Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-18 / 193. szám
BELFÖLD 2015. AUGUSZTUS 18., KEDD Öt év alatt ötmilliárdos támogatás a polgárőrségnek BUDAPEST „A magyar reformok a bűnmegelőzés területén is működnek, ezt mutatja a rendőrség és a polgárőrség közreműködésében megvalósuló 250x100 biztonság mintaprogram sikere is”- hangoztatta tegnap Budapesten a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Kontrát Károly elmondta, a mintaprogramban jelenleg 250 település vesz részt, a cél az, hogy a rendőrök, polgárőrök a közterületi jelenlétének növelésével javítsák a lakosság szubjektív biztonságérzetét és csökkentsék a jogsértések számát. 2016-tól 300-ra tervezik bővíteni a részt vevő települések számát Javítani akarják a lakosság biztonságérzetét. Kontrát szerint a rendőrség és polgárőrség megerősítésének köszönhetően ma az emberek nagyobb biztonságban élnek, mint öt éve. Csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma is, míg 2010-ben 450 ezer volt, 2014-ben már csak 350 ezer. „A programban részt vevő 250 település 90 százalékában javult a lakosság biztonságérzete és kevesebb jogsértés történt, mint a program indulása előtt”- mondta az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. Túrós András szerint vannak olyan települések is, ahol 40-50 százalékkal csökkent az ismertté vált bűn- cselekmények száma. A programban részt vevő polgárőr-egyesületek között 500 ezer és 1 millió forint közötti támogatást osztottak szét és technikai eszközökkel is segítették munkájukat. Az elmúlt öt évben összesen 5 milliárdot biztosítottak a polgárőrségnek, a vidékfejlesztési program keretében 2013- ban 140 egyesület kapott terepjárót, idén több mint 400. MTI Bérkiegészítés a szociális szférában BUDAPEST A tavalyi bérpótlék > után idén bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók, ami elérheti a 68 ezer forintot is - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a köztelevízióban. Czibere Károly elmondta: a tavalyi (6 és 16 ezer forint közötti) bérpótlék szétosztásának elve az volt, hogy lehetőség szerint az egész szociális szféra részesüljön belőle. Idén elsősorban a magasabb végzettséget, szakmai tapasztalatot igyekeztek elismerni. A napokban először folyósítandó bérkiegészítés mértéke 1500 és 68 ezer forint közötti, a 93 ezer szociális dolgozóból 63 ezer kapja meg. A bérkiegészítés független a fenntartótól. Czibere hangoztatta: a bérpótlék és a bérkiegészítés után - amellyel a szociális szféra utolérte az egészségügyi bértáblát - a következő lépés az új életpálya- modell bevezetése lesz. Az Együtt szerint az „év közbeni könyöradományok” nem oldják meg azt a válságot, amelyet „a szociális szféra bérrendezésének szabotálásával és az egykulcsos adóval” okozott a Fidesz. MTI Egyházfősége alatt zajlott le a rendszerváltás „A kommunista diktatúra idején képviselte a katolikus egyház egységét” „Isten iránti hálával adózunk Pas- kai László életéért és szolgálatáért" - írta tegnap közleményében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Hangsúlyozták: Paskai a kommunista diktatúra idején védte és képviselte a katolikus egyház egységét, majd a rendszerváltáskor elindította az újjáépítés folyamatát. A KDNP közölte: egyházát és hazáját szerető lelkipásztort vesztett el az ország Paskai halálával. A Magyarországi Református Egyház szerint Paskai embert és jellemet próbáló időben volt egyházának pásztora. „Paskai László bíboros halálával a felekezet- közi együttműködés egyik oszlopa dőlt ki, az ökumené szegényebb lett egy, a párbeszédet fáradhatatlanul szorgalmazó lelkipásztorral" - közölte Fröíich Róbert országos főrabbi és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke az Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érseknek írt levelében. Elkészült a drótakadály Csongrádban MÓRAHALOM/BRÜSSZEL Elkészült a gyorstelepítésű drótakadály a magyar-szerb határ Csongrád megyei szakaszán, Ásotthalomtól Kübekházáig - közölte tegnap a honvédség. A drótakadályon két kilométerenként személykapukat építettek be. A vizes szakaszokon, így a RÖszke melletti Paphalmi főcsatornánál, illetve a Tiszasziget alatti, Gyálaréti főcsatornánál is drótakadályt építenek, melynek szintén el kell készülnie az augusztus 31-ei határidőre. A térségben mintegy kétszázan dolgoznak az ideiglenes határzár építésén. A gyorstelepítésű drótakadállyal párhuzamosan megkezdődött mögötte a három méter magas kerítés építése is. A hétvégén három nap alatt tiltott határátlépés miatt 5544 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök országszerte. „Az Európai Bizottság elvből nem támogatja a határ menti kerítésépítést, ám az, hogy a tagállamok konkrétan milyen módon kívánják biztosítani a határt, nemzeti illetékességébe tartozik” - közölte tegnap Christian Wigand a bizottság szóvivője. MW Hétfő reggel elhunyt Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu ESZTER60M Életének 89. évében, hétfő reggel elhunyt Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek - közölte tegnap Kovács Zoltán, az Esz- tergom-Budapesti Főegyházmegye irodaigazgatója. Paskai László 1927. május 8-án született Szegeden. Szülei, Paskai Ádám és Ördög Mária kikeresztelkedett zsidók voltak. Az édesapa a holokauszt kezdetéig csendőrként tevékenykedett. A gyermek Paskait a háború végéig a ferencesek, majd a keszthelyi karmeliták bujtatták. A szegedi piarista gimnáziumban érettségizett, teológiai tanulmányait Gyöngyösön kezdte, a budapesti Hittudományi Akadémián fejezte be, majd 1952-ben teológiai doktori címet szerzett. A ferences rendbe 1945 augusztusában lépett be, 1951. március 3-án szentelték pappá. 1978-ban lett címzetes püspök és veszprémi apostoli kormányzó, a következő évben veszprémi megyéspüspök. 1982-ben II. János Pál pápa a kalocsai érsek koadju- torává nevezte ki, azaz utódlási joggal ruházta fel Paskait. 1986-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé választották, tisztségét 1990. szeptember 17-ig töltötte be. 1987ben esztergomi érsek és Magyar- ország prímása lett, 1988-ban bíboros! rangot kapott. 1993-ban II. János Pál pápa rendelkezése az egyházmegyét Esztergom-Buda- pesti Főegyházmegyévé változtatta, címe esztergom-budapesti érsekre módosult. Ezt a tisztségét 2002. december 7-ig töltötte be, amikor II. János Pál a 75. évet betöltött főpásztor lemondását elfogadva nyugállományba helyezte. Paskai egyházfősége idején zajlott le a politikai rendszerváltozás (Paskai ellenállt a lemondását sürgetőknek, 1989 szeptemberében egyedüliként szavazott a püspöki karból a békepapi mozgalom fenntartása mellett), II. János Pál pápa 1991-es és 1996-os apostoli látogatása valamint Mindszenty József hamvainak hazahozatala és újratemetése. Részt vett a XVI. Benedek pápát megválasztó konklávén. Nyugdíjba vonulása óta Esztergomban, a Simor János Nyugdíjas Papi Otthonban lakott. Ungváry Krisztián történész 2006-ban írta azt róla, hogy Paskai „Tanár” fedőnéven 1965 és 1974 között együttműködött az állambiztonsági szolgálat III/III-as ügyosztályával. A beszélgetésekről készült jelentéseket nyilvánosságra hozó történész túlnyomórészt személytelennek, „kifejezetten jóindulatúnak” ítélte azokat, a „bíboros, ahogy tudott, helytállt mint beszervezett". Temetése augusztus 22-én lesz az esztergomi Bazilikában. Paskai László 1987-ben lett esztergomi érsek, 1988-ban bíboros Elhunyt Paskai László HÍREK Új miniszteri biztos az Emminél BUDAPEST „Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a következő egy évben miniszteri biztosként és az Oktatási Hivatal megbízott vezetőjeként irányítja a háttérintézmények fejlesztését” - közölte tegnap Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere szerint megerősített, egyértelmű feladatkörrel rendelkező háttérintézményi rendszerre van szükség, ennek pedig kulcsszereplője az Oktatási Hivatal. Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár közölte: a Kük folyamatosan egyenlíti ki tartozásait, a tankönyvek kiszállítása az ütemtervnek megfelelően halad. MTI Vörösiszap-per: módosított vád VESZPRÉM Több pontban módosították a vádat a különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző közveszélyokozás bűntette miatt a devecseri vörösiszap- ömlés feltételezett felelősei ellen zajló per tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken. Az első rendű vádlott védője, Bánáti János szerint az egyik legfontosabb változtatás az, hogy a bekövetkezett katasztrófa utáni magatartásukkal a vádlottak nem akadályozták szándékosan a kár elhárítását. MTI Nyugdíjreformot sürgetnek BUDAPESi'Az Értelmiségi Szak- szervezeti Tömörülés nyugdíjreformot sürget, nem tartják elégségesnek a rendszer átalakítását úgy, hogy 40 év munkaviszony után lehessen nyugíjba menni. Rugalmas rendszert vezetnének be, három korhatárral: amikortól nyugdíjba mehet, amikortól nyugdíjba küldhető, amikortól nyugdíjba küldendő a munkavállaló. Szükségesnek tartják a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását. MTI HIRDETÉS W^ESAK 5 NAPIG BKV 2 db elektromos Profi 11db-os HD autós napellenző I 'ffiíKehi szivattyú 600W 1I I Szállítói teljesítmény: 3000 mJ/h j I awniwuin ^■^7ffjF]33?Tjl7S| B Bomba ár: 3990 Ft* j Mr Bomba ár: 2990 Ft* I M\ Bomba ár: 2990 Ft* I 45 m táguló-zsugorodo | Szúnyogháló Retax memória ^I 0/ J locsoiocso toDbí fejje1 1 0/ i mágneses o/ IP™ W 5M. tJ Bomba ár: 9990 Ft* J j | _ B-lHJ L , L*1 I m II L 1*1 !■ Az akció 5 napig érvényes. lanana. u.. Áraink forintban értendők, az áfát tartalmazzák. Két ingyenes WWW.mmaenaneien.nU Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. HllHanPCti átvptpli nnnfl j A feltüntetett telefonszámok alapdíjasok.