Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-30 / 229. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2015. SZEPTEMBER 30., SZERDA ►.Folytatás az 1. oldalról SOMOGY - Kaposújlakon zömmel katonák és rendőrök alkotják a csapatot, a gyékényesi együttes pedig rendőrökre, volt határőrökre épül - mondta Csendes Balázs, a Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóságának az igazgatója. - De a migránshely- zet a többi somogyi határ menti, illetve ahhoz közeli település labdarúgóklubját is érinti, akik részt vettek a határzár építésében és/ vagy ott teljesítenek szolgálatot. Hasonló okok, miatt hiányzik a játékvezetők hét-nyolc százaléka, s voltak ellenőrök is, akik jelezték, hogy talán majd jövő januártól számíthatunk ismét rájuk. Csendes Balázs arra számít, hogy a hideg idő beálltával csökken a migránsok száma, s So- mogyból Zalába tevődik majd át a fő menekülési útvonaluk. Vagyis van arra remény, hogy az elmaradt bajnoki találkozókat idővel be tudják majd pótolni.- A mi csapatunk nyolcvan százaléka egyenruhás; ha megfeszülünk, akkor sem tudunk kiállni - mondta az egyik kaposújlaki játékos. - Most a hétvégén a Bárdudvarnok elleni hazain öt, előtte egy héttel Lábodon pedig hat játékos tudott volna csak csatasorba állni újlaki színekben. A szintén a megyei negyedik vonalban érdekelt taszári alakulatban is találhatók egyenruhások, ám ők tudtak játszani.- Nálunk is van olyan játékos, akire nem számíthatunk, mert a magyar-horvát határon dolgozik - tudtuk meg Czukk Sándortól, a megye egyes Babócsa technikai vezetőjétől. - De ugyanez vonatkozik a berzencei, a barcsi, a zá- kányi, a háromfai, a somogyud- varhelyi és a potonyi csapatra is. Amúgy nem könnyű megszervezni az idegenbeli útjainkat sem. A buszsofőrünk is a többi helyi sofőrrel egyetemben készenlétben áll, s ha szólnak neki, akkor a határ felé kell vennie az irányt. A gyékényesi kezdőcsapat négy játékosa is a rendvédelmi szerveknél dolgozik. Másfél hete hazai pályán a Kadarkút ellen még ki tudtak állni, mert csak az egyikőjü- ket hívták be. A többiek viszont úgy játszottak, hogyha megszólal a telefonjuk, akkor nincs mese, menniük kell. Előtte ezt természetesen megbeszélték Cservölgyi Szilárd játékvezetővel. A vészforgatókönyv szerint lecserélték volna őket, vagy pedig ha már kimerítették a cserelehetőséget, akkor kevesebben fejezték volna be a meccset... A hétvégén viszont már nem tudtak elutazni lutába, mert mind a négy játékosukat behívták. Gyékényesen nemcsak a játékosokat érinti a migránshelyzet. - A MÁV-nál vagyok jegykezelő, én is készenlétben állok. Ha jön a hívás, hát menni kell: volt már alkalmam menekültvonattal utazni Hegyeshalomra - mondta Tüske Zsolt, a megye kettes Gyékényes elnöke. Fenyő Gábor Megerősítik jelenlétüket Barcsnál a segélyszervezetek Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató arról tájékoztatta kedden szerkesztőségünket, hogy az elmúlt napokban már közel 2000 ember érkezett 24 óra leforgása alatt. Hozzátette: mivel az egyszerre várható buszok száma meglehetősen kiszámíthatatlanul változik, a segély- szervezet humanitárius szakemberekből. szociális munkásokból, tolmácsokból és önkéntesekből álló csapata váltásokban 24 órás ügyeletet lát el.- A készletek az ivóvízen valamint a gyümölcsöt, olajos halkonzervet és pitát tartalmazó élelmiszercsomagok mellett speciális gyermekételeket, pelenkát is tartalmaznak, mivel a beérkezők ellátásánál a segélyszervezet különös gondot fordít a legkisebbek ellátására - hangsúlyozta Gáncs Kristóf. - A barcsi sátor a logisztiban további növekedéssel számolnak. ezért az újonnan felállított sátrat és a több szervezet által használt közös tároló konténert nagy mennyiségű segélyáruval töltik fel. J. G kai funkció mellett helyet ad az érkezők ellátásába szükség esetén bekapcsolódó körzeti or vosnak is. A helyszínen dolgozók az elmúlt napok tapasztalatai és a kilátásba helyezett határzár miatt a következő napokMocsárban jártak, tüzet oltottak Huszonhárom kaposvári fiatal polgárőr tett fogadalmat Kutas: almanap és pálinkafesztivál MESZTEGNYŐ A tűzoltók munkájával ismerkedtek a diákok a mesztegnyői általános iskolában, s a tűz- és baleset-megelőzés fontosságára is igyekeztek megtanítani a gyerekeket a marcali tűzoltók. A marcali katasztrófavédelmi kirendeltségnél hagyomány, hogy minden félévben felkeres egy általános iskolát, ahol a katasztrófavédelmi hét keretein belül a felelősségteljes magatartásra tanítják a fiatalokat. A cél az volt, hogy a diákok tisztában legyenek azzal, egy apró figyelmetlenség is tragédiát okozhat. Bozsek Balázs alezredes, tűzoltósági felügyelő szerint mindez azért fontos, hogy a megelőzés és a biztonság mindennapi életünk szerves részévé váljon. A diákok megismerték a beavatkozások során alkalmazott egyéni védőfelszereléseket, s játékos vetélkedőn tették próbára a legnagyobbak ügyességét: mocsárjáróval és váltófutásban versenyeztek a diákok. Harsányi M. Kedvező változás a polgárőrségnél, hogy 14-18 évesek felvételére is lehetőség nyílik KAPOSVÁR Fogadalmat tettek a fiatal polgárőrök Százhalombattán: az ország minden részéből közel 250 ifjú vett részt a központi ünnepségen. A legtöbben, 23-an Kaposvárról érkeztek. Domán Tibor, a Kaposvár és Kistérsége Polgárőr Egyesület elnöke lapunknak elmondta: egy-egy mentor közreműködésével közterületi szolgálatba is bekapcsolódnak a fiatalok, s aktívan részt vesznek a bűn- és balesetmegelőző munkában. A műszaki szakközépiskola rendészeti osztályába járnak az ifjú polgárőrök, akik szinte egyszerre jelentkeztek a felhívásra.- Kedvező változásnak értékelem, hogy 14-18 évesek felvételére is lehetőség nyílik - hangsúlyozta. - A fiúk és a lányok reggel hat és este nyolc óra között vállalhatnak szolgálatot, s közvetlen közelről megismerhetik a polgárőrök tevékenységét. Nemcsak a napi munkában, hanem hosszabb távon, az utánpótlás biztosításában is lényeges az ifjú polgárőrök képzése. Domán azt mondta: a visszajelzések alapján a lakosság egyre inkább igényli a polgárőrség jelenlétét. Egyesületük 13 településen látja el a szolgálatot, s 345 tagjuk van. Szerdán bővül a csapat: a cserénfai szervezettel együttműködési megállapodást írnak alá. Harsányi M. KUTAS Első ízben rendezték meg Kutason a pálinkafesztivállal egybekötött almanapot, s ennek keretében adták át a felújított orvosi rendelőt és leleplezték a művelődi ház névadótábláját, mely e naptól a Vikár János Művelődési Ház nevet viseli. Míg tartott az avató ünnepség, sült és főtt a sok almaalapú ételféleség. A nyolc csapat étele közül a helyi ifjúsági klub csapatának „almás csülök pékné módra, sült almával és burgonyával” elnevezésű specialitása került ki győztesen. 32 féle almás sütemény készült el Kutason, s harmincöt féle pálinka szállt versenybe. Utóbbiak közül öt -kapott arany minősítést és ifjabb Gye- nesei István körtepálinkája lett a legjobbak közt is az első. Tartottak madárljesztő versenyt is, melyen elképesztő alkotásokat tekinthetett meg a számos megjelent. Ütő Szabolcs polgármester elmondta: délutántól késő estig zenészek, énekesek és táncosok váltották egymást a színpadon. A Neotonos Csepregi Éva is a fellépők között volt: az énekesMadárijesztők is versenyeztek nő lapunknak elmondta, elérzé- kenyült, amikor még a legkisebbek is vele együtt dúdolták a slágereit. Györke József Fotó: Györke József}