Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-19 / 194. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. AUGUSZTUS 19., SZERDA ► Folytatás az 1. oldalról A fenyvesi móló keleti oldala 460 méterre nyúlik majd be a tóba, a végén merőlegesen egy 90 mé­teres szakasz zárja le, a nyuga­ti szárny 570 méter hosszú, a mi­nimális vízmélység a kikötőben 2,2 méter lesz: ennek köszönhe­tően a nagymerülésű vitorlások a legalacsonyabb vízszint esetén is be tudnak majd állni a kikötőbe, mely több mint háromszáz hajót tud fogadni.- Tudja, mekkora volt a teher­autó-forgalom? - kérdezte Tóth Zoltánná, aki a tavaly óta felvo­nulási területté előlépett Kinizsi utca sarkán lakik. - Hajnaltól es­tig hozták a rengeteg követ, az­tán a betonoszlopokat, az építő­anyagot. Még hétvégén is. Ami­kor jeleztük a sofőröknek, leg­alább lassan menjenek,, csak ne­vetve intettek. Itt harminc évig csönd volt, most pedig folyama­tos a zaj, a lakásban áll a por, a falak megrepedtek. Kiadni sem lehet a házakat, a vendégeink két nap után odébbálltak, azt mond­ták, ők pihenni jöttek, nem egy építkezésre. A hét házból álló utca valóban kihalt, mindössze két épületben nyaralnak, az egyikből egy fiatal férfi indult éppen motorral, ami­kor kérdeztük volna, csak legyin­tett, s körülmutatott, majd az óri­ási tócsákat kerülgetve kióva'tos- kodott a Mária utcába.- Ma már istenes a helyzet - ál­lította Tóth Zoltán -, hétfőn a fel­hőszakadás után a harminc cen­tis sárban mozdulni sem lehe­tett. Ha pedig felszárad, száll az iszapos por. Kértük, hogy locsol­ják, de csak ígérgetik. De igazá­ból nem is tudunk szólni senki­nek, ha valamit szóvá akarunk tenni, mindig azt a választ kap­juk: nincs itt az illetékes. Aki fotósunk láttán ezúttal ha­mar előkerült, azaz végre sike­rült összehozni a feleket, igaz, nem jutottak kompromisszumra: mindenki a maga vélt-valós iga­zát mantrázta, így maradt a hi­degháborús állapot. Mely Lombár Gábor szerint messze nem olyan súlyos, mint ahogyan a legnagyobb interne­tes közösségi oldalon olvasható, vagy ahogyan az építkezés kör­nyéken élők láttatják, s a helyi­ek szinte egyöntetűen támogat­ják az építkezést. Lombár Gábor: komplex turisztikai élményt kaphatnak az ideérkező vendégek- Munkahelyeket jelent, és mi­nőségi turizmust - emelte ki a projekt legnagyobb hasznát Ba- latonfenyves szempontjából Lombár Gábor. - A kikötő révén komplex turisztikai élményt kap­hatnak az ideérkező vendégek: evezős- és kerékpárosbázis lesz a falu, a kisvasút réven a Berek­be is lehet kirándulni, s a szálló konyhája gasztronómiai különle­gességet jelent majd. erre garan­cia Segal Viktor mesterszakács. A séf ezzel kapcsolatban megje­gyezte, olyan különleges élményt szeretnének adni, melyet a he­lyiek és a turisták is magukénak éreznek majd, s egyedi lesz a Ba­latonnál. Lombár Gábor: munkahelyeket jelent, és minőségi turizmust Balatonfenyves számára Horgászok: csak kelet felé A sajtótájékoztatón felme­rült, mi lesz a fenyvesi hor­gászokkal, hogyan használ­hatják majd a kikötőt, hiszen több tóparti településen ez ko­moly konfliktusforrás a vitorlá­zók és a pecások között. A ter­vek szerint Fenyvesen találnak megoldást: a nyugati mólón ti­los lesz horgászni, a keletin vi­szont engedélyezik, igaz, csak a tó felé, azaz a kikötő terüle­tére nem lehet majd bedobni a horgot. Az ellenzői szerint visszafordíthatatlan kárt okoz a vitorláskikötő Tóth Zoltán és Tóth Zoltánná: hajnaltól estig hozzák a követ Felvonulási terület lett az üdülőövezet egy része Balatonfenyvesen A beruházást a Lehet Más a Po litika is ellenzi, a párt júniusban bejelentette, természetkárosí­tás és hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz, mert a mun­kálatok engedélyezése szerin­tük nem felel meg sem a Ba­latonról szóló törvénynek, sem a Natura 2000-es területekkel kapcsolatos előírásoknak. Állít­ják, a tavat annak ellenére töl­tik fel kövekkel a mólok kiépí­téséhez, hogy a Balaton értéke­inek védelmét célzó jogszabály szerint parti móló, hullámtörő és kikötő eredeti formában tör­ténő újjáépítésén kívül nem le­het új állandó építményt felépí­teni a mederben. A feljelentés­sel kapcsolatban megkérdeztük az egyik beruházót, ám Deák Gábor kijelentette: hallott ugyan róla. de konkrétumot nem tud mondani, s nem is szeretné, ha a politika belekeveredne az építkezésbe.- Ez az építkezés is olyan, mint a foci: a partvonalról mindenki ért hozzá... - jegyezte meg. - Tény, kosszal jár a beruházás, s akad­tak, akik ezt szóvá is tették De lát­ni kell á másik oldalt, a rengeteg hasznot is, amit a kikötő és a szálló jelent: segít kitolni a szezont, mun­kahelyeket teremt, emelkednek az ingatlanárak. Ráadásul ez nem egy zárt sziget lesz a településen belül, hiszen a keleti mólót a helyi­ek is használhatják, A Baharttal is felvettem már a kapcsolatot, s re­ményeink szerint közforgalmi ki­kötő is lesz menetrendszerű hajó­járatokkal. Ahogyan evezős- és ke­rékpárosbázis is, utóbbiból mind­össze öt lesz a Balaton körül: Sió­fok, Révfülöp, Keszthely és Bala- tonfüred mellett nálunk. Utóbbiaknak persze minden­ki örült, ám az ellenzők szerint az esetleges környezeti károkról nem beszél senki. Tiltakoznak az építkezés ellen az eddigi szabad vízfelületüket féltő szörfösök is, mások a környék eliszaposodásá­tól vagy a Nagyberekből a Rigó-ár­kon át érkező tőzeges víz strandra áramlásától tartanak.- A bereki víz az eddiginél ke­vésbé lesz érzékelhető - állította Lombár Gábor -, a kikötő egyfaj­ta kürtőként elvezeti. Hasonlóképpen beszélt az eli­szaposodásról Rákóczi László, a Műegyetem tanára, hidrológiai szakember, a kikötőhöz készült szakvélemény egyik készítője, aki szerint a mólók miatt nem lesz több iszap, s kotorni sem kell majd többet a megszokottnál, a fenyvesi strand talajára nagyobb veszélyt jelentenek a csapadékhiányos esz­tendők. Bartos Csaba, a jachtklub vezetője hozzátette, vízforgató- és cserélő rendszert építenek a kikö­tőben, hogy soha nem fagyjon be, s mindig tiszta legyen a víz.- Óriási dolog, hogy a Balaton­nál ismét beindultak a különfé­le vitorlásfejlesztések - jelentet­te ki Kollár Lajos, a Magyar Vi­torlás Szövetség elnöke. - Külön öröm, hogy a tó nyugati medencé­jében épül kikötő, melynek hasz­nát igencsak megérzik majd az itt élők és nyaralók: Balatonkenesét is a jachtklub tette ismertté és fel­kapottá. A nyugat-európai tavak­hoz képest a Balaton vízkihasz­náltsága vitorlásszempontból el­enyésző, főként ezen a szakaszon, ami eddig szinte fehér foltnak szá­mított a tavon. Vas András * * Örömóda falskontrákkal A beruházó nem tud a feljelentésről

Next

/
Thumbnails
Contents