Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-03 / 206. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2015. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Felborult a vitorlás, vízben az utasa ZAMARDIA Zamárdi előtti vízterületen, a parttól mintegy 800 méterre felborult egy vitorlás csónak, utasai pedig a vízbe estek. A siófoki vízirendőrök kiérkezésekor a sporteszközt vezetője már felállította, de a másik utas, egy budapesti nő márany- nyira elsodródott, hogy hozzá már nem tudott visszaúszni. A rendőrök megtalálták a vízben a nőt, és épségben a biztonságos sekély vízhez vitték. M. G Rendszámcsere miatt nyomozás RÁCEGRES Á Kaposvári Rendőrkapitányságegyedi azonosítójellel visszaélés bűntett megalapozottgyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy szentgálos- kéri férfi ellen. A körzeti megbízottak Rácegresnél igazoltattak egy sofőrt. Kiderült, a személy- gépkocsin egy másik jármű hatósági jelzései találhatók. B. E.-t előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, s az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet. M. G. Kigyulladt egy istálló Gigén GIGE Kigyulladt és teljes egészében égett egy 40-50 méter hosszúságú istálló, a benne tárolt szénával, valamint gépekkel és ipari faanyaggal együtt Gigén. A lángokat a kaposvári hivatásos és a kadarkúti önkormányzati tűzoltók határolták körül, majd fojtották el, három vízsugárral. A munkálatokat a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. M. G. Útra dőlt egy fa Kaposváron KAPOSVÁR Egy útra dőlt fát kellett eltakarítaniuk a KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat munkatársainak a megyeszékhelyen kedden este. Az önkénteseket a Bartók Béla utcába riasztották, ahol a fa eltávolításában hatan is részt vettek. Ficsor János foszerkeszto- Ikiadóvezető mutatta be ■ lapunkat olvasóinknak KAPOSVÁR Újra ötórai teára gyűltek össze olvasóink, hogy véleményt cseréljünk lapunkról. Rendszeresen mintegy három éve tartjuk meg ezeket a kötetlen beszélgetéseket, mert rendkívül fontos számunkra vásárlóink visszajelzései. Ficsór János főszerkesztő-kiadóvezető arról beszélt a teadélutánon, hogy csak olvasóink véleményét megtudva dönthetjük el, mely témák tartanak érdeklődésre számot. A vidékről érkező olvasói információk fontosságát emelte ki, amelyből akár vezető anyagok is születhetnek. Az észrevételek nyomán továbbra is korrekt kérdéseket teszünk fel hivataloknak és politikusoknak egyaránt pártpolitikától mentesen. Czene Attila felelős szerkesztő arról számolt be, hogy két fontos változás előtt áll az újság. A közeljövőben a sportoldal fog megújulni, a száraz eredmény- közlés helyett interjúkkal, kulisszatitkokkal, háttéranyagokkal igyekszünk a sportrajongók kedvében járni. A kommentár és a jegyzet bevonul majd a sportoldalakra is. A másik fontos előrelépést a vidéki információk begyűjtésének terén tervezzük. Korábban kilenc főállású vidéki tudósítója is volt az újságnak, ebből mára csupán egyetlen, a siófoki maradt. A szándékunk az, hogy újjáépítjük az informátori hálózatunkat a megyében. Mészáros János 30 éve előfizetője a Somogyi Hírlapnak. Több észrevételt is tett a teáscsésze mellett. Számára fontos, hogy reggel ó órakor már ott legyen a portájánál hiszen csak akkor érzi frissnek, ezt kéri a kézbesítőinktől. Másrészt arra hívta fel a figyelmet, hogy az apró, humoros, helyi jellegű írásokat rendkívül fontosnak és szórakozatónak tartja. A Jó reggelt rovatunkat és a felütéseket mindig elolvassa, és nosztalgikus emlékeket táplál a hajdani álruhás étteremkritikusunk, Zimbabwei Kálmánná cikkei iránt, és ugyanígy emlékszik vissza a kaposvári piacról küldött informatív, de ugyanakkor vidám hangulatú és helyi jellegű egykori tudósításokra. Ha- sonlóakat szeretne olvasni ismét. Ferenc János elégedett lapunkkal, neki még a szülei is járatták a Somogyi Néplapot, és évtizedeken át megőrizték a példányokat. Az ötórai teán a legkisebb korosztály is képviseltette magát, Trembeczki Csaba négyéves kisfia, Ádám is eljött az édesapjával, sokáig érdeklődve hallgatta a komoly beszélgetést, majd inkább elaludt szülője karjaiban. K.G. MEGKÉRDEZTÜK: MIÉRT OLVASSA A SOMOGYI HÍRLAPOT? Baranyai Sándor, a mező- gazdasági érdekvédelmi szövetség elnöke: - Fiatalkorom óta a lap rendszeres olvasója vagyok, akárcsak a családtagjaim. Egyértelműen tetszik az a megközelítés, amely az újságra jellemző. Úgy érzem, hogy az élet minden lényeges területéről beszámol, s amit személy szerint nagyra értékelek, bőségesen tálalja a somogyi híreket, változásokat a kisebb településekről is. Hivatásom és érdeklődési körömnél fogva a mezőgazdasági cikkeket soha nem hagyom ki, s a sportélet híreit is figyelemmel követem a Somogyi Hírlapban, melyet a 89 éves édesapám is olvas. Trembeczki Csaba kaposvári tagintézményvezető: - Tizenévesként majdnem minden alkalommal a sportoldalon indítottam a lapot. A kosárlabda volt az első számú kedvencem, s azóta is a kaposvári csapat szurkolója vagyok, ha tehetem, az ősszel is eljárok majd meccsre. Úgy érzem, sokoldalú tájékozódási lehetőséget kínál a lap, legyen szó gazdaságról vagy társadalompolitikai kérdésékről. A helyi - a városi, illetve a megyei - információk mennyisége meghatározó, a lap otthonra is jár, s persze az internetes változatra, a Sonline-ra is gyakran rá- kattintok. Szépné Rózsa Judit so- mogyvámosi nyugdíjas: Somogyvámoson élek, Somogyba költözésem, vagyis 2007 óta járatom a Somogyi Hírlapot, a megyei lap segítségével helyeztem magam képbe a megyében, és meg kell mondanom, kezdettől nagyon korrektnek és az emberi problémákra érzékenynek tartottam az újság cikkeit. Sokszor olyan hatást tett rám, hogy többször betelefonáltam, és meghallgatásra is leltem. Mozgássérültként izoláltnak érzem a helyzetemet, és ezek a néhány perces beszélgetések a lap munkatársaival nagyon sokat jelentenek nekem. Mészáros János, a Zselici Méhészeti Egyesület elnöke: - A megújulás szerintem egyértelműen látszik a Somogyi Hírlapon. Van egy szokásom: reggeli közben szeretem átnézni a lapot, amely egyfajta napindító nálam. A Jó reggelt! stílusa, témái kifejezetten szimpatikusak. Hosszú ideje az újság olvasóközönségéhez tartozom, egészen pontosan amióta megnősültem: Sopronból jöttem Kaposvárra. Az oktatás, a gazdaság, a szakképzés mellett a méhészkedésről szóló szinte valameny- nyi cikket elolvasom, s a napi beszámolókon kívül kedvelem a riportokat, interjúkat. Ebből szerintem többet is közölhetne a lap. Ferenc János nyugdíjas kaposvári épületgépész-mérnök: - Nagyjából 40 éve járatjuk az újságot, otthon még néhány régi példányt is megőriztünk. Összességében elégedett vagyok a lappal, bár úgy érzem, hogy a rejtvény szerintem meglehetősen nehéz, de mindig próbálkozom, régi hobbim a keresztrejtvényfejtés. Épületgépész-mérnök végzettséget szereztem, 42 év munka után 2012-ben vonultam nyugdíjba, ettől függetlenül a gazdaság, a vállalkozások sorsa, helyzete továbbra is foglalkoztat. Másik fő hobbim a horgászat, így nagyon örültem, amikor a Somogyi Hírlapban pár éve elindult a horgász-vadász magazin. Cziráki Ferenc kaposvári autóvillamossági műszerész: - Az utolsó oldalon kezdem az olvasást, s már a szüleim is járatták az újságot, mely nélkül nem tudnám elképzelni a mindennapokat. A sportoldalon számos cikk található, de a motokrosszról szívesen többet olvasnék: a családban különösen népszerű ez a sportág, Szabolcs fiam 18 évig motorozott. A Somogyi Hírlap szerintem hitelesen tájékoztatja a lakosságot, a gazdaságon kívül olyan sokakat érintő kérdésekkel is foglalkozik, mint a nyugdíjasok helyzete. Hatvanegy éves vagyok, a legújabb változásokról a lapból is igyekszem informálódni. Élményekkel teli időutazás volt a h itta nos fiatalok jutalma Megelevenedett a középkor KIÜTI Középkori hangulat uralkodik a bikali Élménybirtokon, erről meggyőződhettek a balatonkiliti és ságvári református gyülekezet hittanosai, fiataljai és felnőtt tagjai is. Látványos lovagi tornát néztek meg, bepillanthattak a kovácsműhelybe, ahol lehetett patkót is készíteni. Voltak, akik az egykori kínzó eszközökkel • ismerkedtek, míg a kurtizán-képzésen Zi- nával találkoztak; aki mulatságos szerelmi okosítást tartott az asz- szonyoknak. A kisebbek nagyon élvezték a kézműveskedést, a nagyobbak az íjászatot. Bikali kirándulással jutalmazták azokat, akik szorgalmasan jártak gyermek-istentiszteletre, konfirmációi előkészítőre, hit- és erkölcstanra. G. A. A nagyobbaknak az íjászat, a kisebbeknek a kézműveskedés tetszett a legjobban Hálaadás: megújuló templom és parókia SOMOGYJÁD Ünnepi istentiszteleten adtak hálát az örvendezők az egyház Urának a templom és a parókia megújulásáért. Steinbach József, dunántúli püspök igehirdetésében az Isten színe előtt való megállásról és annak öröméről tett bizonyságot. - Éljünk ennek lehetőségével a vasárnapi istentiszteleteken is - buzdított, - jöjjünk el a templomba, mert ez hitvallás arról, hogy Istennek van választott népe Somogyjádon is. 2013 márciusában villámcsapás következtében súlyosan megrongálódtak az egyházi épületek. A biztosítótól kapott összeg a parókiát ért károk enyhítésére, az istenháza villamosvezeték- rendszerének cseréjére és a harangjavításra volt elég tájékoztatott Riedling-Kovács Szilvia, helyi lelkész. - Széleskörű ösz- szefogás eredményeként megújulhatott kívülről a szent hajlék, helyreállították a tornyát és elkészült a villámhárító berendezés. A gyülekezeti tagok mellett a település lakói is segítettek, a felújításra szánt céladomány csaknem 1,5 millió forintot tett ki. Vissza nem térítendő támogatást juttatptt az egyházközségnek az önkormányzat, egymillió 200 ezret és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a miniszteri keretből 3 millió forintot. 2013- ban pályázaton nyert a gyülekezet közel ötmilliót; ebből a parókiaépület első részében hivatali helyiséget, kiállító termet és vendégszobát alakítottak ki. G. A. NáiulHHiHisffi# KÉKHÍREK