Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-16 / 243. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. OKTÓBER 16., PENTEK KÉKHÍREK Lopott mosógép, hamis vallomás MARCALI Büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás miatt emelt vádat egy férfi és egy nő ellen a Kaposvári Nyomozó Ügyészség. Az élettársakat a marcali rendőrök hallgatták ki egy ismerősük ellen indított lopási ügyben áprilisban, s a páros - miután előzetesen egyeztették vallomásukat - a tőlük egy házkutatás során lefoglalt mosógépről azt állította, hogy a nagykanizsai bolhapiacon vették egy ismeretlen férfitől. A lopási ügy vádlottja viszont közben beismerte tettét, s azt is, hogy ő adta el tízezer forintért a háztartási gépet a férfinak és a nőnek, akik ezután szintén beismerték, korábban hamisan vallottak. A nyomozó ügyészség mindkét vádlottal szemben felfüggesztett börtönt indítványozott a vádiratban. A.V. Cserben hagyó autóst keresnek KAPOSVÁR Két gyalogost sodort el a gyalogátkelőhelyen egy autós Kaposváron a 48-as Ifjúság útja és a Petőfi utca kereszteződésénél a múlt héten szombaton este, a sofőr a baleset után segítségnyújtás nélkül elsietett a helyszínről. A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy az ismeretlen járművezetőről információval rendelkeznek. Két kocsi ütközött össze a faluban BALATON KERESZTÚR Két személyautó ütközött össze Ba- latonkeresztúron a 7-es számú úton, szerencsére személyi sérülés nem történt. A baleset miatt félpályán haladhatott csak a forgalom. NAGYSALLÉR139 gímbika került terítékre a Sefag Zrt. nyolc vadászterületén szeptemberben, ebből közel száz érmes helyezést is kapott. Ezek trófeáinak átlagtömege 7,15 kilogramm. A bikák bírált korának átlaga idén 8,1 év. A Nagysal- lér Vadászháznál 132 gímbika trófeáját csodálhatta meg a szakma, idén is valamennyi vadászterületről érkeztek a vadászok a mustrára. - A legnagyobb pontszámú bikánk 220,05 pontot ért el, és a Szántód-Kereki területen került puskavégre - tájékoztatott Varga Gy.ula a Sefag Zrt. osztályvezetője. - A 139 bikát kitevő terítékből 90 lett érmes, amelyek szintén kimagasló átlagpontszámot értek el. A 90 darab érmes bika közül 10 kapott arany-, illetve 40-40 ezüst- és bronzminősítést. Ezekenek az állatoknak az átlagéletkora 8,9 év. Az idei szeptember legnagyobb tömegű somogyi trófeája 11,6 kilogramm, és Lábod déli részén esett el. - Egy német vendég lőtte a gím- bikát még szeptember 18-án hajnalban - mondta Nyúl András a vendéget kísérő vadász. - A visz- szajáró vendég több mint 30 éve vadászik Alexandrapusztán, és a szarvasbikát egyetlen, pontos lövéssel ejtette el. Közben egyre több országból fedezik fel a vadászok Somogyot: Ausztria, Németország, Svájc, Benelux államok és Skandinávia mellett idén bejelentkezett egy ausztrál csoport is. Ők két éve jártak először a területen, és most egy másik társaság szintén bejelentkezett. Mellettük amerikaiak választják rendszeresen a somogyi erdőket. Ők nem csupán bikára vadásznak, hanem dámra, vaddisznóra is. J. G. Trófeamustra Nagysallérban a Sefag Zrt. szervezésében Kimagasló átlagpontszámokat értek el MSZP: lejárt szavatosságú ígéretek KAPOSVÁR Orbán Viktor - az új sportlétesítményeket és a desedai kempinget kivéve - csupa lejárt szavatosságú ígérettel érkezett Kaposvárra. Ezek már a korábbi kormányzati ciklusokban is elhangzottak, ám rendre csak üres ígéretek maradtak. Kíváncsian várjuk, hogy most történik-e valami kézzel fogható? - mondta Harangozó Gábor országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke „Az „Orbán látogatás margójára” című sajtótájékoztatóján.- Amiről viszont szívesen hallottunk volna, arról nem esett szó - folytatta. - Miért nem épül az M9-es autópálya, miért nem került szóba a taszári bázis hasznosítása. Harangozó kitért a KSH statisztikai évkönyvére is, ahol lesújtó adatok szerepelnek Somogyról.- Igaz, hogy csökkent a munkanélküliség, ám evvel együtt a foglalkoztatottság is - folytatta. - Olyannyira, hogy a foglalkoztatási ráta Somogybán a legrosszabb; az emberek képtelenek megélni a fizetésükből. Míg Budapesten 204 ezer forint a havi átlagbér, addig Somogybán 132 ezer. Az egészségügyben dolgozó fizikai munkások nettó bére például 57 ezer 580 forint Somogybán. Tovább folytatódik a vállalkozások leépülése, vagyis ne csodákozzunk, hogy folyamatosan fogy Somogy, elmennek az emberek a jobb boldogulás reményében... F. G. Eltűnt egy medencényi víz a szolgáltató és két nyugdíjas között Hitelt vettek fel a vízóra-kálvária miatt CSÁKÁNY - Még ezt az egyet el akarom rendezni az életben - jelentette ki a világgal dacoló makacssággal hangjában Téglás István. Szavai különös csendben teremtődnek tisztává és egyértelművé, miután közli: évek óta harcol a halálos kórral, s elszántságának alapja, hogy egész egyszerűen nem tud beletörődni 74 esztendő, s egy munkával és küzdéssel töltött élet után, hogy egy szolgáltató ennyire „hülyének nézze”. Márpedig ő így érzi. Téglás István Csákányról keresett meg minket. A faluban és környéken jól ismert férfi és családja az elsők között ismerte fel a falusi turizmusban rejlő lehetőségeket, az általa üzemeltetett Léhner fogadó, bár már tizenöt éve nem működik, máig fogalom határainkon túl is. Nyugdíjasként él feleségével a korábbi vendégházzal egy telken álló, alig ötven négyzetméteres lakásában, mindennapjaikat a beosztás, valamint a férfinál diagnosztizált rákbetegséggel, feleségénél a súlyos keringési betegséggel való küzdelem határozta meg jó ideje. Nyár óta azonban újabb csatát vett magára, nem önszántából. Egy 684 köbméteres vízfogyasztást s egy 160 ezer forintnál is nagyobb vízszámlát kellene megemésztenie, amit szerinte a szolgáltató, a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV Zrt.) mutatott ki nála egyik hónapról a másikra. Újabb egyeztetéssel talán megoldható Megkerestük a DRV Zrt.-t az ügyben, s az általunk közvetített információk alapján válaszaikból az derül ki, egyáltalán nem tűnik lehetetlennek a békés rendezés. A társaság a személyes adatok védelme érdekében az ügy konkrét részleteiről nem adhat tájékoztatást. de az ügy kapcsán általánosságban elmondható, hogy felhasználó kérhet újbóli felülvizsgálatot és tekintettel arra. hogy feltételezés alapján több éves problémáról is lehet szó a szolgáltató a személyes egyeztetéstől sem zárkózik el. amennyiben ezt igényli a fogyasztó - közölte Gyarmati Judit, a DRV kommunikációs vezetője. A felülvizsgálat az ügyben keletkezett dokumentumok újbóli áttekintését, valamint szükség esetén a hiteles vízmérő helyszíni ellenőrzését jelenti, melynek nincs külön díja. A személyes egyeztetés alkalmával azokat a dokumentumokat lehet megtekinteni, amelyek az ügyintézés alapját képezik. A személyes egyeztetésre a felhasználási helyhez legközelebbi településen lévő ügyfélszolgálati irodában is sor kerülhet igény esetén. Amenynyiben a vízmérő megfelelő működésére vonatkozóan merül fel kétely, abban esetben soron kívüli pontossági vizsgálat kérhető. Gyarmati Judit hozzátette: amennyiben beigazolódik a szolgáltató esetleges tévedése. akkor az elszámolás pontosítása és rendezése során a felhasználónak késedelmi kamattal együtt visszafizeti a befizetett összeget. Életeket tehet tönkre a sárga csekk- Júniusba kaptuk ezt az elszámolást, köpni-nyelni nem tudtunk, hiszen eddig 2990 forintot fizettünk átalánykánt hét köbméteres havi fogyasztás után - kezdi Téglás István. Korábban már azt is furcsálltám, hogy egyik évről a másikra mindig nőt a megállapított átalány. De ezt még elfogadtuk, s azt is, amikor a szolgáltató hétszáz forintos csekkjén be kellett fizetnünk a késedelmi kamatot, mert az alapszámla hó eleji kelte után tíz nappal kaptunk csak nyugdíjat. De ezt a nagy számlát fel nem tudom fogni - mondja a valóban elképesztőnek tűnő mennyiségről Téglás úr, hozzáteszi, azóta sok helyen járt panaszával, még a DRV igazgatójának is írt. Sok jóval nem kecsegtették, utóbbitól választ sem kapott. A fogyasztóvédelemtől azt a tanácsot kaptuk, fizessünk be valamennyit az összegből, majd kérjünk törlesztési lehetőséget a szolgáltatótól a maradékra, hogy egyáltalán legyen vizünk - bontja tovább kálváriájának szálait a nyugdíjas fogadós. - így is tettünk, de gyorskölcsönt kellett felvennünk, s több mint százezer forintot kifizettünk, a többit havonta rendezzük, de nem akarok beletörődni, hogy engem átvertek, mert mi ezt a vizet nem használtuk el. Hogyan is használhattuk volna, ketten? A kérdés költőinek tűnt ugyan, de valahol csak lennie kell - vettetem fel. Kiderült, hogy csatorna híján a még a panzióhoz kötelezően építtetett 350 köbméteres emésztő is kétszer megtelt volna ennyi víztől. A Téglás családnál az ominózus számla előtt a szolgáltató megbízásából két szerelő vízóracserét végzett, mert feltűnt, hogy" az óra hatalmas meny- nyiséget mér. A csere során Téglás úr nem írta alá a jegyzőkönyvet, illetve azt jegyezte fel: nem ért egyet a régi órán lévő mennyiséggel, s jelen kíván lenni a szakértői szemleértékelésen. Ezt a DRV a férfi állítása szerint meg is ígérte levélben, de az időpontjáról mégsem kapott értesítést, csak arról, hogy megtörtént az elemzés. Ebben azt közölték, az óra jó volt, syt már máshová be is építették. - Mindenről van papírom, mindent megőriztünk, s egyszerűen nem hiszem el, hogy embereket ennyire hülyének merik nézni - tart ki sommás megállapítása mellett a férfi, majd hozzáteszi: az is meglehetősen különös, hogy másfél éve egy körülbelül 80 ezer forintos túlfizetést mutattak ki nála, amiért hónapokig nullás számlát kapott, de szerinte ott még 40 ezer forintról nem számolt el a szolgáltató. - Huszonöt éve vagyok ügyfelük, eddig semmi probléma nem volt, ennyi idő után talán jogosan várnám el, hogy jöjjenek ide, s tegyünk pontot a kálvária végére. Szűcs Tibor