Somogyi Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-06 / 260. szám

2015. NOVEMBER 6., PÉNTEK SOMOGY - Az újvárfalviak rajtunk keresztül Csokonyára járnak, a mi gyerekeink szintén két faluval arrébb, Hetesre - jegyez­te meg Fentős Zoltán somogysárdi polgármester. - Szerintem gazdaságilag sokáig nem tartható fenn, hogy két, egymás melletti faluban nyolcosztályos iskola működik, persze ért­hető, hogy mindegyik település ragaszkodik az intézményé­hez. Én is szeretném, ha nálunk nem csak alsó tagozat lenne, főleg, hogy a hetesi ötödik osztályban a gyerekek több mint kétharmada sárdi... Demográfiailag sem lehet hosszú távon produkálni a kötelező osztálylétszámokat, így lépni kell, lehet, így az integrált iskolahálózat akár jó is lehet majd. Török Tiborné, Hetes polgármestere szerint egyértelmű, hogy a fenntartó számára olcsóbb lenne, ha központi is­kolákba buszoztatnák a gyerekeket, más kérdés, hogy az érintett települések számára nagyon fontos az iskola.- Ha a diákok ingázni kezdenek, kiürül a falu - jelentette ki. - Ráadásul ha egy gyerek nem a saját településére jár is­kolába, nem lesz kötődése, a tanulmányai végeztével nem is tér vissza. Az iskolának komoly identitásépítő szerepe is van. Azt is elismerte, már most is busznyi gyerek jár kaposvári intézményekbe, noha a hetesi iskolában is megfelelőek a körül­mények, csakhogy a szülők egy része úgy érzi, hosszú távon hát rányba kerül csemetéjük, ha falusi iskolába járatják.- A környéken amúgy is sok az állami iskola, Bodro­gon alapílványi„is- működik - folytatta. - Ráadásul amió­ta átvette a Klik az intézmé­nyeket, érezhetően csökkent a kötődésük a falvakkal, csak a minimumot adják, nem vesz­nek részt a helyi programok­ban. Nálunk például minden évben komoly rendezvénynek számított a falukarácsony, melyet az iskola csarnokában tartottunk, ám az idén a Klik nem vállalta, hogy helyet biz­tosít. Amúgy szerintem, ha a környéken csak egy iskola maradhat, akkor az nem mi leszünk... Viszont az is biz­tos, hogy a hetesiek nem fog­ják Csokonyára hordani a gye­rekeiket, hanem kaposvári in­tézményt választanak. S ha jól megszervezik az illetéke­sek az utaztatásukat, nem is butaság az ilyesfajta közpon­tosítás... Vas A. Visszatérnek az elemi iskolák?- Egyértelműen pedagóguselbo­csátásokat jelent, ha a kisebb te­lepülések nagy részén megszün­tetik a felső tagozatokat - jelen­tette ki Nagy Erzsébet, a Pedagó­gusok Demokratikus Szakszerve­zetének (PDSZ) Somogyért is fe­lelős ügyvivője. - Ráadásul So­mogy településszerkezetéből adódóan sok gyerek már ma is hátránnyal indul, sokat kell utaz­niuk az iskolákba, s ez a távolság ezzel tovább nő. A PDSZ szerint minőségalapú dif­ferenciálás szükséges, a jól mű­ködő iskolákat békén kell hagy­ni, mint ahogy az összes alsó ta­gozatot. Csak éppen sokadszor fordul elő, hogy a szakmával nem egyeztettek a döntéshozók...- Csendben jegyzem meg - foly­tatta -, annak idején a szocia­lista-liberális kormányok is ter­veztek hasonló változtatásokat a közoktatásban, ám akkor a Fi­desz támadta legjobban a javas­latokat. Úgy vélte, a falusi nyolcosztályos iskolák visszafejlesztése élet­minőség-romlást is hoz az érin­tett településeken, hiszen a pe­dagógusokkal a helyi értelmiség egy része is távozik, akik aktívan részt vettek a falu életében, s ko­moly gondolkodásformáló szere­pük volt. Az is nagy kérdés, hogy a falusi gyerekeket hogyan in­tegrálják a városi intézmények­be: külön osztályokat hoznak lét­re számukra, vagy vegyítik őket a helyiekkel, előbbi esetben in­tézményen belül valósulna meg egyfajta szegregáció.- Azzal, hogy a legtöbb helyen csak az alsó tagozatok marad­nak - tette hozzá -, visszaállítják a két világháború közötti elemi iskolai rendszert, melyről tudjuk, sehová sem vezetett. Ráadásul egyre több az olyan gyerek, akit helyben is nehéz iskolába kény­szeríteni, s ha több tíz kilométer­re utaztatják, nagy valószínűség­gel nem fog rendesen bejárni. ► Folytatás az 1. oldalról MEGYEI KÖRKÉP 3 * Körbekerítve Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu Magyarország - Abszurdisztán. Most körbekerítjük, hogy ki ne szökjön a hülyeség E gy dél-dunántúli, mondhatnám szűkebb pátriánkhoz tar­tozó város új buszokat szerzett be, és méltán büszke volt a környezetvédelmi szempontból is jelentős beruházásra. De nem is Magyarországon élnénk, ha minden zökkenőmente­sen menne. A városban elterjedt történet szerint meglepetés ér­te, no nem az utazóközönséget, hanem a járgányok kezelőit. Ösz- szehívták őket ugyanis, hogy bemutassák, hogyan kell szaksze­rűen tankolni, karbantartani az új járműveket. Ehhez egy szakértő is érkezett a főváros­ból, aki széles mosollyal szállt ki a kocsijából, a jókedve azon­ban nyomban elpárolgott, ami­kor azt kezdte keresni, hogy hol vannak az új buszok? Ki­derült, hogy Pécsre vitték őket, hogy átfessék valamennyit. Emberek, csak nem azt akar­ják mondani, hogy feleslegesen utaztam ide Budapestről? - kér­dezte kétségbeesetten a szakértő, akit a sofőrök azzal nyugtattak, hogy ők is most értesültek a dolgok ilyetén állásáról. Ha így történt, mosolyogtató az eset, bár mostanában az, ami a magyar politikában, közéletben zajlik, nincs jó hatással a ke­délyemre. Pedig az az igazi kritika, ha kinevethetjük a politi­kusokat, és ez számukra figyelmeztetőbb minden más véle­mény nyilvánításnál. Nincs új a nap alatt, régen a Kádár-rend­szerben is sok ilyen mulatságos epizódról hallhattunk, jókat lehetett nevetni a közéleten. Nagy íróink már a 1980-as években megállapították, hogy Magyarország - Abszurd­isztán. A jelek szerint számottevően azóta sem változott meg a helyzet, és most újra körbekerítjük kerítéssel. Hogy' ki ne szökjön a hülyeség. Együtt: a pénz nem állítja meg a népességfogyást «•• **' ■ "•mű KAPOSVÁR Egy ház árával többet keresnek az életük során azok, akiknek érettségijük van, mint azok, akik nem szerezték meg ezt a tudást - hangzott el az Együttnek a hazai oktatásról szóló előadásán Kaposváron. A legfissebb kutatások sze­rint húsz-millió forinttal több jut a gimnáziumot végzettek­nek, ismertette Szelényi Zsu­zsanna, parlamenti képvise­lő, és Pápa Levente, a párt al- elnöke. A Váradi András' Ala­pítvány munkatársaival közö­sen indultak országjáró körút­ra, amelyen a gimnáziumi ok­tatás fontosságára hívták fel a figyelmet. A bezárástól és az évfolyamok számának csök­kentésétől igyekeznek óvni az oktatási intézményeket.- A szakképzést erőltető kor­mány által meghirdetett duális " TÖ noxiilli képzés ugyanis zsákutca - je­lentette ki Pápa Levente, - ehe­lyett többet kellene fordítani a gimnáziumokra és a felsőokta­tásra. Az a sikeres ország, ahol a gyerekek a tehetségük és a szorgalmuk révén érvényesül­hetnek, és nem korlátozza őket a rendszer. Szelényi Zsuzsa szerint a kormány csak szavakban csa­ládbarát. A családtámogatás nem érte el a célját, mert a né­pességfogyást nem lehet meg­állítani azzal, hogy a szülők pénzt kapnak. Akkor születik majd több gyermek, ha a fiata­lok olyan országot látnak ma­guk körül, ahol érdemes csa­ládot alapítani. A fejlett világ­ban ugyanis ott a legmagasabb a születések száma, ahol a leg­nagyobb az esélyegyenlőség. K. G. Járási központokba küldené a falusi 5-8. osztályosokat a kormány közoktatási tervezete Új irány: buszozzatok, felsősök! HIRDETÉS A Takarék megújult. MMMM A Takarék új arculattal, szolgáltatásokkal FAI kTAl ki és kiegészítő pénzügyi garanciával várja önt. ____ Egységes, versenyképes Több mint bank. banki szolgáltatások. pHr 1333 . wmm • 1500 fiók, 1000 ATM országszerte. HH fT"H Garanciaközösség a nagyobb betétbiztonságért. f&g V Modern jelzálogbanki tudás az ■ m'' ■ otthonteremtésért, új tagunktól, az FHB-tól. | av JJJJf ? I

Next

/
Thumbnails
Contents