Somogyi Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-07 / 261. szám

16 SPORT Somogyi Hírlap 2015. NOVEMBER 7., SZOMBAT A legtöbb gólt kapó Csákvár jön Siófokra LABDARÚGÓ NBII. A hetedik Aqvi- tal FC Csákvárt fogadja szomba­ton este 18.30 órakor a kieső he­lyen álló BFC Siófok, a találkozót az M4 televízió élőben közvetíti. A balatoniaknak nagyon kell a si­ker, hisz az utolsó fordulókban a Gyirmót, Mezőkövesd duó ellen játszanak, ami nem sok jót ígér. Öt meccs óta nyeretlenek, ebből hármon gólt sem rúgtakEzután nehéz, de nem lehetetlen nyerni, hisz a kék-sárgák az utóbbi négy idegenbeli meccsüket elbukták. Ráadásul Balmazújvárosban, Sopronban négy-négy gólt kap­tak. A Csákváré a legtöbb kapott gól (24) a másodosztályban, tizen­két forduló alatt egyszer, Ajkán fordult elő, hogy nem kaptak gólt, akiknél az eredményesség érde­kében szintén nem szerepelnek fiatalok, Makrai 19, míg a Fényes, Oldal kettős 20 évesen a legfiata­labb, már ha játszanak. A sok kapott gól mellett so­kat is szerez Toldi edző csapa­ta, ám amikor nem találnak be, mint Budaörsön és Dunaújvá­rosban akkor kikapnak. Fon­tos lenne tehát a házigazdák­nak nullára lehozni a találkozót, ahogy nagyon kéne végre már egy újabb Nagy Dániel gól is. A Siófok ugyanis csak akkor nyer, ha utóbbi betalál, ez pedig pont öt fordulóval ezelőtt volt utoljára, a ZTE ellen. Egy újabb gól tőle és egy győzelem ráadásul bizonyá­ra Kopunovics vezetőedző alatt is megszilárdítaná a kispadot, hisz a kieséstől fenyegettet csa­patok - Vác, Soroksár, Szolnok - már váltottak trénert, kivéve a somogyiakat... Keszthelyi Zoltán HIRDETÉS November 8-án ünnepli 96. születésnapját Hatéban ULLEIN ! | JÓZSEF 1 Szívből gratulál és jóegészséget kíván: í. Szerető családja t V / HIRDETÉS Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGram. m nemzetközi piratranszfer I kJ U» 1 tL . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 312,00 314,49 USD 286,50 289,99 CHF 286,50 292,99 ÉRVÉNYBEN: november 6. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS A kaposvári és a somogyi judósport egyik büszkesége, Kordély Péter tavasszal ismét költözködhet majd a társaival együtt régi-új otthonába Jövő tavasszal már az új csar­nokukban edzhetnek a Kapos­vári Judo Klub és a Kasi re­ménységei a Kinizsi lakótele­pen, amelynek az alapkövét pénteken helyezték el. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu JUDO A kaposvári Kinizsi la­kótelep egykori fűtőházából idővel asztalitenisz-csarnok, majd fitneszcentrum lett, az­tán a lelkes és elszánt judósok foglalták el. Az eltelt évek so­rán a tudatos, tervszerű szak­mai munkának köszönhető­en nemes egyszerűséggel ki­nőtték az otthonukat; idősze­rű volt hát, hogy kapjanak egy új csarnokot.- A kaposvári judósport tör­ténete több mint hat évtize­de, 1954-ben kezdődött; Nagy István edző volt az alapító - mondta ünnepi köszöntőjében Szita Károly polgármester. - Sikeres és kevésbé eredmé­nyes időszakok váltották egy­mást. 2002-ben szinte a nul­láról kezdődött meg a kapos­vári judósport újraépítése, s 2008-ban kerültek a Kaposvá­ri Sportközpont és Sportiskola égisze alá. Tizenhárom eszten­dővel ezelőtt alig 25-en voltak csupán. Ma a kaposvári judó­sok száma a 300-hoz közelít, s ha a környező településeket is hozzávesszük, a számuk meg­közelíti a félezret. , Az alapkő letételénél az egyik kaposvári reménység, © .i,-i Furman Lili is segédkezett jpsíí- Nagy boldogság és öröm a judósok népes családja számá­ra ez a nap - mondta az ünnep­ségen Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke. - A so­mogyi megyeszékhely egy­ben a dél-dunántúli régió köz­pontja is, vagyis igazi összefo­gás eredményeként valósulhat meg jövő tavasszal az új csar­nok. A Magyar Judo Szövetség el­nöke ajándékokkal érkezett a kaposvári alapkőletételre: fél­ezer „A judo alapjai gyerekek­nek” című színes foglalkozta­tó füzettel és száz judogival ér­kezett. A régi terem kulcsa is az alapkőbe került A kaposvári Kinizsi lakótele­pen teljesen elbontották a ju­dósok egykori otthonát. Az új csarnok - amelynek pénte­ken tették le az alapkövét ün­nepélyes külsőségek között - kétszintes lesz, a beruházás pedig 180 millió forintba ke­rül, amelyet fele-fele arány­ban áll a város és a Magyar Judo Szövetség. Az ünnepségen az alapkőbe helyeztek egy közös csapat­fotót és a kaposvári remény­ségek által aláirt judogit is, valamint jelképesen a régi csarnok kulcsa is bekerült. A szomszédvár pécsieket fogadja a Demeter-sereg RÖPLABDA NB l/FÉRFIAK A szom­bat esti Kaposvári KK-Szolno­ki Olaj KK férfi kosármeccs mi­att meglehetősen szokatlan idő­pontban, kora délután rendezik a Fino-Pécsi TE-PEAC NB I.-es férfi röplabda-találkozót. A 14 órakor kezdődő derbin a házi­gazdák számára kötelező a győ­zelem a szomszédvár pécsiek el­len, akik eddig egy meccsüket tudták csak behúzni. A feladat adott: tovább folytatni a megkez­dett sorozatot, vagyis játszmát sem szabad veszíteni. A szomszédvár pé­csieknek sem en­gedne szettet a Fi- no-Kaposvár. A jövő héten aztán már nehe­zebb feladat vár a Demeter-se- regre. Szerdán a horvát bajnok, a Mladost Kastela otthonában szó­lítják majd őket pályára a Chal- lenge Kupa-keretében, a vissza­vágót pedig nyolc nappal később játsszák a somogyi megyeszék­helyen. Hogy a dolog azért még­se legyen annyira egyszerű, a két meccs között a Fino társula­tára vár még egy fellépés a nyá­ron alaposan megerősödött Ve­gyész RC Kazincbarcika ottho­nában is. Fenyő Gábor A sereghajtó Budaörs jön Kaposvárra RÖPLABDA NB l./NŐK A férfiak Után egy nappal, vasárnap 16 órakor a Budaörsi DSE lép majd pályára Kaposváron a Városi Sportcsar­nokban. A sereghajtó budaörsi­ek - akik a Miskolci VSC csa­patával egyetemben eddig csak egy szettet tudtak nyerni - nem jelenthetnek különösebb gondot a legjobb nyolc közé pályázó 1. MCM-Diamant Kaposvári Egye­tem számára. A magabiztos győ­zelemre már csak azért is szük­ség lenne, mivel a somogyi egy­let a jövő héten pénteken a fővá­rosban az MTK vendége lesz. Akiknek esetleg ennyi sem lenne elég röplabdából, azok­nak bátran ajáhljuk a Kaposvá­ri Röplabda Akadémia Utánpót­lás Műhely főhadiszállását, az­az a Kodály iskolát, ahol a házi­gazda RÖAK csapatát a Dabronc, a Zalaegerszegi TE RK és a Bp. Malév SC társaságában szólítják majd pályára vasárnap az orszá­gos gyermekbajnokság kereté­ben. Fenyő G. Búcsúztak a Baja ellen a kosársulisok KOSÁRLABDA HEPP KUPA, FÉRFIAK: SIÓFOKI KOSÁRSULI (NB II.)- BAJAI BÁCSKA FKSE (NB l./B) 68-101 (22-25,18-25,16-20,12-31) Siófoki Kosársuli: Polgár (7/3), Rapali (-), Kövér (18/9), Szabó B. (14), Magyar Z. (6). Csere: Czucz (12), Csala (1), Visnyei (1), Dé- kány B. (5), Nemes (4), Németh B. (-). Edző: Pákozdi Zsolt. A Marcali kiejtése után a ti­zenhat közé jutás nem sike­rült a siófokiaknak, akik nem kezdek jól (2-11), ám az elő ne­gyed végén még így is vezettek (21-20), viszont a folytatás már nem sikerült a csapatjáték hiá­nya miatt. Az utolsó negyedben kilenc egység volt a két klub közt (63-72), pont annyi, amennyi büntetőt rontottak a balatoni­ak, akik a hajára „szétesek” a magasabb osztályú bajaiakkal szemben. Keszthelyi Z.

Next

/
Thumbnails
Contents