Somogyi Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-02 / 153. szám
2015. JÚLIUS 2., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP g Kerékpárút köti össze a révet a pusztával A bringázok érdeke legyőzte a békákét Elkészült a szántódi révet és Szántódpusztát összekötő kerékpárút, a végpontjánál gyalog- átkelővel a vasúti síneken, és új közúti lámpás csomóponttal a 7-es főúton. Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu BALATON A bringaút hosszas „előkészítés” után épült meg, két éve számoltunk be róla, a hatóság természetvédelmi okokra hivatkozva nem adta ki a környezetvédelmi engedélyt, azzal, hogy akadályozná a békák szabad mozgását. Később mégis felülkerekedtek a bringázok érdekei a békákéin. „Aki Tihány felől kerékpárral vagy gyalog ér Szántódra, egy járható ösvényen közelítheti meg a pusztát - írta korábban Ónody Ma- tild a Szántódi Hírlevélben. - Ez az út egy ősi mocsaras terepen, a Brettyón vezet keresztül, ahol őzek, vaddisznók, rókák, békák is élnek. A révhez vezető utat az 1787-től Szántódpusztát bérlő Páló- czi Horváth Ádám is használta és javíttatta. De a révi utat egy 1055- ös oklevél is említi. Ez a néphagyomány szerint a szántódi bérekén, nádason keresztül vezetett. Valószínű, a mocsár időnként bekebelezte, de újra lett építve.” Kétszáztíz kilométeres túraútvonal, amely kistérségi pályázattal valósul meg A Brettyót átszelő, valamivel több mint egy kilométernyi kerékpárút is része annak a 210 kilométernyi túraútvonalnak, melynek a kialakítására a balatonföld- vári kistérségi társulás nyert el 206 millió forint uniós és állami támogatást. Balatonföldvá- ron és Balatonszemesen kerékpáros szolgáltató és informáci ós pont épült, 25-25 kerékpárral felszerelve. A modernizmus csapdái az orvoslásban NAGYATÁD Tudományos tanácskozást tartottak a nagyatádi kórházban. Mess Béla egyetemi tanár, emeritus professzor, akinek az neuroendokrin rendszer egyedfejlődése területén elért eredményeit öt angol nyelvű könyv foglalja össze, a hagyományos orvosi tapasztalatokról beszélt. - Vannak a modernizmusnak csapdái - mondta. - Sokszor olyan beteget is elküldik CT vagy MRI vizsgálatra, egy sor bonyolult labor- vizsgálattal is megterhelik, akinek kopogtatással, hallgatózással is megállapíthatnánk a baját. Talán kicsit túlzott a „szakspeci- alizálás” is, akikhez gyakran a beteg „önvizsgálata” után fordul. Amikor egy beteg jelentkezik, az egész embert kellene vizsgálni, utána műszerezni, laboreredményeire támaszkodni. Ne feledkezzünk meg a klasszikus vizsgálati módszerekről se, annak ellenére, hogy gyakran jogászok gyűrűje veszi körül a beteget, s ha nincs jelentős pozitív változás, busás összeg reményében kutatják, minden vizsgálat megtörtént-e. Bollók Sándor pszichiáter főorvos, igazságügyi szakértő az igazságszolgáltatásban használt a pszichofiziológiai vizsgálatokat tárta fel. Magyarországon 1973- tól használják a poligráfos vizsgálatot, mely nem a hazugságot, hanem az élettan reakcióit méri.- Az emlékezeti-, felidézési-, felismerési ingerek érzelmi, félelmi reakciókat idéznek elő, ezt tudják mérni a műszerekkel - rögzítette.- Nagy jelentősége van a kritikus kérdésnek, melyet csak a vizsgáló és vizsgált személy ismerhet. Többszöri kérdéssor közé rejtik a bűncselekmény elkövetési eszközeire, körülményeire utaló szavakat, tárgyakat. Az eredmény nem bizonyíték, de a bíróságok fel tudják használni azokban az esetekben, amikor megerősítésre van szükség az ítélethozatalban. Györke József Elismerés a kórházi dolgozóknak A nagyatádi kórházban a Sem- melweis-napon Váczity József főigazgató főorvos és Ormai István polgármester köszönte meg a gyógyítók munkáját. Igazgatói dicséretben részesült dr. Nagy Gábor (képnkön középen), dr. Del-Fabró Gusztávné, Csernyik László, Farkas Imre, Fekete Csaba, Fölkér Szaniszló, Hardi Mária, Hutterer Ferencné, Kispeti Lajos, és Urbánné József Regina. MESZK kamarai díjat kapott Cser Henriett és Gyócsi Hajnalka. ÖSZTÖNDÍJ. Jó az a kis ösztöndíj, a szülő alig várja, holott az a gyereké! Nemde? PÁLYÁZAT. Akinek nincs internetje mert szegény, mosógépre sem pályázhat. Megint a gazdagabb jár jól. mama KÖZTERÜLET. Hogy van az, hogy ha pittbull kutyákat enged valaki a közterületre szabadon, annak ejnye-bejnye, azt meg aki megszomjazik megbüntetik? Atádi DOLGOZNI? Kedves Vas András! Nagyon igaz amit leír. Kérdés, kikre gondol? Szerintem egyre gondolunk. A baj ott van, hogy a szemléletük: minek dolgozzak, a gyerekek után kapok ennyit, iskolába járok, arra kapok annyit, majd bolond leszek dolgozni! A miniszter nincs még a Parlament közelében sem, aki zászlójára tűzte a romatelepek felszámolását. TÉVÉ. Pár hete a megyei kórházban várakoztam pár órát, de nem ez volt a gond, hanem hogy be volt kapcsolva a falon rögzített televízió. A kedves vezető valamelyik beszédét nyomatták, ami az amúgy is letargikus hangulatot csak fokozta a betegek között, s ennek sokan hangot is adtak! Miért kell az elgyötört embereket még ezzel is kínozni, nincs más csatorna, csak Fideszes? Csoknyai SŰRŰSÉG. Ha egy busz tíz méter hosszú és két méter széles, akkor az összesen húsz négyzetméter. A börtönben sem zsúfolódik egymáshoz hetvenöt elítélt húsz négyzetméteren! Vagy a profitért mindent? Menjenek az emberek inkább gyalog, pedig a céljuk olyan messze van? B. E. C. E. BIZTOSÍTÁS. Azok fizessenek több kötelező felelősségbiztosítást, akik kárt okoznak! Ne azokon hajtsák be a mások által okozott kárt, akik balesetmentesen vezetnek már évtizedek óta! KERESKEDŐK. Meggytermesztők! Addig nem lesz jövedelmetek, amíg a disznó kereskedőket ki nem iktatjátok a forgalomból. Alakítsatok önálló kereskedői ágazatot! SOS, gyorsan! írjon! Szóljon! Várjuk olvasóink leveleit, s az SMS-eket. A normális hangvételű írások között nem válogatunk, azokat közöljük, a hosszúkat - a mondandó tiszteletben tartásával - rövidítve. Minden hét közepén közzé tesz- szük a következő időszak - kiemelten a hétvége - eseményeit. Az ingyenes események ingyen bekerülhetnek a lapba, ezekről a tudnivalókat a kata.markus@ mediaworks.hu címre várjuk. A belépőjegyes rendezvényeket hirdetésben lehet reklámozni. Hód a Desedánál KAPOSVÁR Európa legnyobb tesű ragadozói, Somogybán is több helyen fellelhetőek, de gyakran az emberi tevékenység áldozataivá válnak, mint a Fekete István Látogatóközpontban kiállított, a zsilipnél elpusztult hódcsalád KÖZÉRDEKŰ Jönnek a revizorok SOMOGY A Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai idén nyáron is ellenőrzik az idegenforgalmi területeket, a szórakozóhelyeket és a nyári rendezvényeket. Az állandó és időszakos vásárokon és piacokon is folyamatos lesz a revizori jelenlét. Kiemelten ellenőrzi a hivatal továbbra is az online gépek használatát, a szálláshely-szolgáltatást, a strandok területén értékesítőket, a nyári táborok szervezőit, a személyszállítást végzőket és a sportszolgáltatókat. Barlai Krisztina, a NAV sajtóreferense közölte: az ellenőrzések elsősorban a bizonylati fegyelemre, különösen a nyugta- és számlaadásra, a szigorú számadású nyilvántartásra, a pénztárgéphasználat ellenőrzésére irányulnak, továbbá a foglalkoztatás és az árukészlet eredetének ellenőrzése is várható. A nyári időszakban a revizorok a társhatóságok munkatársaival együtt is végeznek ellenőrzéseket. Harsányi M. IDÉZET Nem az számít, hogy menynyit adunk, hanem hogy mekkora szeretet fektetünk az adásba. Teréz anyaa VERADAS július 2. Kaposvár 14:00-17:00 Topo- nári Művelődési Ház. Csurgó 10:00 17:00 Egészség Centrum. júliusi Balatonlelle, Magyar Korona Rákóczi F.u. 208. 85/554-190 18.00-22.00 Balatonszemes, Patientia Szabadság u. 13. 84/360-153 16.00-20.00 Barcs, Megváltó Felszabadulás u. 5. 82/463-716 18.00-20.00 Csurgó, Medicina Csokonai u. 4. 82/471-017 18.30-20.00 Kaposvár, Szigethy-Gyula János Tallián Gy. u. 20-32. 82/511-345 20.00-07.00 Marcali, Hársfa Hársfa u. 25. 85/411-286 19.00-20.00 Nagyatád, Aranyszarvas Kossuth I. u. 24. 82/351-684 18.00-20.00 Siófok, Főnix Szabadság tér 10/b. 06/70/2074606 19.00-08.00 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET, KÉSZENLÉT