Somogyi Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-26 / 277. szám
g TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. NOVEMBER 26., CSÜTÖRTÖK HÍREK Nyelvvizsga per 120 vádlottal BUDAPEST Megkezdődött a 120 vádlott ellen bűnszervezetben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult nyelvvizsgaper tárgyalása szerdán. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, Sz. Istvánné és társai 100-900 ezer forintért elintézték a vizsgázóknak, hogy megfelelő nyelvtudás nélkül is kapjanak bizonyítványt. MW Elhagyhatta a börtönt Sanader ZÁGRÁB A zágrábi bíróság szerdai döntése alapján Ivó Sanader volt horvát kormányfő elhagyhatta a börtönt, korábban ugyanis alkotmányellenesen hosszabbították mega vizsgálati fogságát. Sanadert nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélték háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. Az egyik vádpont szerint a Móltól 10 millió euró kenőpénzt kapott. MW Nem bűnös a volt moszkvai követ BUDAPEST Felmentette a volt moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása kapcsán hűtlen kezelés, illetve bűnpártolás és okirat-hamisítás miatt emelt vádak alól a Budapest Környéki Törvényszék szerdai elsőfokú ítéletében. A vádirat szerint az értékes ingatlant a magyar állam 23,7 millió dollárért értékesítette, majd több mint 100 millió dollárért adták tovább. MW Még mindig ellentmondóak a hírek arról, megsértette-e a török légteret az orosz vadászbombázó, amelyet kedden kilőtt a törökök F-16-osa. Orosz katonai válaszlépésre ugyan nem kell számítani, de Moszkva ölbe tett kézzel sem ülhet. Nem is teszi. Balassa Tamás tamas.balassa@mediaworks.hu TÖROKORSZÁG/OROSZORSZÁG Egyelőre csak a török légvédelem által bemutatott radarfelvétel látszik igazolni, hogy a kedden lelőtt Szu-24-es orosz vadászbombázó a szíriai határ melletti hadművelete során átlépte a török légteret. Az oroszok radarképpel nem igazolták ennek ellenkezőjét; Hátá-. rozottan állítják, egységük kilométerekre volt Törökországtól. Stoltenberg NATO-fő- titkár védelmébe vette Ankarát, szerinte joga volt megvédenie a határait, de ez nem jelenti azt, hogy a tűz- parancs indokolt volt. A szíriai támaszpontról felszálló orosz gép 17-20, más forrás szerint 20-40 másodpercet tölthetett a török légtérben, ahol egy nyelv alakú terület húzódik be Szíriába. A Szu-24-es már távolodott, amikor a találatot kapta. A törökök állítják, nem is tudták, hogy orosz gépet lőttek le, hiszen a szír légierő vadászai is gyakran berepültek a légterükbe. Az bizonyos, a török F-16-os állítása szerint öt percen keresztül próbálta távol tartani a behatolót, tízszer figyelmeztetve rádión. Az egyik orosz pilóta, Murahtin navigátor (fotónkon) életben maradt, a szír hadsereg kiszabadította a felkelők fogságából. Sőt, tegnap meg is szólalt. Azt mondta: „Elképzelhetetlen, hogy akár egy másodpercre is megsértettük volna a török légteret. Ha szerettek volna figyelmeztetni, megmutathatták volna magukat. De se rádión, se vizuálisan nem tették. A rakétatámadás is váratlanul és hátulról ért minket, így arra sem volt időnk, hogy elkerülő manőverbe kezdjünk.” Moszkva válasza: Triumf rakétákat telepítenek Vlagyimir Putyin ígéretéhez híven gyors válaszlépéseket tett. A feleket nyugalomra intő nemzetközi diplomácia estére megnyugodhatott, a katonai vissza- csapás elmaradt. De Moszkva bejelentette: légierejének védelme érdekében Sz-400-as Triumf nagy hatótávolságú légvédelmi rakétákat telepít a szíriai hmeimimi támaszpontra. A mobil indítóállványról kilőhető korszerű rakéták 400 kilométeres hatótávolságon belül, 27 kilométeres magasságig bármilyen repülő célpont ellen bevethetőek. Dmitrij Medve- gyev kormányfő egyes török termékek elleni bojkottot emlegetett, és meglebegtette: néhány török tisztviselő az Iszlám Állam illegális olajüzletében érintett. De ez csak nyilatkozatháború. * Felfüggesztett kuruzslásért Geréb Ágnesnek BUDAPEST Egy év, három évre felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság első fokon az otthonszülés magyarországi úttörőjeként ismert Geréb Ágnest szerdán, és három évre eltiltotta a szülész-nő- gyógyászi foglalkozástól. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért, az ügyészség súlyosbításért, a felfüggesztés mellőzéséért és az általános orvosi foglalkozástól eltiltásért fellebbezett. A bíróság háromrendbeli, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben, kuruzslásban és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisításban találta bűnösnek Geréb Ágnest. Hároméves eltiltásakor is dolgozott. Felmentést kérnek. A bíróság megállapította: Geréb Ágnest egy 2007 októberében született jogerős ítéletben három évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi tevékenységtől, és bár az eltiltás hatálya alatt nem folytathatott volna terhesgondozást, mégis végzett ilyen tevékenységet, értékelte terhes nők leleteit, és javasolta számukra az otthonszülést, ezzel pedig elkövette a kuruzslást. Kimondták azt is, Geréb Ágnes három általa vezetett otthonszülésnél megszegte foglalkozása szabályait. Az egyik esetnél megfulladt a magzatvizet nyelt csecsemő, egy másiknál újraélesztést kellett alkalmazni a mentőknek. MW televízió-műsor mT^étöfíTv^mri víasat3Yhbbhh dun^v^hhhh oünTwőrl^hhiíi f^^ihhhmh spört^bbbbbmi 5.00 Fókusz© 4.40 Aktív© 15.35 A kis sárkány kalandjai 7.10 Jóbarátok© 6.00 Feketén-fehéren © 9.30 Orosz nyelvű híradó 9.00 A leggyorsabb 6.30 TrashTalk 5.30 TopShop 5.00 Sportos 15.50 OzieBoo!- Mentsük 7.35 Jóbarátok® 6.55 Kenó® 9.35 Tessék! indián® 8.00 Televíziós vásárlás 6.00 Jó reggelt, skacok! © 5.10 Csapdába meg a Földet! 8.00 A nagy svindli© 7.00 Híradó 10.00 Élő egyház úfzélandfamenkai-svájci- 10.00 Labdarúgás 7.35 RTL Klub Híradó csalva© 16.00 Egér-úti kalandok 8.55 Szívek szállodája® 7.10 Időjárás-jelentés 10.30 Magyar történelmi japán életrajzi film 2005 Bajnokok Ligája. 8.08 8:08- 5.35 Családi Titkok© 16.25 Alex a dzsungelben 9.55 Knight Rider ® 7.20 Rondó arcképcsarnok 11.20 Lehetek az eseted?© csoportkor, 5. forduló Minden reggel © 6.20 Mokka 16.30 Malackó 10.55 Amerikai 8.20 A múlt fogságában© 11.05 Angol nyelvű hírek kanadai-amerikai 12.45 Labdarúgás 9.10 ízes élet® 925 Stahl 16.40 Manó Benő és mesterszakács® 9.10 Kisvárosi doktor® 11.15 Moliere: Sganarelle, romantikus vígjáték 2009 Bajnokok Ligája, 9.40 Reflektor© j konyhája© Lili hercegnő apró 11.50 Esküdt ellenségek: 10.05 Család-barát avagy a képzelt 13.15 Vörös hajnal© összefoglaló 10.05 TopShop j 9.30 Babapercek© királysága Bűnösszándék© 11.30 Jótudni!© szarvak© amerikai akciófilm 2012 14.00 NBA 11.45 AsztroShow 9.40 Teleshop 16.50 Mesék Mátyás királyról 12.50 Anagysvindli® 12.00 Déli harangszó 12.00 Zegzugos történetek 15.00 Asas© NBA Inside Stuff 12.45 A szerelem foglyai® 10.45 Astro-Világ 17.05 Béku és barátai 13.50 NCIS-Tengerészeti 12.02 Híradó 12.25 Kína mai szemmel © amerikai-angol történelmi 14.30 Futsal 13.50 Éjjel-nappal 12.00 Tények Délben 17.10 Mesélj nekem! helyszínelők© 12.35 Időjárás-jelentés 13.00 Híradó kalandfilm 2011 Spanyol bajnokság, OC Budapest© 12.30 Aktív© 17.20 Aprónép 14.50 NCIS-Tengerészeti 12.40 Kult+© 13.15 Kívánságkosár 17.05 Hiábafutsz® 10.forduló,összefoglaló Q 15.05 Négyen négy ellen- 13.00 Családi Titkok © 17.25 Báli helyszínelők© 12.50 Jamie 15 perces kajái 15.15 Múzeumtúra® amerikai akciófilm 1993 15.00 Labdarúgás (/) A családi játszma© 14.10 Zsaruk® 17.45 És te mit gondolsz 15.45 NCIS: Los Angeles© 13.15 Kívánságkosár 15.40 Világ-nézet 19.00 A hét mesterlövész © Bajnokok Ligája, 53 15.45 Nyomtalanul© 15.15 Azénbűnöm© 17.50 TraktorTom 16.45 NCIS: Los Angeles© 15.05 Feketén-fehéren © 16.10 Engedjétek hozzám... amerikai western 1960 csoportkör, 5. forduló 5 16.40 Szulejmán© 16.20 Veronica aranya © 18.00 Tehénkemesék 17.40 Amerikai 15.50 Rex felügyelő ® 16.20 „így szól az Úr!” R.:JohnSturges 17.15 Maihelyzet 18.00 RTL Klub Híradó 17.25 Fiorella© 18.15 Magyar népmesék mesterszakács© 16.45 Szerencse Híradó © 16.30 Hazajáró© Sz.:YulBrynner,Bi 17.30 Út Milánóba 18.55 Fókusz© ! 18.00 Tények 18.20 A kockásfülű nyúl 18.40 Chili vagy Mangó © 17.00 Ridikül® 17.00 Magyar Krónika © Wallach.SteveMcQueen, BL-magazin 19.30 Éjjel-nappal 19.30 Jóban 18.35 Állatkerti sétány 64. 19.05 Jim szerint a világ® 18.00 Híradó 17.25 Szép,szőke Charles Bronson, James 19.00 Kézilabda Budapest© Rosszban© 18.45 Nils Holgersson 19.35 Két pasi- 18.30 Időjárás-jelentés szerelmünk, a Tisza Cobum Férfi BL, csoportkör, 20.45 Barátokközt© , 20.15 AKocka© csodálatos utazása a megegykicsi® 18.40 Kisvárosi doktor © 18.20 Kult+® 21.35 Túlmindenen© 9. forduló, Celje - Besiktas 21.20 Válótársak© 21.25 Frizbi vadludakkal 20.10 Két pasi- 19.35 Maradj talpon!© 18.25 Hazajáró amerikai akciófilm 2003 20.45 Kézilabda 22.15 CSI: A helyszínelők® Hajdú Péterrel © 19.15 RichardScarryTesz- megegykicsi© 20.35 Fábry ® 19.00 Hogyvolt!? 23.40 Kettős azonosság© Férfi BL, csoportkor, 23.20 RTLKlubHíradó ! 22.30 NCIS: veszvárosa 20.35 Kétpasi- 21.55 Kenó© 20.00 Szenes Iván írta © amerikai krimi 2010 9. forduló, Rhein-Neckar 23.55 Magyarul Balóval LosAngeles© 19.40 Gyerekversek megegykicsi© 22.00 Oscar© 21.00 Híradó 1.25 Halálos kitérő 3. ® Lővén - Kristianstad 0.30 Reflektor© 23.35 Felejthetetlen© 19.45 Hetedhét Gyerekhíradó 21.00 Észbontók© 23.45 kult.hu 21.30 Maradj talpon! © amerikai-német horror 22.30 Sportgazdaság 0.50 A hatalom > 0.30 Tények Este 20.00 Családom és egyéb 22.05 AS.H.I.E.L.D. 0.15 Örökség a jövőnek 22.25 Ridikül© 2009 A Sport TV gazdasági hálójában®' 1.20 Aktív© emberfajták® ügynökei© -Olasz-magyar 23.15 Kult+@ 3.20 A leggyorsabb kerekasztala 1.45 A hatalom 1.40 Sportos 20.25 Böngésző© 23.00 TrueLies- kapcsolatok 23.25 Család-barát indián© 23.30 Bikarodeó hálójában® 1.55 EzoTV® 21.00 Én vagyok itt® Két tűz között© 0.45 Könnyű testi sértés© 0.50 Himnusz új-zélandHamerikai-svájci- FordToughSeries, 2.40 A bosszú angyala© I 2.55 Aszólista© 22.35 Zűrös szívügyek © 1.55 Két pasi-meg egy kicsi 2.10 Oscar© 1.00 Híradó japán életrajzi film 2005 LasVegas,2.rész 1030 ^nappal Budapest- 12125 Frizbi Hajdú Péterrel 1720Aprónép ^ 18/tó Q« vagy Mangó 2200050^ ^ 23.25 C^láítDarát ^ 19.00 A hét mesterlövész ^ j 14.00 NBA ^ í Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.00 Vacsoracsata © 10.00 Segít- 9.20 Csapdába csalva © 9,55 Ve- 9.00 Magyarország élőben 10.00 4.00 Privát rocktörténet ® 5.00 Pri- 9.05 Fórum 10.25 Friderikusz 11.30 7.45 Magazin 8.15 UEFA Bajnokok 9.00 India izekre szedve © 9,30 9.15 Kosár 9.41 Ma délelőtt 10.15 ség, bajban vagyok! @11.00 Agya- led is megtörténhet! © 11.00Csalá- Híradó 10.30 Televíziós vásáriá- vát rocktörténet © 6.00-9.00 Privát- Laci bácsi konyhája 11.55 Világhír- Ligája mérkőzés felvételről 10.00 Szabadnapos szakácsnő ® 10.00 OC Unió2810.41 Ma délelőtt 12.41 Ma nú árnyékában © 11.55 ínyenctú- di Titkok ® 12.05 Jóban Rosszban sí műsorablak 11.00 Garázs 11.30 filmek újratöltve © 9.00 Teleshop adó 12.25 Start plusz 13.45 Egye- Magazin 10.30 UEFA Bajnokok Li- Fűszertára a világ körűi ® 11.00 O délelőtt 12.54 Ma délután 13.15 Is- ra © 12.20 ínyenctúra ® 12.50 A @12.45 Hal atortán© 13.50 Édes Globál 12.00 Híradó 12.30 Reggeli 11.00-12.20 Privátfilmek újratölt- nes beszéd 14.40 ATVSTART 15.50 gája 12.15 UEFA Bajnokok Ligája Anthony Bourdain - Nem séfnek va</) kolapad 13.41 Ma délután 14.15 Toledo család ® 13.45 A beépített élet © 15.00 Hőhullám © 16.00 Ak- járat plusz 13.30 Soroló 14.00 Civili- ve ® 12.20 Privát rocktörténet © 700-as klub © 16.20 Fő az egész- összefoglaló 13.15 Magazin 13.45 ló vidék © 12.00 Gordon Ramsay Család és otthon 14.41 Ma dél- szépség ® 14.40 Az örökség ® tív © 16.30 Tények 16.55 Kasza! záció © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 13.25 Privát rocktörténet © 14.30 ség 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum OTP Bank Liga 15.30 Magazin - Családi körben ® 12.30 Recepí2 után 15.15 Életkor 15.41 Ma dél- 15.35 Barátok közt @16.05 A Kony- © 18.05 Veled is megtörténhet! © 16.00 Szabadfogás 17.00 Híradó Varázsapu © 16.20 Bosszú El 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 16.00 Összefoglaló a nap esetné- daráló Desszert Angélával © 12.45 után 16,15 Unió2816.41 Ma délután ! hafőnök Junior 17.05 A Madagasz- 19.10 Csapdába csalva ©19.45 Hal 17.30 BBC Reporters 18.00 Magyar- Pasóban® 18.40 Műgyűjtők és ka- 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-je- nyeiböl 16.15 Női labdarúgó baj- Receptdaraló Desszert Angélával 17.15 Kosár 17.41 Ma délután 17.52 kár pingvinjei 17.30 ízlések és pofo- atortán ©20.50 Édes élet ©22.00 ország élőben 19.00 Híradó 20.05 landorok előnyben ©21.00 A tárna- terítés 19.15 Egyenes beszéd 20.20 nokság 16.45 Röplabda mérkőzés ©13.00 Sztárok a pácban ©13.30 Ma este 18.28 Ma este 19.05 Szem- nők © 19.30 New Giri - Új lány © A törvény erejével ® 23,55 Jóban Csőrié 21.00 Híradó 21 21.30 Ma- dás ® 22.55 Mélytengeri ragadozó Doku 21.00 Híradó - Este 9 21.30 Fri- 19.00 Magazin 19.30 Férfi Vízilabda Ünnepi asztalunk © 14.00 Recepttől szembe 19.30 Híradó 20.25 Idő- 20.00 A Konyhafönök Junior 20.50 Rosszban © 0.35 Amit a szív diktál gyarország élőben plusz 22.00 Hír- ©0.40 A legyőzhetetlen ©2.30 Pri- derikusz 22.25 Híradó-Este 9 22.50 OB1.21.00 Boxutca magazin 21.45 daráló Extra Laci Homácek-kel © járás-jelentés 20.30 Ma este I UEFA Európa Liga 1 ©1.35 Család csak egy van© adó 22.30 Alinda vátfilmek újratöltve© Világhíradó Magazin 22.15 OTP Bank Liga 14.30 Mary Berry receptjei ®