Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-17 / 192. szám

g BELFÖLD-KÜLFÖLD 2015. AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ HÍREK Áll a zászló a görögöknek BERLIN Wolfgang Scháuble né­met pénzügyminiszter üdvözöl­te az új görög mentőprogram­ról kötött megállapodást egy va­sárnapi lapinterjúban, de figyel­meztette az athéni vezetést, hogy szigorúan ellenőrzik majd a reformokat. A Bundestag szer­dán voksolhat a programról. Elégedett a megállapodással a CDU/CSU pártszövetséggel kor­mányzó szocdem párt (SPD) is, és a Zöldek is, de a Baloldal el­utasítja a megállapodást, arra hivatkozva, hogy túlságosan szi­gorúak a megszorítások. MTI Lázár most már sürgeti L. Simont BUDAPEST Újból üzent L. Simon Lászlónak a Miniszterelnök­ség vezetője, Lázár János. L. Si­mon borai mellé „rákellenes, méregtelenítő, májtisztító és lá­tásjavító barackmagot” is ajánl. Csakhogy ez törvényi tiltás alá esik. Az ügyből botrány lett. Va­sárnap Lázár úgy fogalmazott: „Nagyra értékelem L. Simon László államtitkár úrnak a Mi­niszterelnökségen végzett mun­káját ..., már neki is jeleztem, aki állami vezető lesz, az akkor teszi a legjobbat, ha megszaba­dul minden valós befolyást je­lentő gazdasági érdekeltségé­től. Nyomatékosan felhívom a Miniszterelnökségen dolgozó ál­lamtitkárok, helyettes államtit­károk figyelmét, üzleti tevékeny­séget ne folytassanak!” MW L. Simonnak főhet a feje... Hegynek ütközött egy indonéz repülő PÁPUAFÖLD Tegnap délután már megtalálták a pápuaföldi Oksi- bil térségében az indonéziai Tri- gana Air Service társaság bel­földijáratát: a két turbó légcsa­varos repülő hegynek csapó­dott. A fedélzeten 44 felnőtt, 5 gyerek és az öt fős legénység utazott - közölte a CNN. A Triga- na társaság gépeit biztonsági okokból nem engedik be az EU légterébe. MW/MTl Lassan túlvagyunk a kániku­lán, bár a hét végén a Tisza víz­állása minden negatív rekor­dot megdöntött. Éppen ezért kerestünk meg több regionális vízmüvet kérdéseinkkel. Kell-e aggódnunk csapvizünkért? Mi­lyen hatással volt a szárazság vizeinkre? Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Csapvizünkért nem kell aggódnunk, valószínű­leg a kiskerti locsoláshoz is lesz elegendő vizünk a hazai vízügyi szakértők egybehangzó vélemé­nye szerint. A fogyasztóknak vi­szont kötelessége a rendelkezés­re álló ivóvízzel takarékoskod­ni. Abban is nagy az egyetértés a vízügyi szakértők körében, hogy a csapvíz minősége hazánkban európai mércével mérve is jó, nyugodtan fogyaszthatjuk, sőt a cukrozott italoknál sokkal egész­ségesebb, a boltban vásárolt ita­loknál jelentősen olcsóbb. Kérdés viszont, hogy a kánikula meny­nyire nehezítette meg a lakosság hétköznapi vízigényének kielégí­tését. „A normál üzemmenet fölött 25-30 százalékkal voltunk kény­telenek üzemeltetni a vízmüve­inket a kánikulában - mond­ta lapunknak Hajdú Gábor a Tiszamenti Regionális Vízmű­vek Zrt. vezérigazgatója. - Több mint egy hónapja nagy eső nem volt a szolgáltatási területünk hat megyéjében, nagy volt a szá­razság. Az óriási hőség és for­róság mind a felszín alatti vize­ket, mind a felszíni vizeket gya­korlatilag elfo­gyasztotta. Min­den olyan terü­leten, ahol a ka­pacitásunk ma­ximumán vagy akörül szolgál­tattunk, olyan tervet készítet­tünk és olyan intézkedéseket hoztunk, ami biztosítja a bizton­ságos ivóvízellátást. Ilyen ese­tekben hozzá kellett nyúlni a tartalékokhoz. Viszont szeren­csére mindenütt vannak olyan víztartalékaink, ami még ebben a nagy hőségben is biztosítani • tudta a megfelelő mennyiségű ivóvízellátást.” A mezőgazdasági öntözés esetében már voltak kisebb fennakadások. „Sok helyen fel­színi vizet használunk mező- gazdasági öntözéshez, ezért ezeken a területeken voltak ki­sebb fennakadások - fejteget­te Hajdú Gábor. - A Tisza eseté­ben annyira ala­csony lett a víz­szint, hogy sok­szor már nem tudtunk megfe­lelő mennyisé­gű vizet bizto­sítani a gazdáknak a mezőgaz­dasági öntözéshez.” Ilyenkor je­lenthet alternatív megoldást a víztárolók vize. A Dunántúli Regionális Víz­mű Zrt. is minden évben terve­zetten készül a nyári vízellátás­ra. A Társaság szolgáltatási te­rületén az idegenforgalom miatt a Balaton-parti és a Velencei-ta­vi üdülőkörzetekben jelentősen megemelkedik a vízfogyasztás. A szezoni csúcsfogyasztás alatt az üdülőkörzetekben eddig za­vartalan volt a vízellátás. A nyá­ri kánikula idejére Siófok több pontján, köztük a rendőrkapi­tányság épületében a szolgálta­tó csapvíz-adagolókat helyezett el. Ezeket augusztus végéig in­gyen lehet használni. A nagy hőség miatt vízkorlátozást nem kellett bevezetni sehol - tudta meg lapunk a DRV Zrt sajtószol­gálatától. Országosan is felmerülhet a magas házak legfelső emelete­in csordogáló csapok problémá­ja. Ha ugyanis egy magas lakó­házban estefelé egyszerre so­kan hazaérkeznek, és a hőség miatt hirtelen megnövekszik a vízfogyasztás, akkor megeshet, hogy a házat vízzel ellátó vízto­ronyban lecsökken a nyomás. Ilyenkor a nagyobb házak fel­Takarékoskodni kell a vízzel is! 1. Ne folyassuk fölöslegesen a csapot fogmosáskor, moso gatáskor! 2. Ha tehetjük, főleg kánikulá­ban ne a kádban fürödjünk, hanem inkább többször tusoljunk! 3. Kora éjszaka locsoljunk kiskertet, aszfaltot, mezőgaz­dasági földeket! 4. Kertes házak esetén az esővizet, ha máshogy nem, a háztető ereszein keresztül, nagyobb mennyiségben érde­mes felfogni, a kert öntözésé­hez ez a víz kiválóan alkalmas. ső emeletein csak csordogál a vízcsapból a víz. A szakembe­rek szerint idén még nem volt ilyen panasz. Azokon a helye­ken, ahol nem víztornyokból történik a vízellátás, ott úgy­nevezett nyomásfokozó beren­dezéseken keresztül biztosít­ják a vízellátást. Ezeken a he­lyeken nem fordulhat elő a hir­telen megnövekedett fogyasz­tás esetén sem, hogy csökken a víznyomás. Nyáron kevesebb a szennyvíz A vízfogyasztással összefüggő kérdés a szennyvíz elvezetése is. A logikus az lenne, hogy nyáron több a szennyvíz, hiszen több vi­zet fogyasztunk. Pedig ennek ép­pen az ellenkezője igaz. Egyrészt azért mert erősebb a természe­tes párolgás, másrészt azért, mert általában a talajvíz jelentő­sen megnöveli a szennyvíz meny- nyiségét, viszont ez a jelenség nyáron nem fordul el. A nagy szárazság miatt a talajvíz is lej­jebb megy. Ezáltal kevesebb az idegen víz bejutása a szennyvíz- csatornákba, s ilyenkor nagyság­rendileg kevesebb a tisztítandó szennyvíz mennyisége is. Az óriási hőség a vizeket gyakor­latilag elfogyasz­totta. Szerencsére voltak tartalékok. A brit sajtó szerint az amerikai Donald Trump valósággal üldözte Diana hercegnőt, feleségül akarta venni Elnök szeretne lenni - nagy macsónak tartják LONDON Donald Trump valóság­gal üldözte Dianát a walesi her­cegnő válása után, ugyanis a fejébe vette, hogy feleségül ve­szi őt - írta a The Sunday Ti­mes. A tekintélyes vasárnapi lapnak Selina Scott, a BBC is­mert televíziós újságírója - aki egyébként nem ápol jó viszonyt Trumppal - elmondta: Diana ar­ról mesélt neki, hogy a milliár­dos amerikai üzletember több száz fontos virágcsokrokat kül­dött londoni rezidenciájára, a Kensington-palotába. Az ingat­lanmágnás, aki manapság a Re­publikánus Párt egyik legfőbb elnökjelölt-esélyeseként szere­pel a lapok címoldalán, való­sággal üldözte őt, noha koráb­ban a hírek szerint Károly her­ceg pártján állt. „Trump egyértelműen trófea­ként tekintett” Dianára - mond­ta Selina Scott a lapnak, hozzát­éve, hogy a her­cegnőt aggasz­totta a dolog és egy fogadáson tő­le kért tanácsot. Az újságíró ne­mes egyszerűség­gel azt javasolta, dobja a virágokat a kukába. Diana jót nevetett ezen. . A sokak által ma- csó hímsovinisztá- nak nevezett üzlet­Archív fotónkon Diana hercegnő. Vele nem sikerült, de Donald Trumpnak „mindig volt, mindig van másik” ember a walesi hercegnő 1997- ben bekövetkezett halála után megjelent könyvében azt írta, nőügyeit tekintve egyedül azt sajnálja, hogy soha nem volt le­hetősége „udvarolni Lady Diana Spencernek”, akivel amúgy több­ször is találkozott és elbűvölőnek találta. „Igazi hercegnő, álomnő volt” - írta a The Art of Come- back (A visszatérés művészete) című kötetében. Scott szerint a milliárdos komolyan úgy gondol­ta, hogy meg tudta volna hódíta­ni a hercegnőt, ha kap rá esélyt. Az amerikai üzletember a nőkkel kapcsolatban legutóbb azzal hívta fel magára a figyel­met, hogy a közösségi hálón megjegyzéseket tett a republi­kánus elnökjelölt-aspiránsok televíziós vitáját vezető Megyn Kellyre, aki a vitában kemény kérdéseket tett fel neki. Ezek kö­zül a legnagyobb felháborodást az váltotta ki, amelyben Trump, talán az újságírónő műsor köz­beni felfokozott idegállapotára utalva azt állította, hogy Kelly- nek „vér jött a szeméből, vér jött belőle - akárhol”. A milliárdost azzal vádolták, hogy ezzel lekezelő módon a nő havi ciklusára célzott, amit ő cá­folt. Több tévécsatornán is visz- szautasította, hogy bocsána­tot kérjen a műsorvezetőtől, sőt úgy vélekedett, hogy ezt inkább Megyn Kellynek kellene meg­tennie. MTI nn na n oonji w®DöaCs 3®[Mj(íM]D®[íS oo noo n fiw ©[BySSSSüvffiOí3

Next

/
Thumbnails
Contents