Somogyi Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-16 / 114. szám
2015. MÁJUS 16., SZOMBAT INTERJÚ 11 A mirigyes nyolcszög már majdnem gurul sípos Péter Hatezernél több koncertet adott az Irigy Hónaljmiriggyel, nincs magyar város, ahol ne járt volna Mindig vidám? Vagy csak álca a jókedv? Rocker vagy odaadó családapa? Mi az, amitől igazán fél? Az Irigy Hónaljmirigy frontembere ezúttal a magánélete összes szegletét feltárja! Dobos Péter- A mai napig szeret cukrász- kodni?- Most már egyre ritkábban. Szerencsére a feleségem is cukrászként végzett, úgyhogy ő szokott sütögetni a konyhában. Én inkább a kerti partik ura vagyok. A bográcsozás, a grillezés a terepem, nagyon sokat fejlődtem benne az utóbbi időben. Gyakorlatilag mindenem megvan, amire csak szükség lehet: gázos, füstös, mindenféle szerkezet. Van egy olyanom, amit csak úgy hívok, hogy mozdony- még kéménye is van! Általában én vagyok a felelős, ha bárkinél főzőcskézni kell az udvaron.- Hogyan lett egyáltalán cukrász?- A keresztapám szakmája volt, és nagyon megtetszett, amit csinál. Mégis inkább hidegkonyhai szakács szerettem volna lenni, de aztán kiderült, hogy ilyen képzés nincs, így aztán végül az édességek mellett kötöttem ki.- Emlékszik még az első munkahelyére?- Hogyne! A katonaság után az édesapám pucerájában helyezkedtem el - akkoriban így hívták a patyolatot. Egyszer csak megjelent egy fickó, hozta tisztíttatni a ruháját. Közben beszélgettek apámmal, és említette,' hogy cukrászt keres. Ő pedig rám mutatott, hogy ne keressen tovább, itt vagyok én. így kerültem Harkányba, ahol megismertem a feleségemet, ennek pedig már huszonhat éve - jobban nem is történhetett volna.- Mennyire házias otthon?- Az enyém a szuterén, a garázs, a kert: az azokkal való teendőket jól megoldom, a többi a feleségem dolga. Nehéz szigorú apának lenni úgy, hogy közben a gyerekek azt látják, az apjuk minden tréfában benne van- Hogyan fogadták annak idején jövendőbelije szülei, hogy egy rocker udvarol a lányuknak?- Éppen a szárnyait próbálgató zenész korszakomat éltem, hosszú hajjal. Nem csoda, hogy azt mondták, miért nem keres magának Kriszti egy rendes fiút maga mellé. Aztán ahogy látták, hogy mennyire Visszavettek: az élet nem habostorta, ha a munka a család rovására megy komolyan veszem a zenélést, és jöttek a sikereim, elfogadtak. Az élet végül minket igazolt - elég csak arra gondolni, hogy a nagyobbik fiunk már tizenkilenc éves, most ballagott. Persze előfordult, hogy nem aludhattam Krisztinél, csak a kertben verhettem sátrat, de megoldottuk ezeket a problémákat.- Szigorú a fiaival?- Nehéz úgy annak lenni, hogy anyukám megmutatta nekik az ellenőrzőmet, amiben minden van, csak jó jegy nem. Ezt bármikor a fejemhez vághatják, ha szigorúskodom velük. Szerencsére nem teszik, de nem is vesznek túl komolyan. Hogy is vennének, ha a tévében azt látják, hogy öregasszonynak öltözve bohóckodom? De ettől még jó a kapcsolatunk, barátként kezelnek, de úgy alakítjuk a mindennapjainkat, hogy észben tartsák: mégiscsak az apjuk vagyok!- A szülei mintáját követi az esetükben?- Szeretném, ha jó testvérek lennének, és a szüleiket is tisztelnék. Én is leszek még hetvenéves! Azt látják, hogy én hogyan viselkedem édes- anyámékkal, és vallom, hogy ezt a mintát fogják ők is utánozni.- Tart attól, hogy mi lesz, ha a nagyfia, Levente, kirepül a családi fészekből?- Szerencsére eléggé otthon ülő típus. Igaz, mostanában egyre többet hallgat rockzenét, már vannak hangszerei is, erősítőt is kapott tőlem. Azt viszont nem biztos, hogy szeretném, hogy zenész legyen. Annak örülök, hogy játszik hangszeren, hobbinak is jó, de életmódnak nehéz választás.- Ön hamar elhagyta a családi fészket?- Sokáig otthon éltem, huszonöt éves koromig. Ennek anyagi oka volt: nehezen lehetett lakást szerezni abban az időben. De tizenöt éves voltam, amikor már sokszor eljártam zenélgetni. Akkor még nyugodtan lehetett villamossal járni éjszakánként is. Most más a világ, nagyon féltem a fiaimat ettől.- Mindig jó volt a viszonya az öcs- csével, Tomival?- Amikor én tizennégy éves voltam, ő pedig hét, nagy volt a korkülönbség köztünk. Később azért megváltozott ez, mindenben számíthatunk egymásra, ma is szomszédokként élünk. De ő kisgyerek volt akkoriban, én pedig kamasz: én az éjszakába jártam, ő pedig még szinte a bilin ült - nem sok közös témánk volt. Aztán együtt kenuztunk - ő sokkal sikeresebb lett, mint én, magyar bajnoki címig vitte -, később pedig az együtteshez is csatlakozott.- Apropó, együttes. Mi a titka annak, hogy nyolcán huszonöt éve kitartanak egymás mellett?- A tolerancia és az elfogadás. Tudjuk egymásról, kinek mi az erőssége és a gyenge pontja. Ha valaki a szervezésben jó, azt csinálja, ha a szövegírásban, akkor azt, ha a hivatalos ügyek intézésében, akkor azt. Mindig mondom, hogy a nyolcszög már majdnem kerek, szinte gurul. Ha egy küllő kiesik, beteg, a többi elviszi a hátán a dolgokat. Ráadásul, „több szem többet lát” alapon, a fontos döntéseknél jobban meg tudjuk ítélni a helyzeteket. Persze folyton vitázunk, de csakis szakmai dolgokon.- Hogyan élték meg, amikor Ambrus Zoli pár éve balesetet szenvedett?- Hatalmas törés volt az életünkben. Csak ültünk a kórházban, nem tudtuk, hogy mi lesz vele, pontosan milyen az állapota. Borzasztó volt a tudat, hogy a barátunkat gépek tartják életben, hogy két hétig mesterséges kómában tartják. Együtt nőttünk fel; olyan nekünk, mint egy testvér. Támogattuk anyagilag, erkölcsileg is később, két évig újból zenélt is velünk, de láttuk, hogy sokszor fáradt, így kiszállt a napi munkából. Azóta is a barátunk, örökös tagja az Irigy Hónaljmirigynek, a decemberi Aréna-koncertünkön neki is szánunk szerepet.- Negyvenesként a rockzenészek életét éli, vagy inkább családapa már?- Imádom a rockénekes életmódot, vagyis a koncertezést, az éneklést. Kicsi az ország: minden este haza tudunk menni a szerelteinkhez. Persze egy világ körüli turnén azért kipróbálnám, milyen az a fajta életforma. Apaként szerintem helytállók. Napközben otthon vagyok, viszem a fiúkat edzésre, de a hétvége kiesik, akkor a fellépések vannak. Másoknál ez fordított: ők hétvégén vannak otthon.- Bírja még a bulizást?- Abszolút. Annak idején nehezebb volt: amikor a tévéműsorunkat is gyártottuk, már úgy éreztem, hogy a munka a család rovására megy. Folyamatos volt a meló, de visszavettünk; nem akartam, hogy ne lássam a gyerekeimet felnőni. Most más a helyzet, annak is köszönhetően, hogy sok a sztráda, így gyorsabban elérünk bárhová. Az utazás mindig fárasztó volt, azt nehezen viselem. De szerencsére mindenhol jól fogadnak minket, szinte barátként, ez pedig feltölt. Nekünk nincsenek sztárallűrjeink, nem kérünk drága ásványvizet vagy törülközőt az öltözőbe, talán ezért kezelnek barátként. Sokan kolbászt, sonkát küldenek nekünk ajándékba, egy jeles eseményre, vagy csak úgy.- A decemberi Aréna-koncert nagyszabású lesz. Más felkészülni rá, mint a többi fellépésre?- A műsorunk egy-egy számát már gyakoroljuk élesben is, a kisebb fellépéseken, de a végleges show csak az Arénában lesz látható. Addig én szerencsés helyzetben vagyok, mert a másik együttesemmel, a Triásszal meghívtak minket egy egy hónapos, tizenegy állomásos észak-amerikai turnéra, októberre. Az számomra teljes kikapcsolódás lesz: olyan helyekre juthatok el, ahová a magam erejéből nem tudnék.- Itthon van olyan város, ahol még nem volt?- Biztos, hogy nincs! Több mint hatezer koncertünk volt eddig - csodálkoznék, ha lenne még olyan hely, ami elkerült minket! Hidegkonyhai szakács szeretett volna lenni, de végül cukrásznak tanult
