Somogyi Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-30 / 125. szám

2015. MÁJUS 30., SZOMBAT INTERJÚ .11 Vágó Bernadett: jól sikerült az első „beugrója” Két lábbal tét mindennél jobban szeretem. Nem véletlen, hogy kiköltöztem Dunavarsányba, hogy közelebb legyek hozzá. A sportban rend- szertelen vagyok, mert a hétköz­napjaim sűrűek, bele-belelen- dülök, aztán szünet. De a futás­nál például nincs jobb, ahány­szor csak nekilátok, úgy érzem, enyém a világ.- Azt mondja, későn érő típus, ehhez képest berobbant a szak­mába. Szegedi beugrása legen­dás.- A legendák utólag szület­nek, Szegeden annyi történt, hogy Szinetár Dóri lába megsé­rült, veszélyben volt az előadás. Kórház, vizsgálatok, pihentet­ni kell, mondták, Kerényi Mik­lós Gábor, azaz Kero pedig rám bízta Júliát. Másnapra kiderült, hogy Dóri tudna játszani, odaáll- tunk Kero elé, hogy mi legyen, ő pedig az orvosi papírok alapján rám szavazott.- Megijedt?- Finoman fogalmazva is volt bennem félsz. Azokkal játszot­tam, akiktől sokat tanultam a stúdióban, akikkel még nem vol­tam színpadon. Szerencse, hogy Júliát kellett játszanom, így nem zavart senkit, hogy éppen úgy rácsodálkozom mindenre, mint ő Rómeóra meg a szerelemre. Soha nem lehetek elég hálás Kerónak, hogy bízott bennem, s azért sem, hogy ettől kezdve fi­gyelt a pályámra.- Amelynek folyamatos az íve, hiszen előbb dúdolt, mint be­szélt. •- Azt mondják. Egyébként mindenhol tudok énekelni, ko­csiban, kádban, még fogmo­sás közben is, bár az nem egy­szerű. Most már kicsit visszafo­gom magam, mert a múltkor egy boltban az eladó, miközben azt kérdezte, hogy mi lesz még, és mondta, hogy 420 forint, énekel­getett. Nagyon furcsa volt. Meg­ijedtem: ez ilyen kívülről?- Még szerencse, hogy nem he­gedült közben. Mert azt is szo­kott.- Ének-zeneibe jártam, ott kezdtem tanulni. Szerettem, csak a feladott leckével volt gon­dom, mindig mást gyakoroltam. De két éven át játszhattam egy kamarazenekarban, az valami csodálatos volt. A harmincadik születésnapomra kaptam egy hegedűt, ikerházban lakom, ak­kor még nem volt szomszédom, ha éjjel kettőkor eszembe jutott, elővehettem és játszhattam.- A szülei arra szánták, hogy mu­sicalszínésznő legyen?- Nem pátyolgattak, mint Amerikában a gyerekszépség­verseny nyerteseit. Anyukám belém sulykolta, hogy két láb­bal álljak a földön, nyaranta dolgoztam a patikában, Pest­re gyógyszerésziskolába jöttem föl. Azt mondták, énekeljek, ze­néljek, mert szeretem, van érzé­kem hozzá, segítettek, hogy csi­nálhassam. Hálás vagyok ne­kik, hogy énekelni szerető gye­rekből énekelni tudó ember let­tem, de nem hajtottak a szín­pad felé.- Hamar megszokta Pestet?- Nem igazán. Elsőéves vol­tam a gyógyszerésziskolában, Malonyai Péter kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Ha a kezébe adok egy recep- ^ tét, megfejti?- Persze. Amit gyógyszerész­asszisztensként megtanul­tam, nem felejtettem el. Ha otthon vagyok Szek- szárdon, beállók a tára mögé a szü­leim patiká­jában, kéz­re adok, ezt úgy mond­ják, s köz­ben teszte­lem, emlék­szem-e arra, mi hol van.- A szülei gyógyszerészek?- Anyukám ele­ve, édesapám meg ki­tanult asszisztensnek, hogy együtt vihessék a patikát. Eredetileg húsipa­ri mérnök, Zalaegerszegen benne volt a Zala felvágott kitalálásában, kikóstolásá­ban. Nevessen ki, én erre is büszke vagyok.- Mire még?- Arra, hogy noha Pesten is­mertem meg önmagamat, itt lettem felnőtt, vidéki lány ma­radtam. Kell a család melege, fontos a szülők tisztelete, az elő­re köszönés, a gyereknél hogy kopogjon, köszönjön, kérdez­zen, meg persze az őszinteség. Általánosítani nem szabad, de Pesten, maradjunk annyiban, sok minden más.- Zajosabb, pörgősebb, főként önnek, aki nem nagyon járt el bulizni.- Bátyám van és öcsém, mind­máig intenzív a viszonyunk. Fiús kiscsaj voltam, gördeszkáz- tam, matchboxoztam, valahogy nagyon együtt voltunk.- Féltékenyek voltak a fiúkra?- A maguk módján. A bá­tyámon csak láttam, az öcsém mondta is. De nem volt ebből dráma, későn érő típus vagyok, az első nagy szerelem csak Pes- ért utol.- Sportos kislány lehe­tett, azt nyilatkozta, anyukája figyelt rá, hogy egészségesen éljenek.- Nyilván nem ezt mondtam, csak valame­lyik wellnessmagazin felturbózta, de az igaz, hogy rengeteget bi­cikliztünk, kirándul­ni jártunk, a természe­Az Operettszínház művésznő­jének a Júlia szerepébe való beugrás a kiugrást jelentette, a szegedi szabadtéri Rómeó és Júliája megváltoztatta az életét. Az azóta eltelt évtized­ben szerep szerepet követett nála, többnyire főszerep fősze­repet. A Rudolf Vetsera Máriá­ja, az Abigél Vitay Georginája, a Ghost Mollyja, Béllé A Szép­ség és a Szörnyetegben - a statisztika 27 bemutatót rög­zít. Mellette szinkron s egyéb fellépések. Útravalóul azt kap­ta otthon, hogy két lábbal áll­jon a földön, én úgy (is) mon­danám, legyen talpraesett. a földön Névjegy: Vágó Bernadett 1980. MÁJUSÁÉN SZÜLETETT BUDAPESTEN A PÁLYAELHA8Y0 Eredetileg gyógyszerészeti asszisztensnek készült, de már az általános iskolában is ének-zene tagozatos osztályba járt, ráadásul 8 évig tanult hegedülni. 2001-ben felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium opera-magánének szakára, ahol 2002-ben végzett. Ezt követően a Bu­dapesti Operettszínházban működő Pesti Broadway Stúdió növendéke­ként tanult, és az Operettszínház egyik musicalsztárja lett. Karrierje az emlékezetes beugrással indult: Kerényi Miklós Gábor kéré­sére Szinetár Dóra helyére kellett beugrania a Szegedi Szabadtéri Játé­kokon a Rómeó és Júlia című musicalba, rögtön a címszerepbe. Az Operettszínházban alakított szerepei mellett szinkronszínészként is foglalkoztatják. Gyakran hallható mint a mesék egyik kedvelt hangja. kollégiumban laktam a Mogyo­ródi úton, s egyszer megtámad­tak, amikor hazafelé mentem. Szerencsére megúsztam, de hív­tam édesapámat, hogy Pest nem szeret engem és én sem szere­tem Pestet. Értem jött, hazavitt, egy hét kellett, hogy megnyu­godjak, akkor visszajöttem, de már nem a kollégiumba. Anyu­kám volt dadájához költöztem a VIII. kerületbe, ott már otthon voltam.- Már amikor otthon volt...- Igaz. Jártam a gyógyszerész­iskolába, egyetemi előkészítő­re is, tanultam a Pesti Broad­way Stúdióban, dolgoztam a WestEndben recepciósként, hogy ne édesapámékat terhel­jem a költségekkel, és utolért a szerelem is. Egyébként az egye­temre felvettek, de nem men­tem Debrecenbe - a szerelem miatt. Ezek azért meglehetősen időigényes dolgok, de nem ér­zem, hogy többet rohangáltam, mint most.- A színpadon önmagából épít­kezik. Ez áldás vagy átok?- Változó. Egy szakítás után nehéz volt Júliát rajongó, őszinte szerelmes lányként játszani, vi­szont a második felvonásban, a tragédia bekövetkeztével jól ki­sírhattam magam. Amikora Ru­dolf című darabban Vetsera Má­riaként oda kellett állnom Ru­dolf felesége elé, hogy én bizony nem mondok le a férjéről, soká­ig nem tudtam mit kezdeni ve­le. Sosem voltam harmadik egy kapcsolatbah, nem is leszek, nem az én világom, így aztán nehezebb volt az átélés.- Múlik az idő, ami egy színész­nő életében szerepkörváltással járhat.- Eszembe jut, persze. Nem játszhatok életem végéig kislá­nyokat, szerelmes ifjú hölgye­ket. Karakterváltás előtt ál­lok, tudom. Örülök, hogy volt bátorságom elmenni a Ma- dáchba A nyomorultak meg­hallgatására.- Meghallgatás? Azt hittem, hív­ták.- Nem. Én jelentkeztem, az Operett pedig elengedett, ezért sem lehetek elég hálás.- A karakterváltás itt azt jelen­ti, hogy az anyát, Fantine-t játsz- sza majd, s nem Cosette-et, a lá­nyát?- Egyértelműen.- Sopronban prózai színészként is bemutatkozott, a Zene, New York, szerelem bemutatója után a rendező azt nyilatkozta, hogy jó színésznő.- Nagy öröm volt, és újabb rácsodálkozás. Szokatlan volt, hogy nem egy-két mondat szö­veg és sok-sok ének, hanem szö­veg, szöveg, szöveg és csak egy- egy dal. Szurdi Miklós dicsérete nagyon nagy öröm, életre szóló élmény volt vele dolgozni, a szí­nészvezetését például egyedül­állónak tartom.- Sok az irigye?- Biztos, hiszen el vagyok ké­nyeztetve. Belőlem hiányzik, ha gyerekkorunkban háromfelé kellett osztani egy csokit, soha­sem figyeltem rá, hogy az enyém legyen a legnagyobb darab. Az őszinteség hiánya, a hazug­ság, a hátulról mellbe egyébként nagyon megvisel, megesett már, hogy fizikailag is.- Mire gondol?- Volt egy konfliktusom a színházban, szembesülhettem azzal, milyen, ha meghazudtol­ják az embert, s elment a han­gom. Tudtam, hogy pszichés, de gégészeti eset lett belőle. Na­gyon rémes volt.- Ha nincs a szegedi beugrás, ha nem figyelnek föl önre, nyugodt szívvel lett volna gyógyszerész?- Amikor stúdiósként a társa­im már színpadra kerültek, tál­cát tartottak, sétálgattak, tudja, a népség és katonaság, engem pedig nem hívtak, elgondolkoz­tam, hogy talán mégsem kelle­ne, de dráma nem volt bennem. Az otthonról hozott tanács dol­gozhatott bennem, a két lábbal a földön. Tudom, ez nem igazán válasz, de visszafelé nézve min­dig minden egyszerűbb.

Next

/
Thumbnails
Contents