Somogyi Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-30 / 151. szám
2015. JUNIUS30., KEDD SPORT 11 Két somogyi együttes is felállhatott a dobogóra STRANDKÉZILABDA Négy somogyi csapatot is pályára szólítottak Alsóörsön a legjobb 10-10 csapatot felvonultató országos diákolimpiái strandkézilabda-döntőben. A IV. korcsoportosoknál a marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola leány csapata a hatodik, míg az V-VI. korcsoportos, azaz a középiskolás leányoknál a marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium a második, a nagyatádi Ady Endre Gimnázium a harmadik., a csurgói Kolping Nagyváthy János Középiskola fiú alakulata pedig az ötödik helyre volt jó. A hatodik helyezett marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola IV. korcsoportos leány strand- kézilabda-csapata: Borbély Lili, Gaál Milla, Gaál Virág, Hajdú Henrietta, Király Lilla, Kuti Melitta, Megyeri Zsófia, Sallai Boni- ta, Takács Beatrix, Tóth Alexa, a felkészítőik Szántó Angéla és Szí- va-Balogh Piroska. A marcaliaknak ezüst, a nagyatádiaknak pedig bronz jutott Alsóörsön. Az ezüstérmes marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium VI. kor- csoportos leány strandkézilab- da-csapata: Gergő Virág Lilla, Horváth Zsanett, Mezőfi Brigitta, Novográdecz Glória, Sárfi Anett, Szabó Eszter Erika, Szecsődi Laura Andrea, Telkes Éva Rebeka, a felkészítőjük Várfalviné Laczó Tímea. A döntő legjobb mezőnyjátékosának a marcali Szecsődi Laura Andreát választották meg. A bronzérmes nagyatádi Ady Endre Gimnázium VI. korcsoportos leány strandkézilabda-csapa- ta: Ángyán Blanka, Antal Anett, Buzics Regina, Horn Mónika, Jancsik Szonja, Kovács Alexandra, Lein Anikó, Somogyvári Bo- naventúra Anna, Vass Viktória, a felkészítőjük Siklerné Bárány Henriett. Az ötödik helyezett csurgói Kolping Nagyváthy János Középiskola VI. korcsoportos fiú strand- kézilabda-csapata: Balaton Attila Ákos, Balogh Ákos, Breják István, Hanusz Egon, Magyar Barnabás, Magyar Boldizsár, Márton Roland, Simon Bence, Simon Krisztián, Szalai Attila, Tóth Kornél, a felkészítőik Pál Gyöngyi és Balogh Veronika. Fenyő Gábor Közel félezren úsztak, bringáztak éslflülttak A győztes magánya. A desedai fél Ironmant a Bajáról érkezett Flander Márton nyerte két nagyatádi sportoló, Tóth Gábor és Janota Zoltán előtt Újra benépesült a hétvégén a Deseda. A régi szép időket megidézve több száz triatlonis- ta rajtolt el a nagyatádi Iron- man főpróbájának számító eXt- remeMan 113-on, illetve egy nappal korábban az eXtreme- Man 25,75-ön, amely egyben a belügyi dolgozók országos tri- atlonbajnoksága is volt. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu TRIATLON Hat medált - a négy arany mellett még egy-egy ezüst és bronz is jutott - gyűjtöttek be a házigazda somogyiak a Kaposvár melletti Desedán rendezett eXtremeMan 113-on (1,9 km úszás - 90 km kerékpározás - 21,1 km futás). A felnőtteknél korcsoportjában a kaposvári Péter Zsófia, a szintén kaposvári Szilágyi Tamás, valamint a nagyatádi Tóth Gábor és Janota Zoltán bizonyult a legjobbnak. Az abszolút értékelésben a bajai Flander Márton után a két nagyatádi Ironman-versenyző osztozott a második és a harmadik helyen. A senioroknál az atádi színekben versenyző Herr Zoltánnak ezüst, a kaposvári Szerencsés Norbertnek pedig bronz jutott. Az eXtremeMan 25,75-öt a Kaposvári Vízügyi SC kiválósága, Horváth Lilla nyerte, akinek az „eredeti szakmája” a kajak, ám az utóbbi időben triatlonver- senyzőként is egyre visszhango- sabb sikereket ér el. EXTREMEMAN 113 ' KAPOSVÁR (A versenytáv: 1,9 km úszás - 90 km kerékpározás - 21,1 km futás.) AZ ABSZOLÚT VÉGEREDMÉNY Nők (36 induló): 1. Hubai Tímea (egyesületen kívüli), 2. Felföldi Viktória (Veszprémi TE), 3. Beke Mónika (egyesületen kívüli). Férfiak (254 induló): 1. Flander Márton (Mogyi SE Baja), 2. Nagyon úgy tűnik, hogy a reneszánszát éli a triatlon Nagyatádon. A július 25-én esedékes Ironmanre - amely a hagyományoknak megfelelően ezúttal is az egy héten át tartó tri- atlonfesztivál csúcspontját jelenti - több mint 700-an (!) neTóth Gábor (TriAtád), 3. Janota Zoltán (TriAtád), ... 7. Szilágyi Tamás (Fuszekli Kaposvár). A SOMOGYI EREDMÉNYEK NŐK Felnőtt I.: 1. (az abszolút étékelésben 25.) Péter Zsófia (Kaposvári AC). Felnőtt III.: ... 8. (az abszolút étékelésben 24.) Lendvai Eszter (TriAtád). FÉRFIAK Felnőtt I.: 1. (az abszolút étékelésben 7.) Szilágyi Tamás (Fuszekli Kaposvár). Felnőtt II.: 1. (az abszolút étékelésben 2.) Tóth Gábor (TriAtád). Felnőtt IV: 1. (az abszolút étékelésben 3.) Janota Zoltán (TriAtád), ... 4. (az abszolút értékelésveztek, s eddig 264 váltó is regisztrált, ami azt jelenti, hogy több mint másfélezren versenyeznek majd a triatlonsport fővárosában. Vagyis már most kijelenthető, hogy a triatlonsport igazi ünnepe lesz Nagyatádon. ben 11.) Kocsis Péter (TriAtád),... 5. (az abszolút étékelésben 15.) Vesztergombi István (Fuszekli Kaposvár). Senior II.:... 2. (az abszolút étékelésben 22.) Herr Zoltán (TriAtád), 3. (az abszolút étékelésben 24.) Szerencsés Norbert (Fuszekli Kaposvár). Senior III.:... 4. (az abszolút étékelésben 114.) Herr Gyula (TriAtád). A váltóversenyben 12 csapat indult. EXTREMEMAN 25,75 KAPOSVÁR (A versenytáv: 0,75 km úszás - 20 km kerékpározás - 5 km futás.) AZ ABSZOLÚT VÉGEREDMÉNY Nők (23 induló): 1. Horváth Lilla (Kaposvári Vízügyi SC), 2 Jillek Rita (FutaPécs SE), 3. Oberna Anna (NBSZ). Férfiak (55 induló): 1. Kiss Ádám (Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság), 2. Bodnár Gergely (Budapesti Rendőr-Főkapitányság), 3. Albert Balázs (Baranya Megyei Rendőr-Főkapitányság). A BM-váltóverseny keretében 10 együttes rajtolt el. Ünnepre készül a triatlon fővárosa Hat magyar lett érmes az Eb-n BIRKÓZÁS Galambos Ramóna a nők 59 kilósoknál, míg Loson- czi Ottó a kötöttfogásúak 66 kilós súlycsoportjában nyert ezüstérmet, az egyaránt kötöttfogású Torba Erik (55 kg), Lévai Zoltán (74 kg), Papp Bertalan (84 kg) és Török Zsolt (képünkön) 96 kg-ban a dobogó harmadik fokára állhatott fel. mti A bolhóiak zártak a harmadik helyen KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Tizenkét együttes részvételével zajlottak az esti-éjszakai focitorna küzdelmei Potonyban. A hor- vát házi döntőt Rusani nyerte a Bazje ellen, a harmadik bolhóiak 1-0-ra verték a barcsi Rendőrkapitányság alakulatát. Két különdíj is Bolhóra került. A torna legjobb kapusának Balogh Richárdot, legjobb játékosának Horváth Mátyást választották. G. A. Nem volt telitalálatos a Totón TOTÓNYEREMÉNYEK A 26. fogadási heti, második fordulós Totón sem 13+1, sem 13, sem pedig 12 találatos szelvény nem volt. A15 darab 11 találatos szelvény nyereménye egyenként 55 ezer 440 forint. A 10-esek nyereménye 8345 forint. A Góltotón sem 6-os, sem 5-ös szelvény nem volt. A 4-esek 20 ezer 560 forintot érnek. K. Z. 26. hét-2. forduló 1. Rosenborg-Holdé __________1-1 x 2. Stabaek-Strómsgodset______3-2 1 3. Viking Stavanger-Sarpsborg 3-1 1 4. Lillestrom-Qdd Grenland 1-1 x 5. Mjöndalen-Sandefjord_______2-2 x 6. Tromsö-Haugesund_________2-0 1 7. Valerenga-Bodö/Glimt______1-2 2 8. Toronto-D. C. United 0-0 x 9. Philadelphia-Montreal_______2-2 x 10. New England-Vancouver_____1-2 2 11 . Kansas City-Colorado_______2-0 1 12 . San Jose-Los Angeles_______3-1 1 13 . NY City FC-New York_______1-3 2 14 . Portland-Seattle__________4-1 1 HÍREK Ké t kaposvári küzd a válogatottban KOSÁRLABDA Mint arról korábban is beszámoltunk két kaposvári tagja van a magyar férfi U20-as kosárlabda-válogatottnak, amely a székesfehérvári B-divíziós Európa-bajnokság- ra készül. A selejtezők során Svédország, Szlovákia, Albánia és Moldávia ellen lép majd pályára a korosztályos nemzeti együttese a D jelű csoportban. Mint ismert, a magyar csapat tavaly búcsúzott az A-divízió- ból, ám idén a hazai rendezésű Eb-n a visszajutás a Pór Péter szövetségi edző vezette alakulat célja. A válogatott ezekben a napokban Portugáliában folytatja felkészülését. Póvoa de Varamban az osztrákokkal egy, a házigazdákkal két összecsapást vívnak a magyarok. Érdekesség, hogy valameny- nyi alakulat ott lesz majd a júliusban rendezendő B-divíziós Európa-bajnokságon. Az osztrákok az A csoportban érdekeltek, ahol Finnországgal, Hollandiával és Romániával csatáznak a továbbjutásért. A portugálok Grúziával, Montenegróval, Lengyelországgal és Ko- szovóval mérkőznek a B-cso- portban. AUSZTRIA U20- MAGYARORSZÁG U20 55-66 (12-18, 15-18, 20-12, 8-18) Magyarország U20: Váradi (21/9), Benke (6/3), Bazsó (10), Benke Szilárd kezdőemberként lépett pályára a válogatottban Filipovics (10/3), Kővágó-Laska (10). Csere: Peringer (1), Nagy B. (-), Illés (-), Keller (3/3), Kosa (-), Andrássy (-), Krivacse- vics (5/3). Szövetségi edző: Pór Péter. PORTUGÁLIA U20- MAGYARORSZÁG U20 51-78 (18-20, 14-22, 9-22, 10-14) Magyarország U20: Váradi (19/6), Benke (5/3), Kosa (12/3), Filipovics (11/9), Kővágó-Laska (1). Csere: Nagy B. (1), Illés (3/3), Keller (5/3), Andrássy (6/3), Peringer (ó), Krivacsevics (9/3). Szövetségi edző: Pór Péter. Az utolsó meccset a hétfői lapzártakor játszotta a magyar együttes Portugália együttese ellen. Kun z. Tartalékosak Az U20-as válogatott kerete: Andrássy Géza (DEAC), Bagó Martin (Falco), Bán Tibor (Sopron), Bazső Brúnó (Falco), Benke Szilárd (Kaposvár), Filipovics Márkó (USA), Illés Máté (ASE), Kővágó-Laska Márk (KTE), Keller Iván (KTE), Kosa Tamás (NYKK), Krivacsevics Marko (Vasas). Nagy Benedek (DEAC), Peringer Baiázs (Szolnok), Peri Zoltán (Falco). Révész Ádám (Szeged), Váradi Benedek (Falco). A csapat három a sérültek nélkül szerepel Portugáliában: Perl Zoltán, Bán Tibor és Révész Ádám sem tarthatott társaival.