Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-02 / 205. szám
2015. SZEPTEMBER 2., SZERDA Tömeg, napsütés, indulatok: g az állástalanok szerint Hkgj embertelen, hogy 36 fokos ■ hőségben a szabad ég alattJ kell órákon át várakozniuk ■ ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR - Egyszerre 30-40 ember is vár itt, idősebbek, nők, fiatalok. Én reggel nyolc órakor kezdtem a sorban állást, de még tíz órakor sem jutottam be. Tízesével engedik be az épületbe az embereket, ahogy én látom, mintegy félóránként van mozgás, ajtónyitás. Közben mindenki a tűző napon áll, attól félünk, hogy rosszul lesz valaki. Én már nem először járok így, tűrhetetlen, ami itt megy - mondta el egy középkorú nő, aki társaival szerkesztőségünket is megkereste a problémával. - Közmunkásként lejárt a szerződésünk, épp leadnánk a papírjainkat, hogy regisztráljanak, de nem tudtunk intézni semmit. Holnap állítólag ugyanez lesz, ha nem végeznek ma, a vidékiek jöhetnek be busszal megint. A kétszeri utazás van, akinek egy ezresébe is belekerül. Társai annyit tettek hozzá: hiába faggatták a portást, ő sem adott magyarázatot. Az ügyintézésre váró állástalanok azt is elmondták: a munkahelyeken meghatározzák, hogy a fullasztó melegben menynyi pihenőidőt kell kapniuk a dolgozóknak, gondoskodni kell a folyadékpótlásról. Ha valaki munkanélküli, akkor már nem érdemel minimális figyelmet sem, s órákig várakoztatható a tűző napon? A Kontrássy-közi épület előtt valóban türelmetlen emberek sokasága préselő- dik egymáshoz. Az ajtón két tábla, az egyiken ez áll: Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatala, a másikon pedig az, hogy az ügyfélfogadási időnek vége. Ennek ellenére nagyon sokan vannak. Az ablak nyitva a hőség miatt, látni, hogy bent is ügyfelek ülnek, de elég szellősen. Kerestük a kormány- hivatalt, hogy mi indokolja a beléptetés rendjét, de erre lapzártáig nem kaptunk választ. K. 6. C sak harmadikra lehet átjutni a négysávos kereszteződésben a Pázmány utcában, a kocsisor ellenkező vége valahol a fasorban kanyarog. Hasonlókképpen beállt a Szent Imre és a Kisfaludy utca is, azaz nincs menekvés: sokezernyi somogyi gyerek nagy bánatára elérkezett az esztendő legszomorúbb napja, s megkezdődött az új tanév. Érdekes lesz - mondja a Zrínyiben az 1/a-sok egyik tanító nénije, persze ő az apróságokra gondol, akik 'számára új világ kezdődik, s még nem lehet tudni, hogyan fogadják. Amúgy mondhatta volna az előttünk álló tíz hónapra is, de egyszerű pedagógus manapság nem jövendöl, nem véleményez, nem kritizál, nem ad tanácsot, egyáltalán: nem beszél, amikor az oktatás vagy éppen iskolája helyzetéről kérdezzük. Az igazgatók is csak ritkán, magánemberként, négyszemközt, s akkor is: cikken kívül. Pedig mondanivaló, panasz akad elég, sok az óra, még több az adminisztráció, megalázó és szubjektív az ellenőrzési és az előmeneteli rendszer, öltözködési és viselkedési szabályokat akarnak rájuk kényszeríteni, mint holmi rövidnadrágos kölykökre, várni kell a pénzre, melyért hónapokkal ezelőtt teljesített valaki. Vagy éppen nincs kréta, fénymásolópapír, rajzszög, szappan és törülköző a vécében, bedöglött a monitor és az okostábla, kikapcsolják-e a gázt vagy a villanyt. Többek között ezt hozta a KLIK-esedés, az eszement köz- pontosítás, s persze régi-új elvárásokat, poroszos fegyelmet, biflázási kényszert, bürokráciát, többszörösen becsődölt tankönyv-ellátást. Fásultságot, letargiát, félelmet, szárnyaló helyett túlélésért küzdő szakmát. Egy avítt rendszert, melyben a tanár és a diák jellemzően csak statisztikai adat, rubrika, diagram, oszlop és körcikk. Spontenaitás és individuum nélkül. Feledve a költőt: Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak - elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel, nem kartoték-adat. Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat! --— Egyszerű pedagógus manapság nem jövendöl, nem véleményez, egyáltalán: nem beszél HIRDETÉS TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN SZABAD FELHASZNÁLÁSRA, EGYSZERŰEN! REPREZENTATÍV PÉLDA: Kölcsönösszeg: 1 millió forint Futamidő: 36 hónap Éves kamat (változó): 9,9% THM: 11,81% Havi törlesztőrészlet: 32 130 forint A teljes fizetendő összeg: 1 173 883 forint A hitel díja: 173 883 forint Az akciós induló kamatra vonatkozó ajánlat kizárólag az akcióban résztvevő Szövetkezeti Hitelintézeteknél érhető el, amelyek listáját megtalálja a www.szemelyikolcson.takarek.hu címen. AKÁR* *1/^ % AKCIÓS induló KAMAT THM: 11,17-12,13%. *A referencia kamatlábhoz kötött kamat mértéke kamatperióduson (naptári negyedéven) belül nem változik, kamatperiódusonként a referencia kamatláb változásából eredően, azzal azonos mértékben módosulhat. Az akciós induló kamatfelárra vonatkozó ajánlat 2015. december,31-ig befogadott, 600 000 forint hitelösszeg feletti igénylésekre érvényes, legalább 200 000 forint havi nettó igazolt jövedelem a Hitelintézetnél vezetett számlára történő érkezése esetén. A nem akciós Személyi Kölcsön esetén a THM: 14,67-18,09% A kamatok meghatározása 2015. július 1-jétől alkalmazott 3 havi BUBOR érték figyelembevételével, a THM-ek meghatározása az aktuális feltételek, valamint az akciós Kölcsön esetében 600 000 forint, míg a nem akciós Kölcsön esetében 500 000 forint hitelösszeg figyelembevételével történt. A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Szövetkezeti Hitelintézetek a hitelbírálat jogát fenntartják. A kölcsön részletes feltételei megtalálhatók az adott Szövetkezeti Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában, az Általános Szerződési Szabályaiban illetve a Hirdetményében, amelyeket a Szövetkezeti Hitelintézeti ügyfelek számára nyitva álló helyiségeiben, és honlapján érhet el. 2015. szeptember www.szemelyikolcson.takarek.hu MEGYEI KÖRKÉP O Játszani is engedd... Vas András andras.vas@mediaworks.hu