Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-20 / 92. szám

6 GAZDASAG 2015. ÁPRILIS 20., HÉTFŐ Elérhető-e a GMO-mentesség? élelmiszer Európában még vitáznak, a világ már genetikailag módosított növényeket termeszt Az Európai Unióban a fogyasztók többsége elutasítja a GMO-s termékeket, a genetikailag módosított növényekkel szemben nagy a társadalmi ellenállás Magyarország ragaszkodik a teljes GMO-mentességhez, elsősorban környezeti, egész­ségügyi és piaci megfonto­lásokból, a világon azonban nagyon nagy területeken termesztik a genetikailag nemesített fajtákat. Az ide­haza célként kitűzött teljes GMO-mentesség 10-20 száza­lékkal emelné az élelmiszer- árakat, ha viszont megvalósul, elvileg a hazai áru verseny­képesebb lehet külföldön. Kér­dés, hogy a GMO-mentesség elérhető-e egyáltalán. MW-összeállítás „A GMO-val kapcsolatos politi­ka alapvetően fogja meghatá­rozni az Európai Unió agráriu- mának jövőjét, Magyarország pedig a teljes GMO-mentesség pártján áll” - fejtette ki egy szakmai konferencián a héten Feldman Zsolt. A Hogyan ma­radjunk GMO-mentesek Euró­pában? című fórumon tartott köszöntőbeszédében a Föld­művelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős he­lyettes államtitkára elmondta: a GMO-mentesség a környezet- védelmet és a biológiai sokféle­séget jelenti, ezen felül pedig az egészséges, minőségi élel­miszertermelésben is kulcssze­repet játszik. Feldman Zsolt a konferen­cián fontos mérföldkőnek ne­vezte azt is, hogy januárban Brüsszelben megszületett a döntés, amely a tagállamok­nak engedélyezi, hogy azok saját hatáskörben döntsenek a genetikailag módosított növé­nyek termesztéséről. A helyet­tes államtitkár hangsúlyozta: Magyarország számára a vég­ső cél, hogy a mezőgazdasá­gi termelés teljes egészében GMO-mentessé váljon. Ezt az is indokolja, hogy a felmérések szerint az Európai Unióban az ilyen élelmiszertermékeket el­utasítja a fogyasztók többsége, a GMO-val szemben nagy a tár­sadalmi ellenállás. Magyarországon várhatóan még idén megvalósulhat, hogy a húst, a halat, a tojást, a te­jet, a mézet és a takarmányt GMO-mentes jelöléssel lehes­óriási mennyiségben termesz­tik világszerte a genetikailag módosított haszonnövényeket, elsősorban kukoricát, szóját és gyapotot. A GMO-alapú nö­vénytermesztés első számú szereplője az Egyesült Álla­mok, de kiemelkedő mennyi­ségben állít elő ilyen terméke­ket Argentína, Brazília, Kana­da és Kína is. Az európai et­sen ellátni, ha nem tartalmaz GMO-t - tette hozzá a helyettes államtitkár. A kormány régi politikai cél­ja, hogy a genetikailag módosí­tott növényeket és állatokat a határon kívül tartsa. Magyar- országon ráadásul az összes parlamenti párt elutasítja a GMO-technológiák alkalmazá­sát. Bár ezzel nincsenek egye­dül, hiszen például Francia­lenállás javarészt a közvéle­mény és a civilszervezetek ide­genkedéséből adódik, jóllehet a témában dolgozó kutatók állítják: egyetlen bizonyíték sem igazolja, hogy az ilyen nö­vények felhasználása veszél­lyel járna. Érveik között leg­inkább az szerepel, hogy a technológia ma már egyálta­lán nem számít újnak és kip­ország is erősen GMO-ellenes, más uniós tagállamok, így pél­dául Románia vagy Spanyolor­szág kifejezetten megengedőek ezzel a nemesítési eljárással szemben. A világ más részein még ennél is szabadabban ke­zelik a genetikailag módosított szervezetek használatát. Kérdés azonban, hogy ho­gyan válhat Magyarország GMO-mentessé. A jelenleg róbálatlannak. A GMO növé­nyek összes vetésterülete a vi­lágon mára meghaladja a 150 millió hektárt. Ez nagyobb, mint Franciaország, Német­ország, Olaszország és a Bene­lux államok együttes területe a városokat is beleértve. Ösz- szehasonlításul: Magyaror­szág szántóföldjei nagyjából 4,5 millió hektárt tesznek ki. leginkább elterjedt, és jószeré­vel egyetlen komolyan vehető fehérjeforrás az állattenyész­tésben a szójadara, mióta a kergemarha-kór óta - sokak szerint némileg elkapkod­va - betiltották a húsliszt és vérliszt takarmányként va­ló felhasználását. A világban megtermelt szója túlnyomó része, több mint 90 százaléka pedig genetikailag módosított. Argentínában és az USA-ban a termesztett szója 97 százalé­ka ilyen állomány, a kanadai olajrepcének pedig gyakorlati­lag az egésze GMO. Ézek sem­miféle igazolható problémát nem okoznak, az ilyen növé­nyekkel kapcsolatos aggodal­mak ezért alaptalanok- állítja a kutatók többsége, akik sze­rint a GMO nem veszélyes. Idehaza ugyan GMO-mentes szóját termesztenek, ám ez még a mai, összezsugorodott állattartásnak is édeskevés. A kormány ugyanakkor a Közös Agrárpolitika támogatásait kí­vánja felhasználni arra, hogy támogassa a fehérjenövények magyarországi termesztését. A kormányzat célja, hogy a jelenlegi 40-50 ezer hektáros szójatermelést 120 ezer hek­tárra növelje. Ez majdnem megháromszorozása a jelen­legi területnek, de az import szójától való függőség kiváltá­sára ez is kevés lenne. Szakértők szerint ezért akár 10-20 százalékkal is megdrá­gítaná az élelmiszerek árát, ezzel veszélyeztetné a hazai termékek versenyképességét az, ha Magyarország tisztán GMO-mentes gyártásra állna át. A bizonyíthatóan GMO-men­tes szója ugyanis kevés és drága, az importszóját, mint alapvető fehérjeforrást pedig nagyon nehezen válthatná ki Magyarország a takarmányo­zásban. Olyan fehérjenövény, amely az importszójával azo­nos áron és mennyiségben len­ne beszerezhető ma még nem ismert. Egy ilyen fehérjenö­vényre épülő takarmányozás kidolgozása legalább egy év­tizedes kutatást és fejlesztést igényelne. A világ legjelentősebb GMO-termelői* (millió hektár) Vetés­Vetés­Ország terület Ország terület USA 69,5 Paraguay 3,4 Brazília 36,6 Dél-Afrika 2,9 Kanada 23,9 Pakisztán 2,8 Argentína 11,6 Uruguay 1,4 India 10,8 Bolivia 1 Kína 4,0 FORRÁS: MTI * Egymillió hektár vagy afölötti GMO-termésterülettel Világszerte nő a GMO vetésterülete Egyre nagyobb a teher a szociális szférán gondozás Magyarországon ed­dig több mint kétezer ember szerezte meg az Európai Gondo­zási Tanúsítványt (EGT) - közöl­te lapunkkal a Kézenfogva Ala­pítvány. A Vlerick Intézet felmé­rése szerint 2060-ra a 65 évnél idősebbek aránya a lakosságon belül a jelenlegi 17-ről 30 száza­lékra növekszik, míg a 80 éves­nél idősebb emberek aránya a jelenlegi 5-ről 12 százalékra nő. Mindez egyre fokozottabb terhet ró szociális szektorra, amely mégis komoly munka­erőhiánnyal küzd, emellett erő­teljes munkaerőmigráció is jel­lemzi. A munkaerő, amelynek egy része képzetlen a területen, komoly kihívással néz szembe akkor, amikor egy új országban kezd dolgozni. Sok esetben alap­vető szakmai információi hiá­nyoznak, ezáltal kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Erre kínálhat megoldást az Európai Gondo­zási Tanúsítvány, melyet 2006- ban dolgozott ki egy több euró­pai ország részvételével dolgozó nemzetközi munkacsoport. Magyarországon a KézenFog- va Alapítványon, illetve part­nerszervezetükön, a SzenyoRi­ta Egyesületen keresztül lehet megszerezni a tanúsítványt. Kinigopluos Márta, az Egye­sület titkára elmondta, hogy hallgatóik az ország egész te­rületéről érkeznek, de még a határon túlról is. Ausztriából, a Vajdaságból, Romániából és Nagyváradról is fogadnak je­lentkezőket (az egyetlen köve­telmény a betöltött 16. életév), akik között akadt fogorvos, jogász, szociális munkás, and- ragógus, pedagógus, ápoló, de utazási iroda vezető is. Az EGT megszerzéséhez a hallgatóknak egy, az Európai Uniós követelményeknek meg­felelő, 96 kérdésből álló, az Alap­vető európai szociális gondozói tudáson (BESCLO) alapuló tesz­tet kell kitölteniük. A tanúsít­vány birtokosai rendelkeznek azzal az ismeretanyaggal, amely szükséges a gondozói szektor­ban való biztonságos, elsődleges gondozási tevékenységek elvég­zéshez. Európa-szerte már 6500 szociális szakember rendelkezik a tanúsítvánnyal, a programot működtető partnerszervezetek, a részt vevő országok száma már 16-ra emelkedett. ■ MW a VILÁGGAZDASÁG <* a V V' 1 MAGYAR Időpont: 2015. május 14. / Helyszín: Boscolo, 1073 Budapest, GAZDASÁGI Erzsébet krt. 9. CSÚCSTALÁLKOZÓ ........ ÚJ VILÁGREND - ÚJ VÍZIÓK - ÚJ MEGOLDÁSOK Jegyár: 39.000 Ft+áfa p. Early bírd Ft Világgazdaság előfizetői ár 29.000 Ft+áfa ^ Jelentkezés, " # további információ: III www.vg.bti/konferencia iVJr B*, I fPuT.BiímvVq* ’ E F’135531 Rendelje meg kedvezményes áron, • 0 mmtm BlJESSIH 1490 forintén a www.lapceutrum.lin oldalon. 9

Next

/
Thumbnails
Contents