Somogyi Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-16 / 268. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. NOVEMBER 16., HÉTFŐ KÉK HÍREK A zebrán gázoltak halálra egy férfit BALATONLELLE Szombaton dél­után egy személyautó a 7-es számú főúton elgázolt egy gya­logost az egyik balatonlellei gyalogátkelőhelyen. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi olyan súlyos sérüléseket szen­vedett, hogy a kórházba szállí­tását követően elhunyt. A bal­eset helyszínén félpályás útle­zárás volt érvényben, amelyet 20 óra 30 perckorfeloldottak. A kéménytől gyulladt ki a ház BALATONBOGLÁR Egy 80 négy­zetméter alapterületű csalá­di ház földszintjének fa födém- szerkezete és az emeleti szoba padlózata kapott lángra szom­batra virradó éjszaka Balaton- bogláron, a Római utcában. A házban élők időben el tudták hagyni épületet. A tűz kémény­től indult. A lakók átmenetileg rokonokhoz költöztek. Verekedés a lakótelepen KAPOSVÁR Súlyos testi sértés mi­att kell felelnie annak a 34 éves férfinak és 51 esztendős édes­apjának, akik durván megverték áldozatukat egy lakótelep köze­lében. A két férfi ököllel több al­kalommal arcon, valamint a fe­jén megütöttek egy férfit. A sér­tett nyolc napon túl gyógyuló arc­csonttörést szenvedett, a bűne­set még csütörtökön éjszaka tör­tént. A nyomozók a 34 éves fér­fit és 51 éves édesapját gyanúsí­tottként hallgatták ki. Apa és fia támadt rá egy halőrre SIÓJUT Pénteken délután fog­ták el a rendőrök azt a két ba- latonszabadi férfit, akiket ko­rábban a Sió-csatorna siójuti hídjánál ellenőrzött egy halőr. A két férfinál nem volt enge­dély, s az általuk kifogott négy kilónyi halat gyorsan biciklire tették, hogy minél hamarabb kereket oldhassanak. A halőr közben értesítette a rendőrsé­get, erre a tolvajok megfenye­gették, szidalmazták, karjainál lefogták, kiforgatták a zsebeit, autójának indítókulcsát beha­jították a nádasba.A 25 éves fiatalembert és 54 éves édes­apját a nyomozók gyanúsított­ként hallgatták ki rablás gya­núja miatt, s őrizetbe vették.- " isi fii m gr Ez a évjárltfitfHHH ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY - Szerencsére a termés­átlaggal nincs probléma, vi­szont igen magasak az előállítá­si költségek: állami támogatás nélkül a termelők feladhatják. Ráadásul az időjárás egyre elle­nünk van, ami nehezíti a beta­karítást, és rontja a cukor minő­ségét. A beszállítást idén a hor­vátországi gyár helyett a kapos­vári cukorgyár felé irányítják: a szerződés szerint október else­je és 2016. január 10-e között a szalkszentmártoni termelő ke­reken 27 ezer tonnát szállít a somogyi megyeszékhelyre, két konzorciumi partnerével közö­sen ez a szám 70 ezerre emelke­dik. Nem mondott le sem a hor­vátországi, sem a belföldi szállí­tásról a barcsi Dráva Coop Zrt., akik idén egy érdekes üzleti kí­sérletbe fogtak: összehason­lításképpen termesztettek 50 hektáron cukorrépát Kaposvár­ra, és 100 hektáron Verőcére. A cukorrépa szállítására a koráb­bi évekhez hasonlóan jár az Eu­rópai Unió és állam által folyósí­tott támogatás.- Az időjárás szeszélyessé­ge azt eredményezte, hogy bár az átlagos csapadékmennyi­ség elérte az átlagot, az eloszlá­sa rossz volt - mutat rá Rideg Gá­bor ügyvezető. - Rögtön a vetés után nagy esők jöttek, amit há­romszor háromhetes aszályos időszak követett. A rossz elosz­lás miatt a hozamok elmaradtak a tavalyitól közel 20 tonnával, 40 tonnára csökkenve. A száraz és nedves periódu­sok gyors váltakozása emellett kedvezett a gombáknak és bak­tériumoknak, a répák úgymond „eldobták” zöld levelüket. És az erősen csapadékos október is az alacsony cukortartalmat se­gítette. - Cukorban és mennyi­ségben is mintegy 20 százalék­kal alacsonyabb a hozam - te­szi hozzá Rideg Gábor. - Abban bízunk, hogy így is az eredmé­nyesség határán marad, és nem kell veszteséget elkönyvelni. A Dráva Coop Zrt. október kö­zepén kezdte a szállítást és no­vember első hetében be is fejez­te mindkét cukorgyárba. Az ára­A verőcei szállítás ■ elakadt, Kaposvár ” az egyedüli felvásárló Két esztendő, és megszűnnek a cukorkvóták December elsejétől érkezik a cu­korrépa-termesztők támogatása, a hektáronkénti támogatási ösz- szeg mintegy 160 ezer forint lesz hektáronként. Jelenleg mintegy 15 ezer hektár szerződött terüle­ten 400 gazdálkodó termel. Czer- ván György agrárgazdaságért fe­lelős államtitkár azt is kiemelte: Magyarország 105.420 tonna cu­korkvótával rendelkezik, így a tel­jes kvótát kihasználja a kaposvá­ri gyár. Emlékeztetett, hogy a ha­zai cukoripar versenyképessé­ge szempontjából döntő kérdés, hogy a cukorkvótarendszer 2017. évi eltörlése után várható pia­ci környezetre és az éleződő pi­aci versenyre is tekintettel a ha­zai termelési hatékonyságot tud­juk-e növelni a termékpálya egé­szén. 2017. szeptember 30. után az EU-ban megszűnnek a cukor­kvóták, ezzel együtt megszűnik a cukorrépa minimálára is (26,29 Euró tonnánként), ugyanakkor a termelést korlátozó más EU-s szabály nem lép életbe. Az eu­rópai uniós cukor átlagára jelen­leg közelít a világpiaci árhoz, és az előrejelzések szerint a cukorré­pa uniós átlagára a jelenlegi mini­málár szintjén stabilizálódhat. kát azonban majd csak a támo­gatási összeg rögzítése után le­het biztosan tudni: ez 6 és 9 Eu­ró között változhat. A Földműve­lésügyi Minisztérium tájékoz­tatása szerint Magyarországon 15,2 ezer hektárról várhatóan 884 ezer tonna cukorrépát ta­karítanak be idén. A cukortarta­lom megközelíti a 16 százalékot. A kaposvári feldolgozó jelenleg az egyetlen magyarországi cu­korgyár: a mészkemencét szep­tember 9-én gyújtották be és 125 nap alatt 125 ezer tonna cukrot tervez előállítani. Jeki Gabriella Ókeresztény sírkamrák és Zsoinay­KIUTI Pécsett idegenvezető kala­uzolásával földalatti ókeresztény síremlékeket néztek meg, ahol a „kövek” is beszéltek. Majd a Szé­kesegyházat keresték fel, végül pedig a Zsolnay-negyedben tet­tek sétát. A balatonkiliti refor­mátus gyülekezet tagjai a római katolikus testvérekkel kirándu­láson vettek részt Baranyában. Harkányban estebéd várta őket a Márton nap jegyében: a libaragu levestől a sült libacombon át a lúd- láb tortáig többféle libás étket fo­gyasztottak el, természetesen új­bor kóstolóval. Gamos A. Az ókeresztény síremlékkel is megismerkedtek a kilitiek Csiky-napot tartanak a Nemzetiben BUDAPEST A kaposvári társulat két felnőtteknek és egy gyerekeknek szóló előadással mutatkozik be a fővárosi közönségnek.Az Augusz­tus Oklahomában Udvaros Doroty- tya, míg a Shylock az alakításá­ért a Vidéki Színházak Fesztivál­ján különdíjat kapott Hunyadkür- ü György főszereplésével kerül a fővárosiak elé. A kicsiket és a csa­ládokat a Sötétben látó tündér ka­posvári változatával várják. Rengetegen eljöttek a hazai katoi^íiiiiécliil^l^ykQniJellegváTüriat.emlékezni A taszári reptérre ^ ■ hHL I T emlékeztek TASZÁR Emlékezni a repülősök­re az utódok el nem múló köte­lessége, hangzott el a hazai ka­tonai repülés egykori fellegvá­rának, a taszári repülőtér meg­alakulásának 65. évfordulójára rendezett baráti találkozón. A helyi' önkormányzat a Magyar Veterán Repülő Szövetség me­gyei szervezetével közösen szer­vezte a megemlékezést. Ez a nap a taszári hagyományok ápolásá­ról szól, mondta Pataki Sándor polgármester.Az ország különbö­ző pontjain élő emlékezők felke­rekedtek, és eljöttek, hogy beszél­getéseken és programokon idéz­zék fel a múltat és a közös élmé­nyeket. Az érdeklődés óriási volt, az egyik legnépesebb összejöve­tel lett az idei. Több mint kétszá­zan érkeztek a volt dolgozók, kato­nák és polgári alkalmazottak kö­zül azok, akik valaha szolgálatot teljesítettek Taszáron. A reptéren megkoszorúzták az emlékművet, majd emléktáblát avattak az ön- kormányzat falán, amelyre nem­zetiszín emlékszalagot kötött az összes volt parancsnok. Körömi József őrnagy repülőgépével légi­bemutatót tartott. K. G. A reptéren megkoszorúzták az emlékművet, majd emléktáblát avattak az önkormányzat falán Siófokról a fővárosi galériában BUDAPEST Kovács Emőke törté­nész, könyvtárigazgató a kulturá­lisan megújuló Siófokról, Potocs- káné Körösi Anita alpolgármes­ter a dinamikusan fejlődő város­ról beszélt a fővárosi Tető Galéri­ában. A Somogyiak Baráti Köre meghívására Siófok mutatkozott be kiállítással, kulturális produk­ciókkal. Levetítették a Róka lldi- kó-Móczár István filmes alkotó­páros Teleki Miklós orgonamű­vész által aláfestett Siófok-fantázi­áját, a gyermekkar balatoni dalla­mokat énekelt, felcsendültek Kál­mán Imre melódiái is és siófoki alkotók művei mellett bemutatko­zott a Kálmán Imre Emlékház is. A tárlat november 27-ig látható a Mérnök utcai galériában. F. I. f

Next

/
Thumbnails
Contents