Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-17 / 244. szám
2015. OKTÓBER 17., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP g iSggMiflsfc ® [M]R3©fi mMhj a DMJofflBteSQa© \yflöáG ggffiOS A csapviztol óvnak gyerekeiket Barcson Máig tart a nyári vízszennyezés utóhatása Barcson. Bár a szolgáltató szerint a víz már biztonságos, a minősége konfliktust szült a városi közintézmények és az aggódó szülők közt. Jeki Gabriella gabriella.jeki@gmail.com BARCS Szülői értekezleteket tartottak valamennyi barcsi óvodában és összehívták a tantestületet az iskolákban is. Az ivóvízzel kapcsolatos szülői kérelmeket és felvetéseket tárgyalták, szakemberek bevonásával. A Deák Ferenc utcai, a Hársfa utcai, a Szent István utcai és / a Széchenyi közi Tagóvodában is részt vett e találkozókon Kar- valics Ottó polgármester, dr. Varga Judit az ÁNTSZ főorvosa és Kajdy Péter a DRV Zrt. barcsi üzemvezetője. A tanácskozást a Hétszínvirág óvodai csoport szülői közössége kezdeményezte.- Óvodások szülei kerestek meg azzal, hogy miért nem engedélyezzük, hogy ásványvizet hozzanak be az óvodába - mondta kérdésünkre Henéziné Balaskó Edit Barcs Város Óvodája és Bölcsődéje vezetője. - írtam nekik egy válaszlevelet, amiben a házirendre és az egységes bánásmód elvére hivatkozva elutasítottuk a kérést, mert ha megengedjük,az egészségügyi és járványügyi szempontból sem egészséges. A felvetés szerint a szülők vásárolták volna az ásványvizet közös pénzből, ami újabb problémákat vetett volna fel: ár, márka és anyagi jövedelmek szempontjából.- Az étkezéshez mi biztosítjuk az ivóvizet, ami rendszeres mérésekkel igazoltan tiszta - tette hozzá az óvodák vezetője. - Nem volt megbetegedés a nyári, problémás időszakban sem, és a szakemberek egybehangzó véleménye szerint nem indokolt az ásványvíz fogyasztása. A Magyar Nemzet pénteken azt írta: a barcsi vízminőséggel kapcsolatban felmerült kifogások ellenére nem vihetik be az ásványvizet az ebédlőbe az Arany János Általános J . ^ konfliktusa^® |_abarcsljV ‘vízminőséggel! kapcsolatban f ■> I felmerüjF]^^ kifÖgnsÖk^Bfc | ellenére]^® E em vihetik be f íz ásványvizet ■ az ebédlőbe? a gyerekek I V Iskola tanulói. Információink szerint a műanyag üvegeket csak az ebédlőből tiltották ki, a diákok az étkezés után a folyosón vagy a tantermekben nyugodtan fogyaszthatják az otthonról hozott italokat. Ezt támasztja alá az a válasz is, amelyet Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtikára adott Ander Balázs Jobbikos képviselő kérdésére: eszerint „sem jogszabály, sem Klik-utasítás vagy házirend nem tartalmaz olyan előírást, amely korlátozná az otthonról hozott folyadék fogyasztását az iskolákban”. A barcsi oktatási intézményben ezt nem is vitatták. Kerestük a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sajtóirodáját, azonban legkorábban hétfőre ígértek választ. Mint azt szerkesztőségünk már korábban megírta, július végétől augusztus közepéig ihatatlan víz folyt a barcsi csapokból, a szennyeződést a Clostridium perfringens nevű bakté- * r'um okozta- Ez arra utalt> hogy a víz- mű hálózata talajvízzel vagy szennyvízzel érintkezhetett. Barcson és a hozzá tartozó településrészeken közel egy hónapig lajtoskocsival biztosították az egészséges ivóvizet. Bár a barcsi víznek a város több pontján továbbra is néhol furcsa szaga vagy színe van, a szolgáltató állítja: már rég elhárította a fertőzésveszélyt. - A DRV Zrt. napi rendszerességgel ellenőrzi az ivóvíz minőségét Barcson a legkisebb közegészség- ügyi kockázat megelőzése érdekében - közölte Gyarmati Judit, a szolgálató kommunikációs referense pénteken. - Az ivóvíz minősége megfelelő és biztonsággal fogyasztható. Hangsúlyozta azt is, hogy a barcsi ivóvíz minősége tartósan a 2014 májusában kezdődött, Országos Ivóvízmi- j nőség-javító program keretében fog megoldódni. A fejlesztés során az új vízbázisból kitermelt víz arzén-, vas-, mangán-, valamint ammóniumion-mentesíté- se történik a víztisztítási technológia során. Belvárosi menetelők a mellrák ellen ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR Kitűzők, rózsaszín és kék lufik sokasága jelezte: szükség van a közös küzdelemre. Kiss Katalin, a 46 tagot számláló kaposvári Viktória Klub vezetője arra hívta fel a figyelmet: egyre több fiatal nőnél fedezik fel az emlőrákot, s ezért a megelőzésre időben rá kell irányítani a figyelmet. Vetési Bernadett, a megyei kormány- hivatal főigazgatója és Oláh Lajos- né, kaposvári alpolgármester köszöntötte a program résztvevőit. Somogybán évente közel 250 új emlőrákost szűrnek ki. Fadgyas Erzsébet megyei titszti főorvos lapunknak azt mondta: a mammog- ráfiai vizsgálatokon megyénkben 42 százalékos a megjelenési arány, tavaly 36 százalék volt. Bár nőtt az arány, de ez nem adhat okot elégedettségre, a mammog- ráfiai vizsgálatok kezdetekor 50 százalék körül alakult a mutató.- Fontos a gyakori önvizsgálat, ha gond van, azonnal orvoshoz kell fordulni - hangsúlyozta. - Szűréssel sok gond megelőzhető, a korán felfedezett betegség jó eséllyel gyógyítható. H. M. Civilek tartalmas éjszakája a művelődési közpözontban Harmincegy szervezet regisztrált a Civil Információs Centrum és az Éléstár Egyesület eseményére KAPOSVÁR Kulturális program és futóverseny is színesítette pénteken a Civilek éjszakája elnevezésű rendezvényt. Harmincegy szervezet regisztrált az eseményre, melyet a Civil Információs Centrum és az Éléstár Egyesület szervezett. Immár ötödik éve tartották meg a programot, ahol a civil szervezetek bemutatkozási lehetőséget kaptak. Bata Zsolt, az Alternatíva egyesület képviselője azt mondta: megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését segítik, a régióban másfél év alatt 116-an találtak állást. Önálló standon mutatkozott be a vakok és gyen- génlátók, illetve a cukorbetegek egyesülete is. Harsányi M. Mindig van új a csap alatt Jeki Gabriella gabriella.jeki@gmail.com N éha büdös, néha elborzadunk a színétől, néha fintorra húzzuk az arcunkat, amikor mosakodni kell benne és néha inkább ásványvízzel főzzük a kávét, máskor pedig minden rendben van vele. A barcsi vízzel kapcsolatban rendszeresen jelennek meg cikkek és írások, s mindig van valami új a csap alatt. Nyáron még fekália jelenlétét mutatták ki a mérések, ősszel már a fertőtlenítő miatt panaszkodtak az emberek. Az uniós elvárások előtt még megfeleltünk a határértékeknek, aztán egy tollvonással december 31-ró! január 1-re már ez is megváltozott. Egyszer türelmetlenül forraljuk 15 percig, máskor pedig frászt kapunk, ha érkezik az időszakos vízhiányról szóló kis cédula a postaládánkba. Most épp a szülők aggódnak az óvodai, iskolai vízfogyasztás miatt, a témára azonnal rákattantak a szenzá- cióhajhász újságírók és a politika. Túlbonyolított, agyonszabályozott, hisztérikus a helyzet? Nem tudnám eldönteni. Mert őszintén megértem azokat a szülőket, akik gyerekeiket féltik az esetleges egészségügyi kockázatoktól. Én is látom, hallom, tapasztalom, hogy a barcsi víz bizony nem mindenhol felel meg a saját minőségi követelményeinknek (sem). Persze az is igaz: ez az állítás nem vonatkozik a város minden pontjára és mindenkorra. Természetesen a nyári több hetes vízmizéria minden barcsit megviselt, a vízben talált rengeteg undorító baktérium emléke még ma is kísért. Emiatt hajlamosak vagyunk egy-egy kósza hasmenést vagy piros bőrpírt is a rossz csapvíznek tulajdonítani, s nyomban pánikolni. Hiába közli időről-időre a DRV Zrt., hogy a víz már rendben van, az emberek bizalmát könnyű elveszteni és nehéz visszaszerezni. A vizet a korábbiaknál is gyakrabban ellenőrzik, jelenleg biztonságosan fogyasztható, amit mérésekkel tudnak igazolni. Minden további hisztéria helyett javaslom a balatoni példát adaptálni Barcsra: a megye túlsó végén minden évben jókora pohár Bala- ton-vízzel koccintanak a helyi potentátok a tó közepén szezonkezdetkor, hogy ezzel is bizonyítsák, milyen kitűnő ott a vízminőség. Pohár és víz Barcson is van, potentátból sincs kevesebb. Persze jó- néhány pohárral le kell gurítani - heteken-hónapokon át -, amíg a lakosság megnyugszik, de szerintem megérné a fáradságot. Az emberek bizalmát könnyű elveszteni, nehéz visszaszerezni Veszélyekkel teli a fűtési idény KAPOSVÁR A fűtési időszakban még több veszély leselkedik a lakosságra. Az egyik legveszélyesebb a szén-monoxid. A pénteki sajtótájékoztatón elhangzott: megyénkben az idén már 14 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid mérgezés gyanúja miatt. Takács Attila, alezredes, a megyei tűzmegelőzési bizottság titkára arról beszélt: a szén-monoxid veszélyes meny- nyiségű feldúsulása a lakásban alapvetően három okra vezethető vissza: nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki kialakítás, a levegő utánpótlása nem biztosított, illetve elmaradt a berendezések karbantartása. Gáli Gabriella alezredes, a katasztrófavédelmi igazgatóság területi egészségügyi ellátó központ orvosa kifejtette: a szén-monoxid feldúsulása miatt kezdetben fejfájás, szédülés, hányinger jelentkezhet az embereknél. Berta Márton, az E-On üzemvezetője úgy fogalmazott: ha a levegő pótlása nem biztosított, akkor a tüzelőberendezés gyorsan elhasználja az égéshez a helyiség oxigénjét és vákum keletkezik. Farkas József, a Somogy Kéményseprő-Mester Kft. igazgatója a kéményseprés, a kémény rendeltetésszerű használatának fontosságát emelte ki. H.M. Több támogatás jut a feldolgozóiparnak KAPOSVÁRA nem feldolgozóipari vállalkozások lehetőségei beszűkülnek a jövőben, ha vissza nem térítendő támogatásokhoz akarnak jutni - ez is elhangzott a vállalkozásfejlesztési alapítványok országos szakmai konferenciáján Kaposváron. A korábbi laza ágazati megkötések helyett a kormány a jelek szerint a feldolgozóipart támogatná, vagyis a nem szabad vállalkozási zónákban, mint pék dául amilyen Kaposvár vagy a Ba- laton-part, a vissza nem térítendő támogatás intenzitása várhatóan szerényebb lesz. A konferencia célja a hazai mikrofinanszí- rozás aktuális szakmai kérdéseinek megvitatása volt. A Magyar- országon tevékenykedő 14 vállalkozásfejlesztési alapítvány rendszeresen tart találkozót, amelyen üzleti és szakmai tapasztalatcserét folytatnak. A 2014-2020- as uniós támogatás rendszerét tekintették át, ezen belül a nemzeti programokkal is ismerkedtek. Kiemelt előadóként Glattfelder Béla, az NGM gazdaság-szabályozásért felelős államtitkára az EU-s eszközök jelentőségéről beszélt. A konferencia nemzetközivé szélesedett, mert az észak-ír vállalkozás- fejlesztési szervezet vezetője, Gordon Gough a mikrofinanszírozó szervezetek nemzetközi együttműködéséről tartott előadást, tudtuk meg Keresztes Pétertől, a Somogy Megyei Vállalkozói Központ igazgatójától. K. G.