Somogyi Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-01 / 152. szám
2015. JULIUS 1., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Év eleje óta 608-cal kevesebb somogyi Kisfalvak kihalóban Nálunk még túl jól megy! Márkus Kata ______ ka ta.markus@mediaworks.hu ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY A megyében az idei első negyedévben 1268-an hunytak el, ami az elmúlt időszakban a legmagasabb, s mivel csak 660 élve- születést mutat a statisztika, így Somogy lakossága 608 fővel csökkent 2014 óta. Az elmúlt két esztendőben pedig 4230-cal, ugyanis 2013 januárjától az 5947 élveszü- letésre 10177 haláleset jutott- Eddig is köztudott volt, hogy a megye a hazai átlagnál gyorsabban öregszik - mondta Illyés András demográfus. - Az országosnál jobban érezhető mindennapi megélhetési gondok, a megyék sorrendjében az utolsók közé tartozó bérek és az egy főre jutó GDP miatt a fiatalok, ha tehetik, elvándorolnak. lavulás csak akkor lenne várható, ha jelentősen fejlődne az infrastruktúra, mely beindítaná a gazdaságot. A demográfus szerint azonban az első negyedéves, több esztendő vonatkozásában kiugró népesség- fogyásból mégsem szabad komoly következtetéseket levonni, hiszen a statisztikákat mindig egy hosz- szabb időintervallumban kell értelmezni.- Kilóg a sorból a mostani adat - jelentette ki Illyés András -, a szakma is csak találgatja az okokat. Az csak az év végén derül ki, tendenciáról van-e szó, vagy a további adatok majd kompenzálják az első negyedéves számokat. Az egyik ok amúgy az influenzajárvány lehet, mely a közelmúlthoz képest több áldozatot követelt. Míg a megye halálozási adatai általában meghaladják az országos átlagot, az élveszületéseké jobban közelít a hazai középértékhez. A 2015-ös első negyedév 660 újszülöttje például az elmúlt két esztendő negyedik legjobb adata, mégis visszaesés a tavalyi kimagasló július-december után.- A megyei statisztikákból hoszszú távon az elnéptelenedésre lehet következtetni - állította. - Somogy már most is az ország egyik legritkábban lakott területe, az aprófalvas településszerkezet miatt pedig több településen valós veszély, hogy eltűnik a lakosság. A fiatalok munka és perspektíva híján elvándorolnak a városokba, esetleg az ország más területeire, az idősek pedig kihalnak, így a száz fősnél kisebb falvak közül több eltűnhet a következő évtizedek során. Vas A. Borsod- Abaúj-Zemplén SzabolcsGyor-Moson-Sopron Esztergom pest Jász-Hagykun- Szolnok Bács-Kiskun Csongrád Magyarország Halálozási adatok változása (év azonos időszaka, %-ban) Népességváltozás Somogybán 2013/1. negyedév ________1222____________620__________-602 ____ . 2013/11. negyedév 1092 597_________ -495 %j 20 13/111, negyedév _ ..1014__________ 664 ' -350 _ 20 13 'IV. negyedév________1181 656 -525 1 20 14/1.negyedév_________1131.........~~ 644 ~ -487 20 14/11. negyedév ___ 1023 626 -397 20 14/111. negyedév 1036; . 757 _ -279 ; 2014/IV. negyedév 1210 723 _________-487 2015 /1. negyedév 1268 660 -608 fohkax-ksh/sh nven rs _____ Sasok barátja KAPOSVÁR Bedő Kornél természetfotósnak, a Compur Fotóklub vezetőjének a képeiből nyílt kiállítás Kaposváron a Kormányhivatal Galériájában. A tárlat augusztus végéig tekinthető meg. Az igényekhez szabnák a kutatást KAPOSVÁR A Kaposvári Egyetem és a város együttműködésében megvalósuló „Tudás-Park” projekt bemutatásával vette kezdetét a négy felvonásból álló FrisSomogy innovációs műhelymunka-sorozat. Legfőbb célja, hogy megtalálja, kidolgozza azokat a helyi igényeken alapuló fejlesztési együttműködéseket, hálózatokat, támogassa a stratégiai partnerségek létrehozását, amely szoros kapocs lehet a Kaposvári Egyetem, a város, a gazdasági szereplők, vállalkozások, az állami és non-profit szervezetek között.- A „Tudás-Park” térítésmentes szakmai szolgáltatásokat kínál, vállalati tanácsadást szerv ez, fejlesztési elképzeléseket támogat. A többi találkozón is a fejlesztési elképzelések, szakmai és stratégiai célok kerülnek terítékre - mondta Tossenberger János egyetemi tanár, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Karának dékánja. Az innovációs kerekasztal-be- szélgetésen a helyi agrár-élelmiszeripar szerepelt a középpontban. A kerekasztal-beszélgeté- seket kettős céllal hozták életre. Miután megismerték egymás üzleti, szakmai és stratégiai céljait, kialakítsák a kutatási irányokat, másrészt pedig a tudományos munkát végző fiatalok minél jobban bekapcsolódhassanak a gazdasági életbe. Fenyő Gábor A hazai városok nagy részének még túl jól megy. Ezt abból gondolom, amit Bernhard Deutsch, a Güssing régióbeli Sterm község polgármestere mondott kedden Kaposváron. S amit Kínában, vagy éppen Brazíliában is válaszol arra a kérdésre: náluk miért nem működik a güssingi csoda? A válasz: Mert nálatok még túl jól megy! Mert arra persze gondolni sem merek, hogy egy, a lakosság által választott városvezető ne akarna élni egy lehetőséggel, amelyet Kaposvár kedden az ország bármely részéről érkezzen is, mindenki számára elérhető közelségbe hozott. Tehát csak a stermi polgármester megállapítása lehet az oka, hogy jó, ha húsz városvezető volt kíváncsi Bernhard Deutsch előadására a kaposvári városházán. Pedig, ha valami, akkor éppen a Güssing modell jelenthet kitörési pontot akár egy kistelepülés számára is. Igaz sokat kellett dolgozni a sikerért Ausztriában is, és mi tagadás, elszántságból se volt elegendő egy átlagos mennyiség. Főként, hogy az induláskor nem hogy segítséget nem kaptak a politikai elittől, de még akadályokat is igyekeztek gördíteni eléjük. S mégis megcsinálták! Pedig nem gondolom, hogy okosabb, vagy bármilyen tekintetben is kiemelkedőbb képességű emberek élnének tőlünk pár száz kilométerre Nyugatra. Vélhetően átlagosak, ugyanúgy, mint mi, éppen csak boldogulni akarnak, és ezért hajlandóak sokat tenni is. Egyben azonban minden bizonnyal különböznek tőlünk, magyaroktól. Ők már 25 éve felismerték, amit Horn Péter kaposvári akadémikus hangoztatott többször, több helyen: az ír csodából se lett volna semmi annak idején, ha nem ismerik föl időben: az egymás elleni gyűlölködés nem vezet sehova. Meg kell tanulnunk összefogni! Mert csak okos emberek építhetnek okos városokat! Az egymás elleni gyűlölködés nem vezet sehova. Meg kell tanulnunk összefogni Komplex onkológiai centrum Kaposváron KAPOSVÁR Újabb mérföldkőhöz érkezett a somogyi komplex onkológiai rendszer fejlesztése. A nagyszabású projekt záróünnepségét - amelyen részt vett Vitá- lyos Eszter államtitkár, és Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség előző elnöke - kedden tartották Kaposváron a diagnosztikai központban. A projekt keretében - a teljes beruházási összeg 845 millió forint volt, amelyet százszázalékban Eu-s forrásból finanszíroztak - az onkológiai centrumban a sugárterápiás ellátás alapját képező, még 2001-ben üzembe állított két lineáris gyorsítót cserélték le, s megújult a Kapo- si Mór Oktató Kórház pathológi- ai eszközparkja is. Eredményes munkájáért Ka- posi Mór Emképlakettel tüntették ki Hadijev Janakit, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrumának orvosigazgatóját. Fenyő Gábor Kormányhivatal: a szakértelem díja KAPOSVÁR A kormánytisztviselői nap alkalmából kedden okleveleket adtak át. Neszményi Zsolt kormánymegbízott méltatta az elismertek felkészültségét, szakmai hozzáállását. Rámutatott: nagy átalakítás zajlott a területi közigazgatásban. A somogyi szervezet 1280 munkatársának csaknem fele a járási hivatalokban dolgozik, a többiek a főosztályokon. A Közjóért emlékplakettet Somlyai Károlyné a kaposvári-, és Szabó Ferencné a siófoki járási hivatal munkatársa vette át. A főosztályok és a járási hivatalok munkatársai közül 19-en kaptak oklevelet, melyet Neszményi Zsolt, Vetési Bernadett főigazgató és Fehér Zoltán igazgató adott át. A Közjóért-díjjal kitüntetett Szabó Ferencné 1975-től dolgozott a közigazgatásban. Kiemelte: munkájuk szépsége, hogy másokon segíthetnek. A szaktudás, a jogszabályok alapos ismeretén kívül nagyon fontos az emberség. Harsányi Miklós . Gombai Gyula, a siófoki járási hivatal ; osztályvezetője vette át az elismerést j§j Neszményi Zsolt kormánymegbízottól (jobbra)