Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-21 / 221. szám

10 TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. SZEPTEMBER 21., HÉTFŐ HÍREK Hárman meghaltak az ütközésben Tehergépjármű ütközött sze­mélyautóval Győr-Moson-Sop- ron megyében az M15-ös autó­út 10. kilométerszelvényénél, a Rajka irányába tartó oldalon va­sárnap kora reggel, az ütközés következtében hárman életüket vesztették. MW Szórakoztak, dulakodtak, lőttek 0 PES Verekedés alakult ki és egy gumilövedékes fegyver­ből több lövés is eldördült teg­nap virradóra egy VII. kerüle­ti szórakozóhelynél: egy em­ber súlyosan, egy pedig köny- nyebben megsérült - közölte a BRFK. Hajnali fél egykor kap­tak bejelentést, hogy egy 10- 15 tagú társaság tagjai szóvál­tásba keveredtek a biztonsági­akkal, ebből alakult ki a tettle- gesség. Csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt nyo­moznak. MW Benzinkúton vágott az olasz autós Testi sértés bűntett kísér­let elkövetésének megalapozott gyanúja miatt jártak el a daba- si rendőrök egy 54 éves olasz férfi ellen. Éjszaka jelent meg az M5-ös 35-ös kilométerszelvé­nyében lévő benzinkúton. Üdítőt és kávét fogyasztott, azonban azok árát túlzónak találta és nem akarta kifizetni. Vitatkozni, dulakodni kezdett, majd az üzlet előtt egy késsel a kútkezelő kar­ját megvágta. police.hu Tizenhárom ítélet Szegeden a határzár tiltott átlépése miatt A terrorista útlevéllel utazik A Szegedi Járásbíróság 13 íté­letet hozott határzár tiltott át­lépésének bűntette ügyében. A hírekből kiderül, hogy a néme­teket sem hagyja közömbösen a „terroristázás”, de a hatósá­gok szerint nincs sok alapja an­nak, hogy szervezetten beépül­tek volna a migránsok közé. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu SZEGED Juhászné Prágai Erika, a szegedi törvényszék szóvivője el­mondta az MTI-nek, hogy a bíró­ság négy vádlottat 1 évre, kilen­cet 2 évre kiutasított Magyaror­szág területéről. A vádlottak kö­zül nyolc afgán, öt kongói állam­polgárságúnak vallotta magát. A vádlottak szerdán Röszkénél lép­ték át a magyar határt, egyikük a betört határkapun keresztül. Az ítéletek tizenkét esetben jogerő­sek, egyik terhelt sem kérte, hogy a tolmácsolás .útján lefordított íté­letet neki anyanyelvén írásban kézbesítsék. Egy vádlott és védő­je enyhítés fellebbezett. GYŐR Közben a Terrorelhárítá­si Központ (TEK) emberei elvit­tek egy bevándorlót győri vasút­állomásról, ahol ezer ember vá­rakozott, hogy eljusson Hegyes­halomba. Az elkapott férfi felte­hetően részt vett a szerdai rösz- kei zavargásokban. BRANDENBURG Németországban nyomozás kezdődött egy Szíriái migráns ellen, mert felmerült, Több mint 250 magyar csempész bukott meg a bajoroknál Fertőhomok határában a Veszp- lyán indult idegenrendészeti eljá- embercsempészet gyanújával, rém megyei zsaruk elfogtak há- rás. A gyanúsítottak beismerték Szeptember 8-ig pedig 2336 kü- rom embercsempészt, két pá- a bűncselekmény elkövetését. lönböző állampolgárságú sze­pai és egy nemésszalóki férfit. A nol.hu beszámol arról, hogy mélyt tartóztattak le a bajorok Két személyautóval akartak af- a bajor bíróságokon sorban tár- csempészés miatt, gán állampolgárokat Ausztriába gyalják az elkapott emberesem- Az Europol becslése szerint szállítani. A rendőrök az 5 afgánt pészek ügyeit. Becslésük sze- az Európába irányuló ember­is előállították. A külföldi állam- rint az elítéltek harmada ma- csempészetben most már leg­polgárokkal szemben a Győr-Mo- gyár. Arra pontos adatot adtak. alább 30 ezren vesznek részt, son-Soprpn Megyei Rendőr-fóka- hogy júliusig összesen 256 ma- és egy-egy banda hetente több pitányság Határrendészeti Osztá- gyár állampolgárt tartóztattak le százezer dollárt keres. hogy harcolhatott az Iszlám Ál­lam (IÁ) oldalán - írta a VVelt am Sonntag című vasárnapi német lap. A szíriai férfi néhány hete arról beszélt lakótársainak egy befogadóállomáson, hogy az IÁ tagjaként részt vett fegyveres összecsapásokban. A lakótár­sak által titokban, mobiltelefon­nal rögzített kijelentései szerint embert is ölt. A lap biztonsági forrásokból úgy tudja, továbbra sincs arra utaló jel, hogy szervezetten ter­roristákat próbálnának bejuttat­ni Németországba a meneűékké- rők között. Vizsgálat alá vették az állítólagos szíriai és iraki terroris­tákat bemutató fényképalbumo­kat is, amelyek a közösségi médi­ában tűntek fel. Megállapították: hamisított, emberek lejáratására szolgáló felvételekről s olyan ké­pekről van szó, amelyekhez téves információkat fűztek terjesztőik. Eddig egy feltételezett terroristák vettek őrizetbe befogadóállomá­son, még augusztus elején: ő nem a balkáni vagy a Földközi-tenge­ri útvonalon érkezett, hanem Spa­nyolországból, és spanyol elfoga­tóparancs alapján fogták el. AZ EUROPOL vezetője, Rob Wa- inwright szerint is eltúlzottak azok a félelmek, hogy a migrán­sok tömegében az IÁ terroristái is elvegyülhettek. „Ők útlevéllel utaznak, és nincs szükségük ar­ra, hogy az Európába tartó mig- ránsokhoz csatlakozzanak” - mondta a parancsnok. . televízió-műsor ^ ruTTÜbMHH m2^Étöf!Tv'HBBÍ vÍasÁtcVHHHHIÍ dunatvI^^^HHI dunTwÖrÜj^BBMH fÍlaTVH^H^HIIsporuVHIIHH 4.00 Reflektor© 4.00 Mrs. Klinika® 9.35 Bogyó és Babóca 7.00 Brooklyn99- 9.15 A hegyi doktor- 9.40 Világ 9.00 JackieChan: j 11.00 Televíziós vásárlás 4.15 ízes élet© 4.45 Stahl konyhája © 9.45 Buckó Nemszázas körzet © Újra rendel© 10.00 Kárpát Expressz Rob-B-Hood© 12.00 Labdarúgás 4.35 Barátok közt® 5.10 Csapdába csalva © 10.00 A Barkács Kölyökklub 7.25 Acélszemély© 10.00 Család-barát 10.25 Magyarország hongkongi akció-vígjáték 12.30 Kézilabda 5.05 Fókusz© 5.35 Kettős ügynök © 10.10 Kalandozások 8.10 Monk-FIúgos 11.30 Sophie szerint története 11.20 Vaklárma® Férfi BL, csoportkor, 5.30 TopShop 6.20 Mokka® Odüsszeiában® nyomozó© avilág© 11.05 Angol nyelvű hírek amerikai akció-vígjáték T. forduló, Wisla Plock ­6.00 Jó reggelt, skacok! © 9.25 Stahl konyhája © 10.45 A MacLean család © 9.05 Szívek szállodája © 12.00 Déli harangszó 11.15 Mint oldott kéve © 1989 Veszprém 7.35 RTL Klub Híradó 9.30 Babapercek© 11.10 Gógyi felügyelő © 10.00 Sütimester 12.02 Híradó 12.25 Itthon vagy! 13.20 Nemzetbiztonság 14.30 Kézilabda 8.08 8:08-Minden 9.40 Teleshop 11.30 Tabaluga© 11.15 Acélszemély© 12.40 Időjárás-jelentés 12.45 Alomhajószág Bt.® Férfi BL, csoportkor, 1. reggel® 10.45 Astro-Világ 12.00 Fixi, Foxi 12.10 Esküdt ellenségek: 12.45 Kapán innen, 13.00 Híradó amerikai akció-vígjáték forduló, MOL-Pick Szeged 9.10 ízes élet© és barátaik® Bűnös szándék © kaszán túl 13.15 Kívánságkosár 2003 -TajronK.etce 9.35 Reflektor® 12.00 Tények Délben 12.25 Szandra, a 13.10 Az utolsó zsaru © 13.15 Kívánságkosár 15.10 Három jármod® 15.00 A szellemlovas: 16.30 Amerikai futball 10.05 TopShop 12.25 Aktív© mesenyomozó® 14.10 CSI: A helyszínelők © 15.15 Rex felügyelő© 15.40 Evangélikus riportok A bosszú ereje © HFL-magazin, 1512 05 11.45 AsztroShow 12.55 Családi Titkok © 12.40 Varázslók 15.10 CSI: A helyszínelők © 16.05 Feketén-fehéren © 16.10 Evangélikus magazin amerikai-emirátusokbeli 16.45 Mai helyzet © 12.45 Reflektor© 13.55 Magánnyomozók® a Waveriy helyből © 16.05 NCIS: Los Angeles © 17.00 Ridikül® 16.35 Öt kontinens akciófilm 2012 17.00 Labdarúgás (/) 12.55 Éjjel-nappal 14.55 Az én bűnöm© 13.05 Elveszett világ © 17.05 NCIS: Los Angeles © 18.00 Híradó 17.05 kult.hu 16.45 A burok© Holland bajnokság, ’ 9 Budapest© 15.55 Veronica aranya © 13.30 Fixi, Foxi 18.05 Jóbarátok© 18.30 Időjárás-jelentés 17.35 Jó boroknak szép amerikai kalandfilm 2013 6. forduló, összefoglaló • JS 14.05 1 perc és nyersz! © 16.55 Fiorella ® és barátaik® 18.35 Jóbarátok® 18.40 A hegyi doktor- hazája Erdély 19.00 A biztonság záloga ® 18.00 Labdarúgás 15.10 A szerelem foglyai® 18.00 Tények 13.55 Tabaluga® 19.05 Brooklyn99- Újra rendel© 18.35 Hazajáró amerikai akciófilm 2012 Spanyol bajnokság, 16.20 Amentalista© 19.30 Jóban Rosszban © 14.20 Kengukll.® Nemszázas körzet © 19.30 Maradj talpon! © 19.05 Hogyvolt!? R.:BoazYakin 4. forduló, összefoglaló 17.25 Fókusz© 20.15 Ezek megőrültek! © 14.30 Gógyi felügyelő © 19.35 Két pasi- 20.25 Kékfény® 20.05 Budavári Sz.: Jason Statham, 19.00 Harmadik félidő 18.00 RTL Klub Híradó 21.35 A milliomos 14.55 A Barkács Kölyökklub meg egy kicsi© 21.25 J.A.G. - Becsületbeli Palotakoncert CatherineChan.Reggie Labdarúgó-és kézilabda 18.55 1 perc és nyersz!© szakács© 15.10 Ehetőmesék 20.10 Kétpasi- ügyek© 21.00 Híradó Lee.ChrisSarandon, show-műsor,1602 20.05 Éjjel-nappal 22.40 Az ősi prófécia © 15.20 Buckó megegykicsi© 22.10 Információs magazin 21.30 Maradj talpon! © Róbert John Bürke 21.00 Kézilabda Budapest© 23.45 így készült: 15.35 Thomas.a 20.35 Kétpasi- 22.25 Bábel© 22.30 Ridikül© 21.00 Maga a pokol® 21.30 Kézilabda 21.25 Barátokközt© Everest© gözmozdony megegykicsi® 23.20 Az életbe táncoltatott 23.20 Család-barát amerikai akcióthriller 2003 Férfi BL, csoportkor, 1. 22.00 Dr. Csont® 15.45 Benjámin, az elefánt 21.00 NCIS: New Orieans © leány© 1.00 Híradó 22.45 Snowpiercer-Túlélők forduló, Rhein-Neckar 23.00 RTL Klub Híradó 0.05 Tények Este 16.15 Lóti és Fűti 21.55 NCIS: New Orieans © 0.45 Kapj el, ha tudsz! © 1.10 Angol nyelvű hírek viadala® Löwen-Barcelona 23.30 Magyarul Balóval 0.55 Aktív® 16.20 Rupertmaci 22.55 Hazárd megye 3.05 Magyar elsők 1.20 Szenes Iván írta © dél-koreai-amerikai- 23.15 Kerékpár 0.05 Afőnök© 1.25 Sportos varázslatos világa lordjai© 3.20 Magyar történelmi 2.10 Mint oldott kéve © francia-cseh akciófilm Férfi U23-as idöfutam, 1.05 Reflektor© 1.35 Ezo.TV 16.30 Avarázsceruza 1.10 Az utolsó zsaru © arcképcsarnok 3.15 Magyar történelmi 2013 Országúti vb, Richmond 1.25 A harc törvénye© 2.40 Életfogytig zsaru © 16.45 Ben és Holly apró 2.05 Esküdt ellenségek: 3.50 Határtalanul arcképcsarnok 1.05 Maga a pokol® 0.15 Labdarúgás 2.20 A harc törvénye© 3.25 Életfogytig zsaru © királysága Bűnös szándék© magyar 3.45 Itthon vagy! amerikai akcióthriller 2003 X. Dalnoki-emléktqrna IS fő Eci/ pf.-ices n^z1 L'2 40 Ősi prófécö 12.40 Varázslók a Wav«rÍ^ 2010 Két pasi meg egy ^ j.' :r. Bábel ^ l^Fl^gyvolt? ^ ^ 19.00 - - iirii.i 23.15 Kerékpár zzwmmmm zzsrzmmmm mai ani Tzwmmtm Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.00 Vacsoracsata © 10.00 Se- 9.10 Csapdába csalva © 9.40 9.05 Civil kaszinó 10.00 Híradó 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 9.05 Startvonal 9.35 Televíziós vá- 9.00 Licitvadászok 9.30 Csomag- 8.45 Gordon Ramsay - Csalá­9.15 Magyar gazda 9.41 Ma dél- gítség, bajban vagyok! © 11.00 Veled is megtörténhet! © 10.45 10.30 Televíziós vásárlási műsor- Teleshop 11.00 Privátfilmek újra- sáriási músorablak 10.25 Húzós csaták 10.00 Raktárvadászok di körben © 9.15 Főzz egy hét­06 előtt 10.15 Kék bolygó 10.41 Ma A gyanú árnyékában ® 11.55 Családi Titkok © 11.55 Jóban ablak 11.05 Befutó szabad stílus töltve © 11.20 Privátfilmek újra- 11.15 Televíziós vásárlási műsor- 10.30 Raktárvadászok 11.00 Csu- re Rachael Ray-jel © 10.00 Mar­O délelőtt 11.10 Ma délelőtt 12.41 Ma "inyenetúra © 12.20 ínyenctúra ® Rosszban © 12.35 Hal a tortán 11.30 BBC Working lives 12.00 Dé- töltve® 11.40 Privátfilmek újratölt- ablak 11.30 Laci bácsi konyhá- pasz túlélők 12.00 Jéghideg arany tin kedvenc halételei © 10.30 (/) délelőtt 12.54 Ma délután 13.15 12.50 A Toledo család © 13.45 © 13.40 Celebműszak © 14.20 li híradó 12.30 Reggeli járat plusz ve © 12.00 Privátfilmek újratöltve ja 11.55 Világhíradó 12.10 Televí- 13.00 Újjáépítők 14.00 Amcsi ben- Catherine Fulvio: Római vakáció® 53 Életkor 13.41 Ma délután 14.15 Itt- A beépített szépség © 14.40 Az Celebműszak © 14.55 Hőhullám 13.30 GyógyHír ® 14.05 Európai ® 12.20 Privátfilmek újratöltve ziós vásárlási músorablak 12.25 zinfalók 15.00 Állítólag,.. 16.00 Ho- 11.00 Piknik © 11.15 PastaMania S hon vagy! 14.41 Ma délután 15.15 örökség © 15.35 Barátok közt © 16.00 Aktív © 16.30 Tények híradó 14.30 Napról napra 15.00 © 12.40 Privátfilmek újratöltve © Start plusz 12.50 Televíziós vásár- gyan készült? 16.30 Hogyan ké- © 11.30 Receptdaráló Desszert Minden tudás 15.41 Ma délután © 16.05 Partyzánok © 17.05 Űr- 17.00 Pimasz úr ott alszik® 18.10 Híradó 15.30 Garázs 16.05 Pa- 13.00 Az üzenet © 16.25 Magá- lási műsorablak 13.45 Columbo: szült? 17.00 Az önkéntes szám- Angélával © 11.45 Receptdaráló 16.15 Kék bolygó 16.4L Ma dél- zavar © 17.30 A szállító © 18.30 Veled is megtörténhet! © 19.20 naszkönyv 16.30 Látótér 17.00 Hír- nyos lovas balladája © 18.00 Is- Kettős ütés © 15.05 ATV START kivetett - a világ körül 18.00 Bear DesszertAngélával® 12.00Abol­után 17.15 Magyar gazda 17.41 Ma Glades - Tengerparti gyilkosságok Csapdába csalva © 19.55 Hal a adó 17.30 Hírvilág 18.05 Magyar- tenek fegyverzete © 19.40 Azok 15.50 700-as klub © 16.25 Kő- Grylls: Sztárok a vadonban 19.00 dogság receptjei © 12.30 A bol­délután 17.52 Ma este 18.28 Ma © 19.30 Az élet csajos oldala © tortán © 21.00 Kaméleon - A re- ország élőben 19.00 Híradó 20.05 a csodálatos férfiak © 22.00 Twin bánya Híradó 16.55 ATV Híradó Metál - Autócsodák Brian John- dogság receptjei © 13.00 Recept­este 19.00 Híradó 20.00 Partyzánok © negát® Főszerkesztők klubja Peaks- Tűz, jöjj velem!© 17.05 Kora esti start sonnal daráló ® 13.15 Receptdaráló ® I A műsor és a kezdés! időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents