Somogyi Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-21 / 273. szám
2015. NOVEMBER 21., SZOMBAT BELFÖLD-KÜLFÖLD y Párizs: egy harmadik holttestet is találtak a rendőri akció során Szökésben egy terrorista Már 130 halálos áldozata van a párizsi merényleteknek. Kiderült, hogy három halottja van a szerdai rendőrségi akciónak, amely során a terrorcselekmények kitervelőjét, Abaaoudot keresték. Az Európai Bizottság az év végéig javaslatot tesz a schengeni szerződés reformjára, megállapodtak az unió külső határainak megerősítéséről. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu PÁRIZS Százharmincra emelkedett az egy héttel ezelőtti párizsi merényletek halálos áldozatainak száma - közölte tegnap Manóét Valis francia miniszter- elnök, miután a 352 sérült közül egy kórházban ápolt pénteken meghalt. A párizsi ügyészség megerősítette, három ember holttestét találták meg a Párizstól északra található Saint-Denis sétálóutcájának egyik lakásában a romok alatt, köztük egy nőét, aki felrobbantotta magát. (Tegnap azonban arról jött hír, hogy nem is a nő volt az önrobbantó, őt lelőtték, hanem egy férfi.) A fiatal nő egyébként a merényletek kitervelőjének, Abdelhamid Abaaoudnak francia állampolgárságú unokahúga, a 26 éves Hasna Ait Boulahcen, aki nevelőotthonban nevelkedett. Nevelőanyja szerint pár hónapja radikalizálódott, előtte bulizott, ivott, dohányzott. Örömében megtapsolta a World Trade Center elleni terrortámadást. A harmadik holttest darabjai minden valószínűség szerint egy férfié voltak, azonosítása még tart. A térfigyelő kamerák felvételei szerint a párizsi metróban járt a saint-denis-i rendőri akcióban megölt Abdelhamid Abaaoud (akit egy brüsszeli katolikus iskolába is beírattak átlagos jómódban élő szülei, de az év végére gyenge teljesítménye és rossz magaviseleté miatt távozott) a támadások estéjén. A belga-marokkói dzsihá- distát Párizs Montreuil nevű elővárosában rögzítette egy kamera, nem messze attól a helytől, ahol a rendőrök megtalálták azt a belga rendszámú fekete színű Seat autót, amelyet az utcai lövöldözésekhez használt egy háromtagú terrorkommandó. Az Abdeslam testvérpár közül Ibrahim felrobbantotta magát a támadássorozat után, Salah elmenekült, őt állítólag csütörtök este Brüsszelben látták. Kedden Salah állítólag azt mondta Molenbeek- ben, hogy túl messzire ment, de nem tudta feladni magát, félti a családját. A nyomozók arra keresik a választ, hogy a harmadik merénylő lehetett-e Abaaoud. A rendőrök eddig csaknem 800 helyen tartottak házkutatást, 90 embert őrizetbe vettek és 157-et házi őrizetbe helyeztek. Menekültként a törökországi Izmir egyik szállodájában lakott két napig a Stade de Francé nemzeti stadionnál múlt péntek este magát felrobbantó egyik terrorista, Ahmed el-Mohammed, és Magyarországon is átutazott - közölte a Habertürk televízió. November 27-én lesz a nemzeti megemlékezés az áldozatokra az Invalidusok épületegyüttesének udvarán. Az első temetéseket jövő héten tartják. Francois Hollandé elnök kedden Washingtonban Barack Obama amerikai, csütörtökön Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztet az Iszlám Állam elleni katonai fellépés összehangolásáról. A Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában francia-belga mécsesek lesznek a jövő héten, de egyetlen belga szurkoló sem utazhat ezekre a találkozókra. BRÜSSZEL „Az Európai Bizottság az év végéig javaslatot tesz a schengeni szerződés reformjára” - ebben állapodtak meg1 tegnap az EU bel- és igazságügyi miniszterei rendkívüli tanácskozásukon. Lehetővé tennék Európa valamennyi külső határán minden beutazó, még az uniós polgárok szisztematikus és kötelező ellenőrzését is. Megállapodtak az unió külső határvédelmének megerősítéséről, a légi utasok személyi adatainak kezeléséről, a fegyver- csempészek elleni fokozott fellépésről. WASHINGTON Az amerikai képviselőház megszavazta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében mindaddig felfüggesztik a szíriai és az iraki menekültek befogadását, amíg kulcsfontosságú nemzetbiztonsági intézmények nem kezeskednek arról, hogy személy szerint nem jelentenek kockázatot. Barack Obama elnök, aki a folyó költségvetési évben 10 ezer szíriai menekültet szándékozik betelepíteni az Egyesült Államokba, előzetesen vétót helyezett kilátásba a törvénytervezettel szemben. SVÉDORSZÁG A svéd rendőrség egy menekültközpontban őrizetbe vett egy terrortámadást tervező iraki férfit, akit már két napja kerestek országszerte. BERLIN Kongresszusi határozatban követeli a bajor konzervatív CSU a menekülthullám korlátozását és a Németországban befogadható menekültek maximális számának megjelölését. BUKAREST Ideiglenesen szigorított határellenőrzést vezetett be a román határrendőrség a románmagyar határon, ezért a várakozási idő valószínűleg nő. ■heMH isi* .. MS iSWIf Takarítanak a párizsi Saint-Denis-ben, s — “ miután eltakarították a terroristákat. * 2 A környéken még most is teljes a biztonsági zárlat. í g PiSIlÉfe&SESRSss. t£ Túszdráma legalábbb 27 halottal Bamakóban Mali fővárosában, Bamakóban egy dzsihádista csoport megtámadott egy luxusszállodát, és legalább 170 túszt ejtettek. Lapzártánkig 27 halálos áldozata volt a terrorcselekménynek. A mali katonák ostrom alá vették a luxushotelt, szemtanúk szerint heves tűzharc alakult ki a folyosókon, illetve a szobákban. Egy szemtanú szerint a támadók, akik diplomatarendszámos autókkal érkeztek, angolul beszéltek egymás közt, a támadás elején az „Allah Akbar” kiabálással kezdtek lövöldözni már a kertben, mielőtt az épületbe léptek volna. A túszejtők állítólag azokat elengedték, akik idézni tudtak a Koránból. A190 szobás szállodában nagyon sok külföldi (indiai, kínai, amerikai, orosz, algériai, marokkói), valamint több légitársaság, például az Air Francé munkatársa lakott. A támadók nem ismerték a hotel alaprajzát, ezért tudtak kimenekíteni több bent ragadt embert a biztonsági erők. Az al-Dzsa- zíra szerint a támadók az Anszár ad-Dín nevű szélsőséges iszlamis- ta katonai szervezet tagjai, mások szerint a Boko Haram az elkövető. Később az al-Kaidával kapcsolatban álló al-Murabitum afrikai dzsihádista csoport vállalta magára a támadást. Felmerült, hogy az akciónak köze lehet a párizsi merényletekhez. HÍREK Már 58 áldozata van a tűzvésznek BUKAREST Három héttel az október 30-i tűzvész után pénteken meghalt a bukaresti Colec- tiv klubban történt tragédia egy Németországban kezelt sérültje, így 58-ra emelkedett az áldozatok száma. MW A Fidesz-tiszt újító új dátuma BUDAPEST December 13-án tartják meg a november 15- éről elhalasztott tisztújító Fi- desz-kongresszust, jelentette be Tuzson Bence, a Miniszter- elnöki Kabinetiroda politikai államtitkára a TV2-nek. A Fidesz a november 13-i párizsi terror- támadás miatt halasztotta el a november 15-ére tervezett kongresszusát. MW Nyolcvan pályázó háziorvosi praxisra BUDAPEST Nyolcvan pályázat érkezett a határidő lejártáig, október 31-ig az OEP-es háziorvosi letelepedési és praxispályázatokra - mondta el az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán közölte: BAZ megyében hét, fest megyében kilenc, Csongrád és Vas megyében öt-öt, míg Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében három háziorvosi praxist tölthetnek be. Mintegy kétszáz háziorvosi praxis betöltetlen. A letelepedési pályázat keretösszege 500 millió forint volt. Tavaly 38 háziorvosi helyet töltöttek be, ehhez jött.az idei nyolcvan pályázat. Ónodi-Szűcs Zoltán úgy vélte, így akár a felére is csökkenhet a tartósan betöltetlen praxisok száma. MTI December 13.: új vasúti menetrend BUDAPEST Hatályba lép december 13-án a MÁV-Start jövő évi vasúti menetrendje. A rendkívül alacsony kihasználtságú vonalakon járatokat szüntettek meg, amely révén 0,98 százalékkal csökken a 2016. évi utaskilométer. Az így felszabaduló 1,5 milliárd forint költségmegtakarításból 2016-tól 300-zal növelik a fedélzeti jegyvizsgálók és a mozdonyvezetők számát, bővítik a zsúfoltabb vonalakon a kínálatot. Csépke András vezér- igazgató hangsúlyozta: a járatmegszüntetések nem érintik a munkába és iskolába járást, a közúton le nem fedett területeket. MTI/MW Könnygázzal ködösítenek az ellenzékiek a parlamentben Koszovó: marad még a KFOR PRISTINA Mindaddig folytatja küldetését a NATO-vezetésű koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR), amíg szükség lesz rá - jelentette be Belgrádban Jens Stoltenberg. Mindeközben Koszovóban nem nyugszanak az indulatok, miután Isa Musta- fa kormányfő aláírt egy megállapodást Szerbiával, amely több jogot biztosít a szerb kisebbségnek. Áz ellenzék több ízben pap- rikaspray-vel és könnygázzal zavarta meg a parlament működését. Könnygázt vetett be a rendőrség is, amikor tüntetők álltak ki a protestáló, s egyúttal körözött honatyák mellett. Az alkotmánybíróság udvarán kézigránátot hatástalanítottak. Jens Stoltenberg szerbai látogatásán elmondta: a koszovói a szövetség eddigi leghosszabb katonai művelete. Bejelentette: a KFOR megszüntette azokat a korlátozásokat, amelyek 16 évig érvényben voltak Szerbia légterének bizonyos részein. A NATO-tagság folyamatos téma Belgrádban, mivel a szövetség és az amerikaiak 1999-ben bombázásokkal kériyszerítették arra Jugoszláviát, hogy leállítsa az albánokkal szembeni vérontást Koszovóban. Stoltenberg hangsúlyozta, a beavatkozás „nem a szerb nép ellen irányult, hanem arról szólt, hogy meg kellett állítani a Milosevic-rezsim elfogadhatatlan lépéseit”. B. T. Paprikaspray-znek a pristinai parlamentben - zavargások az utcán is Újragondolná Orbán az EU-alapszerződést BUDAPEST „A magyar álláspont szerint az EU-nak meg kell védenie a határait, a kultúráját, a gazdasági érdekeit és a demokráciáját, a mostani alapszerződés ennek ma már akadálya, ezért szerintem át kell gondolnunk” - erősítette meg a közrádióban is elmondottakat Orbán Viktor, miután tegnap találkozott macedón kollégájával. A magyar kormányfő szerint egy hatékony Európához az alapkérdéseket kell újragondolni, az EU a mostani működési rendjében csak követő válaszokat tud adni, és nem képes megelőző lépéseket tenni. Például a párizsi terrortámadás kellett ahhoz, hogy a biztonság megkapja az őt megillető helyet a politikájában. Szerinte Schengen is korrekcióra szorul, mert egyes országok betartják, mások viszont - például Görögország - nem. A magyarok pedig nem szívesen tartoznak egy olyan nemzetközi szerződéshez, amelynek egyes tagjai fegyelmezetten betartják, amit vállaltak, mások meg nem. Nikola Gruevszki macedón kormányfő szerint intenzívebb együttműködésre van szükség a nyugat-balkáni régió országai és az unió között a migrációs válság ügyében. Macedónia mindent megtesz, hogy minimalizálja a jelenlegi helyzetben rejlő veszélyt, és ebben számít Magyar- ország tapasztalataira is. MW