Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-02 / 205. szám
g TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. SZEPTEMBER 2., SZERDA HÍREK Két halott az ukrán parlamentnél KIJEV Kettőre nőtt a kijevi parlament előtt elkövetett támadás halálos áldozatainak száma - közölte az ukrán belügyminiszter. A parlament épületét a szélsőséges, nacionalista tüntetőktől védő nemzeti gárdisták egyike hétfőn szívlövés következtében vesztette életét, rajta kívül még egy gárdista halt meg a kórházban. Összesen 141-en sebesültek meg. MTI Damaszkusznál az Iszlám Állam SZÍRIA Az Iszlám Állam a hétvégén kemény utcai harcok után betört Damaszkuszba, az al-Dzsazíra szerint öt kilométerre megközelítették a szír főváros központját. Damaszkusz három részre szakadt, a déli, ellenzéki ellenőrzésű kerületeket északról az Aszad-rezsim erői, délről az Iszlám Állam tartja nyomás alatt. A Yen izraeli lap szerint orosz repülők támadják az lÁ-t az Aszad kezén lévő légibázisokról MW Halálra késeitek egy embert ASZÓD Hétfőn este 23 óra körül egy aszódi söröző előtt vita alakult ki K. Norbert 33 éves ikladi lakos és a sértett között. A szóváltást követően K. Norbert egy késsel megszúrta a sértettet, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, a tettes elmenekült a helyszínről. MTI Nem biztos, hogy valódi iratokat találtak a halálfurgon áldozatainál Még nem azonosították a holttesteket Még mindig tart a halálfurgon áldozatainak boncolása, akiknél további okmányokat és igazolványokat találtak. Előzetesbe helyezték tegnap az ötödik embercsempészt is a 71 migráns halálát okozó tragédia ügyében. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG/AUSZTRIA További utazási okmányokat és igazolványokat találtak az ausztriai A4-es autópályán 71 migráns halálát okozó múlt heti tragédia áldozatainál - közölte az osztrák rendőrség. Ezek alapján azonban még messze nem lehet megállapítani a személyazonosságot, mert nem biztos, hogy ezek a valódi irataik. Az áldozatok boncolása várhatóan szerdáig tart. Korábban a raktérben egy Szíriái úti okmányt találtak, ezért feltételezik, hogy a menekültek szírek. A burgenlandi tartományi rendőrfőnök szerint az sem kizárt, hogy afgán állampolgárok is vannak köztük, az azonban biztos, hogy a menekültek nem Afrikából indultak útnak. A menekülteknél táskák és mobiltelefonok is voltak, ezek tartalmát még vizsgálják. Pénteken forródrótot hoztak létre az áldozatok hozzátartozóinak, a rokonok jelentkezése megkönnyíti a DNS-mintákkal végzett személy- azonosítás menetét. A Kecskeméti Járásbíróság tegnap elrendelte a 71 menekült halálát okozó bűncselekmény miatt őrizetbe vett ötödik embercsempész előzetes letartóztatását is. A 24 éves bolgár férfi megalapozottan gyanúsítható bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettével. Az osztrák határnál tegnap is folytatódott a fokozott közúti ellenőrzés, 10 kilométeres torlódás is kialakult az Ml-es autópályán. Országszerte tiltott határátlépés miatt hétfőn 1797 embert fogtak el a rendőrök, hat gyanúsítottal szemben embercsempészet, három esetben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás. Budapestnél, az M7-es autópályánál elfogtak egy 26 éves román férfit, aki fejenként 250 euróért (78 500 forintért) akart Németországba szállítani hat Szíriáit. Nagylaknál egy török férfi vezette kamionban ó iraki állampolgárt találtak. A szegedi rendőrök szombattól hétfőig 15 olyan magyar állampolgár ellen indított büntetőeljárást jogellenes tartózkodás elősegítése vétség megalapozott gyanúja miatt, akik az államhatár térségéből a fővárosba akartak összesen 58 szír határsértőt szállítani. A sofőrök fejenként 200-300 eurót (63-94 ezer forintot) kértek a fuvarért. Hamis szíriai útlevéllel is jönnek az EU-ba Szíriái útleveleket hamisító hálózat működik Törökországban, hogy segítse a migránsok bejutását az unióba - közölte tegnap a Frontex, az unió határvédelmi támogató ügynökségének vezérigazgatója. Fabrice Leggeri elmondta: azért vásárolnak hamis szíriai útlevelet, mert a szíriaiak megkapják a menekült státuszt minden tagállamban. A hamis útlevéllel rendelkezők általában tudnak arabul. Észak-Af- rikából vagy a Közel-Keletről származnak, de inkább gazdasági migránsnak tekintendők. A Frontex vezetője szerint a hamis útlevelekkel való kereskedés egyelőre nem jelent veszélyt az EU biztonságára, mivel jelenleg nincs olyan tény, hogy a potenciális terroristák így jutnak be Európába. Több mint 2500 migráns halt meg idén Az év első nyolc hónapjában 350 ezer migráns kelt át a Földközi-tengeren, ebből 235 ezren Görögországban, mintegy 115 ezren Olaszországban értek partot - közölte tegnap a Nemzetközi Migrációs Szervezet az Európába irányuló menekültáradatról. Idén eddig 2643-an vesztették életüket az adataik szerint. Tavaly egész évben 3500 körül volt a halálos áldozatok száma. televízió-műsor---rwmam spörítvhhhhi 4.15 ízes élet© 4.00 Sheriock 15.05 Bogyó és Babóca 6.00 TV-Shop 6.30 Ecranul nostru 8.15 Hrvatska krónika 4.20 Mister Johnson© 6.00 Labdarúgás 4.35 Barátok közt® ésWatson© 15.10 Buckó 6.35 WillésGrace® 7.00 Híradó 8.40 Ecranul nostru amerikai filmdráma 1990 Holland bajnokság, 5.05 Fókusz© 4.50 Aktív© 15.25 Marcelino 7.00 Brooklyn99- 7.15 Időjárás-jelentés 9.10 Magyarország 2001 - 6.00 Televíziós vásárlás 4. forduló, PSV-Feyenoord 5.30 TopShop 5.10 Csapdába 15.50 Thomas.a Nemszázas körzet © 7.30 A múlt fogságában® Családi krónikák © 9.30 Az ítélet eladó® 8.00 Televíziós vásárlás 6.00 Jó reggelt, skacok! © csalva© gőzmozdony 7.25 Acélszemély© 8.25 A hegyi doktor- 9.45 4kerék amerikai thriller2003 9.00 Póker 7.35 RTL Klub Híradó 5.35 Kettősügynök© 16.00 Benjámin, az elefánt 8.10 Monk- Újrarendel© 10.10 Magyargazda 11.50 A leghosszabb nap © Alpha8Series 8.08 8:08-Minden 6.20 Mokka© 16.25 LótiésFúti Rúgos nyomozó © 9.15 Rózsákharca© 10.30 Magyarország amerikai háborús 10.00 Póker reggel© 9.25 Stahl konyhája © 16.35 Rupertmaci 9.05 Szívek szállodája© 10.00 Család-barát története filmdráma 1962 AlphaSSeries 9.10 ízesélet© 9.30 Babapercek© varázslatos világa 10.00 Sütimester 11.30 Sophieszerint 11.05 Angol nyelvű hírek 15.10 Azámyékember® 11.00 Televíziós vásárlás 9.35 Reflektor© 9.40 MostMonddMeg! 16.45 Avarázsceruza 11.15 Acélszemély© a világ © 11.15 Széchenyi napjai© amerikai akciófilm 2006 12.00 Autósport. Autósport 10.05 TopShop 10.45 Astro-Világ 16.55 BenésHdlyapró 12.10 Esküdt ellenségek: 12.00 Déli harangszó 12.10 Itthon vagy! 17.00 Az igazság nevében® testközelből 11.45 AsztroShow királysága Bűnös szándék® 12.02 Híradó 12.35 Mesélő cégtáblák amerikai akciófilm 2002 12.30 Audi H20-magazin 0* 12.45 Reflektor© 12.00 TényekDélben ' 17.05 Mim-Mun-kalandjai 13.10 Az utolsó zsaru© 12.40 Időjárás-jelentés 13.00 Híradó 19.00 Az utolsó vérig© 13.00 Olimpián innen, a sport Q 12.55 Éjjel-nappal 12.25 Aktív© 17.15 Raju,ariksa 14.10 CSI: A helyszínelők © 12.45 Kapa, kasza, fakanál 2. 1 13.15 Kívánságkosár amerikai akciófilm 2013 mindenkié (/f Budapest© 12.55 Sherlock ésWatson® 17.25 Mesélj nekem! 15.10 CSI: A helyszínelők© 13.15 Kívánságkosár 15.15 Világörökség 21.00 Halálos fegyver© 13.35 Lóverseny ® 14.05 1 perc és nyersz! © 13.55 Magánnyomozók© 17.35 Süni és barátai 16.05 NCIS: Los Angeles © 15.15 Rex felügyelő® Portugáliában ! amerikai akció-vígjáték 14.15 Labdarúgás S 15.10 A szerelem foglyai© 14.55 Az én bűnöm© ! 17.40 Kérem a következőt! 17.05 NCIS: Los Angeles© 16.10 Feketén-fehéren© , 15.35 RomeReports- 1987 Spanyol bajnokság, 16.20 A mentalista© 15.55 Veronica aranya® 18.00 Caillou 18.05 Jóbarátok® 17.00 Ridikül® Vatikáni híradó R.:RichardDonner 2. forduló, összefoglaló 17.20 Fókusz© 16.55 Fiorella© 18.05 Tapsifüles és barátai 18.35 Jóbarátok® 18.00 Híradó 16.05 Isten kezében Sz.: Mel Gibson, Danny 15.15 Labdarúgás 18.00 RTL Klub Híradó 18.00 Tények 18.15 OzieBoo!-Mentsük 19.05 Brooktyii99- 18.30 Időjárás-jelentés 16.30 Arejtélyes Glover, Gary Busey, Holland bajnokság, 18.55 1 perc és nyersz!© 19.30 Jóban Rosszban © meg a Földet! Nemszázas körzet© 18.40 A hegyi doktor- XX. század© Dariene Lőve, Tóm Atkins 4 forduló, összefoglaló 20.00 Éjjel-nappal 20.05 Ezek megőrültek!© 18.20 Irány Dínóföld! 19.35 Két pasi- Újra rendel® 17.00 Határtalanul magyar 23.05 Tökéletes katona: 16.15 13. menet Budapest© 21.25 Hazudj, ha tudsz!® 18.35 NagymaciésCin megegykicsi© 19.30 Maradj talpon!© 17.30 Gyaloglás A visszatérés © ASportTV 21.20 Barátok közt© 22.30 Lángoló Chicago © 18.40 Noddy kalandjai 20.10 Két pasi- 20.30 Ketten Párizs ellen ® Gulágföldön© amerikai akciófilm 1999 bokszmagazinja 21.55 Szulejmán© 23.35 Életfogytig zsaru © Játékvárosban II. megegykicsi® 21.25 Szabadság tér ,89 18.30 Hazajáró R.: Mic Rodgers 17.45 NFL Hard Kríocks 22.55 RTLKlubHíradó 18.55 Állatkert a hátizsákban 20.35 Két pasi - 22.10 Szerelem 19.00 Hogyvolt!? 0.40 Vérvadászok© 19.00 Arany pillanatok 23.25 Házonkmil© 0.35 TényekEste 19.20 GondosBocsok megegykicsi© ésvérbosszú© 19.55 Szálka,avagy amerikai filmdráma 2006 19.15 Maihelyzet 0.00 Visszanyal 1.20 Aktív® 19.45 Hetedhét Gyerekhíradó 21.00 Tökéletes célpont® 23.05 Aranymetszés BagiésNacsa R.: Phil Rones, Mitchell 19.30 Labdarúgás a plágium® 1.50 Sportos 20.00 Családom és egyéb 23.00 Szerelem Hitler 0.05 Építészkorzó© megakad a torkán© Alíeri 20.30 Ökölvívás 1.50 Reflektor© 2.00 Ezo.TV emberfajták© árnyékában© 0.35 Legjobb szándék© 21.00 Híradó 2.20 Ufó-Idegenek Profi gála, Indio, Johan 2.05 A bosszú angyala® 3.05 Csaksemmi 20.25 Böngésző© 1.25 Tökéletes célpont® 2.15 Sherlock® 21.30 Maradj talpon!© közöttünk© Perez - Dmitrij Mihajlenko 2.50 A bosszú angyala® kényszer!© 21.00 Én vagyok itt© 3.10 Gyilkos körzet © 3.50 Határtalanul magyar 22.25 Ridikül© angol sci-fi akciófilm 2012 22.30 Póker 0Q00 Vissza a pbgiLín 2335 El^ttogytig zsanj 20.00C^aláclonr^e^ébu^ ' 23Ű0SzóelemHHer^nn^<ában k ^ IQűm^vol^ ^ ^ ' 2100 Halátosfegyver ^ 20.30CH<olvívás miThhhhhh rtTtvhhhhhi Tszrzsmmm hírT^hhhhhh fITáTmanItbrrbbi TtTvhhhhhh díscöverTthbhh tvTaprúwTvhhhí Óránként Híradó és idöjárásjelentés 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Segít- 9.10 Csapdába csalva © 9.45 Ve- 9.05 Ring 9.30 Zöld övezet 10.00 4.00-5.00 Privátfilmek újratöltve © 6.30 ATV START 8.10 Start-*- 8.40 9.00 Licitvadászok 9.30 Csomag- 9.00 Jó szakács, rossz szakács 10.15 Iskolapad 10.41 Ma délelőtt ség, bajban vagyok! ©11.00 Agya- led is megtörténhet!® 10.50 Csalá- Híradó 11.05 Civilizáció 12.00 Déli 5.00 Privát rocktörténet ® 6.00- Fórom 10.25 Friderikusz 11.35 Fó- csaták 10.00 Kanadai raktárárveré- © 9.30 Jamie belevág © 10.30 Q* 11.10 Ma délelőtt 12.41 Ma délelőtt nú árnyékában® 11.55 Delia kony- di Titkok ©11.55 Jóban Rosszban híradó 12.30 Lapzárta 13.05 Kom- 9.00 Privátfilmek újratöltve © 9.00 rom 12.25 Start+13.45 Egyenes be- sek 10.30 Kanadai raktárárverések Rory O'Connell főzőiskolája ® O 12.54 Ma délután 13.15 4kerék hája@12.50Smaragdsziv-Azörö- © 12.35 Hal a tortán © 13.40 Bű- mentár nélkül 13.30 Paletta 14.05 Teleshop 11.00-13.40 Privátfilmek széd 14.45 ATV Híradó 15.50 700- 11.00 Aranyláz Alaszkában 12.00 11.00 Luké Nguyen - Franciaország (4) 13.41 Ma délután 14.15 Esély 14.41 kös© 13.45 A beépített szépség© nők és szerelmek © 14.20 Bűnök Civil kaszinó © 15.00 Híradó 15.30 újratöltve © 13.40 Kutyavilág © as klub © 16.25 Könyvjelző 16.55 Alaszka, a legvégső határ 13.00 ízei © 11.30 Terítéken: Görögor13 Ma délután 15.15 Tessék! 15.41 Ma 14.40 Az örökség © 15.35 Bará- és szerelmek ©15.00 Hőhullám© Ázsia 16.05 BBC Click 16.30 Pálét- 15.30 McBride: Ha egy álom véget Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Vi- Száműzöttek műhelye 14.00 Amcsi szág ® 12.00 Fitt-térítők © 12.30 — délután 16.15 Iskolapad 16.41 Ma tok közt © 16.05 Delia konyhája © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 ta 17.00 Híradó 17.30 Panaszkönyv ér © 17.10 Nyári tábor ® 19.20 lághíradó 18.25 Fórom 19.00 ATV benzinfalók 15.00 Állítólag... 16.00 Gasztroügynök © 13.00 Recept* délután 17.15 Profit7 17.41 Ma dél- 17.05 Tóm és Jerry 18.00 Nagyon NaNee! © 18.10 Veled is megtör- 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 McBride: A kitartás ára ©21.00 Ri- Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Hogyan készült? 16.30 Hogyan ké- daráló © 13.15 Receptdaráló ® után 17.52 Ma este 18.28 Ma este vadon 2. © 19.30 Agymenők © ténhet! © 19.20 Csapdába csalva Magyarország élőben 21.00 Híradó deg valóság ©22.40 Alegyözhetet- Egyenes beszéd 20.35 ATV Hír- szült? 17.00 Csupasz túlélők 18.00 13.30 Sztárok a pácban © 14.00 19.04 Ma este 19.30 Híradó 20.25 20.00 Az élet csajos oldala ©20.30 ® 19.55 Hal a tortán © 21.00 Ka- 21 21.35 Panaszkönyv 22.00 Hír- len ©0.30 A cápavadász ©2.10 A adó 21.00 Világhíradó 21.10 Húzós Aranyláz Alaszkában 19.00 Autóke- Napról napra © 14.15 Napról napra Időjárás-jelentés 20.30 Skandináv Az áet csajos oldala ©21.00 RTL II tasztrófafilm © 22.40 Jégkorszak 4. adó 22.30 Galéria 23.05 Magyaror- sárkány ébredése © 3.45 Privátfii- 22.00 No comment 22.05 Frideri- reskedök 20.00 Amcsi benzinfalók © 14.30 Ketten nyakkendőben © lottó sorsolás 20.35 Ma este I Híradó 21.30 Agymenök© -Vándorló kontinens© szágélőben mek újratöltve© kusz 22.55 Egyenes beszéd 21.00 Konténervadászok 15.00 Jamie lefözi a nyarat ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!