Somogyi Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-24 / 146. szám
2015. JÚNIUS 24., SZERDA Biszku-ügy: soron kívül tárgyalják BUDAPESTA Fővárosi Törvényszék elnöke soronkívüliséget rendelt el a Biszku-ügyben - közölte Póta Péter, a bíróság szóvivője kedden. Mint megírtuk: a másodfokú végzés hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet a háborús bűntettel megvádolt 94 éves Biszku Béla ügyében. Két brit akart lopni a haláltáborban AUSCHWITZA lengyel rendőrség őrizetbe vett két brit állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy lopni próbáltak a volt náci auschwitzi haláltábor területéről - közölte az onet.pl hírportál kedden. Ilyen bűncselekmény miatt akár tízéves büntetés is kiszabható. A17, illetve 18 éves fiatalok a Kanada nevű barakk környékén a láger foglyaitól megmaradt tárgyakat loptak, de elkapták őket. Az Interpol nyomoz a grazi ügyben GRAZAz osztrák hatóságok az Interpol segítségével vizsgálják a grazi ámokfutó ausztriai és boszniai környezetét, hogy megtalálják a férfi tettének okát - írta a Die Presse. A 26 éves boszniai származású férfi még nem tudta megmagyarázni, hogy terepjárójával miért hajtott a járókelők közé szombaton Graz belvárosában. Mint ismert: hárman meghaltak, harmincán megsebesültek. Bora Bora után Tahiti, de ez még nem a végállomás Szabadulás a szigetről Óriási előrelépés történt a Bora Borán rekedt Nyíri-Kovács Patrícia ügyében: megkapta fia felügyeleti jogát és Tahitire költözhet vele. A francia kormány azt javasolja, a házaspár vegye igénybe közvetítő segítségét. A család tovább folytatja a küzdelmet mindkettejük Magyarországra történő hazajutásáig. Kozár Alexandra alexandra.kozar@mediaworks.hu BUDAPEST „Óriási lépés ez a Nyíri család életében, de itt nem állhat meg a történet” - mondja Nyíri Iván, aki 21 nap után végre abbahagyta a francia nagykövetség előtti sztrájkját, amit a lánya, Nyíri-Kovács Patrícia és unokája hazajövetele érdekében folytatott a legnagyobb kánikulában. A polinéziai bíróság kimondta, a gyermek innentől kezdve az anyja felügyelete alatt áll, és elköltözhet vele a Bora Borától 350 kilométerre található Tahitire. Nyíri-Kovács Patrícia itt már nem kell, hogy pincérkedjen, angolt tanít egy iskolában, ahol felajánlották neki, hogy az iskola társvezetője legyen. „így végre meg fognak tudni élni" - mondja az apa, aki a vasárnapi számunkban tíz napja közölt riportban elmondta: eddig ők támogatták korábban sikeres, banki középvezetőként dolgozó lányukat, aki a Bora Bora-i felszolgálói és bébiszitteri munkából épphogy csak a lakásukat tudta kifizetA feleséget behúzták a csőbe A francia-koreai férfi és Nyíri-Kovács Patrícia 2008-ban kötöttek házasságot. Egy évvel később gyermekük született, házasságuk azonban megromlott, a férfi 2009 és 2011 között rendszeresen bántalmazta a nőt, több esetben a gyermekük szeme láttára. Miután az asszony már ügyvédhez fordult a válás miatt, a férfi 2011 őszén azzal az indokkal, hogy megkísérli mindenáron rendbe hozni a házasságukat, meggyőzte a feleségét, hogy a kisfiúkkal együtt utazzanak el Bora Borára. Ám a férfi ott is bántalmazta a nőt, majd elvette mindkettejük útlevelét, hogy megakadályozza a sértettet Francia Polinézia elhagyásában. ni, de a megélhetésre már nem futotta. Hogy mekkora szerepet játszott a bíró döntésében a három hétig tartó éhségsztrájk, Nyíri Iván nem tudja, de úgy véli, sok komponens együtt vezetett erre az eredményre. Többek között Szijjártó Péter június 2-án tett nyilatkozata, miszerint a kisfiút haza kell hozni Magyarországra, a francia nagykövetség empatikus hozzáállása, valamint az, hogy a lánya által a Frans Timmermans EU jogi biztoshoz eljutatott petíciót eddig több mint 11 ezren írták alá, köztük magyar celebek is. Mindazonáltal Nyíri felettébb furcsállja, hogy Franciaországban három és fél éve egyetlen újságcikk vagy tudósítás sem jelent meg a témában, és hogy a francia állam azt hangoztatja, nincs beleszólásuk az igazságszolgáltatás mint harmadik hatalmi ág döntéseibe és eljárásaiba. Ugyanakkor amikor egy halálra ítélt francia drogdíler életét kellett megmenteni pár hónapja Indonéziában, a francia állam nem habozott mindent megtenni a megmentéséért. A koreai származású, francia állampolgár apának csütörtökön kell átadni a gyermeket az anyának, de Nyíri szerint az apa mindent megtesz majd, hogy a gyereket magánál tartsa. Azt mondja, elmegy a végsőkig. Addig, amíg a lánya és az unokája haza nem kerül Magyarországra. Két és fél év börtönre ítéljék S. Ábelt Budapest Két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta kétrendbeli emberölés előkészülete, testi sértés és garázdaság miatt a Kúria S. Ábelt. A fiatal férfi a vád szerint lövöldözni akart az ELTE-n. A szankció mértéke megegyezik a Fővárosi Törvényszék által kiszabott elsőfokú ítélettel, amelyet a Fővárosi ítélőtábla tavaly októberben ötvennapi közérdekű munkára enyhített. Ez ellen nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Legfőbb Ügyészség, így került az ügy a Kúria elé. Mészár Róza tanácsvezető bíró elmondta: az ítélőtáblái dönKonkrétnak és komolynak látták a fiatalember ölési szándékát. téssel szemben konkrétnak és komolynak látták a fiatalember ölési szándékát. Nem tudható, hány embert ölt volna meg S. Ábel az ELTE jogi karán, de legalább két esetben a szándék megállapítható - közölte. Testi sértésben azért marasztalták el S. Ábelt, mert olyan súlyosan bántalmazta nagyanyját, hogy az asszony állkapcsa eltörött, garázdaságban pedig amiatt, mert egyszer kilőtt a lakásajtajukon gázpisztollyal. Áprilisban első fokon öt év börtönre ítélték S. Ábelt, mert 2013 augusztusában egy budapesti gyorsétteremben több lövést adott le a mennyezetre. MTI i i g TETTHELY - TV-MŰSOR _______ TELEVÍZIÓ- IWUSON rtlklŰb^HMÜ mVHHHBHij m^TétófTtvWBM dÜn^vÖrlTVIII^H sportTBBBMIB| 4.00 Dr.Tóth© 4.25 Balfékek© 14.00 Ulli, a kis 4.25 Műsorszünet 6.00 Hrvatska krónika 7.45 Balatoni Nyár 9.30 Columbo: Régimódi 4.00 MMA HFC-gála, 2015/2. 4.45 Reflektor© 4.45 Balfékek® boszorkány© 5.35 Igazgyöngy® 6.30 Ecranulnostru 9.30 Család-barát gyilkosság® 6.00 Kick-boxFightNight 5.00 Barátok közt® 5.05 Csapdába csalva ® 15.30 Kedvencek a világ... 6.20 TV-Shop 7.00 Híradó 10.25 Angol nyelvű hírek 11.00 Sommersby© Hungary 2015, Budapest 5.30 TopShop 5.35 Psych-Dilis 15.45 Milo 6.55 WillésGrace® 7.15 Időjárás-jelentés 10.40 4kerék 13.15 Az elnök zsoldosa 2.: 8.00 Televíziós vásárlás 6.00 Jó reggelt, skacok! ® detektívek© 15.50 Mélytengeri 7.20 WillésGrace© 7.20 Azéletsava-borsa© 11.00 Magyar gazda Végveszélyben© 9.00 Ökölvívás Profi gála, 7.35 RTL Klub Híradó 6.20 Mokka® mentőcsapat 7.45 Monk-FIúgos 8.05 Jamie 30 perces kajái 11.25 ízőrzők: 15.00 Azelnökkülöngépe2. Houston, CaneloAlvarez 8.08 Minden reggel © 9.25 Stahl konyhája © 16.00 Rolie, Polie, Olie nyomozó© 8.35 DonMatteo© Badacsonytomaj -Halálos játszma© - James Kirkland 9.10 ízes élet© 9.35 Babapercek© 16.30 Bob, a mester 8.35 Monk-FIúgos 9.40 A szenvedélyek 12.00 Déli harangszó 16.45 Bünvadászok® 11.00 Televíziós vásárlás 9.40 Reflektor® 9.45 TeleShop 16.40 A mesebanda nyomozó® lángjai© 12.02 Hrvatska krónika 19.00 Gyilkos cápa vs. 12.00 Darts Premier League, 10.05 TopShop 10.45 Astro-Világ 17.05 Lóti és Fűti 9.30 Született detektívek© 10.25 A hegyi doktor - Újra 12.30 Ecranul nostru óriáspolip© 16. állomás, döntő, Lon11.45 AsztroShow 12.00 Tények Délben 17.10 Claude 10.25 Született detektívek© rendel© 13.00 Híradó amerikai akciófilm 2009 | dón 12.45 Reflektor® 12.25 Aktív© 17.20 Louie 11.15 Acélszemély® 11.10 Azéletsava-borsa© 13.15 Kívánságkosár Sz.:LorenzoLamas, 15.00 LabdarúgásCopa flg 13.00 Dr.Tóth© 12.55 NCIS© 17.30 Napfény farm 12.10 Esküdt ellenségek: 12.00 Déli harangszó 15.15 RomeReports- DeborahGibson.Vic América, csoportmérkóO 14.00 Fókusz® 13.55 Magánnyomozók© 17.45 Dörmögőék Bűnös szándék© 12.02 Híradó Vatikáni híradó Chao, MarkHengst, zés, Argentína-Uruguay (/) 14.40 Éjjel-nappal 14.55 Valentina titka® 17.55 Peppa malac 13.10 Gyilkos számok © 12.40 Időjárás-jelentés 15.40 Isten kezében Jonathan Nation 17.00 Labdarúgás Goalissimo 13 Budapest© 15.55 Emlékezz, Reina © 18.05 Mesélj nekem! 14.10 CSI: A helyszínelők © 12.45 Jamie 30 perces kajái 16.10 Magyarok Milánóban 21.00 Mindhalálig® 18.00 Kosárlabda Női Eb, 1. g 15.55 A vihar© 16.55 Fiorella© 18.15 Süni és barátai 15.10 CSI: A helyszínelők © 13.15 Kívánságkosár 16.45 Úz-völgyéből amerikai akciófilm negyeddöntő, Budapest 16.50 A szerelem foglyai © 18.00 Tények 18.25 Pityke őrmester 16.05 NCIS© 15.10 Lola© szeretettel® l996,Sz.:Jean-Claude 20.00 Mai helyzet 18.00 RTL Klub Híradó 19.30 Jóban Rosszban © 18.35 Pimpa 17.05 NCIS© 16.00 Balatoni Nyár 18.00 Határtalanul magyar Van Damme, Natasha 20.15 Arany pillanatok 18.50 Fókusz® 20.15 Irigy Hónaljmirigy 18.40 Nyuszi Péter 18.00 Jóbarátok© 18.00 Híradó 18.30 Hazajáró Hen6tridge,ZackGrenier, 20.30 Kosárlabda Női Eb, 2. 19.25 Éjjel-nappal Show© 18.55 Fejtörők kicsiknek 18.35 Jóbarátok© 18.30 Időjárás-jelentés 19.00 Hogy volt!? Jean-HuguesAnglade, negyeddöntő, Budapest Budapest© 21.20 Hal a tortán a 19.00 Mumin-völgy 19.05 Két pasi - meg egy 18.35 DonMatteo© _ 20.00 Szálka, avagy Bagi Dán Mórán 22.30 Autósport Autósport 20.45 Barátok közt® javából® 19.10 Boldogvölgy kicsi© 19.40 A hegyi doktor-Újra és Nacsa megakad a 23.00 Túszjátszma® testközelből 21.20 Szulejmán© 22.30 Sherlock és 19.20 Maja, a méhecske 19.35 Két pasi - meg egy rendel© torkán® amerikai-német akciófilm 23.00 H20-magazin 22.25 RTL Klub Híradó Watson© 19.35 Franklin kicsi© 20.30 Szabadság tér ,89 21.00 Híradó 2005, Sz.: Bruce Willis, 23.30 Labdarúgás 22.50 Döglöttakták© 23.35 Lángoló Chicago © 20.00 Csűrcsavarosdi 20.10 Két pasi - meg egy 21.15 Szerelemés 21.25 Gasztroangyal © Kevin Pollak, Jimmy OTP Bank Liga, 20. for23.55 A Grace klinika® 0.40 Tények Este 20.30 Böngésző© kicsi© vérbosszú® 22.20 Ridikül® Bennett, Michelle Horn, dúló, Nyíregyháza - Fe0.55 Reflektor© 1.25 Aktív© 21.00 Én vagyok itt ® 20.35 Két pasi - meg egy 22.15 Római helyszínelők - 23.10 Lefegyverzett SerenaScottThomas rencváros 1.10 Piszkos csapat © 1.45 Sportos 22.35 Egyszervolt, ...© kicsi© Árulkodó nyomok ® ellenséges erők© 0.45 Egyik kopó, másik 1.30 Labdarúgás 1.55 Piszkos csapat © 2.00 Ezo.TV 23.25 AzA38Hajó 21.00 16 utca® 23.15 Labdarúgás 0.30 Himnusz zsaru ©kanadai akció- Copa América, Lnegyed2.35 Teresa® 3.00 Hazugságok színpadán® 23.15 Járványveszély© 23.25 Aranyfeszt 0.35 Angol nyelvű hírek vígjáték 2006 döntő 3.20 Gálvölgyi-show © gyűrűjében® 0.20 A médium® 1.20 Gyilkos számok © 0.20 A futár® 0.45 Balatoni Nyár 3.00 Zombieland® 3.30 Utánpótlás-magazin 2250 000^81^' ^ 1655 Fiorella ^ 14 ob L# a kis boszorkány 21Ü016 utca ^ '' ' <*^ok ' 12 00 Darij '' ^ j m^bhhihhh rtuTbihhbhi hí^vVhhhhü rümmanIa^mbbbi átT'bbbbbmmbi díscöverTvhhh tTpáprik^^^^mb Óránként Híradó és időjárásjelentés 13.45 Lucia - A sors üldözöttje ® 13.10 Hal a tortán® 14.15 Bűnök 10.00 Híradó 10.30 Kommentár 4.00 Privát rocktörténet ® 5.00 12.50 Televíziós vásárlás 13.45 13.00 Újjáépítók 14.00 Amcsi ben- 19.30 Sütikalauz Lorraine Pascale14.41 Ma délután 15.15 Parlamenti 14.40 Rosario-A múlt fogságkran és szerelmek © 14.50 Bűnök és nélkül 11.05 Civilizáció 12.00 Dé- Privát rocktörténet ® 6.00-9.00 Egyenes beszéd 14.45 ATV Híradó zinfalqfc 15.00 Dynamo - varázslat al ® 20.00 Édes nagyik, finom sütik OS ! Napló 15.41 Ma délután 16.15 Isko- \ © 15.35 Barátok közt ® 16.05 szerelmek ® 15.20 Bumm! ® li híradó 12.45 Televíziós vásár- Privátfilmek újratöltve ® 9.00 15.50 700-as klub @16.25 Könyv-, a világ körül 16.00 Autókereske- ©20.30AnnabelLangbein-Azén O lapad 16.41 Ma délután 17.15 Pro- Gordon Ramsay - A konyha ördö- 16.00 Aktív @16.30 Tények 17.00 lás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta Teleshop 11.00-13.50 Privátfii- jelző 16.55 Fórum 17.45 ATV Hír- dók 17.00 Raktárvadászok 17.30 kiskertem ® 21.00 Silvia Colloca: </> fit717.41 Ma délután 17.52 Ma es- ge ® 17.05 Tóm és Jerry 17.30 Hal a tortán © 18.10 Veled is meg- 14.05 Civil kaszinó ® 15.00 Hír- mek újratöltve @13.50 Műgyűjtők adó 18.15 Világhíradó 18.25 Fó- Kanadai raktárárverések 18.00 Itáliából szeretettel © 21.30 Miss *3 te 18.28 Ma este 19.15 Határon túli Tóm és Jeny 18.00 Az időutazó fe- történhet! © 19.15 Bűnök és sze- adó 15.30 Ázsia 16.05 BBC Click és kalandorok előnyben © 16.05 rum 19.00 ATV Híradó 19.20 Idöjá- Aranyláz Alaszkában 19.00 Autó- Dahl finomságai © 22.00 TündérS híradó 20.30 Skandináv lottó sor- lesége® 20.00 Az élet csajosolda- relmek ® 19.50 Bűnök és szerel- 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Irány Colorado! ® 18.15 Az árnyék rás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd kereskedők 20.00 Amcsi benzin- konyha © 22.30 Gyorsan, egyszesolás 20.35 Ma este 21.25 Ma es- la @20.30 Az élet csajos oldala® mek ® 20.20 Bumm! ® 21.00 Panaszkönyv 18.00 Híradó 19.00 ®20.20JackieChanésaKung-fu 20.35 Titkos dosszié ® 21.25 No falók 21.00 Licitvadászok 21.30 Li- rúen, bajorul ® 23.00 Martha Stete 21.35 Világhíradó 21.55 Ma éjjel | 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agyme- Hibbant hímek és a hormonok © j Híradó 19.30 Magyarország élő- kölyök © 22.00 Flash Point - Tű- comment 21.30 ATV Híradó 21.55 citvadászok 22.00 Kanadai raktár- j wart - SüMág ® 23.30 Justine 22.34 Kenó 22.36 Ma éjjel 23.15 nők © 22.00 Szelfi ® 23.00 Ba- 22.45 Jóban Rosszban ® 23.20 ben 21.00 Híradó 2121.35 Panasz- réshatár ® 23.40 Shaolin © 2.00 Világhíradó 22.05 Friderikusz árverések 22.30 Raktárvadászok hétköznapi finomságai © 0.00 Jó Világhíradó 23.35 Ma éjjel 23.45 l rátok közt © 23.30 A harctörvénye Hibbant hímek és a hormonok © ! könyv 22.00 Híradó 22.30 Galéria Privát rocktörténet © 3.00 Privát 23.00 Egyenes beszéd 0.00 ATV 23.00 Konténervadászok 0.00 Am- szakács, rossz szakács © 0.30 J Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz I ©0.30 Az időutazó felesége® 0.55 SueThomas-FBI® 23.05 Magyarország élőben rocktörténet® Híradó 0.25 Világhíradó esi benzinfalók Jamie 15 perces kajái®