 16.15 Iskolapad 16.50 Egy Perc Híradó 'tv. 2120 Indára Jones és az utoisá.. 9.00 Vacsoracsata © 10.00 Se­gítség, bajban vagyok! ® 11.00 A gyanú árnyékában ® 11.55 Showder Klub ® 12.50 A Toledo család ® 13.45 A beépített szép­ség ® 14.40 Lucia - A sors üldö­zöttje @ 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge © 17.05 A Madagaszkár pingvinjei 17.30 Az élet csajos ol­dala © 18.00 Vámpírakadémia © 20.00 Az élet csajos oldala @ 14.15 Tilly és barátai © 14.30 Lucky Luke legújabb kalandjai © 14.55 Dinoszaurusz kalandok Andyvel © 15.15 A komisz aranyhal© 15.40 Pupákok© 15.45 LótiésFuti© 15.50 Mesélj nekem! 16.00 Claude 16.10 A kis sárkány kalandjai 16.25 A város hősei 16.40 JoNaLu 17.05 Gyerekversek 17.10 Hetedhét Gyerekhíradó 17.15 Póló 17.25 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 17.35 Állatkerti sétány 64. 17.50 Boldogvölgy 17.55 Kalandozások Andyvel 18.10 Pimpa 18.15 Pimpa 18.20 Milo 18.25 Milo 18.35 Traktor Tom 18.45 Traktor Tom 19.00 Eperke legújabb kalandjai 15.15 A komisz aranyhal 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Veled is megtörténhet! ® 11.00 Családi Titkok ® 12.05 Jóban Rosszban @ 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet ® 14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.05 Aktív ® 16.30 Tények @ 17.00 Beugró 18.15 Veled is megtörténhet! © 19.15 Celebműszak © 19.45 Hal a tor­tán © 20.50 Édes élet © 22.00 Anakonda 2.: A véres orchidea ® 23.55 Jóban Rosszban® 7.20 Jóbarátok© 7.40 Jóbarátok© 8.05 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 9.00 Szívek szállodája © 10.00 Knight Rider© 11.00 Amerikai mesterszakács © 11.55 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 12.55 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 13.55 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 14.50 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 15.45 NCIS: Los Angeles© 16.45 NCIS: Los Angeles © 17.40 Amerikai mesterszakács © 18.40 Jim szerint a világ © 19.05 Jim szerint a világ © 19.35 Két pasi - meg egy kicsi© 20.10 Két pasi - meg egy kicsi© 20.35 Két pasi-meg egy kicsi © 21.00 Véres gyémánt © 23.55 Két pasi - meg egy kicsi© 0.30 Knight Rider© 7.00 7.15 7.20 7.50 8.20 9.15 10.10 11.35 12.00 12.02 12.35 12.45 12.55 13.20 14.25 15.10 16.05 17.00 18.00 18.30 18.40 19.35 20.30 . 20.40 21.25 22.35 22.40 23.10 0.15 21.00 Véres gyémánt HÍR TV'l mMm 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Középkezdés © 11.30 Lelkünk rajta! 12.00 Híradó 12.30 Ázsia 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő ® 14.01 ...Meg­szegem Janikának... © 15.00 Hír­adó 15.30 Alinda 16.00 Riasz­tás © 17.00 Híradó 17.30 Globál 18.00 Magyarország élőben 19.00 j Híradó 20.00 Szabadfogás-21.00 | Híradó 2121.30 Magyarország élő­ben plusz 22.00 Híradó 2 Híradó Időjárás-jelentés Hrvatska krónika Ecranul nostru A múlt fogságában © Kisvárosi doktor © Család-barát Állati melósok © Déli harangszó Híradó Időjárás-jelentés Kult+© Jamie 30 perces kajái Univerzum Szívek doktora ® Feketén-fehéren © Rex Rómában © Ridikül © Híradó Időjárás-jelentés Kisvárosi doktor © Maradj talpon! © Skandináv lottó sorsolás © Hawaii Five-0 © Emberrablás és váltságdíj © Kenő© Munkaügyek © Római helyszínelők- Árulkodó nyomok © Ahódkóros® 9.30 9.40 10.05 10.25 10.55 11.20 11.30 13.00 13.15 13.40 14.10 14.40 16.05 16.35 17.05 17.30 18.05 19.05 20.00 21.00 21.30 22.25 23.20 1.00 1.15 1.25 Nagyok- portrésorozat © Orosz nyelvű hírek Esély Kék bolygó Rome Reports - Vatikáni híradó Világ-nézet © Angol nyelvű hírek Egy hónap falun® Híradó Magyar gazda A rejtélyes XX. század Nagyok- portrésorozat © Család-barát Hrvatska krónika Ecranul nostru Kárpát Expressz Olasz-magyar örökség A Drakula dilemma © Hogy volt!? Rocklexikon Híradó Maradj talpon!© Ridikül © Család-barát Híradó Angol nyelvű hírek A rejtélyes XX. század © FILM MANIA 4.00-7.00 Privátfilmek újratölt­ve © 7.20-8.40 Privátfilmek új­ratöltve © 9.00 Teleshop 11.00­12.00 Privátfilmek újratöltve © 12.20-13.00 Privátfilmek újratöltve © 13.20 Bosszú El Pasóban © 15.35 Egy törvényen kívüli Kana­dában ® 17.20 Sárkányok kora ® 19.15 Akik csizmában halnak meg ® 21.00 Búcsú a királynémtól © 23.00 Budapest angyala © 1.10 Támadóerő © 2.50 A kapocs © 4.20 Az utolsó bevetés® angol akciófilm 2005 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.05 Superhero© amerikai akció-vígjáték 2008 10.45 Családi űrutazás © amerikai kalandfilm 2006 12.50 Családi ügy© amerikai krimi 1989 15.05 Szigorított őrizet © amerikai akciófilm 2012 17.05 Ölve vagy halva© amerikai akciófilm 1990 19.00 A bosszú városa © amerikai akciófilm 2010 20.40 Tango és Cash© amerikai akció-vígjáték 1989 R.: Andrei Konchalovsky Sz.: Sylvester Stallone, Kurt Russell, Teri Hatcher, Jack Palance, James Hong 22.45 Gyilkos folyó® amerikai thriller 2011 0.35 Fulladás® amerikai akcióthriller 2014 2.35 Gyilkos folyó® amerikai thriller 2011 9.05 Fórum 9.35 Televíziós vá­sárlási músorablak 10.25 Fride- rikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhír­adó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700-as klub © 16.20 Könyvjelző 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 20.40 Tango és Cash M4 5.00 Ismétlések 11.00 Magazin 11.30 Ismétlések 15.00 Össze­foglaló a nap eseményeiből 15.15 Magazin 15.45 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.00 Maga­zin 16.30 Ismétlés 17.00 Vízilabda Európa-bajnokság 18.45 Ismétlés 19.30 Kézilabda Európa-bajnok­ság 22.00 Ismétlések 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Kézilabda Juan Carlos Pastor-portré 10.00 Kézilabda Női BL, középdöntő, 1. forduló, Savehof-Győri Audi ETO KC 12.00 Televíziós vásárlás 13.00 Trash Talk Amerikai sportmagazin 14.30 Jégkorong NHL, alapszakasz, Los Angeles Kings-Dallas Stars 16.30 Arany pillanatok 16.45 Mai helyzet 17.00 Kézilabda Férfi Eb. csoportmérkőzés, Oroszország- Montenegró 19.00 Kosárlabda Eurocup, középdöntő, 3. forduló, Galatasaray - Szolnoki Olaj 20.45 Labdarúgás FA-kupa, 3. forduló, megismételt mérkőzés, Leicester-Tottenham 23.00 Kosárlabda NBA, alapszakasz, Miami Heat-Milwaukee Bucks TV PAPRIKA 11.20 A boldogság receptjei © 11.50 A boldogság receptjei © 12.20 Schuhbeck kiadós és édes fogásai © 12.55 Schuhbeck ki­adós és édes fogásai © 13.30 Jamie vidéki konyhája © 14.00 Jamie vidéki konyhája © 14.30 Sweet boy © 15.00 Sweet boy © 15.15 Sweet boy © 15.30 Por­tugália a tányéron © 16.30 Főzz egy hétre Rachael Ray-jel ® 17.20 Kóstold meg Portugáliát! © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának Jogét minden tévéadé fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents