Somogyi Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-02 / 231. szám
0 GAZDASÁG 2015. OKTÓBER 2., PÉNTEK Négyszer több forrás jut a mosógépek cseréjére MAGYARORSZÁG Négyszeresére, az eredetileg tervezett 500 millióról 2 milliárd forintra emelte a fejlesztési tárca a mosógépcsere-program finanszírozását - jelentette be a szaktárca tegnap, így az Otthon melege program keretében a korábban tervezett 12 ezer helyett 44 ezer család cserélheti újra régebbi mosógépét. Az emelés eredményeként mindenki támogatásban részesülhet, aki érvényes, formailag megfelelő pályázatot nyújtott be. A pályázatok értékelése folyamatos, a pályázók hamarosan kézhez kapják az energiatakarékos mosógépek megvásárlásához szükséges támogatói okiratokat. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az új berendezés vételárának maximum fele - a készülék energiahatékonysági kategóriájának megfelelően -, de legfeljebb 25-45 ezer forint lehet. A mosógépcserével legalább 10 százalékos energia-, vagy évi 20 kilogramm szén-dioxid-megtaka- rítást kell elérni. MTI/MW Tiltott állami támogatás az MVM-nél LUXEMBOURG Az uniós joggal ösz- szeegyeztethetetlen tiltott állami támogatást kapott az állami tulajdonú Magyar Villamos Művektől (MVM) a Dunamenti Erőmű - állapította meg tegnap az Európai Bíróság. Az MVM és az erőmű olyan szerződést kötött, amely garantálta az áram felvásárlási árat, vagyis minden kereskedelmi kockázatot kizárt, és előnyösebb helyzetet biztosított az érintett termelőknek a piac többi szereplőjéhez képest. Az erőmű a luxembourgi uniós bíróságon 2012-ben támadta meg az első fokú ítéletet, amely most jogerőre emelkedett. Első fokon azt is kimondták, az MVM olyan kockázatot vállalt, amelyet piaci szereplő nem tett volna meg, így az érintett erőművek olyan előnyhöz jutottak, amelyeket piaci alapon nem lett volna lehetőségük megszerezni. A tegnapi döntés figyelmeztető lehet az MVM számára, mivel korábban több szakember is felvetette, hogy a tervezett paksi bővítés kapcsán is felmerül a tiltott állami támogatás valószínűsége az atomerőmű felé. MTI/MW Korábban még számított a kormány a bevándorlókra Ki dolgozik majd negyven év múlva? Az Európai Unió népessége folyamatosan öregszik, néhány évtized múlva minden harmadik lakos 80 évesnél idősebb lesz. A munkaerőpiac és a nyugdíj- rendszer igényli az utánpótlást, a politika azonban ódzkodik a migrációs hullám kihasználásától. Legalábbis Magyarországon, de a németek se derűlátóak. Trencséni Dávid david.trencseni@medlaworks.hu lió új migráns fele jól képzett, azonnal munkát vállaló, integrálódni képes és akaró személyből áll, aki hozzá akar járulni a közterhek viseléséhez. így csupán a másik 50 százalék szorul rá arra, hogy tartósan szociális támogatásban részesüljön. Ha az 500 ezer új munkavállaló a magas szakképesítésének megfelelően az átlagfizetés kétszeresét, 80 ezer eurót kap évente, akkor a 40 százalékos adókulcs mellett évi 16 milliárd euróval járul hozzá a német költségvetéshez. Az eltartott migránsokra évi 25 ezer eurót kell költeni, ami 12,5 milliárdot tesz ki évente. Látható, ebben az elméleti esetben valóban pozitív a mérleg. A realitás azonban az, hogy a migránsok legfeljebb 30 százaléka (mások szerint csupán 10 százaléka) tud azonnal munkába állni. Ebben az esetben azonban a mérleg máris felborul, és éves szinten több tízmilliárd eu- rós mínuszt okoz az új menekültek befogadása - rövid távon. Ráadásul az öregedő német társadalom egyre nagyobb terhet ró az egészségügyi és nyugdíjrendszerre, ami .együttesen a német gazdaság megroppanásához vezethet, akár már egy évtizeden belül - figyelmeztet az elemzés. Többletkiadás és a munkaerőpiac felfrissülése Az osztrákok is előbb mérnek, csak aztán vágnak - azaz előbb a szükséges ráfordításokat mérlegelik, csak aztán döntenek. Milliárdos állami többletkiadást, egyúttal az osztrák munkaerőpiac fel- frissítését jelenthetik a menekültek hosszú távon, amennyiben helyesen zajlik az integrációjuk - olvasható abban a kormányzati, döntés-előkészítő anyagban, amely a migránshelyzetet elemzi. 2015- ben 85 ezer, 2016-ban pedig 130 ezer beadott menekültkérelemmel számolva és évente 25 ezer elfogadott kérelem esetén a következő négy évben 6,5 milliárd euróba kerülhet a menekültek ellátása. Amennyiben a menekülteket követik a családtagjaik is, ez az összeg akár 12,3 millió euróra is nőhet. BÉCS/BUDAPEST/BERLIN „...különös tekintettel a magyar munkaerő egyes szektorokban fokozottabban jelentkező kivándorlására, szükséges a további migráns munkaerő fogadása. Ez főként a szakképzett és szakképzetlen fizikai, valamint a felsőfokú szellemi munkaköröket érinti, ezekben a szegmensekben mutat növekvő tendenciát az egyes munkaerő-piaci szektorokban fellépő tartós hiány” - áll az 1698/2013. (X. 4.) számú kormányhatározattal megerősített magyar migrációs stratégiában. Kétségtelen, hogy a kabinet a legális migrációra értette a fentieket, a lényeg azonban: a magyar munkaerőpiac számára nélkülözhetetlen a bevándorlásból történő utánpótlás. A migránsválság kirobbanása óta azonban jelentősen változott a két évvel korábbi kormányálláspont: a magyar kormány nem hisz abban, hogy gazdasági bevándorlással lehetne kezelni az európai munkaerőpiac kihívásait - mondta a napokban Varga Mihály. „Szakképzett munkaerőre szüksége van Európának, de látnunk kell azt is, hogy ez a mig- ránstömeg, amely Európába érkezik, nem feltétlen azt a szakipari vagy szakmunkáshiányt tölti be Európa durván öregszik Az EU népessége folyamatosan öregszik, míg 2014-ben az összlakosság 18,5 százaléka volt 65 év feletti, 2080-ra ez az arány várhatóan eléri a 30 százalékot - olvasható az unió statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb felmérésében. A kutatás szerint a 80 év felettiek aránya csaknem minden tagállamés pótolja, amelyre Németországnak vagy éppen Magyarországnak szüksége van” - tette hozzá a gazdasági miniszter. A németek nem e logika mentén gondolkodnak a bevándorlásról. A Mercedes-gyár német vezetése a válság kirobbanása utáni hetekben jelezte: több tízezer menekültnek készek azonnal munkát biztosítani. A bevándorlók bán több mint kétszeresére nőhet, így 65 év múlva várhatóan az unió népességének 12 százaléka, minden nyolcadik uniós lakos 80 évesnél idősebb lesz. Ez a demográfiai trend kihívások elé állítja az EU-t úgy gazdaságilag, mint az idős emberek társadalmi beilleszkedésének szempontjából. munkába állnak, adót fizetnek és fogyasztanak, ami messze meghaladja az integrálásukhoz szükséges összeget, így a menekülthullámnak a pénzügyi mérlege is pozitív lesz - áll a legtöbb német elemzésben. A The Globálist elemző cég egy nagyon optimista modellel tesztelte az új bevándorlás gazdasági mérlegét. E szerint az egymilA VW-botrány következményeit nem tudja elkerülni a magyar gazdaság Rendbe kell tenni a motorokat BUDAPEST A Volkswagen-botrány gazdasági következményeit Magyarország nem tudja elkerülni - jelentette ki tegnap Lázár János kancelláriaminiszter. Bár forgalom-visszaesésre lehet számítani, azzal nem számol, hogy az érintett cégeknél elbocsátások lesznek. A Volkswagen egyelőre arról nem közölt adatokat, hány - csalásban érintett - EA 189 gyári kódú motorral felszerelt gyártmánya közlekedik Magyarország útjain. Statisztikák alapján összesen 75-100 ezer VW-gyárt- mány lehet az utakon, amelyekből minden ötödik, tehát mintegy 15-20 ezer jármű érintett. Matthias Müller, a Volkswagen konszern új vezérigazgatója közölte: a botrányban érintett motorokat „rendbe kell tenni”, ami a cégnek 6,5 milliárd dollárjába kerül. Az Egyesült Államokban kétféle megoldást, nitrogén-oxid katalizátort és folyékony karba- mid befecskendezést is használtak. Ezeket a mérési cikluson kívül a csaló vezérlőszoftver kikapcsolta, így erősebbek lettek és kevesebbet fogyasztottak a motorok. Szakértők szerint az „öregebb” dízelmotorok „rendbetétele” szoftverfrissítéssel is megoldható lesz új berendezés beépítése és a motor áttervezése nélkül, de az eddigi 16 ezer kilométeres szervizciklus helyett nyolcezrenként karbantartást igényel majd a motor. MW Mérik a károsanyag-kibocsátást a kipufogón. Csalt a szoftver. Nem ismétlődik meg az idei csoda BUDAPEST „A kormány a következő hetekben a társadalmi partnerekkel közösen hozzálát annak megvizsgálásához, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre a gazdasági növekedés fenntartásához, Magyarországnak ugyanis a 2 százalék feletti bővülés lét- szükséglet” - hangoztatta tegnap egy gazdasági fórumon Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezzel kapcsolatban több kockázatra is felhívta a figyelmet, egyebek mellett a vállalati hitelezés volumenét említve, amelynek szerinte jelentős mértékű növelésére van szükség már 2016 első fél évében mind a kereskedelmi bankoktól, mind az állami forráskihelyezés oldaláról. Lázár szorgalmazta a bürokrácia és az abból élők számának csökkentését, amelyről szerinte „3-6 hónapon belül döntenie kell a kabinetnek, mert ilyen bürokráciával és ennyi bürokráciából élő emberrel nem lehet a gazdasági növekedést hosszú távon fenntartani”. Az EU-s pénzekkel kapcsolatban Lázár azt mondta: az ideihez hasonló gazdasági növekedéshez legalább kétezermilli- árd forint uniós forrást kellene kifizetnr jövőre. Még nem találkozott olyan kormányzati munkatárssal azonban, aki szerint ez lehetséges lenne. A realitás az 1300-1400 milliárdos kifizetés. MTI/MW