Somogyi Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-21 / 273. szám
Célba érnek Kitti nyilai Neumajer Kitti, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója párosban már darts-Európa-bajnok és immár világbajnoki bronzérmesnek is mondhatja magát. A nemzetközi versenyek előtt 7-8 órát is edzéssel tölt. ► 16 Kelet-európai ■ tempó Fejbe rúgta a .biztonsági szolgálat vezető tisztségviselőjét a kijevi parlament bizottsági ülésén egy honatya. A szolovák Jan Slotát feljelentették két 16 éves lány megerőszakolása ügyében. Itthon az MSZP volt honvédelmi miniszterét és volt llamtitká- rátítélte elsőfokon egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt a bíróság. Zajlik az élet Kelet-Eu- rópában. ► 8 Jövőre nő a nyugdíj 2016-tól 1,6 százalékkal emelkedik minden nyugellátás összege. Az emelés minden nyugellátásra vonatkozik. ► 8 Jó reggelt! 6 dolog a szelektív hulladékgyűjtés, habár a szemétszállítási díj nem lesz kevesebb, még ha értékesítik is a gondosan különválogatott hulladékunkat. Olvasom, hogy sok helyütt még csak most ismerkednek a házhoz menő szelektív gyűjtéssel, Siófokon évekkel ezelőtt bevezette ezt már a szolgáltató. Kék zsákban gyűjtjük a PET-palackot és az italosdobozt, sárgában a papírt. Kezdettől fogva két problémám van: 1. Néha elfelejtenek a jó kukás fiúk cserezsákot tenni; 2. Ha meg nem felejtik el, akkor gyakran csak áthajítják a kertkapun, a kutya meg játéknak tekinti... Ahol mostanában vezetik be, különböző színű kukákkal teszik. Javaslom az áttérést erre mindenütt: nem kell cserezsák és a kutya se rágja szét. F. I. SOMOGY Aggasztóan gyenge alapkészségek, egyre alacsonyabb tudásszint, funkcionális analfabetizmus: egy tanulmány szerint folyamatosan romlik a nívó a szakiskolákban, ahonnét olyan fiatalok kerülnek ki, akiknek nemhogy alapvető műveltségük nincs, de sokan normálisan írni, olvasni, számolni sem tudnak, s emiatt elképesztő hátrányból indulnak a munkaerőpiacon. ► 3 Szalagátvágás ide vagy oda, Balatonvilágoson még mindig van építési terület A kerékpárosok használni tudják, autóval azonban a Club Aligán át kell kerülni Pontyfogó horgász-vb a Desedán! KAPOSVÁR Újabb rangos nemzetközi sportdiplomáciai sikert könyvelhet el Kaposvár és Somogy: 2017 októberében Magyarország lesz a pontyfogó világbajnokság házigazdája, amelyet a Desedán rendeznek majd - tudtuk meg a jó hírt Ko- zári Miklóstól, a (leendő) házigazda Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnökétől, a Magyar Országos Horgász Szövetség al- elnökétől. Az elmúlt években megújult a Deseda és környéke, a cél pedig, hogy újra a hazai és külföldi horgászok közkedvelt paradicsoma legyen. Ezeket a törekvéseket díjazták, amikor nekünk ítélték a 2017-es pontyfogó-vb rendezési jogát. Fenyő Gábor Termetes halak Bőven van hal a Desedában. s nem is akármekkorák - ezt bizonyítják a horgászversenyek (csak idén 17 volt) és a horgászfogások. Szép számmal akadnak horogra kapitális pontyok, köztük 20 kilósak is. Az idei desedai rekord egy 20,4 kg-os szép példány volt, amely a gyors mérlegelés és fényképezkedés után természetesen visszanyerte a szabadságát. BALATONVILÁGOS „Építési terület” - virít a tábla még mindig Balatonvilágoson. A vasúttól a partra vezető út továbbra is használhatatlan, a Club Aligán át közlekednek még mindig az autósok, miközben a 30 milliárd forintos dél-balatoni vasútfejlesztés ünnepélyes átadási ceremóniája kedden megtörtént. „Már csak a balaton- világosi útátjáró átadása húzódik november közepéig” - válaszolta kérdésünkre néhány hete a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az egyik internetes hírportálnak most az illetékesek azt nyilatkozták: december elejéig forgalomba helyezik az átjárót. Fekete Barnabás balatonvi- lágosi polgármester már semmin se lepődik meg. Nemrég hosszan sorolta, milyen hiányosságokat fedezett fel a vasútépítők munkája nyomán, de hozzátette, „a műszaki átadáson mindenki boldog volt, esély sincsen rá, hogy észrevételeinket figyelembe veszik”. - Valahogy ez kimaradt - jegyezte meg most a településvezető az átjáróra utalva, hozzátéve: a jelek szerint az ünnepélyes szalagátvágást ez nem befolyásolta. ► 5 így adózunk majd jövőre: megszűnik a soralátét BUDAPEST Nagy többséggel fogadta el a héten az adómódosításokat a parlament. Köny- nyatéseket és egyszerűsítéseket is tartalmaz az elfogadott adócsomag. A jövőre megjelenő két új szja-bevallási típus lehetőséget teremt arra, hogy a NAV készítse el helyettünk a bevallásokat. Kérdés, hányán élnek majd ezzel a lehetőséggel. Az eddigi hasonló könnyítéssel mindössze 400 ezren éltek az erre jogosult másfélmillió adózó közül. ► 6 Hová tűntek a mérgezett kedvencek? KAPOSVÁR Nehéz elképzelni, hogy felelős kutya- és macskatartók nem vinnék el házi kedvenceiket állatorvoshoz, ha mérgezés következtében életveszélyesen leromlana állapotuk. Más magyarázat nincs arra, miért nem találjuk meg a rendelőkben, sem a tetemek között azokat az elpusztult ebeket és cicákat, amelyeknek sorsát állítólag a „fagyállós gyilkos” pecsételte meg tömegesen. ► 2-------------------------------TÉR ........ | > So mogyi Hírlap S. > ^ WWW.SONLINE.hu B Somogyi Hírlap > 1 B SZERETNE NAGY I ■ KEDVEZMÉNNYEL I I Keresse Következő lapunkban I akciós kuponunkat! A részleteket rreglalálja a kuponszelvénverT M BeG^ERCBEN I I j«nM I jjj I? I mm fff. >'nlpliv? k' IjS B j&I ~ - _MA_ holnap Boldog névnapot SZERKESZTOSEG: Email: sonline@sonline.hu *1 kívánunk olvasószolgálat 20/9689-444 Olivér TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 Borongós, esős hétvége következik, úgy tűnik tény- nevű HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528113 lég vege tavasz as ősznek. Raadasul tartósan ma- B olvasóinknak1 ' 9770865912060 15273 rád a kellemetlen idő. ^ 12 J| t W ' .-k*,//--:, '. :ifc«w-r v.iiÉv.TiMBMiMJaaáaliir'iM. r ■■ ■ , -■