Somogyi Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-10 / 160. szám

2015. JÚLIUS 10., PÉNTEK Csak rövid ideig bírják egy helyen A hivatalos magyarázat szerint a közfog­lalkoztatás lényege, hogy az emberek megtanulják, milyen dolgozni. Az MTA-ku- tatás viszont megállapította: a közműnké sok 70-75 százalékának volt korábban le­gális, bejelentett, legalább minimálbért fizető munkája 17-20 hónapon át, vagy­is éppen azért kerültek a közfoglalkozta­tásba, mert nem találtak rendes állást a munkaerőpiacon. Ezek alapján a kutatók úgy vélik, az ilyen embereket vágyálom visszavezetni egy stabil állásba, mert az igazi munkaerőpiacon nem találnak ilyet. Az sem segít, hogy a közmunkások visz- szataláljanak a munkaerőpiacra, hogy többségük másoktól, dolgozóktól elszige­telten dolgozik, s így nem is kerülnek kap­csolatba normál munkahelyekkel. ► Folytatás az 1. oldalról- A leginkább a szakmunká­sok tudnak lépni - tette hozzá a polgármester de ők sem hely­ben: néhányan találtak mini­málbérnél jobban fizető állást, csak éppen külföldön vagy Bu­dapesten. Az MTA kutatása szerint a közmunkások közül a fiatalok, az iskolázottabbak, a pályakez­dők, a nők, a hat órában dolgo­zók esetében nagyobb az esély, hogy találnak normális mun­kát. A tanulmány megjegyzi: mi­nél több időt tölt valaki a közfog­lalkoztatásban, annál kevesebb az esélye, hogy elhelyezkedjen. Meglepő, hogy a kutatás szerint leggyakrabban a szakmunká­sok kerülnek vissza a közmun­kából a közmunkába - a kor­mány a szakiskolai rendszer át­alakításával éppen most próbál mind többeket a szakképzés fe­lé terelni... Nehezíti az átlépést a munka világába, hogy a köz­munkaprogramok jellemzően kötött idejűek, s ha valaki a pro­jektlejárat előtt lép ki belőle, ké­sőbb, ha úgy adódik, nehezeb­ben kerül vissza, ezért sokan akkor sem mernek megkockáz­tatni egy normál állást közfog­lalkoztatottként, ha éppen lenne rá lehetőségük.- Ez a kisebb gond - véleke­dett Fentős Zoltán, Somogysárd polgármestere. - A mi esetünk­ben a távolság a visszatartó erő: ha ki is fizetik a bejárást a ka­posvári cégek, a két műszakkal járó pluszköltségek, mint étke­zés, ruha, elviszik a fizetés és a közmunkabér közötti különb­séget. A polgármester hozzátette, a faluban sokan élnek, akik a rendszerváltásig a nagy kapos­vári gyárakban dolgoztak, az ot­tani munkákhoz szereztek ké­pesítést, melyre ma nincs keres­let, s ezek a jellemzően ötven­éves, vagy annál valamivel idő­sebb emberek már nem találnak állást maguknak.- Viszont ha helyben tudunk értékteremtő munkát adni, az egyben lehetőség is a közmun­kásoknak - jegyezte meg Fen- tos Zoltán. - A zöldségtermesz­tő programunkban résztvevők például otthon is elkezdtek fólia alatt termelni, akik kőműves­vagy ácsmunkát végeznek, meg­ismerik a legújabb technikákat, anyagokat, vagyis tulajdonkép­pen képzik magukat, s így na­gyobb esélyük lesz elhelyezked­ni, mint ahogyan erre több példa is adódott Sárdon. A falu vezető úgy vélte, négy-öt év múlva lesz igazán látha­tó haszna a közfoglalkoztatás­nak, ugyanis felnő egy nemze­dék, mely látja a szüleit dolgoz­ni, így nekik is természetes lesz a munka. Vas András MEGYEI KÉP 3 KO Mert ez a szabály Zsíros Krisztina krisztina.zsiros24@gmail.com M a is kristálytisztán emlékszem arra az időszakra, amikor a szüleim kerékpározni tanítottak. Nem a technikai részére, hogy hogyan váltotta fel a két ki­csi pótkereket a hátsó kerék fölé beillesztett farűd, majd az ho­gyan tűnt el egyik napról a másikra. Arra nem emlékszem, mikor először kellett egyensúlyoznom a kis piros Csepelen. Azt viszont a mai napig itt cseng a fülemben, ahogy apukám mondja: először hátranézel. Ha nem jön mögötted senki, ki­teszed a kezed. Besorolsz és kanyarodhatsz. De akkor minek kell kitenni a kezemet? - kérdeztem. Jó apám elmagyarázta, hogy a gyalogos is tudja, meg az autós is, és különben is, ez a szabály, úgyhogy be kell tartani. Aztán arra is tisztán em­lékszem, amikor anyukám munkahelyéről bicikliztem haza, és át kellett mennem egy vasúti kereszteződésen. Jobbra né­zek, balra nézek, csak utána mehetek. Később apukám elme­sélte - a közelben dolgozott - és látta ezt. A kollégáinak előt­te azt mondta: „ha nem néz körül, nem az én lányom”. Büsz­ke lehetett rám...Nem voltam mindig ilyen pedáns, egy al­kalommal összeütköztem egy biciklissel, aki épp en­gem előzött, miközben pont egy hatalmas tócsát kerültem ki. Attól tartok, ez is örökre bevésődött. Azt, hogy a zeb­rán csak tolni szabad a bicik­lit, már jóval később, anyukámtól hallottam. Ő mondta, nem lehet annyira sietni, hogy ezért szabálytalankodni kelljen. Ha csak félsz, hogy elkésel, két-három perc nem számít. Ha meg késésben vagy, már úgyis mindegy. Amikor gyalogátkelőhöz közelitő biciklist látok, mindig figyelem, megáll-e. Leszáll-e a bringáról, mielőtt oda ér. Az esetek többségében - sajnos - nem. Kerékpárosként és autóvezetőként is pedig azt vallom, jó és hasznos ez. Higgyék el kedves kerékpáros társak, ez ér­tünk van, nem ellenünk. A sofőr sajnos sok esetben csak annyit lát, hogy hopp, egy bicikli a zebrán. Rátapos a fékre, de vajon a kerekek időben megállnak? Lehet. Az is lehet, hogy mi épp átérünk az autó előtt elkerülve az ütközést.'Tízből talán kilencszer. De mi van, ha mi vagyunk a statisztikai tizedik? A minap a két éves kisfiámmal sétáltunk, ő játékmotorral robogott mellettem. A zebra előtt megállt. Leszállt, körülnéz­tünk és átsiettünk, mert ugye a gyalogátkelőn nem sétálunk, hanem igyekszünk. Felvettem a motort, és amint átértünk a túloldalra, visszaülhetett rá. Abból kiindulva, hogy ezúttal nem kellett kiimádkoznom a motor kormányát a markából, úgy gondolom, ő már megértette: ez a szabály. A zebrán csak tolni szabad a biciklit, ezt hasznos minél fiatalabb korban megtanulni Rendkívüli közgyűlésen döntöttek a városatyák csaknem húsz napirendi pontról Kaposvári színválasztó: zöld vagy bordó? ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR A CNG buszok beszer­zéséről szóló előterjesztést is tárgyalták a közgyűlésen. No­vemberben állna üzembe a vá­rosban a negyven új, gázüze­mű, teljes körűen akadálymen­tesített busz. Sürget tehát az idő, ezért volt szükség a rendkívü­li közgyűlés összehívására. Mi­előbb dönteniük kell a kaposvá­riaknak például arról, milyen színű legyen Kaposvár új busz­parkja. Ám Szita Károly polgár- mester arról is tájékoztatta a vá­rosatyákat, egyben kérte a hoz­zájárulásukat, hogy a 25 szó­ló és 15 csuklós busz - melyek megvásárlására négymilliárdos uniós és kormányzati támoga­tást hagytak jóvá - önálló telep­A buszok színére július 17-ig lehet szavazni regisztrációt követően a kaposvardont.hu oldalon hellyel rendelkezzen. - A telep­helye KVG Zrt. területén lenne - mondta Szita Károly -, ott szer­vizelnék a buszokat, s oda tele­pítenénk egy végleges gáztöltő állomást is. Amely a tervek sze­rint nyitott lesz a közforgalom számára is. Ám amíg a végleges töltőállomást megépítik, ideigle­nes kutat állítanánk forgalom­ba a Tesco mögötti területen, a vagyonkezelő kazánházának szomszédságába n. A kaposváriaknak pedig arról kellene mielőbb véleményt mon­daniuk, bordó vagy zöld színű­ek legyenek a buszok. Hogy dön­tésüket megkönnyítse a város, két jelenleg is forgalomban lé­vő buszt festetett át a választha­tó színekre, ezek már járják a vá­ros utcáit, Többszereplős iskolakeringő kezdődik rövidesen Részben kényszer szülte ugyan a helyzetet, ám a városveze­tés szerint sikerült olyan meg­oldást találni, amelyikkel vala­mennyi szereplő jól jár. - A város azért, mert megőriz egy csodá­latos épületet, a református is­kola azért, mert megszépült, na­gyobb épületben működtethe­ti iskoláját, óvodáját, az egész­ségügyi szakképző pedig - mert ki kell költöznie a kórház terü­letéről - egy minden tekintet­ben megfelelő ingatlant talált - kommentálta Szita Károly pol­gármester a több oktatási intéz­ményt érintő, rövidesen beindu ló kaposvári költözéssorozatot a közgyűlésen. Mint ismert, a Lorántffy reformá­tus iskola a felújítást követően a Somssich utca 15. szám alat­ti ingatlanba, az egykori MÁV in- ternátus épületébe költözik úgy, hogy az önkormányzat térítés- mentesen használati jogot bizto­sít az ingatlanra. Az egyház ha­sonló feltételekkel biztosítaná a tulajdonában lévő. Szent Imre ut­cai. jelenlegi iskolaépületét a Szi­geti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola számára. Az is­kola mindkét épületéből, a kór­ház területéről illetve a Tallián Gyula utca 12. szám alatti épü­letegyütteséből is átköltözne az egykori református iskolába. A Tallián utcai ingatlanban pedig otthonra lelne a LIA Alapítványi Óvoda és Szakképző Iskola vala­mint a BábSzínTér alapítvány. E két szervezet jelenleg az egyko­ri MÁV internátusbán működik, s a református iskola beköltözésé­vel el kell hagyniuk az épületet. Újabb többlettámogatás a Csikynek Költségvetést érintő kérdések is napirendre kerültek a közgyűlé­sen, köztük a Csiky Gergely Szín­ház újabb többlettámogatási igényéről szóló. A csaknem 8,3 milliós többlettámogatást meg­szavazták a képviselők Pintér Attila kivételével (tartózkodott). Azt mondta, eddig is sok elis­mert művész hagyta el a színhá­zat, továbbiak távozásához nem kíván asszisztálni plusz támoga­tás megszavazásával. Szita Károly erre óva intette a képviselőket, hogy szakmai kér­désekbe beleszóljanak, például abba, mely színészek milyen sze­repekben láthatók. Ezután jóvá hagyták a kért összeget a szín­ház igazgatója által meghozott személyi döntések miatt jelent­kező többletköltségek fedezete­ként. Azért is van szükség erre, mert a személyi kérdésekben ho­zott vezetői döntések eredménye az idei évben csak részben je­lentkezik, illetve a munkaviszony megszüntetésekhez kapcsolódó kifizetések miatt nem tervezett kiadások is felmerülnek. Próbálták megúszni az adófizetést SOMOGY Fiktív munkaerő-kölcsön­ző céget buktatott le Somogybán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. (NAV) A vállalkozás fiktív mun­kaerő-kölcsönzők közbeiktatásá­val próbálta megúszni az adófize­tést. - A vállalkozás jelentős jár­műparkkal és nemzetközi enge­délyekkel rendelkezik, évek óta közúti áruszállítással foglalkozik - tudtuk meg Poszovácz Gabriella sajtóreferenstől. - Alkalmazottai nincsenek, a munkavégzést mun­kaerő-kölcsönzéssel oldotta meg. A dolgozókat két különböző, a tár­saság székhelyétől jelentős távol­ságra lévő cégen keresztül fog­lalkoztatta. A NAV-nak azonban feltűnt egy, á korábbiakhoz ké­pest nagyobb összegű áfa-vissza- igénylés, aminek nyomán ellenőr­zést indított. Kiderült, hogy sem­mi nem utal a munkaerő-kölcsön­ző cégek működésére, sem tárgyi eszközök, sem alkalmazottak. A tanúmeghallgatások és bizonyí­tékok alapján egyértelműen kide­rült, hogy a „kölcsönzött” munka- vállalók korábban évekig a társa­ság alkalmazásában álltak, és az­óta is ugyanazt a munkát végez­ték, és korábbi munkáltatójuknak tartózták felelősséggel. A jogsértés miatt a hivatal ezért a hárommillió forintos áfa-kiuta­lást visszatartotta és több mint 1,4 millió forintos bírságot sza­bott ki. Mindezek után a társaság bejelentette alkalmazottait és fi­zeti a foglalkoztatáshoz kapcsoló­dó közterheket. Márkus Kata

Next

/
Thumbnails
Contents