Somogyi Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-02 / 102. szám

2015. MÁJUS 2„ SZOMBAT SPORT ___________________________ 15 Me gőrizték eddigi helyezésüket a sportiskolás együttesek Vasárnapra maradt a döntés kosárlabda nb s/a csoport, férfiak A kitűnően játszó Boriszov révén egyenlített a Sopron Nem tudta kiharcolni a legjobb négy közé jutást a Kaposvári KK Sopronban, így vasárnapra maradt a döntés. A találkozó 19 óra­kor kezdődik a Kaposvári Városi Sportcsarnokban. Kun Zoltán Abban a televíziós szakkom­mentátorként közreműködő Németh István is egyetértett kérdezőjével, hogy a soproniak a negyedik negyeddöntő talál­kozó esélyesei, ám hozzátette, hogy ugyanakkor a kaposvári­ak képesek az idegenbeli bra­vúrra. Nagy meccsre volt tehát kilátás, azon a találkozón, me­lyen a hazaiak már nem hibáz­hattak, hiszen a somogyiak ér­keztek 2-1-es előnnyel. A vendégeket - az élő televí­ziós közvetítés ellenére - ezút­tal is sokan kísérték el a határ menti városba, akik hangosan szurkoltak kedvenceiknek. Eleinte felváltva estek a ko­sarak, a védekezés egyik csa­patnak sem ment igazán. Bori- szov rendre betalált a soproni oldalon, de Spica, valamint Fo­dor Márton nem engedte, hogy ellépjen a Sopron. Hendlein is mindig jókor volt jó helyen tá­madásban, így Sabáli Balázs edző 13-17-nél kért időt. Jan- csikint kétszer is betakarták Trepákék, akik egyetlen pont­tal tartottak előrébb a negyed Fodor Márton (labdával) 18 pontig jutott Sopronban, de ez és jó teljesítménye is kevés volt a Kaposvári KK idegenbeli sikeréhez. Folytatás vasárnap zárásakor. A korábbiaknál ke­vesebb lepattanót szedtek a ka­posváriak, s a védekezés sem úgy működött, mint ahogy azt megszokhattuk. Boriszov el­lenállhatatlanul kosárlabdá­zott, nagy szerepe volt csapa­ta vezetésében. Nyolc pontnyi hátránynál hiába kért időt Fe­kete Ádám, nem tudott köze­lebb férkőzni a somogyi alaku­lat. A tizennyolcadik percben Spica kapott technikait, le is cserélte edzője, Fekete Ádám, Ruják pedig négy pontos akci­óval növelte a Sopron előnyét. A félidőt követően is a hazai­ak domináltak, a vendégeknek szinte semmi nem sikerült tá­madásban. Boriszovot tovább­ra sem tudták tartani. A vég­játékban kapaszkodott ugyan a somogyi csapat, de a hazai­ak rutinosan megőrizték addi­gi előnyüket, így megérdemel­ten egyenlítettek a valamelyik fél harmadik győzelméig tartó sorozatban. A FÉRFIKOSÁRLABDA-BAJNOKI NEGYEDDÖNTŐ ÁLLÁSA: 2-2. SOPRONISORDOGOK- KAPOSVÁRI KK 96-89 (22-21, 27-21, 27-25, 20-22) Sopron, MKB Aréna, 2000 néző. Vezette: Földházi T., Benczúr T., Tőzsér D. SOPRONI SÖRDÖGÖK: Tho­mas (7), Ruják A. (21/6), Bori­szov (35/18), Tóth G. (7), Pos- csics (6). Csere: Trepák (8/6), Edwards (6), Takács N. (-), Dé­nes (6/6). vezetőedző: Sabá­li Balázs, edző: Csátaljay Gá­bor. SZAKMAI IGAZGATÓ: PatO- nay Imre. kaposvári KK: Frazier (15/3), Fodor M. (18/3), Raivio (14), Hendlein (18), Spica (14). Csere: Jancsikin (8), Horváth M. (2), Benke (-), Grebenár (-). vezető­edző: Fekete Ádám. edző: Fili- povics Gordan. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 3. perc: 6-5, 7. perc: 13-17, 12. perc: 27-23,18. perc: 42-35,22. perc: 56-48, 27. perc: 68-60, 32. perc: 78-67,37. perc: 90-81. JÓK: Boriszov (a mezőny leg­jobbja), Trepák, Ruják, illetve Fodor M., Hendlein. Remekeltek Jászberényben a marcali fiatalok küzdősport Tucatnyi sportolóval első alkalommal vettek részt az országos ju-jitsu szövetség viadalán Jászberényben rendezte - Jász Viadal - elnevezéssel nemze­ti bajnokságát a Magyar Sport Ju-Jitsu Szövetség.- A Marcali VSzSE Küzdő­sport Szakosztálya első alka­lommal vett részt a szövetség versenyén, ahol tizenkét spor­toló képviselte a marcali klub színeit. Úgy gondolom, hogy a bemutatkozás jól sikerült - nyi­latkozta Nagy Róbert, a Marca­li VSzSE Küzdősport Szakosz­tály elnöke. - Három küzdő­téren több, mint kilenc órán át szinte folyamatos küzdelem zajlott. A szervezők Ne Waza (földharc) Sémi Contact (félere­jű támadások) és Full Contact (teljes erővel végrehajtott táma­dások) kategóriákban írtak ki mérkőzéseket. Mivel a ju-jitsu küzdősport igazán a „mi asz­talunk”, ezért egy-egy verseny­zőnket több kategóriába is be­neveztem. A kategóriák kiala­kítása és összevonása magas létszámú csoportokat eredmé­nyezett. A 5-8 fős csoportban az egyenes kiesés „terhével” lép­nek a versenyzők tatamira. Aki a legjobbak közé kerülés első mérkőzéseiben veszít, számára azzal az egy küzdelemmel vé­get ér a nap. Sajnos voltak ka­tegóriák, melyekben nem sike­rült az első négy közé jutás. Ez benne van a sportban... Viszont az öt aranyérem, hat ezüst és az egy bronzérem annál fényeseb­ben jelzi, hogy a magyarorszá­gi ju-jitsu mezőnyben jelenleg hol helyezkednek el az Marca­li VSzSE Küzdősport Szakosz­tályának ju-jitsus sportolói. Fel­készült és kiváló ellenfelekkel vívtunk igazán embert próbá­ló viadalokat. A marcaliak a következő eredményeket érték el a jászbe­rényi versenyen: Horváth Márton Gyerek Föld­harc kategória - 30 kg: 1. Vincze Martin Gyerek Föld­harc kategória - 45 kg:l. Hottó Márk Ifjúsági Földharc kategória - 45 kg: 1. Vörös Balázs Junior Sport Jit- su C kategória - 70 kg: 1. Lisztes Károly Sport Jitsu Mester kategória -80 kg: 1. Dudás Virág Ifjúsági Föld­harc Lány kategória - 65 kg: ...2. Varga Virág Vivien Földharc Lány kategória -50 kg: ...2. Vörös Balázs Junior Földharc kategória -65 kg: ...2. Gáspár Lívia Felnőtt Föld­harc Nő kategória -60 kg: ...2. Dudás Péter Sport Jitsu B ka­tegória - 75 kg: ...2. Tóth Buda Gyerek Földharc kategória - 45 kg: ...2. Járfás Tamás Gyerek Föld­harc kategória - 50 kg: ...3. Izsák bálint Felnőtt Sport Jit­su B kategória -70 kg: ...4. Du­dás Péter Sport Jitsu Mester ka­tegória - 75 kg: ...4. ■ Kun Z. kosárlabda A Pécsen rende­zett 8. fordulóban a Kaposvá­ri Sportközpont és Sportisko­la A csapata az A csoportban szerepelt. - A Szekszárd elle­ni meccsünk első negyedében eredményesen játszottunk, utána viszont egyre több hi­bával és fáradt csapat benyo­mását keltve, vereséget szen­vedtünk. A második meccsen pécsi ellenfelünk átgázolt raj­tunk, nem voltunk velük egy súlycsoportban. Ezzel a régiós bajnokság 10. helyén zártunk, a 31 csapatos mezőnyben - számolt be a történtekről Csa­pó Gábor edző. SZEKSZÁRDI TÖRPÖRDÖGÖK- KASI DELFINEK A 64-47 (8-16,15-9,4-4, 24-11,13-7) LEGJOBB KAPOSVÁRI DOBÓK: Tóth L. (17), Kistankó (13). PVSK PANTHERS B- KASI DELFINEK A110-39 (30-11, 20-4, 7-4, 7-34,19-13) LEGJOBB KAPOSVÁRI DOBÓ: Tóth L. (13). A regionális kenguru (Ull) bajnokság 8. fordulójában Pé­csen, a TÁSI tornacsarnoká­ban szerepelt a sportiskolások B csapata.- Csapatunk a bajnokság át­szervezése miatt a régiós B csoportban szerepelt, az ellen­felek a Marcali Szürkefarka­sok A és a KA Kispárducok I. Pécs csapatai voltak - mondta Sziget András edző. - A Mar­cali ellen nagyon bátran, mo­tiváltán kezdtünk, a véde­kezésünk agresszivitása na­gyon jó volt. Meglepetésre si­mán nyertük. A Pécs ellen fá­radtan, de nagy lelkesedéssel játszott a csapat, de végül 17 pontos Vereséget szenvedett. Az elért eredményünk alap­ján a megőriztük a csoport­ban a helyünket. KASI DELFINEK B­MARCALI SZÜRKEFARKASOK A 70-38 (20-10,18-14,19-5,13-9) LEGJOBB KAPOSVÁRI DOBÓK: Karabulut (23), Hegedűs (13), Marics Cs. (12). KASI DELFINEK B- KAP KISPÁRDUCOK I. 31-48 (10-6, 5-27,14-5,2-10) LEGJOBB KAPOSVÁRI DOBÓ: Karabulut (14). A RÉGIÓS B CSOPORT VÉG­EREDMÉNYE: 1. Kosárlabda Akadémia Kispárducok I., 2. Kasi Delfinek B, 3. Marcali Szürkefarkasok A. ■ Kun Z. Kaposváron, a Toldi iskola tor­natermében rendezték meg a hagyományos Pöttöm kupa tornát, ahol a 10 éves kosara­sok léptek pályára. Négy csa­pat mérkőzött egymással, a kor­osztálynak megfelelő szabá­lyokkal. Különösen a „bronz­meccs” hozott nagy küzdelmet, ahol egy pont döntött a harma­dik hely sorsáról. Eredmények: Katolikus-Toldi 40-28. Zrínyi- Gyakorló 52-26. A 3. helyért: Toldi-Gyakorló 30-29. A döntő­ben: Zrínyi-Katolikus 44-18. A torna végeredménye: 1. Zrínyi, 2. Katolikus, 3. Toldi, 4. Gyakor­ló. Különdíjasok: Bodor Cson­gor (Gyakorló), Kárpáti Leven­te (Toldi), Jetter Hanna (Katoli­kus), Hegedűs András (Zrínyi), Heffer Barnabás (Zrínyi). A ván­dorserleget egy évig a Zrínyi is­kola őrizheti. ■ Kun Z. Nemzetközi csapat alakul a következő szezonra KÉziLABDA-NB i., nők Cseh, spanyol, azeri és osztrák légiósokkal erősíti meg keretét a Siófok KC Az 5-8. helyért vívott rájátszás­ban Debrecenben kikapó, ám a Békéscsabát hazai pályán le­győző Fehérvár KC otthonában lép pályára szombaton 18 óra­kor a Siófok KC-Galerius Fürdő. A két klub összecsapásai mindig nagy csatákat hoztak, igaz a balatoniak utoljára 2012 októberében nyertek Székesfe­hérváron, ám a dán Dalmose edzővel még veretlenek és most is képesek legyőzni riválisu­kat, melyben Kiss Éva rendsze­rint kiváló teljesítménnyel ruk­kol elő Erdősiék ellen. Miközben zajlik a rájátszás alakul a siófokiak jövő évi ke­rete, melyben a megszokottnál is több külföldi játékos fog sze- A dán Christian Dalmose (jobbra) irányításával még veretlen a Siófok KC repelni. A jelenleg is Siófokon játszó Piedede után a cseh Mi- chaela Hrbkova, az azeri kapus Salamakha Valentyina, az oszt­rák Kristina Logvin és a spa­nyol Lara Gonzalez Ortega is a Balaton partjára költözik. A má­jusban 20 éves, 168 centis Log­vin, illetve 29 éves, 176 centis magas Salamakha kapus már játszottak együtt Németország­ban a Bayer 04 Leverkulsenben. Salamakha kapus négy év után hagyta el a német klubot, mely­nek trénere szerint „Vala” első osztályú kapus, aki sok pon­tot hozott csapatának. Logvin azonban már nem Leverkul- senből, hanem Spanyolország­ból a BM Granollerstől érkezik, mely tizenegyedik a tizennégy csapatos első osztályban. Gon­zalez viszont Franciaországból a Metzből érkezik, mely a har­madik legjobb női klub a Fleury és az Issy mögött. A fiatal játé­kos a Győrnek három gólt is do­bott Bajnokok Ligája meccsen Metzben, igaz nem mondhatni egy gólgépnek, hisz ebben a so­rozatban 12 meccsen 11 talála­tig jutott az EB ezüstérmes ké­zilabdázó. Nemzetközi alakulat formá­lódik tehát Siófokon, mely is­mét versenyre kelhet a nemzeti porondon, ha megszerzi az ötö­dik helyet, melynek eléréséhez nagy lépést tehetnek Székesfe­hérváron. ■ Keszthelyi Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents