Somogyi Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-10 / 160. szám
2015. JÚLIUS 10., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP g Mókus fékhiba után küzdötte fel magát a vb-dobogóra Ezüst a teherpályaudvarról Fék nélkül kellett bemutatnia a hajmeresztő gyakorlatokat Üröm után öröm: Mókus a nehézségek után maga sem hitte el, hogy dobogóra állhat Bár fékhibával küszködött, Mókus, a kaposvári stunt rideres ezüstérmet szerzett a lengyel- országi világbajnokságon. Vas András andras.vas@mediaworks.hu KAPOSVÁR Alig negyven pont hiányzott az aranyéremhez, Her- czeg Balázs, alias Mókus mégsem azt számolgatja, mennyivel maradt le a dobogó legfelső fokáról a világbajnokságon. A kaposvári stunt rideres Hondájának ugyanis a bydgoszczi viadal második napján elment a hátsó féke, persze éppen gyakorlata közben, így néhány nehezebb figura a tarsolyában maradt. Ennek ellenére a továbbiakban olyan produkcióval rukkolt elő, hogy a verseny végén csak a házigazda lengyelek egyik versenyzője szerzett nála több pontot.- Komoly mezőny gyűlt ösz- sze, az európaiakon kívül voltak amerikaiak, japánok is - mesélte Mókus. - Az első nap után a legjobb húsz maradt versenyben, a harmadik napon pedig tizenöten folytathatták. A kaposvári motorosnak a fékhiba miatt a tizenkettedik helyről kellett megkezdenie a felkapaszkodást, ám még így is jobban járt, mint a versenyben sokáig vezető litván motoros, aki hatalmasat bukott, s a kórházban ért véget számára - idő előtt - a vébé.- Az aszfalt lehetett volna jobb is - állította Mókus a japánok szóvá is tették, hogy veszélyes a pálya. Ráadásul árnyékban 36 fok volt, ami a betonon ötvenet jelentett, s ez megviselt versenyzőt, motort egyaránt. így rengeteg volt a bukás, persze ehhez az is kellett, hogy sok fiatal indult, akik sokat kockáztattak. A korral szemben azonban ezúttal is a rutin és a tudás diadalmaskodott: Herczeg Balázs átlagban kétszer idősebb volt ugyan az indulók nagy részénél, ráadásul a felkészülési feltételek - főként nem az anyagiak - sem mellette szóltak, mégis - pályafutása során immáron harmadszor - eljutott az ezüstéremig.- Január óta készültem a vébé- re - jegyezte meg -, napi öt-hat órát motoroztam a teherpályaudvaron. Ezúttal rossz érzés sem maradt bennem, hogy megtolták a győztest, azért tudott megverni, s a koromat nézve, azt hiszem, ez a legfényesebb érem a háromból. KÉKHÍREK Tolvajbanda garázdálkodott Lopás és más bűn- cselekmények miatt emelt vádat egy fiatalkorú és hat felnőtt férfi ellen a kaposvári ügyészség. Az első-, a harmad- és a negyedrendű vádlott tavaly június és szeptember között rendre megbeszélték, mikor és hová mennek lopni. Több somogyi települést látogattak meg, s műszaki cikkeket, használati tárgyakat, üzemanyagot, illetve baromfit vittek magukkal 1300-235 ezer forint értékben - legtöbb, 18 lopást a negyedrendű számlájára írják. Az elsőrendű előzetesben van, az ügyészség letöltendő börtönt, közérdekű munkát és próbára bocsátást indítványozott a vádiratban. A. V. Drogot vitt volna be a Soundra ZAMÁRDI A zamárdi zenés rendezvény bejáratánál a biztonsági őrök egy 24 éves külföldi férfinél 11 pakett drogot találtak. A balatonföldvári rendőrök lefoglalták tőle az anyagot, kábítószer birtoklásával gyanúsították meg, majd szabadon távozhatott. K.G. Orrcsontját törte a Petőfi sétányon SIÓFOKA Petőfi sétányon verekedett össze két fiatal külföldi az éjszaka. Előzetes szóváltás után egy 23 éves férfi ököllel megütötte a másikat, akinek eltört az orrcsontja. A tettest a készenléti rendőrök fogták el a közelben. K. G. KÖRÖZÉS Veszélyes férfit keres a rendőrség. Brutálisan megverte felségét, és lányát is bántalmazta az az ádándi férfi, aki ellen országos elfogatóparancsot adtak ki. A férfi veszélyes lehet, újabb támadása sem kizárt. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi miatt indított eljárást Hosszú József ellen. A férfi szerdán hajnalban egy szóváltást követően otthonukban úgy megverte feleségét, hogy az elsődleges orvosi vélemény alapján az asszony élet- veszélyes sérüléseket szenvedett. A férfi lányát is bántalmazta, ő könnyebben sérült. A szökésben lévő férfi 42 éves, körülbelül 175 centiméter magas, körülbelül 100 kilogramm súlyú, erős testalkatú, barna haja kétoldalt kopaszra nyírt. A hátán kártyalapokat ábrázoló tetoválás, valamint „Önpusztító" felirat látható. Eltűnésekor fehér pólót viselt. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Hosszú József ellen országos elfogatóparancsot adott ki. A férfi veszélyes, támadásától tartani lehet, ezért senki ne próbálja meg elfogni, feltartóztatni! Hosszú Józsefet keresik A rendőrség azt kéri, hogy aki a képen látható férfi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen! Jelentkezni lehet személyesen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán (7400 Kaposvár, Szent Imre utca 14/c. szám alatt), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. SZÉPSÉG ÉS A REKLÁM Október elejéig látható a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban a Szépség és a reklám című kiállítás. A képek arról is mesélnek, miképp alakult, változott a női ideál a 20. század első felében CIKKÜNK NYOMÁN Somogyi-horvát kapcsolatok A Somogy Hírlapban írtak a somogyi horvát-magyar testvérte- leülésekről. A felsorolás pontatlan és nem teljes körű. Kaposfő községnek nem Nova Racsa a testvértelepülése, mert a még „papíron nem szentesített” együttműködést a képviselő-testület - szembehelyezkedve a polgármesterrel - egyszerűen nem folytatta, azóta Nova Racsa község a szintén megyénkben lévő Kéthely községgel írt alá együttműködési megállapodást. Kaposmérő és Kapela együttműködését Kaposmérő egyoldalúan felmondta, évek óta nincs közöttük kapcsolat. Bárdudvarnok és Sandrovac között soha nem is volt együttműködés, Sandrovacnak Csököly községgel volt évekig együttműködése, melyet a közelmúltban kiszélesítettek és a Fejér megyei Alap községgel írtak alá együttműködési megállapodást. Meg lehetett volna még említeni a kitűnően működő, Bu- zsák-Veliki Grdevac, Szőlősgyö- rök-Kaptol, Somogyjád-Stefan- je, Berzence-Gola, Igal-Lipik és Iharosberény-Rasinja kapcsolatokat. S Durdevac/Szentgyörgy magyarországi testvérvárosa egy somogyi város, Lengyeltóti. Csúcs Tibor IDEZET Ne akarj minden áron sikeres lenni - mert minél inkább célul tűzöd ki a sikert, annál biztosabban elkerül téged. A sikert ugyanis nem lehet üldözőbe venni, mint ahogyan a boldogságot sem. A sikernek magának mintegy mellékhatásként, önkéntelenül kell jelentkezni, mégpedig akkor, amikor az ember valamely önmagánál nagyobb ügynek szenteli magát. Viktor Franki VÉRADÁS Nagyberkiben 11.00-14.00 óra közöttaz Orvosi Rendelőben. ^■ESTSZZISHI Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakemberei ingyen nyújtanak segítséget jogi ügyekben: SOMOGY MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI HIVATAL, JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT: 82/527-760, 82/527-570 ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 20/4899-633 aV.MÜpolgári bizottság az EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 5 aatonboglár. - Szabadsági. 4. 85 353-9:. -22.00 Barcs, Dráva Köztársaság u. 2. 82/460-240 17.00-20.00 Csurg, Medicina Csokonai u. 4. 82/471-017 18.30-20.00 Kaposvár, Szigethy-Gyula János Tallián Gy. u. 20-32. 82/511-345 20.00-07.00 Marcali, Hársfa Hársfa u. 25. 85/411-286 19.00-20.00 Nagyatád, Aranyszarvas Kossuth I. u. 24. 82/351-684 18.00-20.00 Balatonföldvár, Isteni Gondviselés Petőfi S.u. 2. 84/540-904 16.30-22.00 Zamárdi, F. 6. H. Kossuth L.u. 9. 84/348-733 18.00-20.00