Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-10 / 212. szám
2015. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK HORIZONT 11 Élő közös emlékezet köti össze őket a híres pécsi manufaktúrával Ecsettel öregbítették a Zsolnay-gyár hírét Már csak tízen élnek a második világháború után indult első magyarországi porcelánfestő-osztály tagjai közül. A pécsi iskolát hatvan éve húszán kezdték, azóta tízévente találkoznak. Nemrég ismét összejöttek, s megnézték, mi maradt abból, ami az életüket jelentette, a Zsol- nay-gyárból. Babos Attila attila.babos@mediaworks.hii Országos hirdetésekben keresték a második világháború utáni Magyarország első porcelánfestő szakiskolájának tanulóit - 1955- öt írtak. Rengetegen jelentkeztek, s csak húsz főt vettek fel, a válogatás szigorú eljárás volt, de a talpraesettséget és a rajztudást nézték elsők között. Érkeztek is az ország minden szegletéből Pécsre a szépreményű ifjak, mert a Zsolnay-gyár- ban tanulhatták a szakma alapjait és gyakorlati ismereteit. Olyan nagyságoktól sajátították el a tudnivalókat, akik még a Zsolnayak idején, leginkább a manufaktúra alapítóitól és legmeghatározóbb szakembereitől tanulták a mesterséget. Az ő mesterük, osztályfőnökül fiaTá/s György porcelán- festő volt. Már elsős tanulóként festettek a gyárban - ezt is kiemelik, amikor arra kérem őket, meséljenek azokról az időkről, szép emlékekről, kedves munkákról, s mondják el, mit gondolnak most a gyárról. Majdnem mind a második világháborúban születtek, 74-76 évesek. Találkoztam az összetartó és derűs csoporttal. Nyolcán jöttek el a még élő tíz osztálytárs közül, de velük együtt kísérők, férjek, feleségek is visszatértek Pécsre és a gyárba. Egyvalaki idén ment el, egy másik, pécsi férfi nagybeteg, míg az Amerikába 1982-ben disz- szidált volt osztály- és munkatárs családi okok miatt nem tudott Pécsre utazni. Büszkeséggel beszélnek a férfiról, aki nagy tehetség volt, azóta is Buffalóban él, és szédületes szakmai karriert futott be. A gyárba kértek bebocsáttatást, ez is része volt a nagy tízéves találkozóiknak eddig mindig. A művészi festői munkától el vannak ragadtatva most is, gyönyörű dolgok születnek, vélhetően az arab piacra. A két világot lehetetlen összehasonlítani. A festők az egyéb de- korálókkal együtt száznál is többen lehettek az akkoriban ezernyolcszáz fős gyárban, ahol ma mintegy százhatvanan dolgoznak. A különbséget nem csak az új gyárépületben és a tulajdonos személyében látják, szerintük az élettel teli, vidám gyár, a nagy, ösz- szetartó közösség is elveszett már régen. A Sikorski-ház például akkoriban a gyári dolgozók gyermekeinek óvodája volt. Hogy ők mit szerettek? Ez attól is függött, hogy ők maguk mivel foglalkoztak, hiszen nem adtak ki a kezük közül munkát: ha egy dolgot valaki elkezdett díszíteni, ő fejezte be. Volt, aki a szecessziót említette, más a japán mintákat, de ők szinte mindent csináltak, ami egy porcelánfestő dolga lehet. Meg lehetett ebből élni? Az első időszakban jói, később már nem annyira. Volt olyan, igazi mélyszegénységből érkezett osztálytárs, aki elképedt az első, 1958- as porcelánfestői, ezerhatszáz forintos-fizetésétől. Azonnal vett egy mosógépet az édesanyjának. Miként élik meg a gyár mai helyzetét? Tudtak a történésekről, követik a híreket. Alapvetően nem örültek annak, hogy külföldi tulajdonoshoz került, de abban egyetértettek, hogy hosszú idő után ő volt csak, aki a saját pénzéből is áldozott a működtetésre, és talán éppen ezért fon- tös neki. Több más hír azonban - ideértve azt a nem régit is, hogy a tulajdonosok óramásolási ügybe keveredtek - aggasztó szerintük. A történetek közül mesterük szavait idézik vissza azonnal, ami a pontos munkáról szól, de még inkább az maradt meg mindenkinek, hogy milyen jó közösség volt akkor, hogy voltak közös programok, kirándulások, vagy hogy ! a reggeli munkakezdés előtt Ú kályhára feltett tej és búzadara az első szünetre tejbegríz- zé állt össze. Szóval inkább illatokat, ízeket, hangulatokat idéznek fel, de azt is, hogy volt olyan váza, amit egyikük egy hónapon át dekorált, aztán Bécsbe került. Mi lehet, van-e jövője a gyárnak, mi kellhet ehhez? A művészeti festésre kellene szerintük nagyobb hangsúlyt fektetni, esetleg átállni kortárs művészekkel való közös munkára. A kínai dömping szerintük nem lehet konkurencia egy jó pécsi manufaktúra számára. Művészek is A Zsolnayak közül az ő idejükben már régen senki sem volt a gyárban, de nagy becsben tartották őket. A dekor- könyvek miatt is szóba kerültek a régiek, hiszen abból kellett dolgozniuk, ha éppen nem saját ötletüket vetették papírra, vagy valamely akkori pécsi művésszel dolgoztak, Vasarellyvel, Amerigo Tóttal, Martyn Ferenccel. A dekor- könyvekbe leginkább Zsol- nay Vilmos lányai gyűjtöttek motívumokat, amelyekből még ma is sokat használhatnak. A vegyszerek miatt veszélyes hely volt Többen annak ellenére is elmentek a gyárból akár másfél-két évtized után. hogy imádták, amit csináltak. Volt, aki bőrdíszművesnek, más könyvtárosnak állt, vagy társszakmákban kötöttek ki. Miért váltottak? Egyebek mellett, mert voltak e munkának árnyoldalai is. és - főként a fiatal asszonyok - többen is úgy döntöttek, levegőváltozásra van szükségük. Volt. aki nemigen bírta azokat a vegyszereket, amelyekkel dolgozni kellett, ólmot, benzolt, terpentint, petróleumot, más. a festéshez használt aranyat, hígítószert, ezeket ugyanis folyamatosan belélegezték. és bizony ez káros volt az egészségre. Sajnos több beteg gyermek, különféle születési rendellenességgel világra jövő kisbaba is lett a Zsolnay-gyárban dolgozók utódai sorában. Pécs akkori tiszti főorvosa harcolt is azért, hogy kevesebbet dolgozzanak a normánál, de az idővel egyre csak nőtt. Védőételnek például sült májat kaptak időnként reggelenként, néhányaknak azonban még így is alacsony volt szinte mindig a vörösvérsejtszám a szervezetében, többeknek annyira szétesett a vérképe, hogy néha infúziós kúrákat kaptak. Táskavizit Érezni lehetett némi keserűséget rajtuk amiatt, hogy most először nem a gyárigazgató áldozott rájuk néhány percet, pláne nem az új tulaj, hogy körbevigye, vagy legalábbis fogadja, köszöntse őket találkozójukon. Annak azonban örültek, hogy kedvesen fogadták őket, s néhány régi ismerőst is láttak még. Azt még keserűbben mondták néhányan, hogy megértik, ha ez a rend, de kissé megalázva érezték magukat, hogy kifelé be kellett mutatniuk a táskáikat. Ha teregetett fehérneműt látott, kerülte a csárdát a bujdosó betyár Az alföldi csárdák történetéről, érdekességeiről írt könyvet Szentesi Zöldi László újságíró. A csárda szó hallatán él bennünk egy romantikával átitatott érzés. Kialakult bennünk egy olyan kép, amelyben szerepelnek betyárok, pandúrok, nádasba vezető alagutak, rejtett kémények.- Tény, hogy a betyárok emléke hozzátapad a csárdákhoz - hangsúlyozta Szentesi Zöldi László. - Tagadhatatlanul úgy képzeljük a szegénylegényeket, hogy pohárral a kezükben, csaplárosnéval az ölükben vigadoznak egész álló nap. Van valamennyi igazság e képben, de a valóság az, hogy a csárda rideg világában nemkülönben rideg emberek iszogattak, üzleteltek, hozták-vitték a híreket mindenféle romantika nélkül. A csárdában minden és mindenki a betyárokat segítette. Ha a betyár bent volt a pusztai csárdában, kiküldtek egy koldust, feküdjön ki egy kunhalomra vagy homokbuckára, és kalaplengetéssel jelezze, ha lovasok közelednek. Ezt a szívességet a gyermekek is megtették. Ha pedig tilosra állították a kútgémet vagy mosott fehérneműt teregettek ki, a betyár be sem tért a csárdába.- Egy napi járóföldön belül mindig akadt egy-egy csárda, hiszen sötétedésre biztonságban kellett lennie embernek, jószágnak. Ha borosüveget tettek ki, azt jelentette, inni lehet, ha fenyőfaforgács is volt mellette, akkor ételt is kínáltak. A cégérre kötött piros szalagok száma pedig azt adta hírül, hogy hány csaplárosnő dolgozik odabent. Tudta-e? A csárda szavunkat 1755-ben említik először? Perzsa kifejezésből származik, négyszögletes szoba volt az eredeti jelentése. A török honosította meg a szót nálunk, a magyar nyelvbe kunyhó, kalyiba, bódé jelentéstartalommal került át, Sok esetben a megye- vagy köz- igazgatási határra építették a csárdákat, és a mestergerenda alá telepedett le az iszogató betyár? Ha a csendőr belépett, a betyár arrébb telepedett a székkel, és máris egy másik vármegyében találta magát, ahol a hatóság embere nem intézkedhetett. Májtortát kapott születésnapjára a huszonnyolc éves fekete perzsa macska Panni törzskönyv híján nem kerül a Guinnessbe Gazdája szerint 28 éves Panni, a nőstény perzsa macska. Fára már nem mászik, ablakba nem ugrik fel, de lépcsőn még felcammog és az ágyra is felküzdi magát. Faragó Lászlóné férjével és unokájával, a tizenkét éves Izabellával gondoskodik a cicáról. A nyugdíjas asszony elmondta: Panni 1987 márciusában született, nem sokkal ezután vették meg egy apróhirdetés nyomán, akkor hatalmasnak számító összegért, tízezer forintért. A hölgy papírokkal nem tudja alátámasztani Panni korát, a cica nincs törzskönyvezve, kiskorában nem készültek róla fotók. A fekete macska bizonyítékok híján tehát nem fog bekerülni a rekordok könyvébe.- Tavasszal már úgy nézett ki, hogy elpusztul, nagyon gyenge volt, folyton maga alá piszkított. Aztán erőre kapott, megjött az étvágya is. Születésnapján, március 20-án májtortát sütöttem, jóízűen elfogyasztotta. Egyébként is rengeteget eszik, kétóránként egy adag macskatápot eltüntet. Havi 20-25 ezer forintba kerül az etetése. Panni szívgyógyszert és ízületi gyógyszereket is szed. Világéletében jó sora volt, szinte családtagnak számít. Ma már nem engedik elkalandozni a kerítésen túl. Hraskó István Most Pannii a rekorder? A Guinness Rekordok Könyve szerint a világ valaha volt legidősebb macskája, Creme Puff 1967. augusztus 3-án született és 2005. augusztus 6-án, tehát pár nappal 38. születésnapja után halt meg. Az USA-ban, Austinban élt. Alig több mint egy hete pusztult el a korábbi rekorder, Tif- fanyTwo 27 évesen, 2 hónaposán és 20 naposán. Ez a cica ugyancsak az Egyesült Államokban. San Diego-ban lakott. Ritkák a húsz évnél idősebbek Pannit gazdái Szabó Sándor kecskeméti állatorvos Budai utcai rendelőjébe szokták vinni vizsgálatokra, így ő már nyolc éve foglalkozik a perzsa macskával. Találgatásba nem akart belemenni a cica életkorát illetően, de azt megjegyezte, hogy a legutóbbi alkalommal is mutatott ellenállást az állat, és hallatta a hangját. Szabó Sándor hozzátette: a tizenöt éves kor betöltése a macskáknál nem annyira ritka, mint a kutyáknál, de húsz fölötti cicákkal már alig találkozni. i
