Somogyi Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-13 / 189. szám
12 SPORT Somogyi Hírlap 2015. AUGUSZTUS 13., CSÜTÖRTÖK Jövő héten kezdik a felkészülést RÖPLABDA Nem akármilyen forgatag lesz augusztus 17-én, hétfőn Kaposváron a Városi Sport- csarnokban. Ezen a napon kezdi meg ugyanis a felkészülést a Fino-Kaposvár és az 1. MCM-Di- amant, s ugyancsak ekkor találkoznak ismét egymással a Kaposvári KK kosarasai. F. G. Otthon rajtolnak a somogyiak KÉZILABDA A somogyi élvonalbeli csapatok közül elsőként a ké- zisek kezdik majd meg a bajnoki pontvadászatot. A férfiaknál a Csurgói KK augusztus 28-án, pénteken 18 órakor a B.Braun Gyöngyöst fogadja, majd a második körben szeptember 2-án, szerdán a PLER-Budapest vendége lesz. A nőknél a Siófok KC szeptember 2-án 18 órakor mutatkozik majd be szintén hazai pályán a Békéscsaba ellen, három nappal később pedig a Győri Audi ETO KC vendége lesz. F. G. Kotormán-dupla Szegeden TENISZ A17 éves korosztályos válogatott Kotormán Ákos - aki ebben az évben a Siófoki Spartacus színeiben versenyez - nyerte a Szegeden rendezett Naturtex országos utánpótlás teniszbajnokságot az U18-as korosztályban, s párosban is bajnok lett Moldován Krisztiánnal. Sűrű lesz az augusztus Kotormán számára: pályára lép a fővárosban a felnőtt ob-n, majd Budaörsön, aztán ismét Budapesten, szeptemberben pedig Szerbiában, Pancsevóban és Növi Sadban szólítják majd pályára II. kategóriájú nemzetközi junior tenisztornán. F. G. ___________________________________HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. .. -tn nemzetközi pénz transzfer I U . I C— . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 310,50 313,49 USD 278,50 281,99 CHF 283,00 289,49 ÉRVÉNYBEN: augusztus 12. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ERTEKESÍTES Lukács Máté most is a dobogó harmadik fokára állhatott fel Bearanyozták Bajnokot Bajnokként térhetett haza a hármasugró Bajnok Eszter a három napon át tartó székesfehérvári országos atlétikai bajnokságról, míg a vágtázó Lukács Máténak - tavalyhoz hasonlóan - bronzérem jutott 400 méteren. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu ATLÉTIKAI OB Három napon át Székesfehérvár volt a házigazdája a nyár utolsó, ám mégis legjelentősebb hazai atlétikai versenyének, az országos bajnokságnak. Az ob résztvevőinek nemcsak egymással, hanem a szaharai forrósággal is meg kellett küzdeniük, így csak a bajnoki cím, illetve a további érmek, helyezések sorsa volt a tét. A felnőtt országos bajnokságon évek óta selejtezőket és előfutamokat rendeznek, hogy a sportolók szokják a nemzetközi versenyek ritmusát. A somogyi színeket képvi selő Favorit MG Produkt Kaposvári AC három sportolójáért szoríthattunk, akik összesen hat döntős helyezést - jutott egy arany és bronz is - könyvelhettek el. A női hármas ugrásban Bajnok Eszter mindjárt a legelső ugrásával teljesítette a selejtező- szintet, s az első helyen jutott a legjobb nyolc közé. A férfi távolugrásban az ifjúsági vb-dön- tős Pap Kristóf elsőre kerek hét Érthető a kaposvári Bajnok Eszter mérhetetlen öröme: 18 évesen lett bajnok a felnőttek között métert repült, harmadikra pedig még egy centit rátett, s a hatodik helyen jutott be a fináléba. 400 méteren Lukács Máté második lett a futamában, így másnap döntőzhetett. A második nap délelőttje is a selejtezőké volt. Bajnok Eszter távolugrásban, Pap Kristóf pedig hármasugrásban - első kísérletével megközelítette egyéni legjobbját - jutott biztosan a döntőbe. Délután aztán már kaposvári érmeknek örülhettünk. A 18 éves Bajnok Eszter a hármasugrásban kicsit megilletődve kezdett, és elsőre pontosan ugyanakkorát ugrott, mint a legnagyobb ellenfele. A második sorozatban - két centit javítva az eredményén - már egyedül állt a mezőny élén, a harmadik ugrásával pedig (12,92 m) végleg eldöntötte az aranyérem sorsát. Lukács Máté 400 méteren lemásolta tavalyi eredményét, vagyis bronzérmet szerzett, míg távol- ugrásban a csupán 17 esztendős Pap Kristóf tovább javítva a selejtezőkben elért eredményein, a hetedik helyen zárt (7,07 m). A székesfehérvári országos atlétikai bajnokság harmadik, utolsó napján már csak döntős helyezések jutottak a Favorit MG Produkt Kaposvári AC versenyzőinek. Az igencsak feszített tempó - na meg a nagy hőség - sokat kivett belőlük, így elmaradtak az egyéni legjobb eredményeiktől. Bajnok Eszternek távolugrásban az ötödik, Pap Kristófnak pedig hármasugrásban a hetedik hely jutott. Lukács Máté a hetedik helyen jutott be a 200 méter döntőjébe, ahol egy helyet javítva a hatodik helyet szerezte meg, RALI Ausztriában a Weiz Rallyn állt rajthoz Kecskeméti Balázs és pilótája, Klausz Kristóf. A Renault Clio R3mal versenyző duó számára fontos mérföldkő lehetett volna ez a futam, hiszen ha dobogós helyezést érnek el, akkor az osztrák 2WD kategória bajnokaiként térhettek volna haza.- A 2WD kategóriában ösz- szesen 44 páros nevezett- kezdte a kaposvári Kecskeméti Balázs. - Hiába jártunk korábban ezen a versenyen, nem jelentett számunkra előnyt, hiszen több gyorsot más irányba kellett teljesíteni, illetve teljesen új volt. Sok műszaki hibával küszködtünk: az első napon mindössze a második kilométerig jutottunk, amikor ki kellett állnunk. A szervizcsapat másnap hajnalig kereste a hibát és dolgozott annak megoldásán; mint kiderült, a motorvezérlővel akadtak gondok. A szuperrali szabályainak értelmében másnap folytathattuk az autózást, de az sem volt gondmentes, ugyanis a kuplung makacskodott. Amikor tökéletes volt a kocsi, akkor viszont szakaszokat tudtunk nyerni a kétkere- kesek kategóriájában. t Mindenesetre nem igazán pihenhetnek Kecskemétiék, hiszen a hétvégén esedékes Kassa Rallyn újra a magyar bajnokságban próbálnak majd szerencsét.- Bízunk benne, hogy most minden hiba kijött a Renault- n, ami csak kijöhetett, s ezeket sikerült is teljesen helyrehozni annak érdekében, hogy Kassán jól szerepeljünk. Ha hozzánk képest a nagy ellenfelünk nem gyűjt többet hat pontnál, akkor a hétvégén már a magyar kétke- rekes mezőny bajnokai lehetünk - mondta Kecskeméti Balázs. Horváth Judit Amikor nem volt gond a versenyautóval, szakaszokat nyertek Mindent nyertek, amit csak lehetett STREETBALL Zánkán folytatódott a nyári streetball-fesztivál, ahol pályára szólították a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola U12-es csapatát is. A Paár Márk, Cohill Eric, Magyar Mátyás, Ivók Milán alkotta négyesfogat (az edzőjük Csapó Gábor) folytatta idei sikersorozatát. Júliusban aranyérmesek voltak a kaposvári Youth-fesztiválon, Pakson nyertek streetballtornát, s most Zánkán sem adták alább, így utazhatnak majd az országos fesztiválra. Amolyan ráadásként még egész sor érmet is összenyertek. A büntetődobó-versenyt és a 2ball game játékot Cohill Eric nyerte; utóbbiban Paár Márk volt a párja, aki a 3shot dobóversenyben diadalmaskodott. A „mil- lióforintoskéz” nevű tripladobóversenyben Paár Márk a felnőttekkel mérte össze a tudását, s bronzérmet szerzett. Fenyő G. HÍREK Kassán már bajnokok lejjftnlí^Kösi rrj^ |- r1' I dJ i r / Jim Davis ■^_yj > i i mm ‘sSn 1 ___j__j j ®