Somogyi Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-18 / 91. szám
2015. ÁPRILIS 18., SZOMBAT 5 Polgármesterek a miniszternek, a balatoni vasárnapokért levél íme, amit Ruszinkó Ádám, a lapunknak néhány napja nyilatkozó, turizmusért felelős helyettes államtitkár hiányolt: a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség levélben fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, kérve, hogy a kiemelt üdülőkörzet május elejétől szeptember végéig mentességet kaphasson a kereskedelmi vállalkozások, üzletek vasárnapi kötelező zárva tartása alól. Korábban a Kisosz fogalmazott meg hasonló javaslatot, s több balatoni polgármester is kifejezésre juttatta: rossz fényt vetne a turizmusra, ha bezárt üzletek fogadnák a vendégeket vasárnap, éppen a legnagyobb forgalmú napon. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár azt mondta lapunknak: igény esetén a kormány szerinte kész finomítani a rendeletén. Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke, Szigli- get polgármestere azt mondta az MTI-nek: elsősorban a kis üzletek üzemeltetői sérelmezik az új szabályozást. A jogszabály lehetőséget biztosít a 200 négyzet- méternél kisebb üzletek vasárnapi nyitva tartására, de csak ott, ahol a család tagjai dolgoznak. Balassa szerint szükséges lenne megvizsgálni, hogyan terjeszthető ki ez a mentesség az alkalmazottakat foglalkoztató balatoni üzletekre is, hiszen sok esetben megoldhatatlan, hogy egy egész évben nyitva tartó kereskedelmi vállalkozásnál csak a családtagok dolgozzanak minden hétvégén. Azt is figyelembe kell venni - tette hozzá -, hogy az üdülőrégióba érkező turisták, nyaralótulajdonosok számára a szabadság időszakában nincs különbség a hétköznap vagy a hétvége között. A szövetség elnöke szerint a balatoni vállalkozói körre kevéssé jellemző ma még, hogy családi vállalkozás volna, ezért is kérik, hogy amíg kiépül a megfelelő kisüzlet-hálózat az üdülőrégióban, mentesítsék a térséget a vasárnapi zárva tartás szabályozása alól. ■ F. I. Ellenőrzésekre készülnek a kereskedők szezon előtt Ellenőrzések sorozata várható az idegenforgalmi főszezonban: a kereskedőket és vendéglátósokat tömörítő Kisosz idén is megtartja a szezonnyitó fórumát és tanácskozásait Somogybán. Kertész Rezső, a szervezet társelnöke csütörtökön elmondta: az aktuális jogszabály változásokról, s a főbb szakmai tudnivalókról rendszeresen tájékoztatják a tagjaikat. Legutóbb - egyebek mellett - a vasárnapi zárvatartással kapcsolatos szakmai ismereteket osztották meg. A közelgő megbeszélésen adó-, munkaügyi-, fogyasztóvédelmi kérdésekről is szó esik. Kertész hangsúlyozta: céljuk, hogy a vállalkozók minél j tájékozattalak, felkészültebbek legyenek. Somogybán a lég- | utóbbi adatok szerint - a gyógy- j szertárakkal együtt - 4721 kiskereskedelmi üzlet található, s 2724 vendéglátó egységet regisztráltak. ■ H. M. I MEGYEI KÖRKÉP Öt ország diákjai ecsettel rippl-rónai-villa Feladatok várták a külföldi fiatalokat a Róma-hegyen Látogatók. Spanyolországból, Németországból, Ausztriából és Szlovákiából is érkeztek Kaposvárra fiatalok és kísérő tanáraik Az Erasmus Plus nemzetközi iskolai projekt keretében közel egy hétig a somogyi megyeszékhelyen vendégeskedik negyven külföldi diák, akik a távoli Spanyolországból, Németországból, továbbá Ausztriából és Szlovákiából érkeztek a kísérő tanáraikkal együtt. A külföldi diákok első programjukként a házigazda Munkácsy Mihály Gimnáziummal, valamint a magyar oktatásügy rendszerével ismerkedtek meg. Másnap a Desedához látogattak el, ahol megnézték a Fekete István Látógatóközpontot, hajóra ültek, s körbekerékpározták a tavat. Akik nem fáradtak el kellően, azok este a táncházban vezethették le a fölös energiájukat. Pénteken délelőtt a Kométa 99 Zrt. vendégei voltak, délután pedig a Róma-hegyi Rippl-Ró- nai Villába látogattak el. A Róma-hegyen feladattal várták a középiskolásokat. Rippl-Rónai József 1911-ben készült Tavaszi munkák című alkotását kellett megfesteniük, s az elkészült alkotásokat haza is vihették. Várt rájuk egy közös munka is; Rippl-Rónai egy másik is- j mert alkotását is el kellett készíteniük nagy méretben úgy, hogy egyszerre hat csoportban dolgoztak, s végül így állt össze a kép. A hétvégén Péccsel ismerkednek majd az Erasmus Plus keretében hozzánk érkezett külföldi diákok, s hétfőn délelőtt utaznak majd haza. ■ Fenyő Gábor Megreformálnák az oktatást Barcsról európa parlament A diákok interpelláltak a fiatalok aktívabb részvételéért Az ország legjobbjai közé tartoznak Európai Uniós ismeretekből a barcsi gimi diákjai. Hamarosan Strasbourgban, az Európai Parlamentben interpellálhatnak tíz téma kapcsán. Meggyőzték a zsűrit, hogy érdemes Magyarországra jönni és a fiatalok aktívabb Európai Parlamenti részvételére is komoly javaslatokat dolgoztak ki a barcsi diákok. A több fordulós Mi vagyunk Európa! versenyben nyolcvan magyarországi iskolából a Széchenyi Ferenc Gimnázium 13/c osztálya bizonyult a legjobbnak, Olaszországot bemutatva. A szervezők a verseny során azt is felmérték, miként viszonyulnak a diákok az Európai Unió működéséhez.- Giro Italia, maffia, zászlók színei, ételek, helyi érdekességek, látványosságok kicsiben - meséli Péter Nóra a kezdeteket. - Mindent felhasználtunk, amit tudtunk.- Az Európa nap azért volt különösen jó, mert összekovácsolta az osztályközösséget - teszi hozzá Morvái Kitti. - Minden feladatban együtt vettünk részt, mindenki tett a győzelemért. Novemberben aztán jött az írásbeli forduló a budapesti Európa Pontban. Borbás Imola szerint a hosszútávú és hasznos tudás miatt rendkívül hasznosnak bizonyult. Ennek sikeres teljesítése után jöhetett a február végi szóbeli. - A döntőbe nyolcvan iskolából csupán hat jutott be - tájékoztatott Varga Otília felkészítő pedagógus. - A diákokkal rengeteget készültünk, aminek meglett az eredménye. A szóbeli megmérettetésre egy különleges, maximális pontot érő plakát is készült. Célja, hogy bemutassa, hogy miért érdemes Magyarországra jönni a külföldieknek. - Magyar szimbólumokat használtunk: juhászt, kutyákat és magyar szürkemarhát - mutatja a plakátot Nagy Eszter. - A közepére egy forgatható kör került, ami megmutatta, miért válasszák a turisták hazánkat, kitérve az Európai Unióra is. Ha ez nem lenne elég, utána szóban, egy percben is ráerősítettek az érveikre, mese formáÉrtékelte a zsűri a kreativitást jában. Ezután jöttek a szóbeli feladatok, úgy mint országfelismerés versidézet alapján, országhoz tartozó zászló, épület, híres ember párosítás, illetve az Európai unió intézményeiről szövegkiegészítés. A végső, mindent eldöntő feladatban egy parlamenti ülést imitálva terjesztettek elő javaslatokat, hogyan tudna az EU közelebb kerülni a fiatalokhoz.- Magyarországon nem csak a mezőgazdaságot kéne fejleszteni, hanem az ipart is, mert rengeteg jó szakember jön ki a magyar egyetemekről, és az ösztöndíjprogramokat lehetne bővíteni, hogy több időre, több helyre utazhassanak a fiatalok - vázolta a barcsi terveket Petrinovics Petra. - Javasoltuk az oktatási rendszer megreformálását, hogy a diákok korábban tudjanak orientálódni arra, ami érdekli őket. Ezentúl fontos, hogy több fiatal képviselő az Európa Parlamentben, mert ezzel már közelebb kerül a fiatalokhoz. Végül a barcsiak érvei fogták meg leginkább a zsűrit, így ők j utazhatnak Strasbourgba az Európa Parlamentbe. Előbb azonban tíz témát is kapnak kidolgozásra, amit majd a helyszínen mutatnak be valós környezetben. ■ Jeki Gabriella Már az oviban is a környezettudatos életmódot hirdetik Kaposváron szakmai konferencia Környe- zettudatosságra és fenntarthatóságra nevelés az óvodában címmel rendezett szakmai konferenciát pénteken Kaposváron az Együd Árpád Kulturális Központban (Agóra) a Petőfi Sándor Központi Óvoda és a Búzavirág Tagóvoda. A konferencia valójában egy egyhetes rendezvénysorozat lezárását jelentette: kiállítást rendeztek a kaposvári óvodás gyermekek rajzaiból, alkotásaiból - a téma természetesen a környezettudatosság volt -, mesemondó találkozót szerveztek, s gyakorlati bemutatók is színesítették az egész héten át tartó óvodai programokat. ■ Fenyő G. Bölcsődekóstolót tartanak kedden Kaposváron csöppségek Április 21-én, kedden reggel kilenc óra és dél között nyílt napot tartanak a kaposvári bölcsődék. A somogyi megyeszékhely öt bölcsődéjében, a Nemzetőr sori, a Búzavirág, a Petőfi, a Soms- sich és a Szigetvár utcai bölcsődékben várják a szülőket, nagyszülőket, leendő bölcső- déseket. A délelőtt folyamán lehetőség nyílik megismerkedni a leendő kisgyermeknevelőkkel, a bölcsődék csoport- szobáival, játékaival. A helyszíneken a szülők választ kaphatnak minden kérdésükre, ami gyermekük bölcsődébe kerülésével, valamint az ottani élettel kapcsolatban felmerülhet. ■ Már tavasszal táborozhatnak a dél-somogyi diákok ifjúsági táborok Idén tavasz- szal kezdődtek a barcsi és a nagyatádi járás diákjainak szóló ifjúsági táborok Mohácson. A Rinya-Dráva Szövetség és a Mohácsi Lovasklub Nonprofit Kft. LEADER térségek közötti együttműködése révén hat alkalommal, turnusonként 16 gyermek hat napot tölthet el változatos programokkal, élményekkel teli környezetben. A két dél-somogyi térségből a barcsi, a darányi, a lakócsai, a homokszent- györgyi, a lábodi, valamint a görgetegi iskola diákjainak nyílik lehetősége a táborozásra. Szijártó Attila munkaszervezet vezető elmondta: az iskolák a résztvevő diákokat tanulmányi eredményük és magatartásuk alapján választják ki, az első tábor már sikeresen lezárult. A kiválasztott tanulók természetközeli környezetben játékos vetélkedők és sportfoglalkozások mellett a várossal, a vidék nevezetességeivel, hagyományaival ismerkednek. A helyi kézművesek bemutatóin különböző kézműves technikák alapjait sajátítják el és személyesen is megtapasztalják az alkotás örömét. ■ J.G.