Somogyi Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-20 / 168. szám

14. DÉL-DUNÁNTÚL 2015. JÚLIUS 20., HÉTFŐ Keresztény Tamás újra hazai pályán játszott A „pécsi Somló” Ősszel nyeregbe ülnek a polgárőrök Pécs A Hair musical Broad- way-változatának Mohácsi Já- nos-féle felújítása megy a hét­végén a Pécsi Nyári Színházban. Hogy milyen a történet, arról egy pécsi származású szereplőt, Ke­resztény Tamás színművészt kér­deztünk meg. Mészáros B. Endre endre.meszaros@mediaworks.hu- Édesapja a közelmúltban el­hunyt Keresztény Béla, aki a Szélkiáltó alapító tagja volt. En­nek köszönhető a színpad von­zása?- Tény, hogy rengeteg Szélki­áltó-koncerten ott voltam gye­rekkoromban, de a család so­kat járt színházba is. Aztán az első hangos sikerek a Janus Gimnázium diákszínjátszói kö­zött értek. A zene is korán meg­érintett: zongorázni tanultam, majd kaposvári színművésze- tisként mélyedtem el jobban a basszusgitározásban.- Azért az egy erős osztály volt!- Mohácsi János volt az ofő, a társaságból pedig máig min­denki a pályán maradt. A kol­lektívát jól ismerhetik a pé­csiek, mert szerepeltünk itt POSZT-gálán is, Cseh Tamás emlékműsorunkat pedig be­mutattuk az Ördögkatlanban és most a Hairben is többen együtt játszunk.- Melyik színház tagja?- A budapesti Hoppart társu­lathoz tartozom, de több Orlai Produkcióban is szerepelek, a Száll a kakukk próbáit példá­ul most kezdjük. Emellett mély hangomnak .köszönhetően so­kan kapacitálnak szinkron­munkákra.- Fel sem merült, hogy pécsi színész legyen?- Hívni nem hívtak, más ajánlatok viszont elértek. Mindemellett jó érzés itthon játszani, csaknem minden év­ben eljutok ide valamelyik elő­adásunkkal.- Milyen a Hair Mohácsi rende­zésében?- Alap volt, hogy ne a fil­met utánozzuk. Ugyanakkor az eredeti Broadway-mű gya­korlatilag történet nélküli elő­adás volt. Mi egy cselekménye- sebb módozatot, kerekebb tör­ténetet hoztunk össze, mely a családról, szerelemről, barát­ságról, csalódásokról és örö­mökről szól, no és nem utol­sósorban hatalmi hierarchiá­ról. Van tehát benne politika, de korántsem az dominál. És persze egy Mohácsi-értelme­zéshez illőn sok humorral ké­szült, én a színpadon is nehe­zen bírom ki, hogy időnként ne kacagjak fel. Továbbá mindig szól a zene, tizenhatan állunk színpadra és előbb vagy utóbb, de mindenki énekel.- Alakult az egykori diákokból egy jó nevű rockzenekar is.- Igen, a Bekvart együtte­sünk szép sikereket tudhat maga mögött, most kerül fel részletekben a netre az első lemezünk. „Csajozós rockot" játszunk, performansz jelleg­gel, s öten is énekelünk. Azt mondják, én vagyok a Som­ló a csapatban... Úgy határol­nám be a stílusunkat, hogy a Kispál és a borz, a 30Y, vala­mint Péterfy Bori altér vona­lán mozgunk. De szívesen po­rolunk le magyar undergro- und dalokat is. SZIGETVÁR Az őszi betakarítási és favágási szezonra remélik a lovas polgárőr járőrszolgálat elindítá­sát a Szigetvári Polgárőr Egyesü­let vezetői. Mint Illés Tamás elnök elmondta, a falopások visszaszo­rítását, a nehezen megközelíthető helyszínek biztosítását várják az új kezdeményezéstől. Az indulásnak egyelőre financiális akadálya van, a szervezet folyamatosan egyez­tet az Országos Polgárőr Egyesület és a szigetvári városi önkormány­zat illetékeseivel. Az elnök elmon­dása szerint a polgárőrök sikeres vizsgát tettek, megvannak a szol­gálatteljesítő lovak is, így csak a forráshiány késlelteti a kezdést. A lovasok a járőrözés mellett ha­gyományőrző programokon, gyer­mekfoglalkozásokon is feltűnnek majd, és egyedül élő, Idős embe­reket is felkeresnek a környéken. A szükséges tudást más polgárőr­szervezetektől, önképzés és hiva­talos képzés útján szerezték meg. A Szigetvári Polgárőr Egyesület még 1997 novemberében alakult, lakossági kezdeményezésre. Kez­detben egy garázsőrség jött létre a Szent István-lakótelepen, melyből később megalakult az egyesület. A rendőrséggel 2005-ben kötöt­tek megállapodást. Fő céljuk Szi­getvár kül- és belterületének meg­figyelése és a bűnmegelőzés. K. E. 7400 Kaposvár, Ady E. u. 12-14. (Sétáló utca) Telefon: 06-70/934-8806 06-82/311-532 wiitikn Ny'tva tartás: Hétfő - Péntek: 08:00 -16:30 Bit#* Szombat: 08:00 -12:00 A kölcsönt az Expressz Zálog Zrt. nyújtja. THM 39,73% - 40,59% ■ JEGYPONTOK IBUSZ Pécs Árkád Pécs! Nemzeti Színház . 7622 Pécs. Bajcsy Zsilinszky u; 11. 7622 Pécs, Színház tért Tourlnform Pécs Ticket21 762I Pécs, Széchenyi tér 1. 7621 Pécs, Jókai tér 21. BALATONFENYVESI ROAMING WORLD UTAZÁSI IRODA TURISZTIKAI EGYESÜLET CBA PIAC - ÜZLET IRODA 8646 Balatonfenyves, Kölcsey út 14. 8646 Balatonfenyves, Vörösmarty u. 10. Bo/ B A HELYSZÍNEN A BELÉPŐ­BE f W JEGY ARÁBÓL 5% KEDVEZMÉNY KEDVEZMÉNYT ADUNK! BALATONPARK MINDEN KONCERT / ELŐADÁS UTÁN DJ GONDOSKODIK A HANGULATRÓL! ITALAKCIOKKAL IS VARUNK BENNETEKET! HIRDETÉS V/JWici ORSZÁGOS FIÓKHÁLÓZAT ZÁLOG ÉKSZER MŰTÁRGY lü füspl IchfI IhrkI IeUrI IgbpI VALUTAVÁLTÁS G K A W G 1= HIRDETÉS Túl sok a napfény a tetőtérben? Fényzáró roló (DKl, 78x118 cm-es ablakra) 24.794 Ft/db-tól ____________________________________________________________________________________HIRDETÉS TERMÉNYFELVÁSÁRLÁS a Cargill Magyarország Zrt. telepein HÍVJON MINKET BIZALOMMAL! Nagyatád Barcs Kaposvár Kiskorpád (7500 Nagyatád, (7570 Barcs, (7400 Kaposvár, (7524 Kiskorpád, I Taranyi út) Drávapart 2.) Malom u. 10.) Vörösmarty utca Vidóczi Aliz: Rónai Antal: Pápai Zoltán: Iparterület) ©fJttLSj I +36 70/430-6212 +36 70/430-6213 +36 70/428-9030 Knoch János: I I Bokor Erika: Mátyás Tamás: Kovács Gábor: +36 70/331 -8996 hUUUmNmMIIM F-OLVtc I +36 82/553-402 +36 30/565-3584 +36 30/565-4748 Szabó József: CfllLif fij I Mátyás Tamás: Zákányi Kornélia: Horváth Zsuzsanna: +36 70/702-2375 uOÍiiQUV^^H^M +36 30/565-3584 +36 82/565-400 +36 82/528-791 Horváth Zsuzsanna: len hí r pspTTm IW H III l&V.V ■ * Cargill Magyarország Zrt. 1134 Budapest, Váci út 37. jtí “^ s Tel :+36(1)2361400* Fax:+36(1)236 1469 _____________Cargill iJ Üa BALATONPARK fes mSm SZABADTÉRI SZÍNPAD ÉS R E N D E Z V É N Y PA R K " BALATONFENYVES f Jegyek kaphatók: /balatonpark országosan ■»■»■ «»>. JBQy.FIU ______________ és a helyszínen — ----—■■ — ——

Next

/
Thumbnails
Contents