Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-22 / 222. szám

g TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. SZEPTEMBER 22., KEDD Kiszivárogtatott a smasszer % George Michael egyko­ri börtönőre, Amanda Watts el­ismerte, hogyannak idején két­ezerfontért (856 ezer forint) szol­gáltatott információt a sztárról a The Sun című brit lapnak. Watts öt sztorira elegendő információt adott ki. George Michael 2010- ben egy hónapot töltött börtön­ben kábítószer hatása alattvaló karambolozásért. MW Dílert fogtak a rendőrök Kábítószer-kereskede­lem és -birtoklás miatt került elő­zetes letartóztatásba két buda­pesti és egy ürömi férfi, a házku­tatások során a rendőrök több mint tíz kiló drogot találtak. Elő­ször a két budapesti férfit kaptak el egy üzlethelyiségben, majd így jutottak el egyik vásárlójukhoz, egy ürömi férfihoz. MW Bérleti díjat szedett a szélhámos Vádat emeltek egy 39 éves férfival szemben, aki több mint 120 fővárosi és vidé­ki üzletben csalt ki az eladók­tól pénzt arra hivatkozva, hogy a főnökükkel előre megbeszél­tek szerint elvinne pénzt könyve- -I ésért vagy bérleti díjként - kö­zölte a Fővárosi Főügyészség. Az alkalmazottak a kért össze­get - jellemzően 50 ezer forint körüli készpénzt - szinte kivé­tel nélkül átadták a férfinak, aki a még nagyobb hitelesség érde­kében több helyen hátrahagyott egy állítása szerint könyvelési adatokat tartalmazó DVD-t. MTI Okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnse­gédlet - komoly vádakat fogal­mazott meg a román korrup­cióellenes ügyészség az éppen regnáló miniszterelnök, Victor Ponta ellen. A per már el is kez­dődött, most még a kormányfő nélkül. Az ügy miatt Ponta le­mondását követeli Klaus lohan- nis államfő. Mediaworks összefoglaló kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUKAREST A román legfelső bíró­ságon tegnap megkezdődött az előzetes tárgyalás a Victor Pon­ta kormányfőt Is érintő büntető­perben. Utóbbit okirat-hamisí­tás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával ál­lította bíróság elé a korrupció- ellenes ügyészség (DNA). A hét­fői tárgyalásra Pontát még nem idézte be á bíróság, csak feltétele­zett bűntársát, Dán Sova szociál­demokrata szenátort, akinek az esetében a bírósági felügyelet két hónappal való meghosszabbítá­sát kezdeményezte a DNA. Pontát azzal vádolja a DNA, hogy 2007-2008-ban valós mun­kavégzés nélkül vett fel havi 2000-3000 eurós ügyvédi hono­ráriumot Dán Sova szenátor cé­gétől, az összeg igazolásául pe­dig 2011-ben, egy adóhatósági ellenőrzés alkalmával, utólag 17 teljesítési igazolást hamisított úgy, hogy más ügyvédek igazo­lásait lemásolta. A Pontának jut­tatott pénz a vád szerint korrup­ciós bűncselekményekből szár­mazott. A DNA szerint Dán So­va ügyvédi irodája a piaci ár­nál jóval előnyösebb megbízásokat ka­pott két állami hő­erőműtől, mivel tud­ták róla, hogy az il­lető megyében 2004 óta parlamenti kép­viselői mandátummal rendelke­ző Victor Ponta támogatását élve­zi. Az ügyben Sova ellen és a két olténiai hőerőmű vezetői ellen is vádat emeltek. A DNA szerint So­va ügyvédi irodája csaknem 3,5 millió lejjel, vagyis akkori árfo­lyamon majdnem egymillió eu- róval károsította meg az államot. Az előzetes szakaszban zárt ülésen döntenek a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedések­ről, a vádirat törvényességét el­lenőrzi formai szem­pontból, és megvizs­gálja, szabályos-e a bűnvádi eljárás. Ez legfeljebb két hóna­pig tarthat, utána kezdődik a tárgyalás érdemi, nyilvános szakasza. Klaus Iohannis román államfő szerint nagy kárt okoz Románia megítélésének, hogy a miniszter- elnökét vád alá helyezték, és to­vábbra is Victor Ponta lemondá­sát látja a legjobb megoldásnak. Hergelni nem bűn - felmentették Gaudi-Nagyot BUDAPEST Bűncselekmény hiá­nyában első fokon felmentette Gaudi-Nagy Tamás volt jobbi- kos országgyűlési képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap. A politikust azzal vádol­ta meg az ügyészség, hogy fel­bujtója volt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Pász­tor István elleni budapesti inzul­tusnak. A vád szerint a volt ország- gyűlési képviselő tavaly május 6-án a budapesti Kossuth téren elmondott beszédének hatásá­ra többen is fenyegetően léptek fel Pásztor Istvánnal, a VMSZ el­nökével szemben. Az ügyészség úgy vélte: „A rendezvényen a 12 óra körül felszólaló szónok be­szédével lincselésbe hajló han­gulatot keltett a tömegben.” Ek­kor Gaudi-Nagy Tamás felfigyelt az Országgyűlés alakuló ülésé­ről távozó Pásztor Istvánra, majd kivette a szónok kezéből a mik­rofont, és rendkívüli hírként, fokozódó hangerővel a Délvi­dék kiemelkedő árulójának és a megtévesztett délvidéki magya­rok szavazatait szállító megélhe­tési politikusnak nevezte. A bíróság nem jogerős ítéleté­ben kimondta: akkor lehet fel- bujtásról beszélni, ha a felszó­lalás konkrét cselekményre vo­natkozik, ilyen azonban nem történt.. Garázdaság vétségében vi­szont bűnösnek mondta -ki a bí­róság azt a nőt, aki leköpte a vaj­dasági politikust. MTI Mondjon le! - szólította fel Pontát a ro­mán államfő. * * í ♦ televízkhwsoi^JMMMBBMIM 4.15 ízes élet® 4.10 Kettős ügynök® 15.30 Buckó 5.20 Igazgyöngy® 7.00 Híradó 7.40 Az utolsó remény® 5.01 Műsorszünet 9.00 Kézilabda 4.35 Barátok közt® 4.50 Aktív® 15.40 Thomas,a 6.05 Televíziós vásárlás 7.15 Időjárás-jelentés 8.10 Srpski Ekran 6.00 Televíziós vásárlás Férfi BL, csoportkor,! 5.05 Fókusz® 5.10 Csapdába csalva® gőzmozdony 6.35 Will és Grace ® 7.20 Srpski Ekran 8.40 Unser Bildschirm 9.05 Meghívás egy gyilkos forduló, MOL-Rck Szeged ­5.30 TopShop 5.35 Családi Titkok® 15.55 Benjámin, az elefánt 7.00 Jóbarátok® 7.50 Unser Bildschirm 9.05 Magyarország 2000- vacsorára® TauronKielce 6.00 Jó reggelt, skacok! © 6.20 Mokka® 16.20 Lóti és Fűti 7.25 Jóbarátok® 8.15 A múlt fogságában® Családi krónikák © amerikai vígjáték 1976 11.00 Televíziós vásárlás 7.35 RTL Klub Híradó 9.25 Stahl konyhája © 16.25 Rupertmaci 7.50 Monk-FIúgos 9.10 Ahegyidoktor- 9.40 4kerék 10.55 Rendőrvicc® 12.00 Kerékpár 8.08 8:08-Minden 9.30 Babapercek® varázslatos világa nyomozó® Újra rendel® 10.05 Mindentudás amerikai vígjáték 1994 12.15 Utánpótlás-magazin reggel® 9.40 Teleshop 16.35 A varázsceruza 8.45 Szívek szállodája® 10.00 Család-barát 10.30 Magyarország 12.40 Az elrabolt 12.45 NFL 9.10 ízes élet® 10.45 Astro-Világ 16.50 BenésHdlyapró 9.40 Sütimester 11.30 Sophie szerint története expresszvonat® Alapszakasz, 2. hét, 9.35 Reflektor® 12.00 Tények királysága 10.55 Acélszemély® a világ © 11.05 Angol nyelvű hírek amerikai kalandfilm 1965 Indíanapolis Cotts ­10.05 TopShop Délben 17.00 LeóésFred 11.55 Esküdt ellenségek: 12.00 Déli harangszó 11.15 Mint oldott kéve® 14.55 Bűnvadászok® NewYorkJets 11.45 AsztroShow 12.25 Aktív® 17.10 Raju,ariksa Bűnösszándék® 12.02 Híradó 12.20 Itthonvagy! olasz akció-vígjáték 1977 16.15 Erősemberek QS 12.45 Reflektor® 12.55 Családi Titkok © 17.20 Meséljnekem! 12.55 Az utolsó zsaru® 12.40 Időjárás-jelentés 12.40 Magyarelsők 17.05 Bunyó mindhalálig® IHGF Felföldi Challenge vb, O 12.55 Éjjel-nappal 13.55 Magánnyomozók® 17.30 Misi mókus kalandjai 13.50 CSI: A helyszínelők© 12.45 Kapán innen, 13.00 Híradó j kanadai akciófilm 2011 Velence (/) Budapest® 14.55 Az én bűnöm® 17.35 Kérem a következőt! 14.50 CSI: A helyszínelők © kaszán túl 13.15 Kívánságkosár 19.00 Ultraviola® 17.15 Mai helyzet >3 14.05 1 perc és nyersz! 15.55 Veronica aranya © 17.50 Caillou 15.45 NCIS: Los Angeles© 13.15 Kívánságkosár 15.15 Háromjármód© j amerikai akciófilm 2006 17.30 Jégkorong 3 15.10 A szerelem foglyai© 16.55 Fiorella© 17.55 Félix levelei 16.40 NCIS: Los Angeles© 15.15 Rex felügyelő © 15.45 Útmutató 20.40 Öld meg Rómeót! © BL, a legjobb 16 közé “ 16.20 Amentalista® 18.00 Tények 18.10 Ozie Boo! - Mentsük 17.40 NCIS-Tengerészeti 16.05 Feketén-fehéren © 16.15 Önkéntesek amerikai akciófilm 2000 jutásért, T mérkőzés, 17.25 Fókusz© 19.30 Jóban Rosszban © meg a Földet! helyszínelők© 17.00 Ridikül© 16.40 Útravaló R.: Andrzej Bartkowiak IFK Helsinki - Davos 18.00 RTL Klub Híradó 20.15 Ezek megőrültek! © 18.15 Irány Dínóföld! 18.40 Jim szerint a világ© 18.00 Híradó 17.05 Térkép® Sz.: Jet U, Aaliyah, DMX, 20.00 Labdarúgás 18.55 1 perc és nyersz! 21.35 A titkok könyvtára 18.30 Pocoyo 19.05 Jim szerint a világ© 18.30 Időjárás-jelentés, 17.35 Szerelmes földrajz ! Isaiah Washington, Russeil Spanyol bajnokság, 20.05 Éjjel-nappal 22.40 Hawaii Five-0 © 18.35 Noddy kalandjai 19.35 Kétpasi- 18.40 A hegyi doktor-Újra 18.05 „Szabálytalanul | Wong 5. forduló, Atlético Madrid Budapest© 23.45 Franklin Játékvárosban II. meg egy kicsi© rendel© szabályost játszani” 22.50 Mindhalálig© -Getafe 21.25 Barátok közt© ésBash© 18.50 Állatkert a hátizsákban 20.10 Kétpasi- 19.30 Maradj talpon!© 19.05 Hogy volt!? amerikai akciófilm 1996 22.00 Labdarúgás 22.00 Castie© 0.45 Tények Este 19.20 Tesz-vesz város meg egy kicsi© 20.30 Önök kérték!® 20.00 Van képünk hozzá ® 0.45 Aréna© Spanyolbajnokság, 23.00 RTL Klub Híradó 1.30 Aktív© 19.45 Hetedhét Gyerekhíradó 20.35 Kétpasi- 21.25 Szívek doktora© 21.00 Híradó amerikai akciófilm 2011 5. forduló, Granada-Reál 23.30 XXI. század- 2.00 Sportos 20.00 Családom és egyéb meg egy kicsi© 22.15 A Nagyok© 21.30 Maradj talpon! © 2.30 A biztonság záloga ® Sociedad a legendák velünk 2.10 EzoTV emberfajták© 21.00 Riddick-A sötétség 22.45 MüpArtClassic- 22.25 Ridikül© amerikai akciófilm 2012 0.15 Harmadik félidő élnek® 3.15 Bárkavagy 20.25 Böngésző© krónikája® Hándel: Nagysándor- 23.20 Család-barát R.:BoazYakin Labdarúgó-és kézilabda 0.05 Magyarul Balóval fészek?-Okofalvak 21.00 Én vagyok itt ® 23.25 NCIS: New Orieans© ünnep2015© 1.00 Híradó SzzJasonStatham, show-müsor, 1602 0.35 Egy rém modem Magyarországon- 22.35 TwinPeaks® 0.20 NCIS: New Orieans© 0.30 A médium® 1.10 Angol nyelvű hírek CatherineChan.Reggie 2.15 Amerikai futball család© Visnyeszéplak® 23.25 Az A38 Hajó színpadán 1.20 Az utolsó zsaru© 1.10 A bosszú völgye © 1.20 Önök kérték! ® Lee.ChrisSarandon HFL-magazin, 1512 17 2' > t ■ .ii ” ' 2 í A nrt ói kuiryvtara' 22 Jb Taui ■ Prijk^ 00 Riddick ^^ 12 45 Kapári RWKa kaszán túl 16.15 Önkéntesek ^ ?0400id meg Rómeót! 1730^kormg " ÓránkéntHíradó és időjárásjelentés 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Se- 9.10 Csapdába csalva ® 9.40 9.05 Magyarország élőben 10.00 4.00-5.00 FTivátfilmek újratöltve <© 9.05 Startvonal 9.35 Álomsztori 9.00 Licitvadászok 9.30 Csomag- 9.15 Főzz egy hétre Rachael Ray-jel 9.15 Tessék! 9.41 Ma délelőtt 10.15 gitség, bajban vagyok! ® 11.00 A Veled is megtörténhet! ® 10.45 Híradó 10.30 Televíziós vásáriá- 5.00 Privát rocktörténet plusz © 10.25 Esti kommentár-a vélemény csaták 10.00 Raktárvadászok 10.30 ® 10.00 Martin kedvenc halételei Élő egyház 10.41 Ma délelőtt 11.10 gyanú árnyékában © 11.55 ínyenc- Családi Titkok © 11.55 Jóban si műsorablak 11.05 GyógyHír ® 6.00-9.00 Privátfilmek újratöltve © szabad 11.30 Laci bácsi konyhája Raktárvadászok 11.00 Csupasz túl- © 10.30 Catherine Fulvio: Családi O Ma délelőtt 12.41 Ma délelőtt 12.54 túra © 12.20 ínyenctúra © 12.50 Rosszban ® 12.35 Hal a tortán 11.30 Hírvilág 12.00 Déli híradó 9.00 Teleshop 11.00-12.20 Privátfii- 11.55 Világhíradó 12.25 Start plusz élők 12.00 Jéghideg arany 13.00 receptek © 11.00 Piknik © 11.15 (i) Ma délután 13.15 Kék bolygó 13.41 A Toledo család © 13.45 A beépí- © 13.40 Celebmüszak © 14.20 12.30 Reggeli járat plusz 13.30 Fel- mek újratöltve ©12.20 Azok a cső- 13.45 Egyenes beszéd 14.50 ATV Újjáépítik 14.00 Amcsi benzinfalók Pasta Mania © 11.30 Receptda­53 Ma délután 14.15 Rúzs és selyem tett szépség © 14.40 Az örökség Celebmüszak © 14.55 Hőhullám fedező © 14.05 Civil kaszinó 15.00 dálatos férfiak © 14.40 Az árnyék START 15.50 700-as klub © 16.25 15.00 Állítólag... 16.00 Hogyan ké- ráló Desszert Angélával © 11.45 S 14.41 Ma délután 15.15 Magyar gaz- ® 15.35 Barátok közt,,© 16.05 ® 16.00 Aktív © 16.30 Tények Híradó 15.30 Alinda 16.05 Főszer- © 16.45 Zorro © 19.00 Shaolin Global 300016.55 Világhíradó 17.10 szúrt? 16.30 Hogyan készük? 17.00 Receptdaráló Desszert Angélával da 15.41 Ma délután 16.15 Bő egyrtiáz Partyzánok ® 17.05 Űrzavar © 17.00 Kasza! ©18.10 Veled is meg- kesztők klubja 17.00 Híradó 17.30 templom 2.® 21.00 Amold, a bajke- Kora esti start 17.45 ATV Híradó Az önkéntes számkivetett - a világ © 12.00 A boldogság receptjei 16.41 Ma délután 17.15 Tessék! 17.41 17.30 Dumb és Dumber-Dilibogyók történhet! ® 19.20 Csapdába csal- Ázsia 18.05 Magyarország élőben verö®23.20ASárkányútja©1.10 18.15 Startvonal 18.45 ATV Híradó körül 18.00 Bear Grylls: Sztárok a © 12.30 A boldogság receptjei.® Ma délután 17.52 Ma este 18.28 Ma ® 19.30 Az élet csajos oldala © va® 19.55 Hal atortáin @21.00 Lo- 19.00 Híradó 20.05 Középkezdés Twin Peaks-Tűz, jöjj velem! ©3.30 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egye- vadonban 19.00 Autókereskedők 13.00 Receptdaráló ® 13.15 Re­este 19.05 Szemtől szembe 19.30 Hír- 20.00 Partyzánok ® 21.00 RTL II vagregény® 23.40 Apádra ütök® 20.30 Rásztás ® 21.00 Híradó 21 Privátfilmek újratöltve ©3.45 Privát- nes beszéd 20.35 Doku 21.30 Fride- 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Az ceptdaráló © 13.30 Sör ügynök: adó 20.25 Időjárás-jelentés Híradó 21.30 Magyarul Balóval 1.50 Jóban Rosszban© 22.00 Híradó 22.30 Alinda filmek újratöltve® ! rikusz 22.25 ATV Híradó önkéntes számkivetett-a világ körül JanRosák® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents