Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-18 / 193. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2015. AUGUSZTUS 18., KEDD KÉK HÍREK Garázdaság Máriafürdőn BALATONMÁRIAFÜRDŐ Két fiatal vert meg egy férfi a balaton- máriafürdői sétányon vasárnap hajnalban, mindkettőjük ellen könnyű testi sértés miatt indult eljárás. A sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A nyomozók mindkét támadót gyanúsítottként hallgatták. Sz. T. Szandra fosztotta ki az alvó férfit SIÓFOK Kifosztás miatt kell felelnie annak a húsz éves székesfehérvári nőnek, aki Siófokon bukott le vasárnap hajnalban, mert nem tudta igazolni, honnan van nála egy SÍM nélküli mobiltelefon. A járőrök nem sokkal négy óra után igazoltatták L. Szandrát, akinél egy SÍM kártya nélküli mobiltelefont találtak, de a lány a készülék eredetéről hitelt érdemlően nem tudott nyilatkozni. A nyomozók a 20 éves hölgyet a rendőrkapitányságra előállították, ahol kiderül', hogy a telefont nem sokkal korábban egy siófoki parkban alvó férfitől lopta el. A rendőrök L. Szandrát gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Sz. T. Az erdőbe csapódott 8ŐHÖNYE Először egy kamionnak ütközött, majd a fák közé csapódott egy személyautó Böhönye és Nagybajom között hétfőn délelőtt. A 61-es számú főúton történt baleset után az oldalára borult autóra az erdőben, az úttesttől mintegy tíz méterre találtak a bö- hönyei tűzoltók. Az autó vezetője megsérült, őt a mentő- szolgálat munkatársai kórházba szállították. A település ön- kormányzati tűzoltói a kerekeire állították a kocsit, majd csörlő segítségével kivontatták az erdőből, ehhez azonban több fát is el kellett távolí- taniuk. Sz. T. A korlát állította meg az autót BAUTONFÖLDVÁR Szalagkorlátnak csapódott, majd fennakadt egy személyautó az M7-es autópálya 115-ös kilométerszelvényében Siófok és Balatonföldvár között. A járműben négyen utaztak, egy embert a siófoki tűzoltók és a mentőszolgálat munkatársai közösen emelték ki a roncsból, majd kórházba szállították. A baleset vasárnap késő este történt. Sz. T. Lakóházak is veszélybe kerültek sAPOSVÁR Vasárnap délután még több helyen tarlótüzekkel küzdöttek a tűzoltók Kaposváron. A a Gesztenye utca végétől mintegy négyszáz méterre kapott lángra a száraz aljnövényzet, a tűz egy présházat és a szomszédos lakóházat is veszélyeztette. A Móricz Zsigmond utcában egy istálló melletti gazos terület gyulladt meg. Egy utcával távolabb, a Kápolna és a Nádasdi utca közötti gondozatlan területen is lángolt az avar és a bozótos, veszélyeztetve a környező lakóépületeket. Sz. T. Különleges képek kiállítása kapcsolódik az idei Kaposfesthez * Fotográfiák és daliami Muzsika és fotó: egy különleges kiállítás nyílt a Kaposfest keretében a somogyi megye- székhelyen. Ismert művészek egykori fotóikkal a kezükben láthatók a képeken. A kiállítás alapjául szolgáló fotók 1978 és 1986 között születtek. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu KAPOSVÁR Megkapó pillanatok, csodálatos felvételek: világhírű zenészek portréiból nyílt kiállítás, ahol Szigeti Tamás fotó- riporter képeit tekinthetik meg az érdeklődők. Da capo címmel a Kaposfest keretében rendezték meg a tárlatot, melyet számos helyi és a városba látogató vendégen kívül külföldiek is felkerestek. A tárlat alighanem a művészet- pártolók széles táborának maradandó élményt jelent. A közös nevező az élmény, a feltöl- tődés, a kulturális kalandozás. Mely a kettős portrékat felsorakoztató tárlat látogatóit rabul ejti, s ez aligha véletlen. Színvonalasan berendezett környezet ad otthont a kaposvári kiállításnak, ahol nyugodt körülmények között merenghetünk el az alkotók sorsán s az idő múlásán... A koncertekről és a médiából ismert híres művészek portréi tekintenek vissza a látogatókra, s ha csak szemvillanásnyi időre is, ám visszare- • pülünk a múltba, s onnét ismét vissza a jelenbe. E kettős csodára a muzsika és a fotográfia képes. A kiállítás ötletét, alapját adó fotók 1978 és 1986 között készültek, derült ki a Szigeti-kiállításon kiosztott tájékoztatóból. Alkotójuk kezdő fotóriporterként a Kertészet és Szőlészet Hetilapnál dolgozott, s volt egy félállása a Magyar Rádió zenei osztályánál. A Zenei Híradó című programfüzetbe készített fotókat a Rádió által szervezett és közvetített koncertekről, s számos fiatal, pályája elején álló tehetséges muzsikussal, valamint érettebb előadóművészszel is találkozott.- 2012 őszén támadt az ötlet, hogy visszaugorva saját fotográfusi pályám elejére, elővegyem a régi negatívokat, és megkérjem az arra vállalkozó művészeket egy kis időutazásra - tudtuk meg. Több mint 20 felvétel látható a kaposvári tárlaton. Kocsis Zoltán az 1986-os portréján kívül egy tavalyelőtt készült képen is látható, rajta kívül - többek között - a Kincses Veronikáról, Drahos Béláról, Ránki Dezsőről, Kobajasi Kenicsiróról, Szakcsi Lakatos Béláról, Babos Gyuláról, Tony Lakatosról és Placido Domingó- ról készült alkotásokat is megtekinthetik a zenerajongók. Nem működött a közlekedési lámpa, rendőr nélkül torlódás lett a vége Forgalomirányítók kerestetnek SIÓFOK Forgalomirányító rendőrök kerestetnek! Legalábbis a múlt héten két napon is kerestettek Siófokon, amikor nem működött a közlekedési lámpa a legforgalmasabb csomópontban, a 65- ös és a 7-es főutak kereszteződésében. Ezen órák alatt folyamatosan alakultak ki balesetveszélyes szituációk, a gépkocsik ösz- sze-össze torlódtak a kereszteződésben. Sokan nosztalgiáztak: valaha ilyen esetekben a rendőrök vették át a forgalom irányítását. Ez most annál is indokoltabb lenne Siófokon, mert a plá- za-mélygarázs megépítése óta a Fő utcát nem tudják használni a városon átmenők, a teljes forgalom a hetes főút belvárosi szakaSzabó József Siófok centrumában irányítja a forgalmat, a hetvenes években szára zúdul, melynek a nyári hetekben hatalmas a terhelése. Megkérdeztük a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságtól: manapság miért nem látni forgalomirányító rendőröket? Van-e erre alkalmas személyzete a rendőrségnek, tanulják-e még egyáltalán a rendőrök a karos forgalomirányítást? (Más kérdés, hogy éppen mert alig találkozni már ilyennel az utakon, az autósok ismerik-e a jelzéseket?). A megyei főkapitányság sajtó- szolgálatának válasza: „A karos forgalomirányítást tanítják, és a rendőrök alkalmazzák”. Kérdésünk ezek után csak annyi: ha igen, akkor miért nem? F. I. Eszter történetével ismerkedtek KADARKÚT A zsidók kiirtására Há- mán gonosz terve meghiúsult a királyné közbenjárásával. Átmentek a halálból az életbe, a gyász ünnepre fordult. A Purim ünnepet elbeszélő Eszter könyve adta a Vakációs Bibilahét anyagát a kadarkúti református gyülekezetben. Minden élethelyzetben megmaradni a hitben - hallhatták az üzenetet a gyerekek Uszkay Huba lelkésztől. A történet azt tárja elénk tanulságul és mintául: tudja az ember, hogy kire hallgasson, illetve mi a feladata a világban. Gondolkodjon mielőtt cselekedne, emlékezzen vissza a jóra, a szabadulásra és a háláról se feledkezzen meg. Kézműves foglalkozások, s játékok is lekötötték a gyerekek figyelmét. G. A. F * I t t