Somogyi Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-29 / 176. szám
2015. JÚLIUS 29., SZERDA ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR - A cél az, hogy a segítségért hozzánk forduló családok számára olyan tevékenységet biztosítsunk, amellyel visz- szavezethetjük őket az önálló életbe. A kaposvári Rév Egyesülettel működünk együtt a projekt megvalósításában. A Magyar Ökumenikus Segély- szervezet egy dán alapból írt ki pályázatot a szociális gazdaság megvalósítására, amelyen közösen indultunk el - mondta Bíró Dániel intézményvezető-helyettes. jelenleg tizenegy család, a gyermekekkel együtt 34-en vannak az otthonban. Évente összesen 110-130-an laknak itt, vagyis háromszor-négyszer lecserélődik a létszám. Nagyon sok a jelentkező, most is tele az előjegyzési napló, 10-16 család vár a férőhelyre. A lakók 87 százaléka bántalmazás miatt kerül be, ők elsőbbséget élveznek, de rajtuk kívül vannak, akik élet- vezetési és szociális problémák, lakhatási nehézségek miatt szorulnak segítségre.- Heti egy nap a kertben közösen' dölgözrfák a" gondozottak, az intézmény alkalmazottai és a Compass Egyesület önkéntesei. - tette hozzá Bíró Dániel. - Közösségi program ez, összekovácsoló hatású. A lakók 90 százaléka gondolkodás nélkül vállalja a feladatot. Csak az részesül a kert terméséből, aki ott munkálkodik, ez alól felmentést a csecsemős anyukák kaphatnak. A bántalmazottak pszichológiai krízishelyzetben érkeznek hozzánk, sokan nem tudnak gondolkodni, tervezni. A tankert kizökkenti őket abból a lelki állapotból, hogy csak a saját problémájukon őrlődnek. K.G. m A kaposvári otthonban az a cél, * hogy a családok igazi segítséget | kapjanak, aminek a révén *fr j visszatalálhatnak a normális 8 életbe » Akinek zűrös a múltja, az nem szívesen beszél róla Nem rejtőzik, mert nem fél senkitől, állítja magáról Katalin, aki Nagybajomból költözött be a 9 éves fiával és a 15 éves lányával. - Volt részem bántalmazásban is, testiben és lelkiben egyaránt. Akinek zűrös a múltja, nem szívesen meséli el. mert megpróbálja lezárni. A helyzettől mégsem tudtam maradéktalanul megszabadulni, mert a gyermekek összekötnek a házastársammal. de minimalizáltuk a kapcsolatot. Most azért kerültünk anyaotthonba, mert eladták az albérletünket, és nem tudtunk kifizetni kéthavi kauciót és egyhavi díjat egy másikra - mondta. A fiatalasszony szerint a városiaknak nagy segítség, ha megtanulják a tankertben, hogyan kell a növényeket felnevelni. Ha az együttélésből fakadóan korábban konfliktusok adódnak, általában a kertben munka közben megoldódnak.- Hogy kikerülhessünk az életbe, az embernek a saját kezébe kell vennie a sorsát, állást keresni, pénzt félretenni. Munkát találni egy anyaotthonos, kétgyermekes nőnek nagyon nehéz. Ha gyárban szeretnék elhelyezkedni, több műszakot kéne vállalnom, de éjszakára nem hagyhajtuk el az anyaotthont. Sokszor a munkáltató, ha azt hallja, hogy anyaotthonos álláskeresőről van szól, rögtön azt mondja, hogy köszönöm, nem. Fogalma sincs, hogy milyen a munkavállaló, kapásból kizárja, és a gyermekét egyedül nevelő anyákat szintúgy. így nehéz elhelyezkedni - tette hozzá az édesanya. Nyereség: az FGSZ tartja pozícióját SIÓFOK Tartotta helyét az FGSZ Földgázszállító Zrt. a legnyereségesebb hazai cégek között 2014- ben is, Somogybán e téren hagyományosan első, nincs is más cég a megyéből az első ötvenben - derül ki a HVG Top 50-es rangsorából, melyet a legnagyobb magyarországi cégek július közepéig leadott cégmérlegei alapján készített a hetilap. A siófoki székhelyű földgáz- szállító adózás utáni eredménye a 2013-as 31,4 milliárd forintról 23,5 milliárdra csökkent ugyan tavaly, ám így is odafért a hazai cégrangsor tizenötödik helyére. Ugyanezen a listán egyébként (csak érdekesség képpen) a Közgép Zrt. a 34. helyezett a maga 13 milliárdos nyereségével. Nyereségben nem, árbevételben azonban kiemelkedik a tabi Flextronics: az elektronikai üzem 2014-ben több mint 500 milliárd forintot produkált, ami a kilencedik helyre jó. Az ötven toplistás nagyvállalat együttes árbevétele közel hat százalékkal volt nagyobb a 2013-asnál. F. I BARCS Nem kellett a hétvégén visz- szafordulnia a családi nyaralásból azoknak a barcsi határon átlépni szándékozó fiataloknak, akiknél az ellenőrzésnél derült ki, hogy lejárt a személyi igazolványuk. A Barcsi Járási Hivatal Kormányablakában ugyanis néhány héttel ezelőtt ügyeleti telefont vezettek be. Ennek lényege, hogy a barcsi határról egy telefonszámon bármikor elérhetőek a szolgáltatások, kora reggel és éjszaka, akár hétvégén is, a munkaidőn túl. Az ügyeletes munkatárs most hétvégén így azonnal megkapta az értesítést, és rögtön elvégezte a szükséges adminisztrációt. Pénteken egy fiatal hölgy, szombaton két kiskorú lejárt személyi okmányait érvényesítették ilyen módon. A korábbi években is több alkalommal fordult elő, hogy valaki érvénytelen okmánnyal érkezett a barcsi határátkelőre, de a hatályos jogszabálynak megfelelően akkor nem léphettek át a határon. J .G. A barcsi határról egy telefonnal elérhetők a szolgáltatások MEGYEI A földre taszító nyomorúság Kovács Gábor gabor.kovacs@mediaworks.hu S zörnyű bántalmazások nyomaival kerülnek anyaotthonokba az asszonyok Somogybán. Van, akit fejszével, kábeldarabbal vert kékre-zöldre a férje. Egy eltört ujj csak 70 ezer forint pénzbírságot ért a bíróságon, az összetört telkekre pedig nem volt büntetés. Szakemberek szerint hatalmas a látencia, sok-sok családban tör ki a férfi erőszakos természete, vagy csap át brutalitásba a kilátástalanság, a nyomorúság, amikor a hozzá közelállókon tölti ki a dühét az, aki erősebb. Annyi már az áldozat, hogy a kapcsolati erőszak miatt külön törvényt alkottak. Vidéken az elnyomottak mindig a földbe kapaszkodtak. Ezért nem meglepő, hogy a. kaposvári anyaotthonban is azzal próbálnak segíteni a bántalmazott anyákon, hogy közös zöldségtermesztésbe vonják be őket. Számomra felemelő, hogy közösséget alkothatnak ilyen egyszerű módon is. De ugyanakkor elszomorító is, hogy csak a földben rejlik számukra lehetőség. Mindig meghökkenek azon, amikor az ország fejlődését, sikerét, növekvő teljesítményét hirdető politikusok vidékre utaznak, hogy nyulakat, csirkéket, vetőmagot osszanak a szegényeknek. Ebben én nem sok fejlődést látok, inkább csak azt, hogy a vidék nem tud kitörni a nyomorúságból. Tényleg csak a zöldségtermesztés jelenthet kiutat? Nekem ez inkább arra a korszakra ha- jaz, amikor Róma bukása után egy-egy kolostorban, mezőgazda- sági központban gyűltek össze a lakosok. De azért ne adjuk fel a reményt, mert a vetőmagban tényleg ott az élet, és ha egy súlyosan bántalmazott asszony gondozza, talán a lelkekben is kicsírázik valami... Marad a remény, a vetőmagban tényleg ott az élet Borlicitből milliók ZAMÁRDi Minden várakozást felülmúlt a zamárdi borárverés sikeressége. A Rosé Fesztivál keretében most másodszor licitálhatott bárki nemes nedűkre, idén Bock József boraira, a Hotel Wella- marinban. - A helyi vállalkozók, üzletemberek, nyaralótulajdonosok adakozó kedvükben voltak, hiszen míg tavaly félmillió, most 1,4 millió forint jött be - mondta lapunknak az ötletgazda, Csáko- vics Gyula zamárdi polgármester. - A nemrég felújított és bővített óvodánk használhatja fel a jótékonysági árverés bevételét. F. I. Potfelveteli: újabb remény az gyetemre ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR A pótfelvételikre, mely során csak önköltséges szakok indulnak, s melynek költsége ötezer forint minden egyetemen augusztus 10-ig lehet jelentkezni elektronikus úton, s kizárólag egyetlen képzést jelölhet meg a pályázó. Csak azok próbálkozhatnak, akiket a normál felvételin sehová sem vettek fel, vagy egyáltalán nem is felvételiztek. Amennyiben az intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy - mesterképzésekben - felvételi vizsgát írnak elő, azt a pót- felvételi hirdetményben jelzik, és közük annak időpontját is. A meghirdetett szakok pontszámai nem lehetnek alacsonyabbak a múlt csütörtökön meghatározottnál, illetve a törvényi minimumnál, ami egyetemi képzés esetében 280, felsőoktatási szakképzésnél 240 pont. A ponthatárokat augusztus 26-án hirdetik ki. A. V. Agrár- és Környezettudományi Kar_______________________________________________________ Állattenyésztő mérnök ____________________________7_^_______220 175 Ló tenyésztő, lovassport szervező agrármérnök_______220_______nem indul___________________ Mezőgazdasági mérnök_______________________7220__________175_____________________ Növénytermesztő mérnök__________________________7_________220_________nem indul Természetvédelm i mérnök_________________________7__________220 175 Ménesga zda*___________________________________4_________150_________nem indul Mezőgazda sági mérnök*__________________________4_________150_________nem indul Természetvédelm i mérnök*_______________________4 . nem indul 110 Gazd aságtudományi Kar_____________________________________________________________ Gaz dasági és vidékfejlesztési agrármérnök____________7 220_________nem indul Kereskedelem és marketing _________________7 180___________150 Pé nzügy és számvitel_____________________________7__________180___________150 Gaz dasági és vidékfejlesztési agrármérnök*___________4__________150___________110 Ma rketingkommunikáció*_________________________4__________150_________nem indul Pénzintézeti pénz ügy és számvitel*__________________4_________150_________nem indul Vállalkozási pénzügy és számvitel________________4_______nem indul_________110 Művészeti Kar______________________________,_________________________________________ Alkalmazott látványtervezés________________________6_________300_________nem indul Ele ktronikus ábrázolás______________________6________275_________275 Fotográfia _______________________________________6_________300_________nem indul Képi ábrázolás ___________________________6__________275___________275 Moz góképkultúra és médiaismeret__________________j>__________275_________nem indul Pedagógiai Kar______________________________________________________________________ Csecsemő- és kisgyermekneveié____________________6__________150___________130 Gy ógypedagógia_______________________________8__________300___________250 Óvod apedagógus________________________________6__________150___________130 Ta nító___________________________________• 8_________150____________130 Csecs emő- és kisgyermekneveló*___________________4__________115___________100 Szociális és ifjúsági munka (ifjúságsegítő)*_____________4__________UO_________nem indul * Felsőoktatási szakképzés_____________________________________________________________ FORRÁS: FELV1.HU/SH-GYŰJTÉS £\ CaaríS DDDDDDűftgr^^ a ©g@0á(oMl®oD BantáliiáMfeknők biozöMséglj Nem kellett visszafordulnia az útnak induló családnak Segítség a határon!