Somogyi Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-18 / 141. szám

SPORT 11 2015. JÚNIUS 18., CSÜTÖRTÖK Öt éremmel - két arany, ugyan­ennyi ezüst és egy bronz elosz­tásban - térhetett haza a Vajmi Csaba vezette Ring SC Kapos­vár serdülőcsapata a hagyomá­nyos egri Bornemissza Gergely ökölvívó-emléktornáról, ahon­nan a legeredményesebb klub­nak járó kupát is elhozták. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu ÖKÖLVÍVÁS Immár 65. alkalom­mal rendezték meg Egerben a Bornemissza Gergely ökölví- vó-emléktornát, amelyen kere­ken félszáz klub 171 bunyósa - köztük osztrák és szlovák spor­tolók - próbált szerencsét. A so­mogyi színeket képviselő Ring SC Kaposvár hét serdülő korú versenyzője közül öt is érem­mel térhetett haza. A serdülők­nél a 44,5 kg-os Onódy Márton­nak és az 52 kg-os Orsós Ró- bertnek arany, a 48 kg-os Dro- bilich Dusánnak és a 65 kg-os Kovács Andrásnak ezüst, a ne­hézsúlyú Szűcs Martinnak pe­dig bronz jutott. A 44,5 kg-os Onódy Márton bemutatkozásként már az el­ső menetben technikai K.O.-val győzött a kecskeméti Rácz Dáni­el ellen, a döntőben pedig egy­hangú pontozással verte a győ­ri Katona Olivért. Az 52 kg-os Orsós Róbert az első fellépésén mindjárt az el­ső menetben technikai K.O.-val győzött a debreceni Szilágyi An­tal ellen, majd egyhangú ponto­zással verte az egri Szöllősy Ri- chárdot, az aranymeccsen pe­dig megosztott pontozással bi­zonyult jobbnak az oroszlányi Rácz Krisztofer ellen. A szin­tén az 52 kg-os súlycsoportban versenyző Balogh Ádám gyor­san búcsúzott, miután egyhan­gú pontozásos vereséget szen­vedett a mohácsi Demenescu Kevintől. A 48 kg-os Drobilich Dusán az első fellépését mérkőzés nél­kül nyerte, mivel az egri Kuz- ma Krisztián nem állt ki ellene, a döntőben pedig egyhangú pon­tozásos vereséget szenvedett az egri Berecz Lioneltől. A 65 kg-os Kovács András előbb megosztott pontozásos győzelmet aratott a hajdúböször­ményi Nagy Richárd ellen, míg az aranymeccsre a KSI-s Varga Gyula ellen betegség miatt nem állt ki. A 38,5 kg-os Lakatos Zsolt a selejtezőben egyhangú pontozá­sos vereséget szenvedett az eg­ri Paczók Patriktől, míg a plusz 76 kg-os súlycsoportban érde­kelt Szűcs Martin az elődöntő­ben megosztott pontozásos vere­séget szenvedett a csepeli Zele- nák Mihálytól, így bronzérem­mel térhetett haza. Nagy Patrik gyorsan búcsúzott Az egri 65. Bornemissza Ger­gely ökölvívó-emléktornán az if­júságiaknál Nagy Patrik volt ér­dekelt. A Ring SC Kaposvár 69 kg-os bunyósa a selejtezőben a második menetben technikai K.O. vereséget szenvedett Ár­pád Viktortól, a Bp. Madárfészek Akadémia ökölvívójától, s így bú­csúzott. A klubok közötti pontversenyt a serdülőknél a Ring SC Kaposvár, az ifjúságiaknál pedig a Bp. KSI SE nyerte. Naszód iné a nyolcadik helyen zárta a félmaratont SZABADIDŐSPORT A sivatagi for- róság ellenére a futó kedv nem csökkent: a nevezési számok fe­lülmúltak minden korábbit: az ország 708 településéről 10000 futó, 1875 csapat jelentkezett a 22. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltóra. Ttavaly 9200 futó és 1720 csapat volt. Mind­két szám rekord a verseny ed­digi történetében. Az egyéni fél- maraton népszerűsége is tovább nőtt, idén már hetekkel a rajt előtt betelt a 2000 fős nevezé­si kvóta. A rendezvény őrzi po­zícióját és a 4. legnépesebb ha­zai futóverseny és az 5. legné­pesebb hazai szabadidős sport- esemény. A rendező BSI (Buda­pest Sportiroda) több óvintézke­dést is hozott annak érdekében, hogy a futókat minél kevésbé gyötörje a hőség, például 70000 liter vízzel várták a versenyző­ket. Az egyéni félmaraton ver­senyben kettős MAC siker szü­letett. A férfiaknál Balázsi Dávid (1:14:36 ), míg a nőknél Ladányi Tímea (1:33:04) győzött. Egy re­mek somogyi eredmény is szü­letett: a 32 éves taszári Naszódi- né Szilágyi Szilva (1:44.45) a leg­jobb tíz közé kerülve az igen elő­kelő nyolcadik helyen végzett. Naszódiné Szilágyi Szilvia a célban A végjátékban maradtak alul Egerben DIÁKOLIMPIA Elpártolt Fortuna a kaposváriaktól Egerben a III. korcsoportos országos diákolim­piái (nyolcas) fiú röplabdadöntő­ben. Az Ágfalvi Krisztina, Lado- vics Károly duó vezette somogyi együttes a fináléban - igaz, el is kellett odáig jutni - mind a négy fellépésén alulmaradt. A cso­portmérkőzések során a Kazinc­barcika és a Székesfehérvár, a helyosztón pedig a Dabronc elle­ni, egyaránt négy szettes mérkő­zésen is a jobb végjáték döntött - a fehérváriak ellen a nyitójátsz­mában 24-22, a harmadik játék­részben pedig 24-20-ra vezetett a kaposvári társulat... -, míg a későbbi ezüstérmes Sümeg nem adott esélyt. A nyolcadik helyezett III. kor- csoportos kaposvári fiú röplab­dacsapat: Embersics Levente (Kisfaludy Utcai Tagiskola), Fe­nyő Balázs (Toldi Lakótelepi Tag­iskola), Nagy Dávid (Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyel­vű Tagiskola), Szitás Benjámin (Honvéd Utcai Tagiskola), Feny­vesi Barnabás, Sümegi Kristóf (mindketten Kodály Zoltán Köz­ponti Általános Iskola), Szokolai Balázs, Nyírő Máté, Tiliczki Dá­niel Roland, Dankovics Zsom­bor, Lengyel Flórián (mind az öten Gárdonyi Géza Tagiskola), a felkészítőik Ágfalvi Krisztina és Ladovics Károly. Fenyő G. Közel félszáz érmet gyűjtöttek össze az országos diákolimpiái uszonyosúszó-döntőben Kibérelték maguknak a dobogót DIÁKOLIMPIA Igazi éremesőt ren­deztek a kaposvári 1. MCM-Dia- mant Adorján SE uszonyos és bú­várúszói az országos diákolim­piái döntőben. A Kovács Lász­ló, Hajdú Sándor, Makatics Pé­ter edzőtrió vezette lelkes csapat tagjai közel félszáz érmet - 22 arany, 13 ezüst és 10 bronz elosz­tásban - gyűjtöttek össze, s egy híján 70 további döntős helyezést könyvelhettek még el. Az I. korcsoportosoknál Pacs- kó Dávid, a II. korcsoportosok­nál Kováts Alex, a VI. korcso­portosoknál, azaz a középisko­lásoknál pedig Varga Kriszti­na mind a négy versenyszámát megnyerte, míg Stadler Csenge a 100 méteres uszonyos gyors­úszásban tovább faragott a két héttel korábbi országos bajnok­ságon felállított országos serdü­lő csúcsán. AZ ÉRMESEK I. korcsoportosok - leányok: Török Emese (Taszár) - egy bronz (50 m uszonyos gyors). I. korcsoportosok - fiúk: Ko­váts Alex (Kaposvár, Honvéd Utcai Tagiskola) - négy arany (50 m, 100 m és 200 m uszo­nyos gyors, 50 m uszonyos pil­langó); Korvicska Péter (Kapos­vár, Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola) - egy ezüst (50 m uszonyos pil­langó). Stadler Csenge tovább faragott a korosztályos országos csúcsán Tlszperger Szabolcs gyöngyösi érmei Három medál is jutott Tiszper- 44 évesek mezőnyében az 50 ger Szabolcsnak, a kaposvá- m uszonyos delfinúszast és a ri 1. MCM-Diamant Adorján SE 100 m uszonyos gyorsúszást versenyzőjének a Gyöngyösön megnyerte, míg az 50 m uszo- rendezett senior uszonyos úszó nyos gyorsúszásban a harma- országos bajnokságon. A 35- dik helyet szerezte meg. II. korcsoportosok - fiúk: Pacs- kó Dávid (Kaposvár, Kisfaludy Ut­cai Tagiskola) - négy arany (50 m, 100 m és 200 m uszonyos gyors, 50 m uszonyos pillangó); Stadler Bálint (Kaposvár, Kodály Zoltán Központi Általános Iskola) - egy bronz (200 m uszonyos gyors). III. korcsoportosok - leányok: Stadler Csenge (Kaposvár, Ko­dály Zoltán Központi Általános Iskola) - két arany (100 m és 200 m uszonyos gyors), egy ezüst (50 m felszíni úszás), egy bronz (100 m felszíni úszás). III. korcsoportosok - fiúk: Plessek Marcell (Kaposvár, KE Gyakorló Általános Iskola) - két ezüst (50 m és 100 m felszíni úszás); Tasnádi Martin (Marca­li, Mikszáth Kálmán Általános Iskola) - egy ezüst (50 m felszí­ni úszás), egy bronz (100 m uszo­nyos gyors). IV. korcsoportosok - leányok: Hamlin Dorothy (Mezőcsoko- nya) - egy arany (200 m uszo­nyos gyors), egy ezüst (100 m uszonyos gyors); Matesz Viktória (Kaposvár, Toldi Lakótelepi Tag­iskola) - egy bronz (20Ó m uszo­nyos gyors). IV. korcsoportosok - fiúk: Fa­zekas András (Kaposvár, Kodály Zoltán Központi Általános Isko­la) - egy arany (100 m uszonyos gyors), egy ezüst (200 m uszo­nyos gyors); Stadler Bence (Ka­posvár, Kodály Zoltán Közpon­ti Általános Iskola) - egy arany (200 m uszonyos gyors), egy ezüst (100 m uszonyos gyors). V. korcsoportosok - fiúk: Varga Erik (Kaposvár, Munká­csy Mihály Gimnázium) - egy arany (100 m uszonyos gyors), egy ezüst (200 m uszonyos gyors), két bronz (50 m búvár­úszás és 100 m felszíni úszás); Tóth Ádám (Kaposvár, Munká­csy Mihály Gimnázium) - egy arany (200 m uszonyos gyors), egy bronz (100 m uszonyos gyors); Lengyeltóti István (Ka­posvár, Táncsics Mihály Gimná­zium) - egy bronz (200 m uszo­nyos gyors). VI. korcsoportosok - leányok: Varga Krisztina (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium) - négy arany (50 m búvárúszás, 100 m és 200 m uszonyos gyors, 100 m felszíni úszás). VI. korcsoportosok - fiúk: Hamlin Matthew (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium) - két arany (100 m felszíni úszás és 200 m uszonyos gyors), két ezüst (50 m búvár és 100 m uszonyos gyors); Pamuki Dávid (Kapos­vár, Munkácsy Mihály gimnázi­um) - egy arany (100 m uszonyos gyors), egy ezüst (200 m uszo­nyos gyors), két bronz (50 m bú­vár és 100 m felszíni úszás). Fenyő Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents