Somogyi Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-18 / 14. szám

2016. JANUÁR 18., HÉTFŐ GAZDASÁG-KÖZÉLET y Feloldották az Irán elleni gazdasági szankciókat EÜ/EGYESŰLT ÁLLAMOK/IRÁN Az Eu­rópai Unió és az Egyesült Álla­mok feloldotta valamennyi iráni nukleáris programmal összefüg­gő gazdasági és pénzügyi szank­cióját, miután a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelenté­se megállapította, hogy Irán ma­radéktalanul teljesítette a nagy­hatalmakkal júliusban kötött megállapodást. A Nyugat évekig azzal vádolta Iránt, hogy békés­nek mondott atomprogramja va­lójában nukleáris fegyver kifej­lesztésére irányul, többször súj­totta büntető intézkedésekkel az iszlám köztársaságot. Irán a megállapodás szerint többek között 300 kilogramm alá csökkentette dúsított uráni­um készletét, a maradékot hajóra rakták és elszállították Oroszor­szágba feldolgozásra. Eltávolítot­ták a nukleáris létesítményeiben található centrifugák kétharma­dát az azok támogatását szolgáló infrastruktúrákkal egyetemben. Irán hozzálátott a plutónium elő­állítására potenciálisan alkalmas Arak nehézvizes nukleáris reak­tor átalakításához is, hogy a jövő­ben csak békés célokat szolgáljon. Az iráni történelem „dicső feje­zeteként” üdvözölte a hat nagyha­talommal kötött nukleáris egyez­mény életbe lépését Haszan Ró- háni iráni elnök vasárnap a par­lament előtti beszédében. MW Megkezdődött az ökumenikus imahét BUDAPEST Vasárnap megkezdő­dött az ez évi ökumenikus ima­hét, amelynek országos megnyi­tó istentiszteletét a budapesti De­ák téri evangélikus templomban tartották. A Magyarországi Egy­házak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Kon­ferencia közös programját meg­nyitó szertartást Erdő Péter bíbo­ros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Bogárdi Szabó István re­formátus püspök, a Magyarorszá­gi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vezette. Az ima­hét napjain a különböző felekeze­tű gyülekezetek ökumenikus kö­zösségben tartanak istentisztele­teket és imádkoznak a kereszté­nyek egységéért. MW Több mint ötezren tiltakoznak az álreformok ellen A közoktatás jéghegye Csaknem 5,5 ezren csatlakoz­tak a hétvégéig a miskolci Her­man Ottó Gimnázium tantestü­letének nyílt leveléhez, mely­ben az álreformoknak nevezett akciók azonnali felfüggeszté­sét követelik. A szakszervezeti vezető szerint csak azokat lepi meg ez az összetartás, akik nem ismerik a közoktatás elke­serítő helyzetét. A minisztéri­um is ilyen szerinte. Balassa Tamás tamas.balassa@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Magánszemé­lyek és tantestületek csatlakoz­nak százával a másfél hónapja indított miskolci kezdeménye­zéshez, köztük jó nevű fővárosi és vidéki gimnáziumok. A tan­testületek sokszor szavazással döntenek a támogatás kinyilvá­nítása mellett. Sok nyugalma­zott pedagógus is kiáll kollégái mellett, mert bár a bőrén már nem érzi a gyakorló tanárokra nehezedő nyűgöket, viszont a sok évtizedes szakmai elhiva­tottsága miatt fontosnak érzi a lelkes kiállást. „Az egész oktatási rendszer van most már veszélyben” - kongatták meg a vészharangot a hermanos tanárok. Állításuk szerint kaotikussá vált minden, bizonytalanság, elkeseredett­ség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban. Az, hogy van­nak még jól működő iskolák, jól megtartott órák, versenyered­mények, sikeres érettségik és felvételik, kizárólag a tanárok lelkiismeretességének köszön­hető, nem a környezeti hatások­nak és az oktatáspolitika tevé­kenységének, vallják a levélírók. „Levelünkkel szeretnénk fel­hívni a társadalom és a döntés­hozók figyelmét arra, hogy az oktatási rendszer olyan súlyos problémákkal küzd, melyek or­voslása tovább nem halasztható. Mivel összetett, bonyolult rend­szerről van szó, így az egységek „finomhangolásával” az nem ja­vítható - fogalmazott a közalkal­mazotti tanács elnöke, Pilz Oli­vér. A levél államtitkársághoz érkezése óta hetek teltek el, de semmilyen reakció nem érke­zett, írta a minap a Nol.hu. Mendrey László, a Pedagógu­sok Szakszervezetének (PSZ) el­nöke lapunknak elmondta: any- nyiban valóban meglepő a vártnál nagyobb, tömeges támogatás, hogy a kormány korábban mindent megtett azért, hogy megfé­lemlítse a különféle társadalmi csoportokat, köztük a pedagógu­sokat. De a pohár kicsordult. Az érdekképviseleti vezető szerint bár egy nagy és nehezen átala­kítható rendszerről van szó, de akár gyors eredményeket is el lehetne érni. De elsősorban azt várják, hogy végre érdemi pár­beszéd kezdődjön a közoktatás­ról, és a kormány ne magával egyeztessen a Nemzeti Pedagó­gus Karral tárgyalva. „A tankönyvpiac szabadsá­gának a visszaállítása, a köte­lező óraszámok újragondolása, az ostoba kötelező iskolai benn- tartózkodási idő szabályozása, a túlórák kérdése mind viszony­lag rövid idő alatt korrigálha­tó tétel a számos elrontott dön­tés között" - mond­ta Mendrey László. - Ez a hajó elment, mondta a szakpoli­tika nemrég, szerin­tünk rossz irányba ment, jéghegynek ütközött, elsüllyedt. Nincs mire várni, le kell ülni, és meg kell al­kotni egy időtálló, széleskörű tá­mogatást élvező közoktatási sza­bályozást.” A szaktárca a hírek szerint fo­lyamatosan egyeztet az érdek- képviseletekkel, bár ezeknek a tárgyalásoknak az eredményes­ségét rendre másként ítélik meg az érintettek. „Finomhango­lással nem javítható az oktatás.” Tényanyag-hegyek bemagoltatása PDSZ: Új törvényre van szükség A tananyagmennyiség elsajátítá­sa már a legeslegjobb képessé­gű tanulók határait is erősen fe­szegeti - írták a hermanos taná­rok. „Tényanyag-hegyeket kény­telenek bemagolni, de önálló vé­leményt többségük képtelen ki­alakítani vagy nézetüket nem tud­ják megfogalmazni és logikusan érvelni mellette. A motivált tanu­lók elvesztik gyermekkorukat, so­kaknál pedig pszichés problémák alakulnak ki. E mellett az egysé­gesítésre törekvő oktatási rend­szer bebetonozza az eltérő szoci­ális, egészségügyi vagy mentális helyzetből származó különbsége­ket. Ennyi féle hátrány szerinti dif­ferenciált oktatás nem valósítha­tó meg egy osztályon belül. Lázár János Miniszterelnöksé­get vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón arra tett utalást, hogy a pedagógusok magukban is kereshetnék a hibát, amikor a romló tanulmányi eredmények­ről beszélnek. Mendrey László, a PDSZ elnöke szerint a miniszter nyilatkozata finoman szólva sem kellően átgondolt, hiszen min­den ellenkező hírrel szemben nem 2002 óta esik a nemzetkö­zi diákfelmérések eredménye, a színvonal 2008-ban bicsaklott meg. Azóta viszont kapkodás van szerinte. A jelenlegi ágazati szabályozást nem érdemes fol­tozgatni, hanem egy új közokta­tási törvényt kell alkotni, emelte ki az érdekképviseleti vezető. Meghalt az agyhalott gyógyszertesztelő RENMI Elhunyt az az önkéntes gyógyszertesztelő, aki egy gyógy­szerkísérlet után pénteken agy­halott lett - közölte a BBC. A por­tugál cég által kifejlesztett gyógy­szer a klinikai vizsgálat első sza­kaszában volt, vagyis amikor a hatóanyagot - a sikeres állatkí­sérletek elvégzését követően - egészséges önkénteseken tesz­telik közvetlen orvosi felügye­let alatt. Ekkor a hatóanyagot ál­talában nagyon alacsony dózis­ban kapják a kísérleti alanyok. A tragédia a nyugat-franciaorszá­gi Rennes-ben történt csütörtö­kön, a szerencsétlenül járt 28 és 48 év közötti kísérleti alanyokat a város egyetemi klinikájára vit­ték, hárman maradandó agysé­rüléseket szenvedhettek. MW Vucic előre hozná a választásokat BELGRAD Előre hozott parlamen­ti választást kezdeményez Alek- sandar Vucic szerb kormányfő, aki vasárnap Belgrádban arra kérte pártja, a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) vezetőségét, hogy tá­mogassa ebben. A két éve meg­választott kormányfő kiemelte: kormánya megkezdte a változ­tatásokat Szerbiában, az ország most politikailag és gazdasági­lag is stabil, a szorgalmas munká­nak köszönhetően pedig a nagy­hatalmak partnerévé is vált. A po­litikus szerint azért van szükség új választásokra a mandátum köze­pén, mert meg kell oldani azokat a „társadalmi összetűzéseket“, amelyek akadályozzák a reformo­kat az országban. MW/MTI Varga: Igazságot az áldozatoknak! BUDAPt. „Ahhoz, hogy ismét megálljuk a szabadság próbáját, mindenekelőtt szembe kell néz­nünk a közelmúlt évtizedekig el­hallgatott, elhazudott történel­mével, és igazságot kell szolgál­tatnunk azoknak az emberek­nek, akik egy könyörtelen dikta­túra ártatlan áldozatai voltak; a ma helytállásán múlik Magyar- országjövője" - hangoztatta va­sárnap Varga Mihály Óbudán, a magyarországi németek elhurco­lásának emléknapja alkalmából. A gazdasági miniszter az Óbudá­ról és Békásmegyerről málenkij robotra vitt németekre emlékez­ve hangsúlyozta: mások bűnei miatt kellett szenvedniük a má­sodik világháború után a Szovjet­unióba kényszermunkára hurcol- taknak. MW/MTI Kövér László házelnök katasztrofális hibának tartja a sorkötelezettség magyarországi eltörlését Orbán: Nem lesz kötelező sorkatonai szolgálat BUDAPEST Nem lesz kötelező sorka­tonai szolgálat Magyarországon - hangoztatta vasárnap' Orbán Viktor a köztelevízíóban. A kor­mányfőt arról is kérdezte az Ml, hogy van-e vita a kormány és Kö­vér László között ebben a kérdés­ben, több sajtóorgánum ugyanis az Országgyűlés elnökére hivat­kozva tényként írta meg a köte­lező sorkatonai szolgálat beveze­tését. A miniszterelnök közölte, nincs vita, miután Kövér sem er­ről beszélt. Orbán megerősítette: nincs és nem is lesz napirenden a sorkatonai szolgálat ügye a kor­mányülésen. „Sem most, sem ké­sőbb nem kívánnak foglalkozni ezzel a kérdéssel, semmilyen mó­don nem tervezik megnyitni ezt a 2004-ben Göncz Árpád államfőként a sorkatonaság eltörlésekor kérdést Magyarországon“ - jelen­tette ki a kormányfő. Kövér László az Új Néplapnak azt mondta: katasztrofális hibá­nak tartja a sorkötelezettség ma­gyarországi eltörlését, a visszaál­lítását azonban szerinte jelenleg Nincs reális alapja „Fantazmagória a sorkatonai szol­gálat újbóli bevezetése, ehelyett az elsődleges megoldandó prob­lémákkal (egészségügy, okta­tás) kellene foglalkoznia a ma­gyar kormánynak“ - hangoztat­ta az Együtt. A DK határozottan el­utasította a sorkötelezettség visz- szaállítását, és mindent el fog kö­egy uniós tagállam nem tudná ha­tékonyan megoldani, ahhoz össz­európai döntésre lenne szükség. Úgy vélte, a sorkötelezettség eltör­lése miatt kialakult helyzet orvos­lásához sokkal több energiára lesz szükség, mint amennyit a sorköte­az ellenzék szerint vetni, hogy ezt megakadályozza. A MSZP szerint a sorkatonaság (melynek bevezetésének nincs re­ális alapja) körüli vita a Fidesz bel­ső konfliktusait jelzi, ehelyett a Honvédséget kellene működőké­pessé tenniük. A PM szerint a fia­talok tömeges kivándorlását gyor­sítaná fel a sorkötelezettség. lezettség fenntartására kellett vol­na fordítani. Ha ma vissza akar­nák állítani a sorkatonaságot, az erősítené a sorköteles fiatal férfiak elvándorlását azokba az országok­ba, ahol ezt még nem tennék meg. Kövér szerint a terrorizmus és az illegális migrációval összefüggés­ben terjedő bizonytalanság mi­att egyáltalán nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben sor kerül a sorkötelezettség visszaállítására. A honvédelmi miniszter kez­deményezésére jelenleg azon dol­goznak, hogy a haderőre szánt költségvetés növelésével össz­hangban a honvédség létszámát is bővítsék. Ez elsősorban az önkén­tes tartalékosok számának növe­lését jelenti - mondta Kövér. MW

Next

/
Thumbnails
Contents