Somogyi Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-09 / 211. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. SZEPTEMBER 9., SZERDA A böhönyei óriás makkfa és a somogysárdi Ginkgo biioba került a fináléba Az Év Fája: két somogyi a döntőben SOMOGY Két somogyi fa is beju­tott az Ökotárs Alapítvány által szervezett Év fája verseny dön­tőjébe: egy óriás makkfa Böhö- nyéről, és a somogysárdi Gink­go Biioba. Szeptember 7. és október 18. között választják ki az Év Fáját online szavazás útján. A verseny­re több mint hatvan fát neveztek szerte az országból, ezek közül az Ökotárs Alapítvány, mely a meg­méretés szervezője, szakmai zsű­rije tizenötöt juttatott a döntőbe, ahová két somogyi is bekerült, a böhönyei óriás makkfa és a so­mogysárdi Ginkgo biioba. A verseny nagy hagyományok­kal bír hazánkban, az idei immár hatodik a sorban. Az alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet a természetvédelem és a közösségek kapcsolatára. A versenyre bárki nevezhetett fát egy történet kísére­tében, mely kifejezi, hogy a fa mi­ért fontos a közösségnek. A kor és a Európai siker A felsőmocsoládi öreg hárs lett az Év Fája, az ötvöskónyi nagy­levelű öreg hárs a Hős Fa címet érdemelte ki 2011-ben. A fel­sőmocsoládi hárs így nemzet­közi szinten is megmérettetett: hét európai fa közül elnyerte az Európai Év Fája díjat. Az óriás makkfa A makkfa Böhönye központjában fekvő park közepén, meítósag- teljesen uralja a teret. Nem ma gányos: kortársaí közül hét hárs. négy mezei juhar és egy platán levelű juhar dacol az idővel Eltör pül mellette a református temp lom 25 méteres tornya is méret nem volt fontos, előny volt azonban, ha őshonos, közterületen álló fát sikerült találni vagy a tör­ténete egy környezetvédelmi ügy­höz kapcsolódott. A versenyben három díjat osz­tanak ki: az Év Fáját a közönség választja meg. A Hős Fa címet, me­lyet a zsűri oszt ki, olyan fa nyeri el melynek élete vagy természe­tes környezete, élőhelye veszély­ben van, és amelynek megmenté­séért a jelölők sikeresen küzdöt­tek vagy küzdenek még most is, és ezen kívül még egy döntős kü- löndíjat kap az Országos Erdésze­ti Egyesülettől. A döntősökről részletes infor­máció az evfaja.okotars.hu olda­lon találhátó, s itt lehet szavazni is. A hazai Év Fája részt vesz az európai versenyen, melyen a ma­gyar fák minden évben jól szere­peltek: kétszer első helyen végez­tek és számos második helyezést értek el. Molnár Gábor Tűzoltógyakorlat a cérnagyárban NAGYMAD A feltételezés sze­rint tűz ütött ki a nagyatádi Co- ats Crafts Hungary Kft. telep­helyén kedden, öten az épü­letben rekedtek, a beépített tűzoltó-berendezés meghibá­sodott. A megyei katasztró­favédelmi igazgató értékelé­se szerint a mentésben részt­vevő létesítményi, és a nagy­atádi, barcsi, kaposvári, nagy- kanizsai hivatásos tűzoltók jól együttműködtek. M.G. Elkapták a zalaegerszegi férfit ' A Nagyatádi Rendőrkapi­tányságjárőrei Inkén ellenőriz­tek egy 22 éves zalaegersze­gi férfit hétfőn. Megállapítot­ták, hogy R. István ellen a Za­laegerszegi Járásíróság lopás, és a Nagykanizsai Járásbíró­ságjármű önkényes elvétele miatt bocsátott ki elfogatópa­rancsot. Az egyenruhások elő­állították a kapitányságra, és őrizetbe vették. M. G. Előkerült az eltűnt siófoki nő Stopon A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságtól ka­pott információk szerint ép­ségben előkerült az a siófo­ki asszony, akit eltűnés mi­att keresett a siófoki kapitány­ság. Az SMRFK sajtószolgála­ta azt is közölte: a nő megta­lálásának körülményeiről nem áll módjukban tájékoztatatást adni. M.G. Ezüst nyár: esküvő a táborban BALATONSZEMES Kilencven­öt somogyi szépkorú töltötte együtt az időt hat napon át Ba- latonszemesen a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének harminckette- dik Ezüst nyár táborában. Síi­kéi János elnöktől tudjuk: fő­leg a megye Balatontól távo­labbi településeiről jöttek el a szépkorúak, akik igen tartal­mas hat napot töltöttek el a tá­borban. Kirándultak hajóval, busszal és vonattal Füredre, Boglárra és Siófokra, hallgat­tak előadást az egészségről és a vallásról, Ki Mit Tud-on mu­tatták meg tudásukat, szalon­nát sütöttek és esténként ze­nés-táncos mulatsággal zár­ták a napot.- Esküvőt-lagzit is átélt a csapat Balatonszemesen - így az elnök. - Három éve, éppen az Ezüst nyár táborban ismer­kedett meg egy idős pár, akik idén egybekeltek és most a tá­borlakók előtt is megerősítet­ték esküjüket egymásnak. Stikel János arról is beszélt: Balatonszemesnek, Takács Jó­zsef polgármesternek fontos és megtisztelő, hogy évről-év- re e településen tartják a nyár­utói szépkorútábort. F. I. Ezer elsőéves, köztük hetven külföldi kezd a Kaposvári Egyetemen Az egzisztencia szabaddá tesz ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR Nagyon fontos, hogy olyan anyagi és szellemi egzisz­tenciával rendelkezzenek polgá­raink, amely függetlenné, sza­baddá, szabadon gondolkodóvá teszi őket - kezdte tanévnyitó be­szédét a mintegy ezer első évfo­lyamos hallgatót befogadó Kapos­vári Egyetemen L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. - A szellemi egzisz­tencia megteremtésének alap­ja a folyamatos tanulás és a tu­dás kell, hogy legyen. Az a tudás, amelyet mindig aktualizálnunk, bővítenünk kell. Amelynek alap­jait a közoktatás teszi le, végső ki­kristályosodása pedig a felsőok­tatásban kell, hogy megtörtén­jen. Az anyagi egzisztencia, ne legyünk álszentek, igenis fontos - tette hozzá L. Simon László, aki Berzsenyi szavait idézve az anya­gi egzisztencia jelképeként a ter­mőföldet említette. - A föld ma több, mint jelkép, napjaink po­litikai vitájának a középpontjá­ban van. Ma az az aktuális kér­dés, kié a termőföld? A kormány törekvése, hogy a magyar föld a magyar termelők kezében le­gyen. Különösen fontos ez akkor, amikor Brüsszelben napi kérdés, hogy az előző ciklusban elfoga­dott földtörvény miként bombáz­ható szét, sitiiként lehet Magyar- országra rákényszeríteni, hogy természetes személyek mellett jogi személyek is vásárolhassa­nak földet. Az önmaga által feltett kér­désre, miszerint - hogy jön ide mindez? - az államtitkár úgy vá­laszolt: megítélésem szerint a Ka­posvári Egyetemnek három erős pillér adja a létjogosultságát, biz­tonságát. - Az egyik ilyen pil­lér az agrár- illetve a gazdasági L. Simon László államtitkár: A Kaposvári Egyetemnek három erős pillére adja a létjogosultságát képzés - hangsúlyozta L. Simon László -, hiszen korszerű tudást kell a jövő gazdálkodóinak a ke­zébe adni. Óriási kihívások előtt állunk, nem csak mi, hanem az egész világ élelmiszertermelé­se. Képesek leszünk-e a világ növekvő népességét egészséges és minőségi élelmiszerrel ellát­ni? Képes lesz-e hazánk a GMO mentesség miatti látszólagos ver- senyhátrányunkatversenyelőny- nyé változtatni? Tudunk-e előre­lépni a tradicionális vadgazdál­kodás területén? L. Simon szerint a másik erős pillér a kultúrára épül, a művé­szeti kar jelentősége. - Nagy az egyetem vezetés előtt a feladat - folytatta. - Azt kell elérni, hogy a nemzeti színjátszás kifejezésben a nemzeti jelző ne jelentsen va­lami rosszul értelmezett maradi vagy konzervatív dolgot. A szak­embergárda ehhez ezen az egye­temen összeállt, ez a zálogát je­lentheti annak, hogy korszerű tudást adjanak mindazoknak a fiataloknak, akik újra szeretnék értelmezni a nemzeti színjátszás fogalmát. Az alkotóművészet te­rületén is a korszerűség, a prog­resszivitás és a kortárs szemlélet kell, hogy jelszóként megjelen­jen az egyetem zászlaján. A har­madik pillér a pedagógusképzés. Vissza kell adnunk a magyar pe­dagógusok szakmai becsületét. Ehhez az életpályamodell, a nö­vekvő fizetés csak az első lépés. Az a legnehezebb feladat, hogy a pedagógusok társadalmi meg­becsültsége, szakmai presztízse emelkedjék.Szávai Ferenc rektor elsősorban az első éves hallga­tókhoz szólt tanévnyitó beszédé­ben, s arra hívta föl a figyelmü­ket, hogy hirtelen jött szabadsá­gukkal jól gazdálkodjanak, hasz­nálják ki az idejüket, nehogy meglepetés érje őket a szemesz­tert lezáró vizsgák alkalmával. - Kaposváron már régóta harma­dik funkciós egyetem létrehozá­sán dolgozunk - hangsúlyozta a rektor -, hazánk egyik agrárkép­zési központja kívánunk lenni. S nem csak képzési, hanem oktatá­si, kutatási központ is. Márkus Kata Tiszteletbeli doktor és professzor címet adományoztak Husvéth Ferenc professzornak Kaposváron Az egyetemi tanévnyitó ünnep­ségen tiszteletbeli doktori és professzori címet kapott Hus­véth Ferenc professzor. Kapos­vári Egyetemért Emlékplaket­tet kapott Moizs Mariann, a Ka- posi Mór kórház főigazgatója. A Kaposvári Egyetem Életmű Díját adományozták Horváth Gyulá­nak és Máté Sándornak. Kapos­vári Egyetemért Emlékérmet ad­tak át Hadjiev Janaki Sztanisz- lavovnak. Bajzik Gábornak és Uray Péternek. Professor Eme­ritus címet kapott Hancz Csaba professzor Címzetes egyetemi tanár lett Balázs Judit profesz szór, címzetes egyetemi docens címet kapott Mihalecz András. Mesteroktató lett Molnár Zsu­zsanna. Kiváló Dolgozó elismerést ka pott Baloghné Hetesi Anita Hor váthné Kovács Bernadett. Terla kyné Bállá Éva. Vandulek Csa­ba. A Kaposvári Egyetem főtana csosa lett Bálint János, Kovács Edina, Molík Mária. A Kaposvá­ri Egyetem tanácsosa címet ado­mányozták Lesz Évának, Szalai Norbertnek. A Kaposvári Egye­tem fömunkatársa lett Ábrahám Brigitta, Tóthné Karalyos Elvira. A Kaposvári Egyetem munkatársa Stanics Judit. mmm «* m * Tizenöt ev: jubilál a campus A Kaposvári Egyetem a vidé­ki régió társadalmi, gazdasá­gi megújulásának, felemel­kedésének a motorja. Szávai Ferenc rektor így fogalmazta meg röviden, mit is jelent a vi­déki egyetemi lét manapság? A kérdést ünnepi beszédében tette föl, melyet kedden dél­előtt tartott a Kaposvári Egye­tem létrehozásának 15 éves évfordulója alkalmából szer­vezett ünnepi szenátusi ülé­sen. - A régió gazdaságával karöltve egyfajta korszerű fel­készültségű. duális képzésben hatékony tanulásra ösztön­ző. intenzív módszerek fejlesz­tésében elkötelezett az egye­tem. Emellett a regionális fe­lelősség azt is jelenti, hogy az intézménynek folyamatosan változó környezetben új kihívá­soknak kell megfelelnie. A Kaposvári Egyetem jövőké­pét a következőképpen fes­tette le a rektor: az intézmény stratégiai célja, hogy 2020- ra a dél- és közép-dunántú­li régió gazdasági, társadal­mi környezetére reflektáló ok­tatási. kutatási, művészeti, egészségügyi, agrártevékeny­séget szolgáltató, önálló álla­mi egyetem legyen. Ennek ér­dekében a szétaprózott kép­zési portfoliót át kell alakíta­ni Ezen kívül a magyar felső oktatási rendszer egy ik agrár­képzési központja kíván lenni az egyetem, valamint együtt kíván működni a már önálló Állatorvostudományi, a Debre­ceni. a Nyugat magyarországi és Pannon Egyetemmel. KÉKHÍREK 4 \ A

Next

/
Thumbnails
Contents