Somogyi Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám
0 INTERJÚ 2015. JUNIUS 28., VASARNAP A gyermeknevelést a családoknak és a társadalomnak is még tanulnia kell. A legtöbb család felnőtt tudattal akar gyerekkori válaszokat adni. „Nehéz jó szülőnek maradni” Gyurkó Szilvia jogász-kriminológus, a gyermekjogok nemzetközileg elismert szakembere, aki az Unicef Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatója is volt. Arról írt most könyvet, hogy milyen, amikor egy válás közben egy gyerek van a középpontban. Fábos Erika- A Bora-Borán élő anyuka esetéről sokat hallottunk az utóbbi időben és a nagypapa elkeseredett éhségsztrájkja kapcsán ismét jobban felfigyeltek a történetre. Ez egy nagyon speciális helyzet, vagy egy váláskor minden megtörténhet egy gyerekkel?- Ez egy nagyon összetett helyzet, amiben egyszerre van jelen a családon belüli erőszak, a kiszolgáltatottság, a gyerekbántalmazás, a különböző kultúrák összeütközése, a távolság okozta nehézség és persze a jogrendszer egyfajta tehetetlensége is. Ezek együttesen „kellettek” ahhoz, hogy ennyire ellehetetlenüljön egy család élete. Fontos látni azt is, hogy sokszor a gyerekjogi feladat arra szorítkozik, hogy biztosítsuk a túlélést. Nem nagy vágyakban, tökéletes gyerekkorban gondolkodunk, hanem kármentésben. '- Az első könyve, ami nemrég jelent meg, a válásról szól. Miért pont ehhez a témához nyúlt?- A .válás, a szülők házassági problémája, a szétköltözés, nagyon sok gyereket érint. Becslések szerint minden harmadikat Magyarországon. Ehhez képest nagyon kevés segítsége van a szülőknek akár olyan praktikus kérdésekben is, mint hogy hogyan mondják el a gyereknek, mit mondjanak és mikor, milyen szerepe lesz a nagyszülőknek, az iskola tudjon-e róla, hogyan éli meg a gyerek ezt a krízist, mit tehetnek azért, hogy jól menjen a kapcsolattartás. Azt láttam a munkám során, hogy sok az erőszakos eset a válásoknál. Ritkábban fizikai, inkább lelki síkon és az elhanyagolásokban nyilvánul meg, és hogy nagyon nehéz ebben az időszakban elég jó szülőnek maradni.- A könyv alcíme: gyermekközpontú válás. Lehet egy válás gyermek- központú?- Sok dilemmám volt a cím körül, de azt éreztem, ez kifejezi, amiről az egész könyv is szól: a gyerek áll a középpontban.. A válás senkinek nincs rajta a karácsonyi kívánságlistáján, mégis sokakkal megtörténik. Abban segít a könyv: mire gondoljak, mit hogyan tegyek, hogyan értelmezzem a gyerekem viselkedését?- Melyek a legnagyobb hibák, amit el lehet követni egy válás során?- Ha a gyereket arra kényszerítem, hogy válasszon köztem és a másik szülő között. Ha rosszakat mondok a másik szülőre, ha ellene nevelem a gyereket, ha eltiltom tőle, ha bűntudatot keltek a gyerekben amiatt, mert jól érzi magát a másik szülőnél, nagyszülőnél, ha a gyerek úgy érzi, hogy el kell titkolnia, mi történt vele, ha nem mer őszinte lenni. Az is komoly probléma, ha nem figyelek a gyerekre, ha nem fontos nekem, hogy ő jól van-e, ha nem veszem észre a tüneteit annak, hogy fél attól, hogy elveszíti a szüleit és emiatt mondjuk szuper jól tanul és olyan rendes és jólnevelt, mint soha korábban.- Nyilván egy átlagember és ön is mást ért azon, hogy milyen, amikor egy gyerekjogokkal foglalkozó szakember szerint erőszakmentesen nevelnek egy gyereket?- A fizikain kívül sokféle formája van még az erőszaknak: egy gyerek elhanyagolása, a lelki bántalmazás is erőszak. Amikora gyereket nem szeretik, nem fogadják el olyannak, amilyen, „szavakkal verik”, a másik szülő ellen nevelik, vagy azt üzenik neki, hogy értéktelen, nem elég jó, nem szerethető. És ott van az internetes zaklatás és az iskolai erőszak. Amikor erőszakmentes gyerekkorról beszélünk, akkor azt mondjuk, hogy ezek nem fordulhatnak elő. Ez persze sok tekintetben illúzió. Üvegbúra alatt kellene tartani egy gyereket, hogy semmi ilyennel ne találkozzon, márpedig nem ez a cél. Az a fontos, hogy szándékosan ne okozzunk neki sérülést - se a testében, se a lelkében - és hogy tudjuk, mi a gyerekünk érdeke, hol húzódnak a határai, vegyük észre, ha valaki úgy közeledik hozzá, úgy bánik vele, hogy az nem megengedhető - legyen szó más gyerekről, tanárról, edzőről.- Gyakorló szülőként tapasztalhatja, hogy nagyon tudatosnak kell ahhoz lenni, hogy sikerüljön jó szülőnek maradni.- Nagyon fontos, hogy ne akarjunk tökéletes szülők lenni. Egyrészt mert az eleve lehetetlen, másrészt mivel lehetetlen, végtelenül bűntudatkeltő azzal szembesülni, hogy nem megy. Mi is vagyunk fáradtak, frusztráltak, szomorúak és ez természetes is, hibázunk néha, ez is belefér. Fontos azonban, hogy közben magunkat is jó látni szülőként, hogy mi fontos nekünk és miért, mert akkor jó eséllyel nem futunk bele olyan csapdákba, hogy a saját gyerekkorunkat és az elvetélt álmainkat próbáljuk meg a gyerekünkön „behajtani”. Az nagyon jó, ha ebben kapunk segítséget: látni magunkat, egy lelkésztől a pszichológuson át a barátnőnkig sokan tudnak ebben segíteni. ’- Magyarországon jó gyereknek lenni?- Ez nagyon relatív és szubjektív. Lloyd deMause, aki ma az egyik legelismertebb gyerekpszichológus azt mondja, hogy „a gyermekkor története rémálom, amelyből most kezdünk felébredni.”. Minél jobban visszafele haladunk az időben, annál több példát látunk arra, hogy a gyerek puszta tulajdon volt, elhanyagolták, dolgoztatták, kínozták, kitették, vagy szexuálisan bántalmazták és ez így volt természetes. Ma ehhez képest egy aranykor van. Nem is úgy közelíteném, hogy jó vagy rossz, inkább azt mondanám nehéz. Egyrészt nagyon sok gyerek él szegénységben. Csak Románia és Bulgária van hátrébb nálunk azon a listán, amelyik az európai gyermekek nélkülözéséről szól. Sok az egyszülős család és rengeteg gyerek él olyan családban, ahol a szülőknek nincs biztos megélhetésük. Másrészt hazánkban minden tizedik gyerek a saját családjában tapasztalja meg a bántalmazás valamilyen formáját. Abban a közegben, amelynek éppen a legjobban védeni és féltenie kellene őt. Ehhez képest az már csak hab a tortán, ha arról beszélünk, hogy a társadalom hogyan gondolkodik a gyerekekről? Nagyon ellentmondásos szabályok vannak, mert miközben 18 éves koráig gyerek egy gyerek Magyar- országon, 16 évesen engedéllyel már házasságot köthet és 12 évesen szexuális kapcsolatot létesíthet. Az is lényeges, hogy nem számít eléggé a szavuk. Nálunk a felnőttek nagyon gyakran gondolják úgy, hogy a gyerekek nem kompetensek a saját ügyeikben. Nem engedjük nemet mondani őket, de arra sincs szemünk, hogy milyen érdekeik, szükségleteik, jogaik vannak.-Van olyan a gyerekjogok között, ami fontos, de ritkán beszélünk róla?- A magánélethez való jogot emelném ki. A technológiai fejlődéssel együtt jár, hogy a gyerekek nagy részének van telefonja, használ számítógépet, Internetet, vannak üzeneteik, leveleik, amelyek ugyanúgy a magánéletének a részei mint a felnőtteknél. Ezeket pedig tiszteletben kell tartani. Sok szülőnek evidens, hogy nem olvassa el a gyereke naplóját, de simán belemegy a gyereke facebook profiljába és végignézi kikkel és miről eseteit. Ez nincs rendben. A bizalom és a kommunikáció nagyon fontos része a gyerekeinkkel való kapcsolatnak. Ha aggódunk, vajon mit csinál az online térben, ha észrevesszük, hogy nem őszinte, jobban járunk, ha beszélgetni kezdünk és megpróbáljuk kiépíteni a közöttünk lévő bizalmat.- Azt olvastam minden második gyereket megütnek Magyarországon. Ez így van?- A gyerekverés igen elterjedt és elfogadott Magyarországon. Minden második gyerek úgy is gondolja, hogy ez rendben van, miközben 2005 óta törvény tiltja a gyerek verést. Gyereket verni pont annyira nem szabad, mint lopni a boltból, áfát csalni, vagy tilosban parkolni. Azt is fontos látni, hogy míg a verésről sokat beszélünk, a lelki erőszakról kevesebbet, pedig nem az a kérdés, hogy leke- verjek-e egy pofont a gyereknek, vagy adjak neki egy tízperces lelki fröccsöt, aminek a végén meg- semmisülten, a földbe döngölve érzi magát - mert igazából egyik sem jó. Az elég jó szülőség keretében inkább arról beszélünk, miként tudunk úgy terelgetni egy gyereket, hogy a pozitív megerősítésekből tanuljon, ne a büntetésből és persze arról is, hogy az erőszakmentes gyereknevelés nem azt jelenti, hogy mindent és bármit lehet. Sőt! Nagyon rosszat teszek a gyereknek, ha nem tartok korlátokat és azokban nem vagyok következetes. Egyébként sokszor látni azt is, hogy a szülő, akinek „eljár a keze”, később bűntudatot érez, és hirtelen kedveskedni kezd, megengedőbbé válik, ami aztán végképp összezavarja a gyereket és nagyon rossz játszmáknak nyit kaput.- Beszélünk arról, hogy nem szabad megütni a gyereket, miközben azt is látjuk, hogy bizonyos helyzetekben „túlféltjük” őket.- Dilemma, hogy mennyire engedi meg a szülő a gyerekének azt, hogy kudarcokba fusson. Sokan gondolják, hogy teher alatt nő a pálma és azzal okoznának bajt, ha a gyerek nem találkozna időben a „kegyetlen világgal”. Pedig nem attól tudja majd az élet nehézségeit jól venni, hogy azokkal már korán találkozik, hanem attól, ha azt építjük fel benne, ami majd védi őt ezekben a helyzetekben. Az önbecsülését, az önértékelését. A gyereknek szüksége van a saját eredményekre, életélményekre, olyanokra is, amikor nem jár sikerrel.- Nyilván nehéz a saját habitusát, az életben begyakorolt mintáit szülőként átlépni az embernek.- Valóban, sokszor a felnőtt tudatunkkal és ismereteinkkel próbálunk meg gyerekkori válaszokat adni. Érdemes minden szülőnek elgondolkodni, hogy hol vannak a gyerek és hol a saját határai, és mik a szükségleteik. Ebből a kettőből jöhet ki a legjobb megoldás. Tegyük félre azokat a mondatokat, hogy „engem is vertek mégis rendes ember lettem”, vagy „pont jó pillanatban kaptam azt a pofont, anélkül más lenne most az életem”. Ezeknek a helyzeteknek soha nem volt ellenpróbája, és én hiszem, hogy aki most rendben van, az a pofon nélkül is rendben lenne. Inkább azt az érzést próbáljuk meg felidézni, amit akkor éreztünk, amikor azt a pofont, vagy lelki fröccsöt kaptuk. Ne a szüleinket mentő, felmentő mondataink jussanak eszünkbe, hanem a saját gyerekkori érzéseink és tapasztalataink. Ebből próbáljunk meg kiindulni, és hogy azt akarjuk-e, hogy a gyerekünk is ezt élje át.- A kislétai eset borzolta legutóbb a kedélyeket, mint a gyermekbántalmazás egy minősített esete. Hogy a szakszolgálatról már ne is beszéljünk, de valóban annyira nem figyelünk a gyerekekre, hogy egy közösségnek ez ennyi ideig nem tűnt fel?- Azt hiszem, valószínűleg feltűnt többeknek, hogy a gyerekek nincsenek jól, csak nem gondolták, hogy nekik ezzel bármi dolguk lenne. A magyar társadalom eléggé toleráns sok dologgal szemben. Ilyen például a gyerekek fizikai bántalmazása. Talán sajnálták a gyerekeket, de azt gondolták, a szülők dolga hogy mit tesznek, és nem avatkoztak bele. Nem véletlen azonban, hogy a gyerekvédelmi törvényünk úgy fogalmaz „bárki, akinek gyermekbántalmazás gyanúja jut a tudomására”, azt jelezheti a gyerekjóléti szolgálat, családsegítő, gyámhivatal felé. Mivel a gyerekek érdekérvényesítő képessége nagyon rossz, és főleg akkor vannak végtelenül kiszolgáltatott helyzetben, ha a saját családjukban bántalmazzák őket, fontos, hogy ne elfordítsuk a fejünket.- Az, hogy mennyire sérülékeny egy gyerek, hogy mit bír ki ezek közül, vagy mi az ami örök életére nyomorítja őt érzelmileg, az mitől függ?- Nagyon keveset tudunk arról, hogy mitől válik egy gyerek ellenállóvá az erőszakkal szemben. Számít persze, hogy ki, hányszor és hogyan bántja. Sokat segít, ha van körülötte olyan felnőtt vagy nagyobb gyerek, fiatal, akiben megbízhat, aki meghallgatja, ha nincs teljesen egyedül és nem maradt magára. Ezen túl persze az is fontos milyen érzékenységgel született, mimóza lelkű-e vagy pedig egy „spártai harcos”. Ezek kívülről nem látszanak, sőt, sokszor a nagyon masszívnak tűnő gyerekről derül ki, hogy valójában milyen törékeny. „A fizikain kívül sokféle formája van még az erőszaknak." „A gyereknek szüksége van a saját eredményre, életélményekre.” 1977. február 10-én született Békéscsabán. 2002-ben az ELTE Jogi Karán diplomázott 2002-ben. Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága, jogi szakértő; 2006-tól a Család. Gyermek, Ifjúság Egyesület elnöke 2005-2011 között az Országos Kriminológiai intézet tudományos munkatársa. 2012-től 2014-ig az UNICEF Magyarországi Bizottságának gyermekjogi igazgatója. 2015-ben könyvet írt „Válni gyerekkel” címmel.
