Somogyi Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-06 / 260. szám
--------T V 'Ja 20 15. NOVEMBER 6., PÉNTEK • XXVI. ÉVFOLYAM. 260. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT ^ Somogyi Hírlap WWW.SONLINE.hu T ^ EGY PERCBEN Több lesz az oktatók bére BUDAPEST Három lépcsőben, és a teljes felsőoktatási oktatói-kutatói kör bére nőni fog, első lépésként jövő januártól 15 százalékkal - jelentette be Balog Zoltán miniszter tegnap. Tőrös Szilárd, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke lapunknak elmondta, hogy a rendkívüli módon torz belső bérarányt betonozza be ez az emelés. ► 8 Nőhet a falusi vezető fizetése BUDAPEST Az 1500 fő alatti települések akár 30 százalékkal is növelhetik polgármesterük juttatását, ha annak költségét ki tudják gazdálkodni- közölte Lázár János miniszter. Ezzel a legalacsonyabban kereső településvezetők jövedelme 75 ezer forintról mintegy 95 ezer forintra, a nagyobb önkormányzatoknál 145 ezer helyett 190 ezerre emelkedhet, de mindez csak saját forrásból valósítható meg. Lazulhatnak a 3000 fő alatti települések vezetőinek összeférhetetlenségi szabályai, más keresőtevékenységet is vállalhatnak a polgármesterség mellett. A közfoglalkoztatásért külön pénzt is kaphatnak majd. ► 7 Sokat lopott a Pókember GYŐR Elkapták a „magyar Pókembert”- jelentették be csütörtökön az ORFK és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetői. A légtornász múltú 47 éves férfi az ország tíz megyéjében tevékenykedett, és több százmillió forint értékben lopott készpénzt és ékszereket. ► 10 Jó reggelt! H atalmas újgerebélyeket kaptak a kaposvári közmunkások, hogy így induljanak csatába a szaporán hulló őszi falevelek ellen. A munka megkezdése előtt kis csoportba verődtek az egyik téren, önfeledten beszélgettek. Egy fiatal férfi elővett egy golyóstollat, és nagy lendülettel kezdett írni valamit a ge- reblyéje nyelére. Talán üzenetet szánt a következő kollégának, vagy csupán felvésett valamit, ahogy az iskolapadban szokás. A fiatalok közül sokan valóban egyenesen az általános iskola padjaiból kerülnek a közmunka berkeibe. Nem marad más lehetőség számukra, csak egy irányított élet, amelyben nehéz felnőni. Egy kis- korúsított ország pedig senkinek sem jelent jó perspektívát. K. G. g SOMOGY - Anyagilag bizonyosan " megéri, a gyerekek érdekei pedig rég nem fontosak - kommentálta egy somogyi falusi iskola igazgatója a kormány közoktatást átalakító tervezetét, mely 2018-ig országosan 150-180 iskolát magába foglaló térségi iskolahálózatot alakítana ki, megszüntetve a jelenlegi alacsony létszámú kistelepülési felső tagozatokat. Illetve pontosan még nem tudni, hogy csak a hetedikeseknek és nyolcadikosoknak kellene utazniuk a járási központokba, vagy a teljes 5-8. osztályt leépítenék a falvak nagy részében. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezete szerint azért van szükség a rendszer racionalizálására, mert sok helyen nem megfelelő színvonalú az oktatás. A dokumentum alapján egyes iskolákat fejlesztenének, míg másokban megszüntetnék a felső tagozatokat, az újonnan létrejövő intézményekben kiemelten figyelnének a hátrányos helyzetű gyerekekre - fejlesztő pedagógusok és iskolapszichológusok segítenék őket -, és a diákokat iskolabusszal szállítanák. Magyar- országon jelenleg 591 településen csak alsó tagozat, további 638-on 1-6. évfolyam működik, 3400 gyerek pedig összevont osztályokban tanul felsőben, míg több mint 600 faluban nincs iskola. A felső tagozat nélküli településeken élő diákok aránya Somogybán a legmagasabb - több mint 23 százalék de Baranyában, Vasban és Zalában sem sokkal jobb a helyzet, és ebben a négy megyében a diákok közel ötödének lakóhelyén még alsó tagozat sincs.- Bár még iskolaként funkcionálunk, de szeptembertől már egyetlen gyerek sem jár ide, így valójában megszűnt nálunk az oktatás - mondta Pozsonyi Erika, Pálmajor polgármestere. - Összevont 1-4. osztályunk volt tavalyig, ám miután a családokban több gyerek van, s a felsősök úgyis Nagybajomba járnak, a szülők a kicsiket is oda hordják. Pedig hét-nyolc diákkal még itt is elindult volna a tanév, de nem volt rá igény. Az alsó tagozatokat a tervezet szerint nem fenyegeti veszély, sok somogyi településről pedig ma is ingáznak a felsősök. Somogysárdról például Hetesre, noha a két falu közötti Mezőcsokonyán is nyolcosztályos iskola működik. ► 3 & *<"-1 Célegyenesben a kórházfejlesztés Balaton: nyáron legyen advent! Őszi hangulat a Balaton-parton, télen sem vásárol itt senki SIÓFOK A hárommilliárd forintos siófoki kórházfejlesztés három és fél éves történetének utolsó fejezetéről Inczeffy István főigazgató azt mondta lapunknak: még idén lezárul a projekt, de az új sürgősségi KAPOSVÁR Sem a közszolgáltatási díjak, sem a helyi adók nem emelkednek január elsejétől Kaposváron. Erről a csütörtök délelőtti közgyűlésen döntött a város képviselő-tes- tülete. Néhány kérdésen kívül ellenérv nemigen hangzott el az erről szóló tervezet kapcsán, nem úgy a fizetőparkoló zónák határainak 2016 áprilisára tervezett kiterjesztése elszárny építéséhez kapcsolódó gép-műszer-, bútor és informatikai közbeszerzés végét meg kellett várni, a szerződéseket meg kellett kötni és csak ezek után kezdhettek a belső átalakítási munkákhoz. ► 4 len. Az egyik fontos kérdés az volt, vajon a kiterjesztés tényleg pozitív hatással lesz-e a forgalomszabályozásra? Abban egyetértett valamennyi képviselő és a polgár- mester is, hogy a kórház környékén tapasztalható zsúfoltságra a végleges megoldást a kórház déli tömbjében épülő 250 új parkoló jelenti majd. ► 2 BALARON A Balatonnál nyáron legyen advent - ezt javasolja a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség az üzletek vasárnapi nyitva tartásával kapcsolatban. A balatoni polgármesterek már az idei szezon előtt is futottak egy kört ez ügyben, ám javaslatukat elutasították az illetékesek, azzal, hogy a vasárnapi zárva tartás nem okoz ellátási zavarokat a nyári hónapokban sem. A Kisosz zamárdi szezonértékelőjén azután valóban azt hallottuk: nem alakultak ki botrányok a vasárnapi zárva tartásból, igaz, sem a kisebb boltok, sem az éttermek nem nyertek vele, mert a nép inkább a nagyobb üzletekben állt sorban pénteken és szombaton. ► 2 Gyalogost gazoltak a 7-esen BALATONSZEMES Elgázolt egy gyalogost egy autó Balatonsze- mesen csütörtökön kora este, a baleset a 7-es számú főúton történt. A rendőrség annyit közölt, hogy az autó tisztázatlan körülmények között ütötte el a járókelőt. A helyszínelés ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben az érintett szakaszon. Sz. T. Kigyulladt egv teherautó a 68-as úton SEGESD Ugyancsak csütörtökön kigyulladt egy tehergépjármű a 68-as főúton, a Segesd és Böhönye közötti szakaszon. A műszaki mentés idején teljes útlezárás volt érvényben. Az autósoknak Nagyatádon, vagy még Böhönye belterületén volt lehetőségük elkerülni a torlódást. Nem emelnek se adót, se díjat SZERKESZTŐSÉG: E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP vi, 15 17 * Fokozatosan emelkedik a hőmérséklet, szombaton 20 Celsius-fokot is mérhetünk. Semmi sem zavarja a kellemes napsütést. ► 12 T Boldog névnapot kívánunk Lénárd nevű olvasóinknak!