Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-27 / 98. szám

2015. ÁPRILIS 27., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP Ajanuár végéigTabon praktizáló Honos Anasztázia má­sodik díjat vett át „Az év praxisa a Kárpát-medencében” internetes szavazás eredményhirdetésén. Zombor Gábor államtitkár tüntette ki a tíz döntőbe jutott hazai és hatá­ron túli háziorvost. Azt mondta: „Ezért megérte egészség- ügyi államtitkárnak lennem”. Egy doktor, aki lelki tá­maszt is nyújt rákos betegének a gyógyulásban, aki életet ment azzal, hogy nem fogadja el a látszólagos di­agnózist, egy doktornő, aki pénzt csúsztat a nénike zse­bébe, hogy ki tudja váltani gyógyszerét; emberségből is példát mutattak - így méltatta a pályafutását háziorvos­ként kezdő államtitkár a betegeik által jelölt doktorokat. Itthonról és a határon túlról 192 ajánlás érkezett. A má­sodik helyezett tabi doktornőért az egész város megmoz­dult, a 33 ajánlás mellett 180 internetet nem használó néni és bácsi kérte a zsűrit, vegyék figyelembe postán küldött leveleiket is. A tíz döntőbe jutott orvos sorrendjét a közönség döntötte el. Két hét alatt több mint 174 ezer szavazat érkezett. A hazai és határon túli győztes (eszter­gomi és csíkszentmártoni doktornő) egy-egy EKG készü­léket kapott, a többieket a diploma mellett könyvcso­maggal, vércukormérővel, pulzoximéterrel jutalmazták. A szennai Nagy Zsuzsanna kilencedik díjat vett át, Honos Anasztázia másodikat. „Megy éjszakai ügyelet után, ha kell, vizes hajjal ugrik ki a fürdőkádból, a másik orvos által alkoholistának nézett férjről kideríti, hogy hematoió- gián a helye, és ezzel megmenti az életét. Az is ő, aki me­leg ételt visz a rászorulónak, és idősotthont keres, majd be is viszi az egyedül élő, magát ellátni képtelen bácsit. Fiatal, kedves, tüneményes” - írta róla a páciens, a plé­bános, és a Németországban élő orvos, akinek édesap­ját kezelte. Megírtuk, betegei demonstráltak is mellette. 2014 januárjában tabiak, somogymeggyesiek, kapolyi- ak és tengődlek tartottak csendes tiltakozást a háziorvo­sukért a tabi Koppány Völgye Egészségfejlesztő Központ előtt. Közel félezer aláírást is gyűjtöttek tiltakozásul, mert szakfelügyeleti vizsgálatokat indítottak ellene, a betegei akkor sejtették: el akarják lehetetleníteni. A doktornő idén január 31-ével távozott Tabról, ma Székesfehérvá­ron praktizál. Tabi rendelőjének ajtaján ezt a Szent Bene- dek-idézetet lehetett olvasni: „A betegekről kell minde­nekelőtt és mindenekfelett gondoskodni". ■ Fónai Imre Megünnepelték a 300 éves berkenyefájukat Három maraton a Diótörőért szülő Pécsről Siófokra futott, figyelemfelhívás-képpen hagyomány Berkenyeünnep volt Telekiben a 300 éves, 2013-ban az Év fája verseny­ben különdíjas berkenyefánál, a virágzás idején. A családias hangulatú rendezvényt Sebes­tyén Erzsébet szervezte. Tőle tudjuk: három berkenyefáról tudni az országban, a teleki van a legjobb állapotban, a szakértő szerint 300 éves.- 2012-ben sikerült védetté nyilváníttatnunk - így az őstör­ténettel foglalkozó helyi Ordoszi Napsugár Alapítvány vezetője. - Régi teleki család telepítette, az­után az utódok is gonddozták, ezért lehet olyan jó állapotban, mintha csak harminc éves lenne. Egy kézirat tanúsítja, korábban is megpróbálták védetté nyilvá­níttatni, de akkor ez végül nem történt meg. A faluban kitábláz­tuk, hogy könnyen rátaláljanak a vándorok. Az Év fája pályázathoz történet is kellett, régi falubeli­ek elevenítették föl a helytörténe­ti múzeumunk iratában is olvas­ható szájhagyományt, miszerint 1848-ban Klapka György seregei a fa alatt pihentek meg észak felé tartva. A berkenye az Árpád-kor­ban került a szőlőinkbe, lekvár­nak és gyógyításra is használták a termését, de pálinkának volt a legjobb... ■ F. I. Péntektől vasárnapig naponta közel egy-egy maratont futott, így ért Pécsről Siófokra vasárnap délután Buday Pálné. A sportos hölgy „csak” egy szülő a 20 éves Diótörő balettegyesületből, s fi­gyelemfelhívás képpen vállalko­zott a jelképes távra, arra, amit - igaz, autóval - művészeti ve­zetőjük, Stier Bazsó Gabriella 20 éve hetente többször is megtesz. Cserkészek és diótörős fiatalok sorfala között ért Buday Pálné a siófoki kulturális központ elé, ahol ezzel a Diótörő ünnepi ren­dezvénysorozata is elkezdődött.- Az egyesület közösségépítő erejét is jelzi, hogy egy szülő ilyen tettre vállalkozott - mondta Györ­kös Marianna, a Kálmán Imre Kulturális Központ igazgatója. - A tánc valóban a lélek rejtett nyel­ve, testre, szívre egyszerre hat. Az eltelt 20 évet a táncosok és a művészeti vezető számos szak­mai eüsmerése, művészeti isko­lába jutott növendékek sora jel­zi; több mint 350-en táncoltak ez idő alatt a Diótörőben, átlagosan több, mint hat éven át. Balettnap­közi, nyári táborok, gálák, fellé­pések a városi rendezvényeken, sorolta Györkös Marianna. Az egyesület rajzpályázatot hirdetett, az alkotásokból május­ban kiállítást nyitnak. ■ Fónai I. Buday Pálné befutott Siófokra JEGYZET FÓNAI IMRE Az egészség menete amikor 2014. januárjában a tabi és környékbeli betegei még demonstrálni is hajlan­dók voltak Honos Anasztáziá­ért, már sejtettem: nem min­dennapi doktornőről van szó. Most, az Év praxisa interne­tes szavazás lezárultával az is kiderült: országos összeve­tésben is megállja a helyét a doktornő. Csak éppen „iga­zodnia” nem sikerült (de alig­hanem nem is nagyon akart). Vizsgálat vizsgálatot követett ellene, majd néhány hónap­ja bedobta a törülközőt Tabon - nyilván valakiknek ez volt a célja. Akár csak a látrányi háziorvos házaspár esetében, akiknek szintén szakhatósá­gi vizsgálatok sorát kellett el­viselniük - bár úgy tűnik, alaptalanul, a vége ugyan­az: felmondtak, távoznak Lát- rányból. jellemző lehet e két somogyi történet egészségügyi- és köz­állapotainkra és akkor még csak az alapellátásról szól­tunk, ennél ugyanis lényege­sen nagyobbak a kórházi ba­jok. A kórházszövetség mina­pi ülésének résztvevői ugyan­is több „vészjelzést” is lead­tak. Ne csak a fekete ruhát, szalagot viselő ápolónők de­monstráljanak a május 12-i Egészségmeneten, csatlakoz­zon valamennyi szakmai ka­mara és egyesület - így egy javaslat. S a szövetség történe­te során most először nem a politikához, hanem a társada­lomhoz fordult üzenetével, azt jelezve: ahhoz, hogy többet, jobbat nyújthassanak a bete­geiknek, jobb orvosi eszkö­zökre és épületekre, megfele­lő fizetésre volna szükség. EGÉSZSÉGMENET? Azok Után, hogy egy éve, a kórházszövet­ség siófoki ülésén még az ága­zat sikereiről beszélt Szócska Miklós? Igaz, akkor közvetle­nül választások előtt álltunk és ma már Zombor Gábor az államtitkár, aki azt mondta az Év praxisa díjátadón: már ezért megérte, hogy államtit­kár lett. Sokkal több öröme neki se nagyon lesz benne... Leszedte a fóliát a másik trafikjáról a kirabolt dohánybolt tulajdonosa, hogy megvédje az alkalmazottjait és a vásárlóit ► Folytatás az 1. oldalról Szombaton délelőtt a kaposvári Fő utcán lévő trafik üvegeiről így lekerült a takaróréteg. Bár az üveg tükröződik, és mesz- sziről még mindig nehéz belát­ni, közelről szemlélve egyértel­mű, már lehet látni, mi zajlik az üzletben. Mint ismert, Szita Károly Kaposvár polgármestere azt javasoljta az eset után, hogy ne legyen kötelező lesötétíte­ni a nemzeti dohányboltok ut­cafronti kirakatait, vegyék ki a törvényből azt a rendelkezést, amelyik kimondja, a dohány- termékek ne legyen láthatóak az üzleten kívülről. Lázár Já­Előzetesbe helyezte a bíróság B. Pétert. Pécsi börtönbe kerül Előzetesben a rabló ► Folytatás az 1. oldalról Egy fehér kisbusszal hozták a bíróság épületébe a rendőrök, és zárt ajtók mögött döntött a sorsáról a bíróság. A média nem fotózhatta. Csizmeg Lász­ló, a férfi ügyyédje lapunknak elmondta: 30 napra helyezte előzetes letartóztatásba a bíró­ság védencét. Információink szerint B. Pétert nem a kapos­vári börtönben tartják majd fogva, mert félnek attól, ne­hogy a többi rab bántalmazza, ezért feltehetően Pécsre szállít­ják majd. k.g. nos a miniszterelnökséget ve­zető miniszter korábban úgy nyilatkozott, ha a rendőrsé­gi vizsgálat azt állapítja meg, hogy lesötétített ablakú do­hányboltokat több rablótáma­dás éri, a kormány hajlandó fe­lülvizsgálni az álláspontját, és leszedetni a fóliát a trafikosok- kal. ■ Szűcs Tibor ■ Ón szerint jól tette a trafikos, hogy levetette a fóliát? Szavazzon hírportálunkon —■ ma 16 óráig: '--j SONLINE.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Kaposszerdahely is bukott a brókerbotrányon ► Folytatás az 1. oldalról Prépost László polgármes­ter hozzátette: - A nyilvántar­tásunkban azóta szerepel, de a hasznára rég nem számítot­tunk. Többször kísérletet tettem a Buda-Cashnél, hogy értékesít­sék ezeket a részvényeket, de nem jártam sikerrel, legutóbb januárban kértem őket erre. Úgy tudja, a részvényeknek csak a névleges értéke nyolc­millió forint, sokkal keveseb­bet érnek. Arra számítottak, ha csődbe is megy a bróker­ház, t pár százalékos értéken beszámítják nekik ezt a befek­tetést, és némi pénzhez juthat­nak belőle. ■ K. G.

Next

/
Thumbnails
Contents