Somogyi Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-23 / 145. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JUNIUS 23., KEDD FELÜTÉS Levegőt! Dániellé Fong megtalálta a megoldást a világ energiagondjaira: ha az összes motorból egy erőművet építenénk, százszor több energiánk lenne, mint ameny- nyit a többi erőmű megtermel. S ha a motorok egy százaléka légsűrítő rendszereket hajtana meg, az erőművek összes energiát el tudnánk raktározni. A levegőnél olcsóbb tényleg nincs. De mit szólnak ehhez az olajtermelő országok? C. A. HIBEK Újabb nevek < a kaposvári Életfán Újabb 94 levél került fel a városligeti Életfára, így már közel 3200 gyermek neve szerepel Gera Katalin alkotásain. A városban 2002 óta ültettek fát a gyerekeknek, majd miután betelt a terület, 2006-ban és 2012-ben Életfát állítotak. A. V. Szalonnasütés az éjjeli erdőben Trófeakiállításra és a nagysalléri Vadászati és hely- történeti múzeumba várták a látogatókat a hétvégén Szent Iván-napján. Aki előre jelezte igényét, annak még az alapanyagokat is biztosították az éjszakai szalonnasütéshez. A. V. Szamaragolók a szarvasfarmon Somogy nagyvadfajaival ismerkedhettek a vendégek a hétvégén a szarvasfarmon. Megnézhették az agancsgyűjteményt, a gyerekek szarvasokat simogathattak, s szamáron lovagolhattak. A. V. Kamarai bevallás június 30-ig Jövő keddig lehet bevallani a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál az idei kamarai tagdíjakat. Az önbevallásokat a www.nak.hu oldalon található Ügyfélkapu felületen tölthetik ki. Ebben segítségükre lehet a NAK falugazdász hálózata. A. V. Ügyfélfogadási szünet a hivatalban Július l-gyel megkezdődik a Kormányablak építése a járási hivatalban, ezért a hatósági és gyámügyi osztály átköltözik a kórház volt gazdasági hivatalának második emeletére. A költözés miatt június 24-29. között az ügyfélfogadás szünetel a Petőfi utca 14-ben. A. V. Tűz ütött ki egy lakóházban Füsttel telítődött hétfő délután egy négyemeletes épület a 48-as Ifjúság útján. A második szinten egy kapcsolószekrényben keletkezett a tűz, amit a tűzoltók eloltottak. H. M. Főszerepben a kombájnok, őszi árpával kezdtek Elkezdődött az aratás Államtitkár a Somogyi Vállalkozói Szalonban Nem ujjonganak örömükben a gazdák, ha a felvásárlási árakat elemzik: túlkínálat van árpából és búzából is ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY - Nyomottak az árak, a minőséget jobban meg kellene fizetni idehaza - hangsúlyozta Laczkovics Sándor elnök. - A mezőgazdasági termelők soha nem dőlhetnek nyugodtan hátra a karosszékben, hiszen állandóan valakitől vagy valamitől függnek. Emberileg, műszakilag hiába tesznek meg mindent, ha a természetfelelős vagy épp a piaci körülmények szinte erőteljesen akadályozzák a munkát. Felemás eredmények születtek eddig Somogybán. Az időjárás sok helyütt gondot okozott, az árpa fejlődése elmaradt a várttól, mely a hozamokon is tükröződik. A szerencsésebb adottságú helyeken kiemelkedő átlagot jegyeztek fel. Farkas László, a zimányi Farkas Kft. tulajdonosa hétfőn elmondta: az őszi árpa táblákon 8,6 tonnás átlagtermést értek el. - Örülünk, hiszen igen jól alakult a meny- nyisége - mondta. - Ez alapvetően két okra vezethető vissza: a megfelelő fajta kiválasztáson túl kiemelt figyelmet fordítottunk a tápanyag-visszapótlásra is. Az áru egy részét már eladtuk.- Nem ujjonganak örömükben a gazdák, ha a felvásárlási árakat elemzik - mondta Baranyai Sándor, a mezőgazdasági termelők szövetségének megyei elnöke. - A termelők költségei nőttek, miközben a bevétel nem követi a folyamatot. Ezt erősítette meg Hanyecz Imre, a kaposvári Mg. Produkt Kft. ügyvezető igazgatója is. Rámutatott: túlkínálat van árpából és búzából. Az őszi árpa felvásárlási ára - tonnánként - 37-38 ezer forint, az Euró-minőségű búza 43 ezer forint körül alakul, a legjobb, I-es malmi minőségű búza tonnája közel 48 ezer forint. Ösz- szehasonlításként: tavaly ilyenkor mintegy 5-10 százalékkal volt magasabb a búza ára, míg az árpáért 10-20 százalékkal ajánlottak többet.- A 3000 tonna őszi árpán kívül eddig 22 ezer tonna búzát rendeltünk meg, s folytatjuk az üzletkötést - tudtuk meg. - A somogyi áru egy részét észak-afrikai országokba szállítják majd. H. M. Nem biztató Megyénkben 56 ezer hektáron takarítják be az őszi kalászosokat. Hazánkban egymil- lió-40 ezer hektárnyi búzát vágnak majd le. Somogybán közel 45 ezer hektárt melv a? országos vetésterület 4,3 százaléka. Bárányé.. Saml^r, a me;..ö..zda sági termelők szövetségének somogyi elnöke hétfőn lapunknak azt mondta: 11500 hektáron őszi árpát vágnak le a somogyi gazdaságokban, s nem túlságosan biztatóak az első betakarítási eredmények. Hektáronként közel 4-4,5 tonnával számolnak a termelők. KAPOSVÁR A Somogyi Vállalkozói Szalon idei hét rendezvényéből immár a negyedik összejövetel szervezésénél tartunk. A visszajelzésekre alapozva büszkén állíthatjuk, hogy sikeres találkozókon vagyunk túl, melyeken a vállalkozások egyre nagyobb számban képviseltették magukat, és már most sokan jelezték részvételi szándékukat a következő összejövetelekre. Célunk továbbra is az, hogy a somogyi gazdaság szereplői politikától mentesen találkozzanak és megosszák tapasztalataikat egymással. A negyedik rendezvényünk ismét egy új helyszínen kerül megrendezésre, ez alkalommal az 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. kérte és vállalta magára a házigazda szerepét. A cég vezetője Kari Schultes, stratégiai főtanácsadója pedig, Horváth Éva, aki tavaly mecénás tevékenysége miatt Az Év somogyi embere díjat kapta. A rendezvény időpontja június 24. (szerda) 18 óra. Helyszín: 1. Magyar Cukor Manufaktúra Kft. Kaposvár, Iparos utca 4. Ez alkalommal Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programok kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára tart előadást, témája az Európai Unió 2014-2020 fejlesztési ciklusa, esélyek és lehetőségek a hazai vállalkozások számára. Tőle első kézből nyerhetünk információkat a gazdaságfejlesztés irányvonalairól, s a pályázatokon elnyerhető pénzekről. Kitekintést a Dél-Dunántúli régióra Sitányi László, a DDRFÜ ügyvezető igazgatója tesz. Az előadásokat követően lehetőség lesz kérdezni, beszélgetni, majd vacsora és borkóstoló következik. Érdeklődés esetén 17.30 órától lehetőség van a Cukor Manufaktúra üzemének bejárására. A programra jelentkezni lehet még az aliz.zaborszky@mediaworks. hu illetve a 82/528-113 elérhetőségeken. Indulatokat kelt a nagy teherforgalom a taranyi utcában. A tábla tiltása ellenére hajtanak be a járművek TARANY Kamionok hosszú sora zúdult egy taranyi utcára, az ott élők pedig attól tartanak, hogy a hatalmas átmenő forgalom tönkreteszi az utat, a házaikat és a nyugalmukat is. Naponta negyven 60-70 tonnás kamion és traktor halad át erre, a lakók szerint szabálytalanul. Egy férfi fotókat is készített a Csokonai utcában uralkodó állapotokról, ezzel kereste meg szerkesztőségünket:- Hónapok óta tart mindez. Egy állattartó telep bonyolítja le a forgalmat, állati melléktermékeket hoznak-visznek. Néha tartályos kocsik is jönnek. Van, hogy négy kamion halad egymás után. Az utca elején egy Behajtani tilos tábla van a teherautóknak, kivéve célforgalom felirattal, de ez szerintem arra az esetre vonatkozik, ha jön egy áruszállító jármű a boltba. Az úttestet személyautókra tervezték, és már nagyon rossz állapotban van, tele kátyúval - mondta a férfi, aki elmagyarázta, hogy a kamionok a Nagyatád és Tarany közötti úton is elérhetnék a céljukat, de a környékbeliek szerint a faluba érve mégis befordulnak az első mellékutcába, a Csokonaiba. Pedig nem rövidebb erre az út, de talán szélesebb, és gyorsabban lehet rajta haladni, és lehetséges, hogy az is számít, hány fordulót tudnak megtenni a sofőrök.- Amikor kiálltam lefényképezni őket, az egyik kamionsofőr rám dudált, és akkor nem fordult be az utcánkba. Mindenki panaszkodik, háborog miattuk. A lakók már repedéseket látnak a házak falain ott, ahol eddig nem volt. A kisgyermekes anyukák nem tudnak altatni a teherautók dübörgésétől. Reggel hat órától este hétig nincs nyugalmunk - tette hozzá a bejelentő. Töreki István, Tarany polgármestere szerint egy-két hét múlva megoldódhat a helyzet, amelynek az okát a csatornázásban látja. A csatornázás már több mint egy éve tart a községben, és most egy műszaki probléma miatt fel kell szedniük 250 méter szakaszon az elkészült munkát. Csak amíg helyreáll a Zrínyi utca forgalmi rendje a csatornázás miatt, addig használják a kamionok a Csokonai utcát, állítja a polgár- mester. Szerinte szabályosan, bár elismeri, hogy ott valóban van egy tiltó tábla, de az adófizető cégnek valahogy meg kell közelíteni a földjeit, oda hordják ugyanis a hígtrágyát. K. G. Augusztus 30-án választ Szabadi BALATONSZABADI Augusztus 30-ára, vasárnapra tűzte ki a választási bizottság a balatonszabadi időközi polgármester- és képviselőválasztást. Néhány hete a község kép- viselő-testülete feloszlatta magát, emiatt nemcsak új képviselő-testületet, hanem új polgármestert is választanak Balatonszabadiban. Július 27-én 16 órakor zárul a jelöltek nyilvántartásba vétele. F. I. Határtalan biciklis barátság BARCS Közel száztíz kerékpáros készülődött izgatottan a hétvégén a barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ előtt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére jött létre a „Hét Határon Át” kerékpártúra, melyhez Barcs is csatlakozott. Az úti cél a 27,6 kilométerre lévő viroviticai Nemzeti Park volt, amit a minisztérium képviseletében Mészáros Imre is megtett. A somogyiakhoz a határ túloldalán mintegy harminc hor- vát bringázó csatlakozott. J. G. Kamionok dúljak fel a beket Tönkrement az út, repednek a házak, háborognak a lakók