Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-24 / 197. szám

2015. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Nagyon Balaton ZAMÁRDl Békésen megfért egymás mellett két teljesen különböző ze­nei kínálat Zamárdiban: egymás­sal párhuzamosan, egymás szom­szédságában zajlott a Strand Fesz­tivál és a B my Laké. Míg az előb­bi elsősorban a Petőfi Rádió-s han­gulatot adta vissza élőben, a B my Laké az elektronikus zene kedve­lőit várta. Az augusztus végi feszti­válokra közel százezer embert vár­tak: hogy nem volt kánikula, ez ta­lán még jól is jött a bulizóknak. A zenei programok mellett felépült a Balaton legmagasabb, 26 méte­res vízparti kilátója, és a Strand Art helyszínen neves kortárs képző­művészet alkottak Nekem Balaton címmel, a közönség bevonásával. HIRDETÉS SZEREZZEN SZAKMÁT A MEGÚJULT SZAKKÉPZÉSI RENDSZERBEN! A szakképzés átalakításának lényeges elemeként 2015. július 1-től megkezdte működését a Kaposvári Szakképzési Centrum. A Centrumba 11, a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába átkerült tagintézmény integrálódott. A vállalkozói szemlélettel rendelkező Szakképzési Centrumok létrejöttével hatékonyabb és rugal­masabb intézményrendszer alakult ki, ahol gyorsabban lehet reagálni a gazdaság által támasztott munkaerő igényekre, változásokra. A Centrum íö feladata a szakképzett munkaerő biztosítása a térség fejlődése szempontjából kulcsfontosságú műszaki, kereskedelmi, vendéglátáipari, informatikai, közgazdasági, ügyviteli, egészségügyi, mezőgazdasági ágazatokhoz tartozó területeken. Kaposvári Szakképzési Centrum képzési kínálata a 2015/2016-os tanévben: Általános iskolát végzettek számára az alábbi 3 éves szakiskolai képzéseket indítjuk, hiány szakképesítéseknél szakiskolai ösztöndíjjal támogatva (félkövérrel jelölve): • Ács • Hegesztő • Női szabó • Asztalos • Hütő- és légtechnikai rendszerszerelő • Pincér • Bádogos * Ipari gépész • Szakács • CNC gépkezelő • Járműfényező • Számítógépszerelő - karbantartó • Cukrász • Karosszérialakatos • Szárazépítő • Eladó • Kárpitos • Szerszámkészítő • Elektromechanikai műszerész • Kőműves és hidegburkoló • Szociális gondozó és ápoló • Elektronikai műszerész • Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő • Vendéglátó eladó • Épület- és szerkezetlakatos • Mechatranikus karbantartó • Villanyszerelő • Festő, mázoló, tapétázó • Mezőgazdasági gépész • Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő • Gépi forgácsoló • Motorkerékpár-szerelő • Gyártósori gépbeállító • Műbútorasztalos Érettségi után tanulható szakmák, képzési idő 2 év: • Államháztartási ügyintéző • Gépgyártástechnológiai technikus • Mezőgazdasági gépésztechnikus • Ápoló • Informatikai rendszergazda * Műszaki informatikus • Autóelektronikai műszerész • Irodai asszisztens • Pénzügyi-számviteli ügyintéző • Automatikai technikus • IT mentor • Sportedző (a sportág megjelölésével) • Autószerelő • Kereskedő • Szállítmányozási ügyintéző • CAD-CAM informatikus • Közlekedésautomatikai műszerész • Szoftverfejlesztő • Csecsemő- és gyermekápoló • Környezetvédelmi technikus • Turisztikai szervező, értékesítő • Elektronikai technikus • Logisztikai ügyintéző • Ügyviteli titkár • Erdészeti és vadgazdálkodási technikus * Logisztikai ügyintéző két tannyelvű • Vállalkozási és bérügyintéző • Faipari technikus • Magasépítő technikus • Vendéglátásszervező - vendéglős • Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus • Mechatronikai technikus • Vízügyi technikus * Gazdasági informatikus • Mélyépítő technikus Általános iskolát végzettek szakközépiskolákban 24 ágazati képzésben (4+1 év) vehetnek részt: • Egészségügy • Könnyűipar • Vendéglátóipar • Szociális • Faipar • Turisztika • Pedagógia • Közlekedés • Szépészet • Épületgépészet • Közlekedésgépész • Mezőgazdasági gépész • Gépészet • Környezetvédelem-vízgazdálkodás * Erdészet és vadgazdálkodós • Villamosipar és elektronika • Közgazdaság • Földmérés • Informatika • Ügyvitel • Sport • Építőipar • Kereskedelem • Rendészet 4 szakiskolában végzettek számára lehetőséget biztosítunk nappali, esti, levelező oktatás tanrendben az érettségi megszerzésére (szakiskolát végzettek szakközépiskolája) Képzési idő 2 év Felnőttoktatás keretében másodszakmaként is 2 év alatt ingyen megszerezhető OKJ-szakmáink, feltételek érettségi vagy szakmunkás bizonyítvány: • Ács • Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő • Gépgyártástechnológiai technikus • Asztalos • Női szabó * Gyakorló ápoló • Bádogos • Pincér • Gyakorló mentőápoló • Cukrász • Szakács * Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló • Eladó • Szárazépítő • Irodai asszisztens • Elektronikai műszerész • Szerszámkészítő • Informatikai rendszergazda • Elektronikai technikus • Szociális gondozó és ápoló • Kereskedő • Épület- és szerkezetlakatas • Vendéglátó eladó • Logisztikai ügyintéző • Festő, mázoló, tapétázó • Villanyszerelő • Magasépítő technikus • Gépi forgácsoló • Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő • Mechatronikai technikus • Hegesztő • Államháztartási ügyintéző • Műszaki informatikus * Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő • Ápoló • Pénzügyi-számviteli ügyintéző • Ipari gépész • Autóelektronikai műszerész • Sportedző • Járműfényező • Autószerelő • Turisztikai szervező, értékesítő • Kályhás • CAD-CAM informatikus • Ügyviteli titkár • Karosszérialakatos • Csecsemő- és gyermekápoló • Vállalkozási és bérügyintéző • Kárpitos • Faipori technikus • Vám-, jövedéki - és termékdíj ügyintéző • Kőműves és hidegburkoló • Gazdasági informatikus • Vendéglátásszervező - vendéglős HÍD 1. program • Konyhai kisegítő differenciált felkészítés a szakképzésbe való bekapcsolódáshoz * Textiltermék összeállító Képzési idő 1 év • Élelmiszer-, vegyiáru és gyógynövényeladó (Feltétel alapfokú iskolai végzettség) • Építményzsaluzat és fémállvány szerelő HÍD II. programban választható részszakképesítések Képzési idő 2 év mv ii. • Asztalosipari szerelő szakképző évfolyamra való felkészítés • Csőhálózatszerelő Képzési idő 1 év • Faipari gépkezelő (Feltétel általános iskola 6. osztályos bizonyítvány, betöltött 15 év) Bővebb információ a Kaposvári Szakképzési Centrum tagintézményeiben: Kaposvári SZC Építőipari, Faipari Szakképző Iskolája Kaposvári SZC Jálks Ernő Szakképző Iskolája Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolája Kaposvári SZC Rudnay Gyula Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Kaposvári SZC Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskolája Kaposvári SZC Barcsi Ipari és Kereskedelmi Szakképző Iskolája Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma és Szakközépiskolája Kaposvári SZC Dráva Völgye Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Kaposvári SZC Nagyatádi Középiskolája és Szakiskolája 7400 Kaposvár, Cseri úté. Tel.: 06-82/318-213,06-82/320-749 7530 Kadarkút, Fő utca 1. Tel.: 06-82/581 -006,06-70/335-1583 7400 Kaposvár, Pázmány Péter utca 17. Tel.: 06-82/528-190,06-82/527-360 7400 Kaposvár, Rippl-Rónoi utca 15. Tel.: 06-82/511 -995,06-30/538-5087 7400 Kaposvár, Szent Imre utca 2. Tel.: 06-82/420-526 8660 Tab, Virág utca 12-14. Tel.: 06 84/525-150 7400 Kaposvár, Szent Imre utca 14/D. Tel.: 06-82/512-935 7570 Barcs, Barátság utca 9-11. Tel.: 06-82/463-221 7500 Nagyatád, Dázsa György utca 13. Tel.: 06-82/553-042 7570 Barcs, Szent László utca 13. Tel.: 06-82/565-616 7500 Nagyatád, Baross Gábor utca 6. Tel.: 06-82/553-410,06-30/300-4974 Osztályozták a balatoni strandokat a fürdőzők BALATON A balatongyöröki köz­ségi strand érdemelte ki a leg­jobb bizonyítványt a strando- lóktól a Balatontipp interne­tes régiókalauz Legkedveltebb Balatoni Strand versenyén. Az északi partiak szerepeltek job­ban az internetes szavazáson, melyet hetedszer indított a Ba­latontipp. A strandolok az isko­lai osztályzatokhoz hasonlóan egytől ötig terjedő érdemjegy­gyei rögzíthették véleményüket a víz és a meder állapotáról, a parti rész gondozottságáról, az illemhelyek, zuhanyzók, öltö­zők állapotától, az úszási feltéte­lekről, a gyerekek játék- és pan- csolási lehetőségeiről, a sporto­lási lehetőségekről, a vendéglá­tói, kereskedelmi és más szol­gáltatások bőségéről, színvo­naláról, a parkolásról. Huszon­nyolc (17 fizetős és 11 ingyenes) strand került a listára, a 4,6-os átlag volt a legmagasabb, négy strand lett ilyen, azaz arany fo­kozatú. Ezüst minősítést kapott a déli partról a balatonszárszói központi strand, bronzost a ba- latonföldvári keleti, a balaton- berényi községi, a balatonbog- lári Platán és a fonyódi városi strand. Fónai Imre Telt ház volt a hosszú hétvégén A változékony, borús idő el­lenére is nőtt a Balaton-parti szállodák forgalma a hosszú hétvégén. A szállásadók sze­rint a nyár szezon egyik utol­só, programokkal teli hétvé­géje kedvezett a számukra. A vendégeknek csupán egy része volt külföldi, mert au­gusztus 20-ára belföldről ér­kezett pihenni vágyókkal né­pesültek be a balatoni szál­láshelyek. K.G. észrevettük Egyéjszakás szezonvég BALATON Vendégcsalogató tábla a siófoki Aranyparton, jelezve, hogy nem ért még véget a balatoni szezon, de akár azt is, hogy a jelek szerint akadnak olyan vendégvárók, akik nem látják szívesen az egy-két éjszakás turistákat, nem ismerve a régi mondást a sűrű fillérről meg a ritka forintról. Siófoki olvasónk fotóján az is feltűnik: pirossal írták, hogy „magyarokat”, vagyis ez a vendégfogadó meg a külföldieket nem szíveli? SMS Sem a diáktársaim, sem mi, Drá­va mentiek nem azt tapasztaltuk, hogy az USA demokráciát csinálni ment az említett országokba. Laca IDÉZET „Az értelem közlekedési eszközei a szavak. Éppúgy ki tudnak siklani, fel tudnak borulni, képesek összeütköz­ni, akár a járművek. Érzel­meink, indulataink kormá­nyozzák őket. Azokat kelle­ne megtanítani, hogy az em­berközi utak jelzőtábláira fi­gyeljenek.” Elekes Ferenc 1 r kát, majd figyelmeztet a demokrá­cia érvényesítésére. Volt vietnámi, arab évfolyamtársam és itt lakom a volt Jugoszlávia szomszédságában. ÜNNEPRONTÓ: Obama elnök üzene­tét olvasták be a csatornák az ál­lami rendezvények előtt. Említi az 1000 éves keresztény múltun­Balatonlelle. Mária Móra Ferenc u. 2. 85/351-295 18.00-22.00 Zamárdi, F. G. H Kossuth u. 9. 84/348-733 16.30-20.00 Barcs, megváltó Felszabadulás u. 5. 82/463-716 18.00-20.00 Csurgó, Medicina Csokonai u. 4. 82/471-017 18.30-20.00 Kaposvár, Szigethy-Gyula János Tallián Gy. u. 20-32. 82/511-345 20.00-07.00 Marcali, Napsugár Rákóczi u. 6/12. 85/310-065 18.00-20.00 Nagyatád, Aranyszarvas Kossuth u. 24. 82/351-684 18.00-20.00 Siófok. Korányi Korányi u. 14 84/316-079 18.00-08.00

Next

/
Thumbnails
Contents