Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-30 / 229. szám

Államosítás vár a liftekre SOMOGY Újabb piacra vetett szemet a kor­mány a jelek szerint, mert hatósági áras­sá, egyúttal nonprofittá tennék a társas­házak felvonóinak, mozgólépcsőinek és a mozgójárdáinak ellenőrzését. Ez a tevé­kenység az Első Nemzeti Közműszolgál­tató Zrt. (ENKISZ) feladata lenne. ► 2 Akadályok és szakadások MAGYARORSZÁG Kedden módosította az Országgyűlés a menekültügyi törvényt, így már nemcsak Szegeden, hanem Pé­csett és Zalaegerszegen is lehet ítélkez­ni az illegális határátlépőkkel szemben a határzárral kapcsolatos bűncselek­ményekben. Ilyen például a tiltott átlé­pés vagy a rongálás. Mindez előrevetíti, hogy a horvát zöldhatár lezárása a kö­vetkező napokban időszerű. ► 6 Manipulált motorok GYŐR Mintegy 2-2,5 milliót gyártottak az Audi Hungária győri gyárában a Volks- wagen-csoport légszennyezési értéke­ket meghamisító szoftvert tartalmazó 11 millió dízelmotorjából. Ezt Varga Mi­hály mondta kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. ► 6 Szembement a forgalommal MAGYARORSZÁG Tetemes anyagi kár­ral járó balesetet okozott hétfőn egy 55 éves férfi, miután a forgalommal szemben hajtott fel az Ml-es autópá­lyára. Ilyenkor szinte lehetetlen elke­rülni a frontális ütközést. ► 8 Jó reggelt! R itkán buszozom szombat délben.Sokféle korosztály jött-ment, előttem három fiú szállt fel. Már tizenévesek voltak, de ahogy a sofőrhöz ért az egyik, annyit mondott, egy jegyet kér. Nem közölte, hogy milyet és hova. A vezető türelmet­lenül faggatta, és le is torkolta, tanul­ja már meg elmondani, hogy mit kér. Megdöbbentem, hogy egy ekkora fiú miért csak áll és vár. Talán, mert min­dent készen kap? Lehet, hogy a szüle­itől is, de inkább a mai digitális világ­tól. Korosztálya hozzászokott, hogy egy kattintásra minden kész, keveseb­bet kell gondolkodni, és főleg kimoz­dulni, ha el akarunk intézni valamit. Úgy tűnik, hiába okosabbak a techni­ka terén, sok dolgot mégiscsak az idő­sebbektől kell megtanulniuk. K. S. E. KAPOSVÁR A duális képzés be­vezetésével mindenki nyer, a felsőoktatás, a gazdálkodó szervezetek és persze a hallga­tó is. Mert ma már a verseny- képesség nem attól függ, hogy hol van a legolcsóbb munka­erő, hanem attól, hogy mely or­szág képes megfelelő számú, kellőképpen képzett munka­erőt biztosítani. Ezt egyértel­műsítette a jórészt középisko­lásokból álló hallgatóság előtt Rudnay János, a Duális Kép­zési Tanács és a Nemzetkö­zi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnöke a máso­dik Innovációs és pályaorien­tációs napon (Innopa) a Kapos­vári Egyetem Művészeti Ka­rának Digitális Kompetencia Központjában kedden. A So­mogyi Hírlap és a Sonline. hu támogatta Innopa az idén a duális képzés és az innová­ció szükségszerűségét boncol­gatta, ahol Rudnay János a du­ális képzés jelentőségéről be­szélt a magyarországi nemzet­közi vállalatok szemszögéből. A kaposvári származású Rud­nay lános alapította ugyanis a Nemzetközi' Vállalatok Ma­gyarországi Társaságát 23 év­vel ezelőtt. - Ma 45 cég tagja a társaságnak - mondta -, s ez a 45 cég tavaly 10 ezer 600 milliárdos forgalmat realizált Magyarországon. Ez a magyar GDP 33 százaléka. ► 3 BARCS Ezerhatszáz menekült a keddi mérleg Barcson. Ezren a Dráva-hídon érkeztek a somo­gyi határvárosba, hatszázat pe­dig Magyarbólyból szállítottak át ide vonattal, s este hat után va­lamennyit tovább utaztatták He­gyeshalom irányába. A napköz­ben érkezett ezer fős csoportot délután háromkor vonatra tet­ték, s a szerelvényen több mint három órát kellett várakozniuk a magyarbólyi társaság érkeztére. Elhagyniuk a vonatot ezidő alatt nem volt szabad. A várakozás fe­szültségét nem mindenki bírta, kisebb verekedés tört ki, amit a rendőröknek kellett lecsillapítaT niuk. A kedden érkezők egyéb­ként - egyedüliként a Barcsot érintő menekültcsoportok közül - alig hagytak maguk után sze­metet. Mindent, amire nem volt már szükségük, a kihelyezett konténerekben! helyeztek el. A jómodort ugyanakkor még ne­kik is tanulniuk kell: a vonaton a fiatal, életerős férfiak csak rend­őri noszogatásra voltak hajlandó­ak átadni a helyüket a kisgyer­mekes édesanyáknak. H. D. A pálya szélén Sorra maradnak el a menekültek miatt a meccsek: a megyei IV. osztály Rinya csoportjában érdekelt Kaposújlak már a második mérkőzését volt kénytelen lemondani, a megye kettőben pedig a hétvégén a Gyékényes nem tudott elutazni a jutái fellépésére, mivel a csapattagok között szép számban vannak rendörök, katonák, akiket a déli határszélre vezényeltek. ► 4 Több segítő Az elmúlt egy hétben megtíz­szereződött az ellátandó me­nekültek száma Barcson, ezért újabb sátorral, megnövelt'kész­letekkel és megerősített csa­pattal folytatja a segítségnyúj­tást az Ökumenikus Segélyszer­vezet. Gáncs Kristóf kommuni­kációs igazgató arról tájékoztat­ta kedden szerkesztőségünket, hogy az elmúlt napokban már közel 2000 ember érkezett 24 óra leforgása alatt. ► 4 Kevesebb bűneset, mint két esztendeje SIÓFOK Az elmúlt két évben több mint negyven százalék­kal csökkent a bűncselekmé­nyek száma a nyári hónapok­ban Somogybán - emelte ki Piros Attila megyei rendőrfő­kapitány kedden Siófokon a Dél-Balatoni Szezonális Bűn- megelőzési Központ idényösz- szegzőjén. A dandártábornok szerint az egyre kedvezőbb mutatók a bűnmegelőzési köz­pont fiataljainak is köszön­hetők. Király Richárd siófoki rendőrkapitány arról beszélt: a város kapitányságához tartozó 45 kilométeres partszakaszon több százas nagyságrendben csökkent a bűncselekmények száma. ► 2 Darányi síncsere, Szobnál gyorsulás KAPOSVÁR Bár a vasút megyénk­ben az ősszel folytatja a felújítá­sokat, s van, ahol kicserélik a síneket, számos területen alig­ha számíthatnak száguldásra az utasok. - A Gyékényes-Pécs (60-as) vonalon Szigetvár és Da- rány állomások között száz mé­teren cserélnek síneket - tájé­koztatta kedden a Somogyi Hír­lapot a MÁV Zrt. kommuniká­ciós igazgatósága. Ugyanezen az állomásközben 9,8 kilométe­res szakaszon úgynevezett fel­építmény karbantartó géplán­cos munkákat is végeznek. A vasúttársaság októberban me­gyénk más területein is felújí­tást tervez. így a Kaposvár-Sió- fok vonalon Karád és Ádánd kö­zött több szakaszon dolgoznak majd, s a megyeszékhely-Fo- nyód (36-os vonal) Osztopán és Lengyeltóti állomások között ugyancsak a kitérő karbantar­tását végzik majd. ► 3 SZERKESZTŐSÉG: E mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP uy 16 18 8* Reggel hideg lesz, hiszen általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, délután 12-16 fok és napsütés várható. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Jeromos nevű olvasóinknak! közszolgálati ^ 2015. SZEPTEMBER 30., SZERDA* XXVI. ÉVFOLYAM, 229. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT \ Somogyi Hírlapik 9 770865 9 1 2039

Next

/
Thumbnails
Contents