Somogyi Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-14 / 292. szám
2015. DECEMBER 14., HÉTFŐ Közel hetven rendőr sebesült meg a zavargásban LIPCSE A hatóságok vasárnap ismertetett összesítése szerint 69 rendőr sebesült meg a németországi lipcsében az előző napi zavargásban. A szászországi tartományi nagyvárosban szombaton a Die Rechte (A jobboldal) nevű, a hatóságoknál szélsőjobboldaliként számon tartott párt és két másik hasonló szervezet közösen felvonulást tartott, és a nagyjából 150 fős menetet mintegy 2500 ellentüntető megpróbálta feltartóztatni. Az MDR regionális közszolgálati médiaszolgáltató társaság szerint „feltehetőleg szélsőbaloldali” ellentüntetők rátámadtak a felvonulást és az ellentüntetést biztosító rendőrökre, kövekkel, petárdákkal dobálták meg őket és barikádokat emeltek, amelyeket felgyújtottak. A rendet késő estére sikerült helyreállítani, 50 ember ellen indult eljárás, és 23 embert őrizetbe is vettek. Több tüntető és 69 rendőr megsebesült, utóbbiak közül ketten hosszabb időre szolgálatképtelenné váltak. A támadók megrongáltak 50 szolgálati járművet, 4 használhatatlanná vált. A lipcsei rendőrség közleményében kiemelte: ezeket a számokat tekintve „nincs mit hozzátenni” Burkhard Jung szociáldemokrata párti (SPD) főpolgármester nyilatkozatához, aki hangsúlyozta, hogy a zavargás „bűnözők műve, akik nem riadnak vissza semmitől”, és ami Lipcsében szombaton történt, aá nem más, mint 10 TETTHELY - TV-MUSOR Robbanószereket gyárthattak GENF Vádat emeltek szombaton az ellen a két szíriai származású férfi ellen, akiket még pénteken fogtak el, miután robbanószerek nyomaira bukkantak az autójukban - közölte a CNN. Azt feltételezik a hatóságok, hogy robbanószereket vagy mérgező gázokat állítottak elő, tároltak, és szállítottak. A két férfi megsérthette azt a tiltást is, ami az al-Kaidára és az Iszlám Államra vonatkozik Svájcban, de az nem derült ki, hogy ez miben merült ki pontosan. MW Megölte vendéglátóját SZOMBATHELY Egy 54 éves férfit szúrt sebbel a nyakán holtan találták meg szombathelyi lakásán szombaton este. A férfi többeknek lehetőséget adott arra, hogy az éjszakát a lakásán töltsék. Közöttük volt az a rövid időn belül elkapott 45 éves püspökmolnári férfi is, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltás után nyakon szúrta szállásadóját, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. MW Huszonegy halott a kórháztűzben VORONYEZS Huszonegy ember vesztette életét egy kórháztűzben az oroszországi Voronyezs mellett. A főleg pszichiátriával és ideggyógyászattal foglalkozó kórházban 74-en tartózkodtak, amikor a vasárnapra virradó éjszaka tűz keletkezett rövidzárlat, vagy a tűzvédelmi szabályok megszegése miatt. MW Várhatóan csütörtökön hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel vádolt 94 éves Biszku Béla megismételt büntetőperében. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST Az ügyészség a rendszerváltás után 23 évvel, 2013 októberében emelt vádat, melynek lényege, hogy Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában. Az 1921-ben született Biszku az 1950-es évektől az állampárt vezetőségéhez tartozott, 1956 után belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt. A karhatalom a forradalmat köve- tőeruKádái- lános konfíá rívának 1 védelmében halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le fegyvertelenül demonstráló polgárokra. Ezek közül a vádirat tartalmazza az 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál történt, három halálos áldozatot követelő sortüzet és a két nappal később, Salgótarjánban történteket, ahol karhatalmisták és szovjet katonák negyvenhat embert öltek meg, nőket és gyerekeket is. Az ügyészség Biszku terhére rója azt is, hogy karhatalmisták 1957 márciusában három akadémiai kutatót súlyosan bántalmaztak Martonvásáron. Az ügyészség szerint Biszku elkövette a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása elnevezésű bűn- cselekményt is azzal, hogy 2010- ben egy televíziós nyilatkozatá- unóLbeszélt: IQÖA-nt ellim. forradalomnak tartja, és szerinte akkoriban nem koncepciós perek folytak. A nyomozás során laká sán 11 töltényt is találtak. Biszku részletes vallomást nem tett, bűnösségét mindvégig tagadta. Az ügyvéd szerint hiába üldözi az állam Biszkut, az ő személyén keresztül nem tud erkölcsi ítéletet mondani az önkényuralmi rendszer felett, csupán revan- sot tudnak venni annak módszereit alkalmazva. A rendszerváltás óta eltelt negyedszázad során magyar pártállami vezetőt még nem vontak felelősségre, ez az első per, ahol erre egyáltalán kísérletet tesznek a hatóságok. Soron kívül megismételt eljárás A 2014 márciusában elkezdődött elsőfokú büntetőperben Biszku Béla öt és fél év szabadságvesztést kapott felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett, a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása és lőszerrel visz- szaélés miatt. Idén júniusban a másodfokon eljárt Fővárosi ítélőtábla, részben a védői érveléssel összhangban, kimondta: az elsőfokú döntés annyira megalapozatlan, hogy arra érdemi másodfokú határozatot nem lehet építeni. A nagy felháborodást kiváltó döntés miatt a Fővárosi Törvényszék soronkívüliséget rendelt el a megismételt eljárásban. HÍREK « i 1 I 4 televízió-műsor rtTkujb'HHHHB TV2VHBHHHH dunaTvVHHHHIÍ ounawÖrldWHMBII'sport^BHBHBBB 5.00 Fókusz© 5.10 Csapdába 16.10 TicketyToc 9.00 Szívek 6.00 Feketén-fehéren © 9.05 Orosz nyelvű híradó 9.35 Vadiúj vadnyugat © 8.45 Kézilabda 5.30 TopShop csalva® 16.30 LótiésFub' szállodája® 6.55 Kenó® 9.20 Magyarország2000- amerita akció-vígjáték Nőívb, 1. nyoícaddörtö, 6.00 Jó reggelt, skacokl© : 5.35 Családi Titkok© 16.35 PomPommeséi 9.55 KnightRider© 7.00 Híradó Családi krónikák © j 1999 , Dánia 7.35 RTL Klub Híradó 6.20 Mokka® 16.45 Béku és barátai 10.55 Amerikai 7.20 Roma Magazin 9.50 Család és otthon 11.35 Távkapcs© 11.45 Labdarúgás 8.08 8:08-Minden 9.25 Stahl 16.55 Meséljnekem! mesterszakács® 7.50 Domovina 10.15 Médiaklikk amerikai vígjáték 2006 BL, nyolcaddöntó, sorsolás reggel© konyhája© 17.05 Maja, a méhecske 11.55 Esküdt ellenségek: 8.20 A múlt fogságában© 10.40 Magyar történelmi 13.35 Csúcsformában 2.® 12.30 Labdarúgás 9.10 ízesélet© 9.30 Babapercek® 17.20 Báli Bűnösszándék® 9.10 Kisvárosi doktor© arcképcsarnok amerikai-hongkongi akció- Spanyol bajnoks».;.,Xi 9.40 Reflektor© 9.40 Teleshop 1735 És te mit gondolsz 12.55 A nagy svindli® 10.05 Család-barát 11.05 Angol nyelvű hírek vígjáték 2001 15 forduló. Barceióná- ,;||! 10.05 TopShop 10.45 Astro-Világ 1740 Angelina, a balerina 13.55 NCIS-Tengerészeti 11.25 Kövek és emberek © 11.15 Lili© 15.15 A szállító 2. Deportivo 11.45 AsztroShow 12.00 Tények 1755 Tehénke mesék helyszínelők® 12.00 Déli harangszó 12.10 Nóvum® francia-amerikai akciófilm 14.30 Labdarúgás 12.55 Döglöttakták© Délben 18.05 Magyar 14.50 NCIS-Tengerészeti 12.02 Híradó 12.40 Nótacsokor 2005 Spanyol bajnokság, 13.55 Éjjel-nappal 12.30 Aktív© népmesék helyszínelők© 12.35 Időjárás-jelentés 13.00 Híradó 16.50 Támadás a Fehér Ház 15. forduló, VillarreafQJ Budapest© 13.00 Családi 18.10 KukoriésKotkoda 15.45 NCIS: Los Angeles® 12.40 Kult+@ 13.15 Kívánságkosár ellen© Reál Madrid Q 15.05 Négyen négy ellen- Titkok© 18.20 Maja, a méhecske 16.45 NCIS: Los Angeles® 12.50 Jamie 30 perces kajái 15.10 Múzeumtúra® amerikai akciófilm 2012 16.30 Mai helyzet (0 A családi játszma© 14.10 Zsaruk© 18.35 Állatkerti sétány 64. 1740 Amerikai 13.15 Kívánságkosár 15.35 Az utódok reménysége 19.00 Piedone, a zsaru ©■ 16.45 Labdarúgás O 15.35 Nyomtalanul© 15.15 Paloma© 18.50 Nils Holgersson mesterszakács© 15.15 Feketén-fehéren© 16.05 Evangélikus magazin olasz-NSZK akció-vígjáték Spanyol bajnokság, 5j 16.35 Szulejmán© 16.20 Veronica csodálatos utazása 18.40 Jim szerint a világ® 16.05 Rex felügyelő© 16.35 Roma Magazin 1974 15, forduló, összefoglaló 18.00 RTL Klub Híradó aranya® avadludakkal 19.05 Jim szerint a világ® 1700 Ridikül© 1705 Domovina 21.00 ALyon-ibanda© 17.45 Kézilabda 18.55 Fókusz© 1725 Fiorella® 19.20 Csűrcsavarosdi 19.35 Kétpasi- 18.00 Híradó 17.35 ANagyFafilm© • frandathriller2011 Női vb, 4. nyolcaddöntó, 19.30 Éjjel-nappal ; 18.00 Tények 19.40 Gyerekversek eg egy kicsi® 18.30 Időjárás-jelentés 18.30 Kutt+© i R.:OlivierMarchal Dánia Budapest© 19.30 Jóban 19.45 Hetedhét Gyerekhíradó 20.10 Kétpasi- 18.40 Kisvárosi doktor© 18.35 Dunaanzix Sz.:TchékyKaryo, Gérard 20.00 Harmadik félidő 20.45 Barátokközt® Rosszban® 20.00 MelissaésJoey© megegykicsi® 19.35 Maradj talpon!® 19.00 Hogyvolt!? Lanvin, Dániel Duval, Labdarúgó-és kézilabda 21.25 Dr. Csont® 20.15 A Kocka© 20.25 Böngésző© 20.35 Kétpasi- 20.35 Kékfény© , 20.00 Üdítő© Frangois Lévánál, Dimitri show-músor, 1614 .......... 22 .25 Glades-Tengerparti 21.35 Amerikai 21.00 Énvagyokitt© megegykicsi© 21.35 Bosszú® 21.00 Híradó mp*' StoriSjjS 22.00 Labdarúgás - -: T gyilkosságok© gengszter® 22.35 Gyilkosság® 21.00 Legenda vagyok© 22.25 Kenó® 21.30 Maradj talpon!© 23.00 A hatodik napon© Holland bajnokság, 23.25 RTL Klub Híradó 0.45 Tények 23.30 AzA38Hajó 23.05 A hipnotizőr© 22.30 Bábel© 22.25 Ridikül© j amerikai-kanadai akciófilm 16. forduló, összefoglaló 23.55 Magyarul Balóval Este színpadán© 1.30 Kétpasi- 23.25 Janus® 23.15 Kult+® 2000 1 23.00 NFL 0.30 Totál szívás© 1.35 Aktív® 0.25 TwinPeaks® megegykicsi© 0.45 Magyar Krónika © 23.25 Család-barát 1.10 JohnRambo® Alapszakasz 1.35 Reflektor® 2.00 Sportos 1.15 Énvagyokitt® 2.00 KnightRider® 1.15 Az Angyal© 0.50 Himnusz amerikai-német akciófilm 14. hét 1.50 Havazin© 2.10 Ezo.TV 2.45 Gyilkosság© 2.55 Esküdt ellenségek: 3.05 Magyar elsők 1.00 Híradó 2008 2.30 Kézilabda 2.15 20 év a sivatagban 3.20 Elit 3.40 AzA38Hajó Bűnösszándék© 3.25 Magyar történelmi 1.10 Angol nyelvű hírek 2.45 Nácizombik© Nőivb,3.nyolcaddönÍ5, 2.30 A harc törvénye® egység© színpadán® 3.40 Szivek szállodája© arcképcsarnok 1.20 Szenes Iván írta © j norvég horror-vígjáték 2009 Dánia 2135A ' l740Anaehaabaferina ^ 21.00Lt^ndav^yok 1735AMág^Fatót ;7.; f21,O0íALyön-i^ S^tesmadik félidő hÍrTvVHHHMI fTmmanÍTVHBH tvpaprÍkTMMHH Óránként Híradó és időjárásjelentés 10.00 Segítség, bajban vagyok! © 8.05 Több mint Testőr ® 8.20 9.00 Civil kaszinó 10.00 Híradó 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 9.05 Fórum 10.25 Húzós 11.30 La- 9.00 Magazin 9.30 Magazin 10.00 9.00 Jamie 30 perces kajái @ 9.30 9.15 Magyar gazda 9.41 Ma délelőtt 11.00 A gyanú árnyékában® 11.55 Maricruz© 9.20 Csapdába csalva 11.00 Befutó 11.30 BBC Our World Sportmúzeum ® 5.30 Sportmú- ci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó > Vízilabda Magyar Kupa döntő 11.30 Húsimádók klubja © 10.00 VilágOC 10.15 Kék bolygó 10.41 Ma délelőtt ínyenctúra ® 12.20 ínyenctúra @ ( ® 9.55 Veled is megtörténhet! © 12.00 Híradó 12.30 Reggeli járat zeum ® 6.00-9.00 Privátfilmek új- 12.25 Start plusz 13.45 Columbo: j Múlt és jelen egy időben 12.00 OTP bajnok izek ® 10.30 Édes nagyik, © 12.41 Ma délelőtt 12.54 Ma déF 12.50 A Toledo család ® 13.45 A 11.00 Családi Titkok ® 12.05 Jó- plusz 13.30 GyógyHír ® 14.00 Eu- ratöltve ® ® 9.00 Teleshop 11.00 Visszajátszás ® 15.05 ATV START ! Bank Liga 13.45 GÓÓÓL 15.45 Ma- finom sütik @11.00 Karácsony Raw (4) után 13.15 Éetkor 13.41 Ma délután beépített szépség® 14.40 Az örök- bán RossAan® 12.45 Hal a tortán rópai híradó 14.30 BBC Hard Talk Sportmúzeum © 11.35 Sportmúze- 15.50 700-as klub © 16.20 Köbá--; gazin 16.15 Összefoglaló a nap ese- monH Blanr konvháiában ® 12 00 v 14.15 Itthon vagy! 14.41 Ma délután ség © 15.35 Barátok közt ® 16.05 © 13.50 Édes élet® 15.00 HőhuF 15.00 Híradó 15.30 Mi lett vele? um © 12.10 Privát rocktörténet ® nya Híradó 16.50 Világhíradó 17.05 menyeiből 16,30 Magazin 17.00 í innpr.ia^a|l,ní(á1o-inKáraS 15.15 Minden tudás 15.41 Ma dél- Gasztrogézengúzok ® 16.35 lám® 16.00 Aktív @16.30 Tények 16.00 Panaszkönyv 16.30 Látótér 13.20 Privát rocktörténet @14.30 A Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti Kézilabda bajnokság - összefoglaló után 16.15 Kék bolygó 16.41 Ma dél- Gasztrogézengúzok@17.05AMa- 16.55 Pimasz úr ott alszik ® 18.05 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.00 Filmvászon Legendái ® 14.45 Tqm start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjá- 18.00 Kosárlabda bajnokság - ősz- bsonyinyervieckeK'uiJw.tj^után 1715 Magyar gazda 17.41 Ma dagaszkár pingvinjei 18.00 Tűzön- Veled is megtörténhet! ® 19.10 Magyarország élőben 19.00 Híradó j és Hűek @16.45 Zorro® 19.05 Őr- rás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd szefoglaló 19.00 120 éves a MOB ^egyszerűen, bajorul © 13.30 délután 17.52 Ma este 18.28 Ma es- vízen® 19.00 Glades-Tengerparti Csapdába csalva ® 19.45 Hal a 20.00 Főszerkesztők klubja 21.00 I angyalok @21.00 Lopakodók 2.® 20.20 Esti kommentár - a vélemény , 20.15 Összefoglaló a nap esenrié- Marth^,Stpvyart - Sutivilág ©. 14.0Q : te 19.05 Szemtől szembe 19.30 Hír- gyilkosságok © 20.00 Agymenők tortán ® 20.50 Édes étet ® 22.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élő- 22.50 Tiszta lappal © 0.40 Ötfős szabad 21.00 Híradó - Este 9 21.30 nyeiből 20.30 Spórfflő 22.00 ÓTP Mártha Stéwart - Sütivilág @ 14.30 adó 20.25 Idöjárásjelentés @20.30 Az élet csajos oldala® 1 Shop-stop2.® ben plusz 22.00 Híradó hadsereg® Húzós 22.25 Híradó-Este 9 1 Bank Liga Martba Stewart főzőiskolája®