Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-26 / 199. szám
2015. AUGUSZTUS 26., SZERDA HORIZONT .11 Már a névadásban is egyre inkább érvényesül a globalizáció hatása Bence és Hanna a legnépszerűbb Az újszülött fiúnevek között 2013-ban a Bence, Máté, Levente hármas, míg a lánynevek között az Anna, Hanna, Jázmin volt a legnépszerűbb. Ha az összlakosságot tekintjük, akkor hazánkban a legtöbb férfi a László, István vagy a József, míg a legtöbb nő a Mária, az Erzsébet vagy a Katalin neveket viseli. Az átalakulást egyébként jól jelzi, hogy a 2013-as statisztikákban a fiúnevek között a top 100-ban a 66. helyen feltűnt a Rikárdó név, a lányoknál pedig például a Dzsenifer és Tifani is éppen befért a százas élmezőnybe. Papp Gábor gabor2.papp@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG A névadás szerepe mindig is az volt, hogy viselőjét megkülönböztesse másoktól. Ugyanakkor érdekesség, hogy régebben, ha valaki lakóhelyet váltott, a nevét is megváltoztathatta, napjainkban azonban ez már nem így működik. A szakértők szeri nt a magya r névadási szabályok kifejezetten szigorúnak számítanak. Nálunk nem lehet csak úgy' kitalálni és felvenni egy nevet. Ha mégis különcködni akarunk, hosszadalmas procedúrának nézünk elébe. A jogszabályi rendelkezés értelmében anyakönyvezni a szülők által meghatározott sorrendben legfeljebb két, a gyermek nemének megfelelő utónevet lehet adni a Magyar Tudományos Akadémia által összeállított utónévjegyzékből. A kettős névadással egyébként egyre több szülő él, akadnak olyan családok, ahol az édesanya és az édesapa nem jutott dűlőre egyetlen névben, másutt azért „dupláznak”, hogy a gyermek később maga választhassa meg, melyik áll közelebb hozzá, míg arra is akad példa, hogy a második keresztnevet valamelyik felmenő, apa, nagypapa, ritkábban dédnagyapa tisztelete okán adják. Hogy a kettő sok vagy kevés, azt mindenki maga döntse el. A hazai álláspont szerint az ügy- intézést erősen bonyolítaná a három vagy több keresztnév. Napjainkban egyébként érdekesen érvényesül a globalizáció hatása. Egyrészt rengeteg gyermek kapja híres színészek, szappanoperasztárok, énekesek vagy éppen sportolók neveit. Éppen a minap abban a szerencsében lehetett részünk, hogy az egyik gyorsétkezde teraszán mellettünk fogyasztotta el pizzáját Ronaldo. Természetesen nem a bra- * zil és nem is a portugál világ- klasszis focista ugrott be a megyeszékhelyre egy jó sonkás-gombásra, hanem egy tizenéves kisfiú a szüleivel. Nagyon régi a hit, hogy a név sorsmintát, védelmet és értékek örökítését is jelenti. Korábban ezért kapták az újszülöttek a nagyszülők, szülők, bibliai alakok nevét. Napjainkban ugyanakkor, uniformizálódó világ ide vagy oda, a szülők egy számottevő része teljesen egyedi nevet szeretne újszülöttjének, ami nem ritkán az extrémitás halát is súrolja. „Olyan név legyen, amely még soha senkinek nem jutott eszébe. Amelyről senkinek nem jut eszébe egy másik ember, nincs mögötte se jó, se rossz Színházról és gasztronómiáról mesélt Bodrogi Gyula Mi fán terem a dupla lecsó és a füstöltcsülök-pástétom? Miért fontos, hogy egy bicska mindig legyen az ember zsebében? Mi volt Bodrogi Gyula első gázsija? A hazai színjátszás legendás alakja, a nemzet színésze, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, sokak nagy kedvence, Bodrogi Gyula volt sok mindenről őszintén beszélt. Papp Gábor gabor2.papp@mediaworks.hu A színművész először is elárulta, hogy valóban nagyon komoly, mintegy kétszáz-kétszázötven darabos késgyűjteménnyel rendelkezik.- Használja is ezeket?- Most is van a zsebemben egy svájci bicska. Az éttermekben nem adnak éles kést, látom, hogy éppen ezért sok vendég szinte csak tépi a rántott húst - magyarázta. - Én viszont előveszem a bicskát, és szépen felszelem. Nem szólnak érte. Akadnak a gyűjteményben értékes darabok, de számomra mindegyik az, hiszen egy-egy élmény fűződik hozzájuk, aki szólt a gyűjtőszenvedély előzményeiről is.- Mennyire szereti a hasát?- A legfinomabb étkezés gyerekkoromban az volt, amikor édesapám katonákat „gyártott”: a kenyérkockákra vaj, utána szalámi vagy kolbász, végül paradicsom, paprika, vagy savanyúság került. Emlékszem, alig vártam, hogy én kerüljek sorra, hogy végre nekem jusson belőle. A katonák készítéséhez viszont nagyon éles, jó bicska kellett.- Volt az életének olyan szakasza, amikor éhezett?- A gyermekkoromban háború volt, egészen egyszerűen nem volt mit enni - fogalmazott a művész. - Ekkor történt, hogy a szomszéd házból kijött egy velem egykorú srác, kezében egy karéj kenyérrel, amit zsírral vagy valami mással kentek meg. Nem vagyok irigy ember, soha nem is voltam az, de akkor sírva fakadtam, annyira éhes voltam. Amikor hazamentem, a mamám és nagymamám kérdezte, hogy miért vagyok szomorú. Nagy nehezen kiszedték belőlem. Másnap pedig elmentek egy laktanyába, ahol kimosták, kivasalták az ösz- szes szennyest, amiért egy darab szalonnát kaptak. Azt kiolvasztották, így nekem is jutott zsíros kenyér.- Mennyi volt színészként az első gázsija?- Közvetlenül a világháború után jártunk, amikor minden bokorban termett egy párt, amelynek tagjai gyűléseiken ezt-azt, cukrot, lisztet is osztogattak - ecsetelte. - Nagymamám ezt kiszúrta, és minden párthoz elmentünk. Én szavaltam, ő megígérte, hogy rájuk szavaz, majd kasszírozott. Ez volt az első „gázsim”.- A legendás szakács hírében álló Bodrogi Gyula dupla lecsója közismerten népszerű a művészvilágban. Hogyan kezdődött a sütés-főzés?- Persze, ennek is története van - mutatta be a különleges fogást a színművész. - Egyszer vendégek jöttek hozzám, akiket lecsóval vártam. Feltettem a hozzávalókat, majd leültem a szobába olvasgatni, belefelejtkeztem a könyvbe, miközben a lecsó „trottyá” főtt. Ezt nem adhattam oda a meghívottaknak. Hirtelen ötlettől vezérelve leturmixoltam mindent, így elkészült egy ízletes szaft, amire újra rávágtam paradicsomot, paprikát, kolbászt, egy kicsit főztem, és elkészült a dupla lecsó.- Egy másik specialitása a füstöltcsülök-pástétom, vagy a Bodrogi-pástétom. Kérem, árulja el a receptjét, hogy miképp kell csinálni. képzettársítás” - vágyakoznak a szülők, és gyakran tesznek is érte, azaz kérvényeznek. Több internetes oldalon olvashattuk, hogy volt olyan édesapa és édesanya, aki Kazettának szerette volna hívni kisfiát. Más kérdés, hogy azóta már a CD is elavult, megint mások pedig az Észak elnevezésében gondolkodtak azzal, hogy négy gyermekük lesz, akik az égtájakról kapják majd a nevüket. A régi magyar nevek is reneszánszukat élik, bár nem szabad elfelejteni, hogy az ősi magyarsághoz való kötődés mellett a szülők ezekben az esetekben is keresik a különlegeset. Persze - ami most jó választásnak tűnik -, az egy életen át a gyermek, majd a fiatal keresztje lehet, így a szakemberek azt tanácsolják, hogy nem szabad túlzásba esni a kereszteléskor.- Ebből az ételből hatalmas vendégséget lehet csapni. Rengeteg ember lakhat jól belőle - mondta Bodrogi Gyula. - A csülköt nagyon meg kell főzni, majd le kell darálni, akár kétszer-há- romszor is. Ezután a tojás kivételével minden fűszert hozzátenni, ami a tatárbifsztek- hez is szükséges, majd pi- rítós kenyérrel tálalni. Én egyébként egy kis apróra vágott erős zöld paprikát is teszek hozzá, úgy még finomabb. Tápláló étel, ahogy korábban ‘ említettem, igen sokan jól lakhatnak egyetlen csülökből.- Úgy hallottam, hogy jobban szeret etetni, mint enni.- Ez valóban a mai napig így van - osztotta meg ezzel kapcsolatos gondolatait. - Nagyon szeretek főzni, szeretek enni is, igaz keveset, de amikor mások örömmel esznek, meglátják a kemencében sült malacot, amit készítek, azt szeretem a legjobban. Még az sem zavar különösebben, ha valaki nem az etikett szerint eszik, ha látom, hogy jó ízűén falatozik az ételből. A híres dupla lecsó 1. Bence 2. Máté K 3. Levente 4. Ádám S 5 0avid l 6. Oominik | 7. Dániel 8. Balázs I 9. Milán Uy 10. Gergő 1. Hanna 2. Anna 3. Jázmin 8. Zsófia 10.Csenge